Mibül lesz a sere-bógar?
Mögmondta -e vóna eztet valaki elűre tavajrú? Hát nem...
Szóval, itten vóna (Vona, hihihi!) a zúj irányvonal evtársaim!
Tuesday, August 18, 2009
Tuesday, July 14, 2009
S.P.Q.R.
Mostanában sokszor elgondolkodom, amikor az ún. politikusaink a "populista" jelszót vagdalják egymás fejihez, hogy csak úgy kong...
Miért is baj, ha valaki a néphez, a népért szól?
Miért is nem demokrata az illető, ha egyszer populista?
Ki kezdte ezt a baromságot, hogy ugyanaz a szógyökér görögül a leghízelgőbb jelzőt adja a politikai szótárban a latin változat [1] pedig a legaljább stigmát?
És miért?
Van különbség démosz és populusz között?
Van különbség a hőseit számüzetésbe cserépszavazó és az aréna gladiátorainak vére által nyugtatott csőcselék között?
Van különbség Alkibiadész és Sulla között?
Szerintem nincs.
Mi akkor a magyarázat?
A modern demokráciában nincsenek arisztokraták. Elit viszont van, hajajaj! Az elit pedig éppen populáris szó ellentéte – a politikai elit szemében tehát a nép barátja [2] halálos ellenség.
Az a szó, amelyet az uraknak kellene használni, a demagóg [3]. Bár ebben meg a démosz van benne. Egyszerűbb lenne a hazug szót egyre elterjedtebben akalmazni. Úgyis mozog a szájuk.
Honnan is jött ez most elő?
Két okból:
"Lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy, a Készenléti Rendőrség állományába tartozó tiszthelyettessel szemben."
Alsó Merániában ilyen is van: tolvaj zombi. Majd meglátjuk 28 héttel később! :-)
Jegyzetek:
[1] Az ókori rómaik voltak talán az első nép, akik imádták a hivatalos akronímákat (ennyire csak az amerikaiak szeretik, praktikus népség mindkettő) – S.P.Q.R.: ez állt a légiók jelvényén. Senatus Populusque Romanus – Róma Népe és Szenátusa. A politológia szerint egyformán korai populista volt Spartacus és Julis Caesar – van ennek értelme?
[2] Eképpen tehát a narodnyikokat, a népbarátokat egyforma kedvvel irtotta a cár, Kerenszkij, és a bolsevikok... Ugye szép?
[3] Tasziló találkozik úri barátjával, Arisztíddel:
– Hallottam, kéhlek, hogy megnősültél!
– Megnősültem, kéhlek!
– Azt is hallottam, kéhlek, hogy zsidő nőt vettél el.
– Igen, kéhlek. Nagyon jó pahti volt.
– Azt is hallottam, hogy áttéhtél miatta az izhaleita hitre.
– Áttéhtem, kéhlek.
– És milyen volt, kéhlek?
– Az nagyon kellemetlen volt, kéhlek, hogy kasztháltatni kellett magamat...
– Kasztháltatni? Nem köhülmetélni, kéhlek?
– Ó, az öhdögbe! – sápadt el Arisztid. – Ez a helyes kifejezés!
[4] Mindig mondtam, hogy az a párt, amelyik a nevében nem viseli a "Párt" szót, előbb-utóbb kimúlik. Lám, a következő választásra nem lesznek fórumok és szövetségek. Ha a Jobbik és az LMP nem változtat, nekik sem jósolok nagy jövőt.
Miért is baj, ha valaki a néphez, a népért szól?
Miért is nem demokrata az illető, ha egyszer populista?
Ki kezdte ezt a baromságot, hogy ugyanaz a szógyökér görögül a leghízelgőbb jelzőt adja a politikai szótárban a latin változat [1] pedig a legaljább stigmát?
És miért?
Van különbség démosz és populusz között?
Van különbség a hőseit számüzetésbe cserépszavazó és az aréna gladiátorainak vére által nyugtatott csőcselék között?
Van különbség Alkibiadész és Sulla között?
Szerintem nincs.
Mi akkor a magyarázat?
A modern demokráciában nincsenek arisztokraták. Elit viszont van, hajajaj! Az elit pedig éppen populáris szó ellentéte – a politikai elit szemében tehát a nép barátja [2] halálos ellenség.
Az a szó, amelyet az uraknak kellene használni, a demagóg [3]. Bár ebben meg a démosz van benne. Egyszerűbb lenne a hazug szót egyre elterjedtebben akalmazni. Úgyis mozog a szájuk.
Honnan is jött ez most elő?
Két okból:
- Tegnap belebotlottam egy linkbe, mely Bereznay Andrásnak, a Londonban élő történésznek a fejtegetését tartalmazza úgynevezett elitünkről és politkiai rendszerünkről (illetve az ő politikai rendszerükről). Ezt az esszét egyetlen valamennyire is tömegeket elérő médium nem hozta le mindezidáig. Az esszé címe: Kibulizott ország. Nagyon hosszú, kényelmetlen a képernyőről olvasni, és mivel a szerző nem él itthon, nyelvileg néhol elég rázós a szöveg. De ez a lényegen nem változtat. Ami a megdöbbentő, hogy ez az ember akár azok között is lehetne, akik a napokban oly látványosan hagyták el a pártnak csúfolt Szabad Demokraták Szövetségét [4]. Ha elolvastad, gondolkozz el azon, vajon miért nem alakult a rendszerváltás óta eltelt húsz évben egyetlen valamirevaló párt sem! Talán nem véletlenül...
- És ez a másik ok, amiért ezt a postot írtam: megkezdődött a letámadása liberális oldalról annak az embernek, akitől ugyan továbbra sem vennék használt autót, de legalább megpróbálta rendberakni azt a szarfészket, még a kókányoló kizárását is felvetette. Ennek a letámadásnak a kulcsszava a populista. Márminthogy szegény Retkes populista. Az csak a hab a tortán, hogy a demokrácia mintaképe pártnak olyas alapszabálya van, hogy a pártból kizárt képviselő nyugodtan megtarthatja mandátumát. A listásat is. Fasza. Jól összecseng a Bereznay féle elmélettel.
"Lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy, a Készenléti Rendőrség állományába tartozó tiszthelyettessel szemben."
Alsó Merániában ilyen is van: tolvaj zombi. Majd meglátjuk 28 héttel később! :-)
Jegyzetek:
[1] Az ókori rómaik voltak talán az első nép, akik imádták a hivatalos akronímákat (ennyire csak az amerikaiak szeretik, praktikus népség mindkettő) – S.P.Q.R.: ez állt a légiók jelvényén. Senatus Populusque Romanus – Róma Népe és Szenátusa. A politológia szerint egyformán korai populista volt Spartacus és Julis Caesar – van ennek értelme?
[2] Eképpen tehát a narodnyikokat, a népbarátokat egyforma kedvvel irtotta a cár, Kerenszkij, és a bolsevikok... Ugye szép?
[3] Tasziló találkozik úri barátjával, Arisztíddel:
– Hallottam, kéhlek, hogy megnősültél!
– Megnősültem, kéhlek!
– Azt is hallottam, kéhlek, hogy zsidő nőt vettél el.
– Igen, kéhlek. Nagyon jó pahti volt.
– Azt is hallottam, hogy áttéhtél miatta az izhaleita hitre.
– Áttéhtem, kéhlek.
– És milyen volt, kéhlek?
– Az nagyon kellemetlen volt, kéhlek, hogy kasztháltatni kellett magamat...
– Kasztháltatni? Nem köhülmetélni, kéhlek?
– Ó, az öhdögbe! – sápadt el Arisztid. – Ez a helyes kifejezés!
[4] Mindig mondtam, hogy az a párt, amelyik a nevében nem viseli a "Párt" szót, előbb-utóbb kimúlik. Lám, a következő választásra nem lesznek fórumok és szövetségek. Ha a Jobbik és az LMP nem változtat, nekik sem jósolok nagy jövőt.
Sunday, July 12, 2009
Nem így képzeltem a rendet
Csak emlékeztetőül, hogy végig meglegyen az eredeti szöveg:
József Attila
LEVEGŐT!
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S ím váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
míg nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba írják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem így képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szívemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibírnám,
ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szívünk, míg vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
1935. november 21.
Csak nem ismerős?
Well, tegnap 2009. június 11-e volt, mentem az Aréna felé délben, a szokott útvonalamon, mely a Rendőrlaktanya, a MÁV tömb és Tattersall közötti utcákat jelenti. A laktanya előtt gyülekeztek a készenléti rendőrök, pakolták a buszaikba az ásványvizet, olyasféle páncélos [1] zombik, mint azok a nevetséges alakok az Ötödik elemben, de nem volt kedvem nevetni. Ide jutott a szabadság és a demokrácia: ez regnáló hatalom, illetve ez a jelenleg uralkodó ún. elit jobban retteg most a saját népétől, mint annak idején a Kádár rendszer...
Ne mondd, hogy nincs különbség az emberekben! Hogy ugyanazok rettegnek! Mert azok, akiknek akkor valóban volt rettegnivalójuk, már nem élnek, azok pedig, akik most rettegnek, nem az "előző diktatórikus rendszerben" elkövetett bűneik miatt rettegnek, hanem azokért, amelyeket a rendszerváltás? után elkövettek, és folytatólagosan, bűnszövetkezetben elkövetnek. Ez ugyanaz az alom, de másik generáció, aki már nem mutogathat a megszálló szovjet csapatokra, nem mutogathat a Pártra, az ideológiára. Ez a banda már csak saját kapzsiságára vagy még rosszabbra (lásd haza és árulás) mutogathat.
Közben az törpepárt, amelynek tulajdonképpen ezt az egészet a kezdetektől köszönhetjük, végóráit éli, kétségbeesetten próbál megújulni, visszaszerezni a liberalizmus becsületét [2], amelyet éppen ők maguk játszottak el rövidlátó, nagyképű, önző, kapzsi és valami még rosszabb (lásd haza és árulás) tétekre menő játszmáikban. Most mindenesetre, húsz év után, mintha mást jelentene nekik a liberalizmus, mint amit húsz éve játszanak [3, 5], Szavakban legalábbis. De képtelenek a megújulásra, hiszen immanensen, tagságukban hordozzák ugyanazt a forgatókönyvet, amely húsz év alatt idevezetett. Hiszen csak erre az arcra telik az elnöki poszton:
Venne ön ettől az embertől használt autót?
és képtelenek úgy kivágni a kókányolót a pártból, mint macskát szarni. Az pedig, miután a pártelnöke felszólítására sem takarodik a frakció éléről, továbbra is életben tartja azt a kormányt, amely a kormányzást is offshore ügyletként kezeli.
Nem úgy képzeltem a rendet 1990-ben, ahogy végül ezek rendezgették be az országot, mint egy ütődött, dilettáns, de marha nagyképű és tolvaj lakberendező. Talán igazam volt, hogy nem szavaztam meg annak idején a rendszernek az ő változását [4].
Megkaptam a magánnyugdíjpénztáram tényleges, végleges tavalyi jelentését. Nem tíz százalékát baszták el a tőkémnek, hanem csekély 16 százalékát. Brávó! Nagy taps! Gratulálok! A felelősök mikor kerülnek bíróság elé? Én ugyanis nem adtam senkinek felhatalmazást azokhoz a hülye játékokhoz, melyeket a pénzemmel játszottak. Hoci, most ide nekem az ő tőkéjüket, a kedves kis brókerfiúkét! Esküszöm, egy fillért se költök magamra, csak tőzsdézek vele egy kicsit... Annyira sikeres én is tudnék lenni az ő pénzükkel, mint ők voltak az enyémmel...
Ennek az ügynek a kapcsán azt a megdöbbentő infót kaptam, hogy tavaly óta a munkahelyem által magánnyugdíjpénztárakba befizetett nem kevés pénzem (a tiéd, is, nyugi!) nem kerül át közvetlenül és azonnal a pénztárba, hanem előbb az APEHnél pihen pár hónapot. Kis költségvetés-kiegészítés, ugyebár, elvtársak?
Mert ugyebár nincs államcsőd, csak a kasszát lehet vákuumszivattyúnak használni 2004 ősze óta. Akkora benne a hiány, hogy még a belehányt EU pénzek is eltűnnek valahol – valószínűleg egy tömegpektrométer nagyvákuum körében is megállná a helyét. Csak néhány adat azoknak, akik az adatoknak nem hiszenek (Figyelő 2009/25): 3900 md forint nyílt meg a pályázóknak 2007-08-ra. 2517 md forintot megítéltek a pályázóknak. 2073 md forint értékű szerződést megkötöttek. 356 md forintot kifizettek.
Ez az icike-picike pedig mind bevette...
Ideje lenne megszavaztatni az embereket, hogy akarják-e még ezt a rendszert. Nem a pártokat, nem a politikusokat, nem a Parlamentnek csúfolt cirkuszporondot. A rendszer egészét akarják-e?
Jegyzetek:
[1] Kíváncsi lennék, hogy egy rohamrendőr felszerelése csak egymilla, vagy esetleg kettő. Mert vagy kétszázat láttam tegnap délben. Azt pedig ne merje senki mondani, hogy olcsó, kínai páncélban vannak, mert akkor még rosszabb!
[2] Az MSzP ugyanilyen sikerrel próbálja visszaszerezni a baloldaliság becsületét, melyet meg ők játszottak el.
[3] Hm, létező liberalimus. Ebben az országban semmi sem valódi, csak "létező." Létező szocializmus, létező kapitalizmus, létező baloldal, létező jobboldal, lézető konzervatívizmus, létező liberalizmus, és most már létező zöldek is. Az egyre kevésbé létező országban.
[4] Mint marxista, akkor elméletileg tudtam, hogy még a létező szocializmus is élhetőbb, emberibb társadalom, mint a kapitalizmus. Most már a gyakorlatból tudom.
[5] Valahogy sehgy sem találom azt az eredeti cikket, amelyből a Retkes kép van. Lehetséges, hogy utólag javítgatják a cikkeket, mint én, ha hibát lelek a postban? Na, akkor itt van a behozhatalan előnye a nyomtatott médiának az interettenetes hazugságáradattal szemben. Persze, ha a Nagy Tesó világát akarjuk, akkor hajrá internet!
Friday, June 26, 2009
A nemtudás fája
Alsó Meránia fölött megállt az idő valamikor a hetvenes években, a kádári konszolidáció végén. Mintha társadalmunk akkor elérte volna nyugalmi állapotát, és onnan szellemileg azóta sem lenne hajlandó kimozdulni. Ugyanazokat a köröket rójuk immár a harmadik generáció óta, ugyanazon reflexek szerint viszonyulunk egymáshoz, a hatalomhoz, a nyilvánossághoz, ugyanazokat a mélyebb problémákat magukba záró félmegoldásokat erőltetjük, ugyanúgy a homokba dugjuk a fejünket a külvilág kihívásai elől, és saját nyugalmi állapotunk rendíthetetlenségében bízunk. Valószínűleg a magyarság történelmében először, talán másodszor [1] bekövetkező szélesebb jólét és béke (kiegyezés [1]) égette – erre, úgy látszik, minden más népnél fogékonyabb – agyunkba, hogy elértük a végállapotot, a magyar Édent, és ez most már – léciléci! – maradjon is úgy mindörökre.
Nem a „szellemi fogyatékos, kapitalizmust [2], demokráciát [3] nem értő, posztkádári nép”, „ingyenebéd” [4], „élősködő nyugger” [5] etc. megmondóemberi [6] szólamait akarom itt magam is puffogtatni, legfőképpen azért, mert minden szavuk hazugság és csúsztatás. Éppen ellenkezőleg, arról írok csupán, hogy ez az időbe kövesedés, mennyire inkább az alsómerán ún. elit sajátja, mely saját szánalmas szellemi posványát a népre zúdítja, sőt ehhez a posványban dagonyázáshoz kihasználja, hogy ugyanabban a pocsolyában fürdik, mint az annyira kárhoztatott posztkádári nép.
Öreganyám kilencven évet élt, 1892-ben született és 1982-ben halt meg. Nem azért adom meg mindkét dátumot, mert feltételezem, hogy nem tudsz hozzáadni vagy kivonni kilencvenet, hanem azért, mert mindkét dátumnak jelentősége van. Öreganyám különbözött mindenkitől a családban. Bár elsőre átlagos sokszoknyás falusi vén banyának látszott, mégis, nyitottabb, toleránsabb, függetlenebb szellem volt, mint akár a szüleim. Rá ragyogó borostyánként zárultak a monarchiabéli békeévek [7], sokak szerint hosszú életét éppen azoknak köszönhette, és a halála válasz volt az új békeévek, a kádári konszolidáció végére – Brezsnyev halálára. A vén klingon temetése reggelén, 1992 késő őszén, november 15-én, öreganyám – makkegészséges, fürge, tiszta fejű kilencvenévesként – úgy döntött, nem akarja megvárni a következő világfelfordulást, szépen visszaaludt, és nem ébredt föl többé. Két világháborút, egy bolsevik és egy antibolsevik forradalmat és az utánuk következő megtorlásokat élte meg és túl, egy szerelem nélkül kötött, tipikus vidéki közvetített házasságot [9] élt végig, megszült és felnevelt három gyereket, frontra küldte a két fiát, eltemette nagyapámat és saját felnőtt lányát – ismerte az élet minden szeletét, amit ismernie adatott. Ő aztán tudta, hogy mit jelent a béke, a konszolidáció és a relatív létbiztonság, és azt is, mit jelent mindezek ellenkezője. A maga szempontjából jól választott, hogy valami boszorkányos trükkel megszabadította magát a jövőt illető – egyébként jogos – aggódástól.
Valami ilyesmit jelenhet az átlagmagyarnak a kádári jólét. Ezért nosztalgiázik utána. Ezért nem szabadul tőle, és fordul birkaként az után, aki a megfelelő kolompot rázza. A kolomp viszont az ún. elitünk kezében van, aki – ugathatnak a megmondóemberek karai balról vagy jobbról bármit – ugyanennek az életérzésnek a rabjai. Sőt! Megőrizvén az abban a korban beléjük égett hatalmi, kommunikációs reflexeket, konzerválói, tovább örökítői és örökösei.
Csodálkozunk, hogy ennek a népnek ilyen a politikai kultúrája, pedig a rendszerváltozás? óta egy teljes generáció érte el a szavazóképest kort, melynek tagjai még az anyaméhben sem szívhatták a bolsevizmus levegőjét? Nem kellene csodálkozni (főképpen nem a népet kárhoztatni, és szarházni érte, illetve lehetne, de másképpen [10])! Be kellene vallani, hogy éppen ez az ún. elit mulasztotta és játszotta el, hogy az istenadta a demokrácia működő és pozitív oldalával is szembesüljön. Talán hogy valaha is szembesüljön – vészforgatókönyv. Ez az ún. elit alkotta meg azt az alkotmányt, mely a magyar kormányzást és parlamenti rendszert gyakorlatilag a rendszerváltás? óta a béna kacsa [11] állapotban tartja. Ez az elit hányja a nép szemére politikai inaktivitását, miközben nagyon is tisztában van vele, hiszen ő maga gyúrta ilyenné, hogy a magyar politikai rendszerben a választó abszolút tehetetlen képviselője visszahívhatatlansága, a közvetlen demokrácia csökevényessége (=0) miatt. Ez az elit manipulálja bolsevista módszerekkel a népet gyakorlatilag változatlanul 1990 óta. Érdemes megnézni, a bolsevik titkosszolgálatok főtisztjeinek karrierjét a Magyar Köztársaságban.[15] Azok a tisztek annak idején felesküdtek a Népköztársaságra. Esküjük szövegének vége: „Sújtson dolgozó népünk haragja és megvetése!” Nem sújtotta: nincs dolgozó nép. Legfőképpen a dolgozó hiányzik (lásd később). Vidáman szeghették tehát esküjüket, és tehettek másikat. Ahhoz mennyire hűek vajon?
De nem a titkosszolgálatok állományának posztkádári konzervativizmusa, ami nekem a legjobban fáj, hanem az ún. elit értelmiségé, különös tekintettel az ún. elit véleményformáló értelmiségre [12]. A nyílt hazugság, az elhallgatás és csúsztatás módszertana ugyanaz maradt, csakúgy, mint a talpnyalásé. Nem kivételek ez alól az interneten publikáló huszonharmincéves megmondóemberek sem.
Ennek az posztkádári politikai és nyilvánosság konzervativizmusnak az eredménye például az ún. Polipgate cirkusz. Szarom le, hogy ezek a szarháziak egymást lehallgatták volna, vagy, hogy az orosz titkosszolgálattól eredhet az egész, mivel az UD állítólag a MOL belső elhárítása volt, és meg kellett bénítani a részvénytranzakció előtt. Szarok rájuk! Ezek a játszmák a nagy szarkupac távolról bűzlő, folyékonyabb porciói, melyek a legrégibb és legfejlettebb demokráciákban is a politika részei. Az azonban speciális alsómerán nóvum, hogy a főnyomozó a nyomozati anyagból a csatlóspárt elnökének a lehallgatott telefonbeszélgetés felvételeit átadja, amelyet az kéjesen lihegve nyilvánosságra hoz és politikai zsarolásra használ. Az is alsómerán nóvum, hogy az ún. szabad sajtó még mindig arról ugat, Buffy a vámpírok réme személyiségi jogot sértett. Szarom le! Az vajon mit sértett, aki az anyagot Buffy ápolt kacsójába nyomta, eszközéül a párton belüli slayhez (vö. hosszú körömreszelők éjszakája)?
Csodálkozunk, hogy ennek a népnek ilyen a kapitalizmusfelfogása, öngondoskodásról nem is hallott, pedig a rendszerváltozás? óta egy teljes generáció érte el a szavazóképest kort, melynek tagjai még az anyaméhben sem szívhatták a bolsevizmus levegőjét? Nem kellene csodálkozni (főképpen nem a népet kárhoztatni, és szarházni érte, illetve lehetne, de másképpen [10])! Be kellene vallani, hogy éppen ez az ún. elit mulasztotta és játszotta el, hogy az istenadta a piacgazdaság működő és pozitív oldalával is szembesüljön. Mert ez az ún. elit lopta el és/vagy játszotta idegen kézre az országvagyont, a Kádár korszakot meg nem haladó, abban a (köz)gazdasági rendszerben magáévá tett, és soha tovább nem fejlesztett, csak örökül hagyott „szakértelmével” vágta taccsra a gazdaságot [13]. És ugyanez az ún. elit lopja el éppen a gyermekeink jövőjét, előre elköltvén az Európai Uniótól a felzárkóztatásunkra kapott pénzt [16] és szándékosan tönkretéve az oktatási rendszert [14].
Ez az ún. elit öngondoskodásról ugat, miután sikeresen lenyúlta a társadalombiztosítási rendszerekbe négy évtizeden át befolyt pénzt, miután a lakosság java része számára örökre megszűntette a munkához való jutás lehetőségét, miután egészen komolyan úgy gondolja, hogy az egészségügy működőképes lehet profitorientált formában, miután hagyta, hogy a nyugdíjalapok kockázatos, idióta befektetésekkel eljátsszák a betétesek pénzét.
Elsőbben tehát az ún. elitünknek kellene kicammogni a posztkádári dagonyából, lerázni magáról a ráragadt iszapot, megszárítkozni a Nap áldott fényében, és megújult lélekkel végre hozzáfogni azokhoz a dolgokhoz, amelyeket húsz évvel ezelőtt kellett vagy lehetett volna egyszerűbben, kevesebb emberi szenvedés árán megcsinálni.
Az istenadta népet pedig tessék csak békében hagyni! Az éppen olyan, mint az elitje. Fejétől bűzlik még a lazac is, nemhogy a félig döglött keszeg.
Jegyezetek:
[1] A Monarchia békeévei lehettek ilyenek. Szerencsére jött az első világháború…
[2] A magyar száz éve nem látott belülről jól működő kapitalizmust. Előbb talán kellett volna mutatni neki olyat, azután megkérdezni, hogy egyáltalán akarja-e
[3] A magyar működő demokráciában sohasem élt. A többi, mint [2].
[4] Ezt az ebédet majdnem két teljes nemzedék fizette ki előre. Azt kellene bevallani tisztelt, ún. elitünknek, hogy az ebéd árát valaki ellopta, és magára költötte. De persze a tolvaj sohasem vall magára.
[5] Bár az tény, hogy az üres nyugdíjkassza miatt az aktív generációknak kell kitermeli a nyugdíjasok pénzét, de ha a nyugdíjpénztárt drága, ún. elitünk módszeresen ki nem fosztja, ez az állapot csak húsz év múlva következne be. A megmondóemberek és rajongóik által nyuggernek nevezett nyugdíjasok csak azt a pénzt várják vissza, amit a rendszerbe befizettek. Az érem másik oldala, hogy azokat a szabályokat, melyek korengedményes nyugdíjba hajszoltak százezreket, rokkantnyugdíjat biztosítanak állítólag 800000 embernek, ugyanez az ún. elit hozta.
[6] A megmondóember tipikus internetkori fejlemény. Csak ez a médium biztosítja az azonnaliságot, az interakciót, a rajongók/egyetértők biztosította támogatást, az anonimitást, hogy saját rajongónkként/egyetértőnkként felléphessünk (két macska, egymással, 69-es pozícióban), azt a rugalmasságot, hogy véleményünk egyszerre akár hat vagy hat tucat honlapon is megjelenhessen. Plusz az internet adja azt is, hogy MINDENBEN szakértőként tűnhessünk fel, hiszen ha tudunk angolul (ez nyelveket mérsékelten bíró Alsó Merániában egyensen evolúciós előny), az emberiség szinte teljes tudáskincse a miénk. A megmondóember ugyan balliberális médiakreatúra, de manapság már léteznek jobboldali megmondóemberek is, akik ugyanazon attribútumokat mondhatják magukénak, mint baloldali megfelelőjük. Csak belegondolni is rettenetes, hogy az én szeretett Péter barátom barátai adják a fiatal ballib megmondóemberek derékhadát.
[7] Ajánlott olvasmány: Lengyel Péter [8] Macskakő.
[8] Biza! Az Ogg második bolygója Lengyel Pétere. Ilyen kicsi az alsómerán univerzum…
[9] Két kódistarisznyából egy elve.
[10] Lehet kárhoztatni, hogy nem él szabadságával, azaz nem ismeri fel a szükségszerűségét annak, hogy az egész bandát el kell kergetni a fenébe.
[11] Az Egyesült Államok politikai gyakorlatában a béna kacsa (lame duck) állapot az a kormányzási/törvénykezési űr, mely az új elnök megválasztás és beiktatása közé esik.
[12] Attól egyenesen a gyomrom fordult ki, amikor Babarczy Eszter végre levette liberális maszkját, és kinyilvánította saját elit mivoltát. A cikk a hozzászólásaival együtt szépen eltűnt a hvg.hu-ról. Véletlen?
[13] Országunk eladósodása nem Kádár János nevéhez köthető. Azt ún. közgazdászok intézték, közülük is főként egyetlen ember, Fekete János nevű, akit az ország következő nagy eladósítója, Gy. F. elkövető nem is olyan régen "Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal" (bagatell, csak a harmadik legmagasabb állami kitüntetés) jutalmazott. Nagy taps balról.
[14] Közröhej, tipikus alsómerán blikkfang, hogy a bolognai rendszer visszáságaira az Állami Számvevőszék hívja fel a figyelmet, miközben az illetékes hatóság Ferenc Jóska szobrává meredezve litániázza, hogy „minten natyon jó”… Pedig nyilvánvalóan nincsen jól.
[15] Nyílt állomány, Heti Válasz, 9.26, 2009.06.25., 10-13.
[16] Fékek a gyorsítósávban, Figyelő, 2009./25., 2009 június 18., 18-19.
Nem a „szellemi fogyatékos, kapitalizmust [2], demokráciát [3] nem értő, posztkádári nép”, „ingyenebéd” [4], „élősködő nyugger” [5] etc. megmondóemberi [6] szólamait akarom itt magam is puffogtatni, legfőképpen azért, mert minden szavuk hazugság és csúsztatás. Éppen ellenkezőleg, arról írok csupán, hogy ez az időbe kövesedés, mennyire inkább az alsómerán ún. elit sajátja, mely saját szánalmas szellemi posványát a népre zúdítja, sőt ehhez a posványban dagonyázáshoz kihasználja, hogy ugyanabban a pocsolyában fürdik, mint az annyira kárhoztatott posztkádári nép.
Öreganyám kilencven évet élt, 1892-ben született és 1982-ben halt meg. Nem azért adom meg mindkét dátumot, mert feltételezem, hogy nem tudsz hozzáadni vagy kivonni kilencvenet, hanem azért, mert mindkét dátumnak jelentősége van. Öreganyám különbözött mindenkitől a családban. Bár elsőre átlagos sokszoknyás falusi vén banyának látszott, mégis, nyitottabb, toleránsabb, függetlenebb szellem volt, mint akár a szüleim. Rá ragyogó borostyánként zárultak a monarchiabéli békeévek [7], sokak szerint hosszú életét éppen azoknak köszönhette, és a halála válasz volt az új békeévek, a kádári konszolidáció végére – Brezsnyev halálára. A vén klingon temetése reggelén, 1992 késő őszén, november 15-én, öreganyám – makkegészséges, fürge, tiszta fejű kilencvenévesként – úgy döntött, nem akarja megvárni a következő világfelfordulást, szépen visszaaludt, és nem ébredt föl többé. Két világháborút, egy bolsevik és egy antibolsevik forradalmat és az utánuk következő megtorlásokat élte meg és túl, egy szerelem nélkül kötött, tipikus vidéki közvetített házasságot [9] élt végig, megszült és felnevelt három gyereket, frontra küldte a két fiát, eltemette nagyapámat és saját felnőtt lányát – ismerte az élet minden szeletét, amit ismernie adatott. Ő aztán tudta, hogy mit jelent a béke, a konszolidáció és a relatív létbiztonság, és azt is, mit jelent mindezek ellenkezője. A maga szempontjából jól választott, hogy valami boszorkányos trükkel megszabadította magát a jövőt illető – egyébként jogos – aggódástól.
Valami ilyesmit jelenhet az átlagmagyarnak a kádári jólét. Ezért nosztalgiázik utána. Ezért nem szabadul tőle, és fordul birkaként az után, aki a megfelelő kolompot rázza. A kolomp viszont az ún. elitünk kezében van, aki – ugathatnak a megmondóemberek karai balról vagy jobbról bármit – ugyanennek az életérzésnek a rabjai. Sőt! Megőrizvén az abban a korban beléjük égett hatalmi, kommunikációs reflexeket, konzerválói, tovább örökítői és örökösei.
Csodálkozunk, hogy ennek a népnek ilyen a politikai kultúrája, pedig a rendszerváltozás? óta egy teljes generáció érte el a szavazóképest kort, melynek tagjai még az anyaméhben sem szívhatták a bolsevizmus levegőjét? Nem kellene csodálkozni (főképpen nem a népet kárhoztatni, és szarházni érte, illetve lehetne, de másképpen [10])! Be kellene vallani, hogy éppen ez az ún. elit mulasztotta és játszotta el, hogy az istenadta a demokrácia működő és pozitív oldalával is szembesüljön. Talán hogy valaha is szembesüljön – vészforgatókönyv. Ez az ún. elit alkotta meg azt az alkotmányt, mely a magyar kormányzást és parlamenti rendszert gyakorlatilag a rendszerváltás? óta a béna kacsa [11] állapotban tartja. Ez az elit hányja a nép szemére politikai inaktivitását, miközben nagyon is tisztában van vele, hiszen ő maga gyúrta ilyenné, hogy a magyar politikai rendszerben a választó abszolút tehetetlen képviselője visszahívhatatlansága, a közvetlen demokrácia csökevényessége (=0) miatt. Ez az elit manipulálja bolsevista módszerekkel a népet gyakorlatilag változatlanul 1990 óta. Érdemes megnézni, a bolsevik titkosszolgálatok főtisztjeinek karrierjét a Magyar Köztársaságban.[15] Azok a tisztek annak idején felesküdtek a Népköztársaságra. Esküjük szövegének vége: „Sújtson dolgozó népünk haragja és megvetése!” Nem sújtotta: nincs dolgozó nép. Legfőképpen a dolgozó hiányzik (lásd később). Vidáman szeghették tehát esküjüket, és tehettek másikat. Ahhoz mennyire hűek vajon?
De nem a titkosszolgálatok állományának posztkádári konzervativizmusa, ami nekem a legjobban fáj, hanem az ún. elit értelmiségé, különös tekintettel az ún. elit véleményformáló értelmiségre [12]. A nyílt hazugság, az elhallgatás és csúsztatás módszertana ugyanaz maradt, csakúgy, mint a talpnyalásé. Nem kivételek ez alól az interneten publikáló huszonharmincéves megmondóemberek sem.
Ennek az posztkádári politikai és nyilvánosság konzervativizmusnak az eredménye például az ún. Polipgate cirkusz. Szarom le, hogy ezek a szarháziak egymást lehallgatták volna, vagy, hogy az orosz titkosszolgálattól eredhet az egész, mivel az UD állítólag a MOL belső elhárítása volt, és meg kellett bénítani a részvénytranzakció előtt. Szarok rájuk! Ezek a játszmák a nagy szarkupac távolról bűzlő, folyékonyabb porciói, melyek a legrégibb és legfejlettebb demokráciákban is a politika részei. Az azonban speciális alsómerán nóvum, hogy a főnyomozó a nyomozati anyagból a csatlóspárt elnökének a lehallgatott telefonbeszélgetés felvételeit átadja, amelyet az kéjesen lihegve nyilvánosságra hoz és politikai zsarolásra használ. Az is alsómerán nóvum, hogy az ún. szabad sajtó még mindig arról ugat, Buffy a vámpírok réme személyiségi jogot sértett. Szarom le! Az vajon mit sértett, aki az anyagot Buffy ápolt kacsójába nyomta, eszközéül a párton belüli slayhez (vö. hosszú körömreszelők éjszakája)?
Csodálkozunk, hogy ennek a népnek ilyen a kapitalizmusfelfogása, öngondoskodásról nem is hallott, pedig a rendszerváltozás? óta egy teljes generáció érte el a szavazóképest kort, melynek tagjai még az anyaméhben sem szívhatták a bolsevizmus levegőjét? Nem kellene csodálkozni (főképpen nem a népet kárhoztatni, és szarházni érte, illetve lehetne, de másképpen [10])! Be kellene vallani, hogy éppen ez az ún. elit mulasztotta és játszotta el, hogy az istenadta a piacgazdaság működő és pozitív oldalával is szembesüljön. Mert ez az ún. elit lopta el és/vagy játszotta idegen kézre az országvagyont, a Kádár korszakot meg nem haladó, abban a (köz)gazdasági rendszerben magáévá tett, és soha tovább nem fejlesztett, csak örökül hagyott „szakértelmével” vágta taccsra a gazdaságot [13]. És ugyanez az ún. elit lopja el éppen a gyermekeink jövőjét, előre elköltvén az Európai Uniótól a felzárkóztatásunkra kapott pénzt [16] és szándékosan tönkretéve az oktatási rendszert [14].
Ez az ún. elit öngondoskodásról ugat, miután sikeresen lenyúlta a társadalombiztosítási rendszerekbe négy évtizeden át befolyt pénzt, miután a lakosság java része számára örökre megszűntette a munkához való jutás lehetőségét, miután egészen komolyan úgy gondolja, hogy az egészségügy működőképes lehet profitorientált formában, miután hagyta, hogy a nyugdíjalapok kockázatos, idióta befektetésekkel eljátsszák a betétesek pénzét.
Elsőbben tehát az ún. elitünknek kellene kicammogni a posztkádári dagonyából, lerázni magáról a ráragadt iszapot, megszárítkozni a Nap áldott fényében, és megújult lélekkel végre hozzáfogni azokhoz a dolgokhoz, amelyeket húsz évvel ezelőtt kellett vagy lehetett volna egyszerűbben, kevesebb emberi szenvedés árán megcsinálni.
Az istenadta népet pedig tessék csak békében hagyni! Az éppen olyan, mint az elitje. Fejétől bűzlik még a lazac is, nemhogy a félig döglött keszeg.
Jegyezetek:
[1] A Monarchia békeévei lehettek ilyenek. Szerencsére jött az első világháború…
[2] A magyar száz éve nem látott belülről jól működő kapitalizmust. Előbb talán kellett volna mutatni neki olyat, azután megkérdezni, hogy egyáltalán akarja-e
[3] A magyar működő demokráciában sohasem élt. A többi, mint [2].
[4] Ezt az ebédet majdnem két teljes nemzedék fizette ki előre. Azt kellene bevallani tisztelt, ún. elitünknek, hogy az ebéd árát valaki ellopta, és magára költötte. De persze a tolvaj sohasem vall magára.
[5] Bár az tény, hogy az üres nyugdíjkassza miatt az aktív generációknak kell kitermeli a nyugdíjasok pénzét, de ha a nyugdíjpénztárt drága, ún. elitünk módszeresen ki nem fosztja, ez az állapot csak húsz év múlva következne be. A megmondóemberek és rajongóik által nyuggernek nevezett nyugdíjasok csak azt a pénzt várják vissza, amit a rendszerbe befizettek. Az érem másik oldala, hogy azokat a szabályokat, melyek korengedményes nyugdíjba hajszoltak százezreket, rokkantnyugdíjat biztosítanak állítólag 800000 embernek, ugyanez az ún. elit hozta.
[6] A megmondóember tipikus internetkori fejlemény. Csak ez a médium biztosítja az azonnaliságot, az interakciót, a rajongók/egyetértők biztosította támogatást, az anonimitást, hogy saját rajongónkként/egyetértőnkként felléphessünk (két macska, egymással, 69-es pozícióban), azt a rugalmasságot, hogy véleményünk egyszerre akár hat vagy hat tucat honlapon is megjelenhessen. Plusz az internet adja azt is, hogy MINDENBEN szakértőként tűnhessünk fel, hiszen ha tudunk angolul (ez nyelveket mérsékelten bíró Alsó Merániában egyensen evolúciós előny), az emberiség szinte teljes tudáskincse a miénk. A megmondóember ugyan balliberális médiakreatúra, de manapság már léteznek jobboldali megmondóemberek is, akik ugyanazon attribútumokat mondhatják magukénak, mint baloldali megfelelőjük. Csak belegondolni is rettenetes, hogy az én szeretett Péter barátom barátai adják a fiatal ballib megmondóemberek derékhadát.
[7] Ajánlott olvasmány: Lengyel Péter [8] Macskakő.
[8] Biza! Az Ogg második bolygója Lengyel Pétere. Ilyen kicsi az alsómerán univerzum…
[9] Két kódistarisznyából egy elve.
[10] Lehet kárhoztatni, hogy nem él szabadságával, azaz nem ismeri fel a szükségszerűségét annak, hogy az egész bandát el kell kergetni a fenébe.
[11] Az Egyesült Államok politikai gyakorlatában a béna kacsa (lame duck) állapot az a kormányzási/törvénykezési űr, mely az új elnök megválasztás és beiktatása közé esik.
[12] Attól egyenesen a gyomrom fordult ki, amikor Babarczy Eszter végre levette liberális maszkját, és kinyilvánította saját elit mivoltát. A cikk a hozzászólásaival együtt szépen eltűnt a hvg.hu-ról. Véletlen?
[13] Országunk eladósodása nem Kádár János nevéhez köthető. Azt ún. közgazdászok intézték, közülük is főként egyetlen ember, Fekete János nevű, akit az ország következő nagy eladósítója, Gy. F. elkövető nem is olyan régen "Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal" (bagatell, csak a harmadik legmagasabb állami kitüntetés) jutalmazott. Nagy taps balról.
[14] Közröhej, tipikus alsómerán blikkfang, hogy a bolognai rendszer visszáságaira az Állami Számvevőszék hívja fel a figyelmet, miközben az illetékes hatóság Ferenc Jóska szobrává meredezve litániázza, hogy „minten natyon jó”… Pedig nyilvánvalóan nincsen jól.
[15] Nyílt állomány, Heti Válasz, 9.26, 2009.06.25., 10-13.
[16] Fékek a gyorsítósávban, Figyelő, 2009./25., 2009 június 18., 18-19.
Monday, June 15, 2009
Székelység
Az öreg Mihályi Elemérre való különös tekintettel, de önmagáért is, csatlakoztam a Székelyföld .sic legfelső szintű domainként való bejegyzéséért indított mozgalomhoz.
Tedd meg te is, ha már meg nem tetted, és nem zavar, hogy Magyarország a magyaroké.
Tedd meg te is, ha már meg nem tetted, és nem zavar, hogy Magyarország a magyaroké.
Saturday, June 13, 2009
Szavazóbázis-Bázisszavazó
Bitangul unom már, amit az ún. szakemberek (politológusok, filozófusok, bölcsészek és válogatott cigánylegények) maszatolnak az EU választási eredmények körül. Hogy kinek vitte el a szavazóit a Jobbik.
Urak!
Senkiét!
Az a baszott nagy igazság, hogy ebben az országban a szavazni hajlandók közott van kb. 20%-nyi balközép, 30%-nyi jobbközép, 10%-nyi liberális bázisszavazó. Ez valóban bázis, és mint ilyen, csak nagyon lassan inog meg, és a pártjaihoz is erősen ragaszkodik, bár, ha a világnézetének képviseletét sérülni látja adott pártban, képes az eszmét markánsabban megjelenítő másik pártra szavazni. Ha nincs ilyen, inkább nem szavaz. [1]
A szélsőségeknek (ultrabal, ultrajobb, ultraliberál) marad 5%, mely szerencsére parlamenti képviseletre önmagában nem elég. Viszont valódi, megingathatalan bázisszavazókat jelent, leginkább az ultrajobb számára, mert az ultrabal lassacskán kihal, az ultraliberális pedig párt híján nem szavaz, vagy kínjában átszavaz a legliberálisabb pártra.
Az a 35%-nyi ingadozó (politikailag tökéletesen meggyőződés nélküli és tudatlan) ember viszont mindig annak a pártnak a szavazóbázisához csapódik, amelytől adott helyezetben a saját túlélését/boldogulását reméli. A pártképviseleti demokrácia csődje, hogy a választásokat éppen azok szavazatai döntik el, akiknek semmiféle pártkötődése/ideológiája/közösségi világnézete nincsen. [2]
Az egzisztenciális félelem [3] és a demagógia [4] ezek által az ingadozók által szerzett legalább 13%-ot a Jobbiknak, úgy, hogy java részük a politika egészéből kiábrándulva (illetve a ballib média által sugalmazott "ezek mind egyformák" hihető, de bizonyítatlan állítást magáévá téve) otthon maradt. A maradékot megkapta a Fidesz és az MDF. A Fidesz/KDNP teljes szavazótábora megjelent az urnáknál [5]. A középbal szavazóinak fele viszont otthon marad [6]. A liberális bázisszavazók is többségükben otthon maradtak, mert nem volt kire szavazniuk, akik elmentek, azoknak szavazata megoszlott az SzDSz, az LMP és az MDF között.
Jegyzetek:
[1] 1998.évi parlamenti és 2009. évi EU parlamenti választások.
[2] 1990-ben sokan nem mentek el közülük, és nem szavaztak az MSzP-re. 1994-ben ugyanezek Horn Gyula nyakmerevítőjét üresen is megválasztották volna. 1998-ban Bokros átzavarta a felüket a másik oldalra, és 2002-től úgy tűnhetett, már ott is maradnak, nagyjából egyforma szavazóbázist biztosítva a két oldalnak, és a mér(l)eg nyelve szerepet a sunnyogó, szavazóbázisát végleg memutató SzDSznek. 2009-ben ugyanezek a népek Bokrost beszavazták az Európa Parlamentbe.
[3] Az anyagi/egzisztenciális és személyi/köz biztonság iránti igény. Magyarán a rend igénye.
[4] A Jobbik saját magát fényező és a ballib sajtó rettegő, nácizmussal riogató demagógiája egyaránt. A barom ballibek nem jöttek rá, hogy maguk mutatják meg kampányukban, hogy helyettük kire kell szavazni... (Ennyit a sokat emlegetett liberális szakértelemről. Még az ingadozók ostobaságát sem tudják nagy okosságukban felmérni.)
[5] Ezt a Fidesz, úgy látszik nem ismeri fel vagy el. Az egy tábor célja elérődött – ez a tábor egységes, bármikor mozgósítható, de ekkora, kész. Ha nem koncentrálnak az otthon maradt ingadozók elérésére, maguk mellé és urnák elé szólítására, a Jobbik komoly meglepetést szerezhet még nekik is.
[6] A Fideszes urak az ő nagy gőgjükben láthatóan ezzel sem számolnak. Úgykell nekik! Ettől koldulhatunk mi tovább.
Urak!
Senkiét!
Az a baszott nagy igazság, hogy ebben az országban a szavazni hajlandók közott van kb. 20%-nyi balközép, 30%-nyi jobbközép, 10%-nyi liberális bázisszavazó. Ez valóban bázis, és mint ilyen, csak nagyon lassan inog meg, és a pártjaihoz is erősen ragaszkodik, bár, ha a világnézetének képviseletét sérülni látja adott pártban, képes az eszmét markánsabban megjelenítő másik pártra szavazni. Ha nincs ilyen, inkább nem szavaz. [1]
A szélsőségeknek (ultrabal, ultrajobb, ultraliberál) marad 5%, mely szerencsére parlamenti képviseletre önmagában nem elég. Viszont valódi, megingathatalan bázisszavazókat jelent, leginkább az ultrajobb számára, mert az ultrabal lassacskán kihal, az ultraliberális pedig párt híján nem szavaz, vagy kínjában átszavaz a legliberálisabb pártra.
Az a 35%-nyi ingadozó (politikailag tökéletesen meggyőződés nélküli és tudatlan) ember viszont mindig annak a pártnak a szavazóbázisához csapódik, amelytől adott helyezetben a saját túlélését/boldogulását reméli. A pártképviseleti demokrácia csődje, hogy a választásokat éppen azok szavazatai döntik el, akiknek semmiféle pártkötődése/ideológiája/közösségi világnézete nincsen. [2]
Az egzisztenciális félelem [3] és a demagógia [4] ezek által az ingadozók által szerzett legalább 13%-ot a Jobbiknak, úgy, hogy java részük a politika egészéből kiábrándulva (illetve a ballib média által sugalmazott "ezek mind egyformák" hihető, de bizonyítatlan állítást magáévá téve) otthon maradt. A maradékot megkapta a Fidesz és az MDF. A Fidesz/KDNP teljes szavazótábora megjelent az urnáknál [5]. A középbal szavazóinak fele viszont otthon marad [6]. A liberális bázisszavazók is többségükben otthon maradtak, mert nem volt kire szavazniuk, akik elmentek, azoknak szavazata megoszlott az SzDSz, az LMP és az MDF között.
Jegyzetek:
[1] 1998.évi parlamenti és 2009. évi EU parlamenti választások.
[2] 1990-ben sokan nem mentek el közülük, és nem szavaztak az MSzP-re. 1994-ben ugyanezek Horn Gyula nyakmerevítőjét üresen is megválasztották volna. 1998-ban Bokros átzavarta a felüket a másik oldalra, és 2002-től úgy tűnhetett, már ott is maradnak, nagyjából egyforma szavazóbázist biztosítva a két oldalnak, és a mér(l)eg nyelve szerepet a sunnyogó, szavazóbázisát végleg memutató SzDSznek. 2009-ben ugyanezek a népek Bokrost beszavazták az Európa Parlamentbe.
[3] Az anyagi/egzisztenciális és személyi/köz biztonság iránti igény. Magyarán a rend igénye.
[4] A Jobbik saját magát fényező és a ballib sajtó rettegő, nácizmussal riogató demagógiája egyaránt. A barom ballibek nem jöttek rá, hogy maguk mutatják meg kampányukban, hogy helyettük kire kell szavazni... (Ennyit a sokat emlegetett liberális szakértelemről. Még az ingadozók ostobaságát sem tudják nagy okosságukban felmérni.)
[5] Ezt a Fidesz, úgy látszik nem ismeri fel vagy el. Az egy tábor célja elérődött – ez a tábor egységes, bármikor mozgósítható, de ekkora, kész. Ha nem koncentrálnak az otthon maradt ingadozók elérésére, maguk mellé és urnák elé szólítására, a Jobbik komoly meglepetést szerezhet még nekik is.
[6] A Fideszes urak az ő nagy gőgjükben láthatóan ezzel sem számolnak. Úgykell nekik! Ettől koldulhatunk mi tovább.
Tuesday, June 9, 2009
Kisebb segg
Létezik nálunk kisebb seggi kérdés.
A kisebb-nagyobb seggek – szinte illetve explicite pucéran – ott állnak a főutak bekötőútjainak torkolatában kuncsaftra várva. Szinte kizárólag a kisebbséghez tartozó hölgyekhez tartoznak.
Elkurvultunk. Észak Magyarország reménytelen kis falvaiban bizony ez komoly megélhetési forma. Budapesten is. Dunántúli falvak körül is, bizonyára. Persze nem a gazdag budai önkormányzatoknál. Bár ki tudja. Láttam a hatoson is, Martonvásár felé tartván. Minden kilométerkőnél.
Erről kussolnak a kisebb seggi joggvédők. Nyilván, mert a kurvaság nem kisebbségi vagy etnikai kérdés, illetve nem szükségszerűen és biztosan nem egészében az. A kurvulás gazdasági és erkölcsi kérdés. És a kisebb seggi joggvégők halmaza erőteljes közös halmazt képez azokkal a hölgyekkel és urakkal, akik Alsó Merániát ebbe a gazdasági és erkölcsi mocsárba taszították. Mellesleg a kisebbségi joggvédelem önmagában is jó üzlet.
Péntek reggelre, a negyven perces hajnali műsor után, melyet helyi kisebbségiek (érdemes kurvák és stricik, oly részegen, hogy a menetrendszerű összezördülés után a "geci" helyettesítette a "bazmegot", még a "Te geci geci!" nyelvi lelemény is elhangzott) szolgáltattak – mintegy utcaszinház jelleggel –, úgy döntöttem, hogy kiveszem a részem a kisebbségi jogvédő bizniszből. Kiadom az egyik szobát kisebbségi joggvédőknek terepmunkára, laboratóriumnak. Ennek kettős haszna van: én meggazdagszom végre (talán százötven adó és EU milliárdot költöttek ilyesmire az elmúlt években, én pár milliócskával beérném), másrészt ezek a világot a buda villa biztos, ámde a rögvalótól tökéletesen idegen közegéből szemlélő és itélő emberek is tanulnak valamit. Talán csak annyit, hogy nemcsak kisebb, de nagyobb, sőt egészen nagy seggek is léteznek. És talán éppen ők hordják azokat a fejük helyén.
Elkurvultunk.
Nemcsak ők. Mi mindannyian...
Olyat is láttam, hogy a dolgozó lányokat Gyöngyös határán rendőrautó tette ki állni a vártán.
Csaljuk az adót.
Mindent csalunk.
Legfőképpen önmagunkat.
5
Íme ringyónak állt egész nemzetünk!
Kurvák vagyunk mindahányan ebben
a Kárpát–medencényi kuplerájban! Fizetünk
stricinek, Madámnak, hogy helyünk legyen
a placcon vagy a Házban, mihez apánk
hordta a betont. Mosolygunk csábosan,
riszáljuk farunk, s ha végül alánk
tesz a kuncsaft, a Madámunk biztosan
lenyúlja, mit hozott ez a keserves,
mocskos munka. S míg mi irrigálunk
súlyos mellét kasszához nyomva levesz
még pár fityinget a permanganátunk
fejében. Vérünk, bérünk üres leves.
Övé a pénz, miénk a vész: rohadhatunk…
Ezt még 2001 szeptemberében írtam, a Hazám ciklus egyik szakasza, de sohasem volt ilyen aktuális.
Én kérek elnézést.
Azt mondják ezek a – végre! – rettegni kezdő joggvédő emberek, hogy a Jobbikot a mi rasszizmusunk, a cigánykártya kijátszása juttatta 15%-hoz. Hát nem. Lehet, rasszisták vagyunk, de nem jobban, mint bármelyik európai keresztény nép (a Kaliforniában élő illegális mexikói bevándorló, na az a rasszista, meg az az ország, ahol az állampolgárságot anyai ágon tartják nyilván vagy az afrikai törzsi háborúk résztvevői). Ha megnézed az OVB budapesti EB választási eredményeit, láthatod, hogy a budai kerületek a Jobbik számára fehér foltok. Ott rend van. Egy másik Magyarország. Amilyennek lennie kellene. Nem úgy Észak Magyarországon, ahol tarolt a Jobbik. Ott nincs rend. Ott Hátsó Meránia van. Hogy ezek az eredmények véletlenül a cigányság területi eloszlásával is egybeesenek, az ugyan nem a véletlen műve, de ez az etnikai képlet húsz sőt tíz évvel ezelőtt is létezett, mégsem volt sehol a Jobbik, vagy bármely hasonszőrű képződmény. Ez a mi kolektív szégyenünk, bár a liberális kisebb seggi jogg végők felelőssége. Hogy úgy mondjam, a Jobbik tíz éve még a spájzban sem volt, ma pedig már rendsen kijött a bodzalekváros üvegek mögül.
Rendet szeretnénk, azt szeretnénk, ha nem a farok csóváná a kutyát.
Fityiszes nagyjaink, mint olvasom, még mindig lekezelően bánnak a Jobbikkal. Remélem azért, hogy e mögött az oly ismerős gőg mögött titokban elgondolkodnak a miérteken is, és meglátják azokat a problémákat, amelyek hullámtaraján a Jobbik beszörfözött a politikába. És keresik az adekvát választ.
Remélem, hogy az annyira ígért elszámoltatás nem áll meg a politikai nagyhalaknál, hanem utoléri a HUMMERban öklömnyi szemekből álló aranyláncban pöffeszkedő Sztojka klónokat is. Mert HUMMERt nem lehet bodzaszedésből venni...
Tudom, próbáltam. Tíz üveg lekvárhoz is kurva sok idő, míg összejön a bodza...
A kisebb-nagyobb seggek – szinte illetve explicite pucéran – ott állnak a főutak bekötőútjainak torkolatában kuncsaftra várva. Szinte kizárólag a kisebbséghez tartozó hölgyekhez tartoznak.
Elkurvultunk. Észak Magyarország reménytelen kis falvaiban bizony ez komoly megélhetési forma. Budapesten is. Dunántúli falvak körül is, bizonyára. Persze nem a gazdag budai önkormányzatoknál. Bár ki tudja. Láttam a hatoson is, Martonvásár felé tartván. Minden kilométerkőnél.
Erről kussolnak a kisebb seggi joggvédők. Nyilván, mert a kurvaság nem kisebbségi vagy etnikai kérdés, illetve nem szükségszerűen és biztosan nem egészében az. A kurvulás gazdasági és erkölcsi kérdés. És a kisebb seggi joggvégők halmaza erőteljes közös halmazt képez azokkal a hölgyekkel és urakkal, akik Alsó Merániát ebbe a gazdasági és erkölcsi mocsárba taszították. Mellesleg a kisebbségi joggvédelem önmagában is jó üzlet.
Péntek reggelre, a negyven perces hajnali műsor után, melyet helyi kisebbségiek (érdemes kurvák és stricik, oly részegen, hogy a menetrendszerű összezördülés után a "geci" helyettesítette a "bazmegot", még a "Te geci geci!" nyelvi lelemény is elhangzott) szolgáltattak – mintegy utcaszinház jelleggel –, úgy döntöttem, hogy kiveszem a részem a kisebbségi jogvédő bizniszből. Kiadom az egyik szobát kisebbségi joggvédőknek terepmunkára, laboratóriumnak. Ennek kettős haszna van: én meggazdagszom végre (talán százötven adó és EU milliárdot költöttek ilyesmire az elmúlt években, én pár milliócskával beérném), másrészt ezek a világot a buda villa biztos, ámde a rögvalótól tökéletesen idegen közegéből szemlélő és itélő emberek is tanulnak valamit. Talán csak annyit, hogy nemcsak kisebb, de nagyobb, sőt egészen nagy seggek is léteznek. És talán éppen ők hordják azokat a fejük helyén.
Elkurvultunk.
Nemcsak ők. Mi mindannyian...
Olyat is láttam, hogy a dolgozó lányokat Gyöngyös határán rendőrautó tette ki állni a vártán.
Csaljuk az adót.
Mindent csalunk.
Legfőképpen önmagunkat.
5
Íme ringyónak állt egész nemzetünk!
Kurvák vagyunk mindahányan ebben
a Kárpát–medencényi kuplerájban! Fizetünk
stricinek, Madámnak, hogy helyünk legyen
a placcon vagy a Házban, mihez apánk
hordta a betont. Mosolygunk csábosan,
riszáljuk farunk, s ha végül alánk
tesz a kuncsaft, a Madámunk biztosan
lenyúlja, mit hozott ez a keserves,
mocskos munka. S míg mi irrigálunk
súlyos mellét kasszához nyomva levesz
még pár fityinget a permanganátunk
fejében. Vérünk, bérünk üres leves.
Övé a pénz, miénk a vész: rohadhatunk…
Ezt még 2001 szeptemberében írtam, a Hazám ciklus egyik szakasza, de sohasem volt ilyen aktuális.
Én kérek elnézést.
Azt mondják ezek a – végre! – rettegni kezdő joggvédő emberek, hogy a Jobbikot a mi rasszizmusunk, a cigánykártya kijátszása juttatta 15%-hoz. Hát nem. Lehet, rasszisták vagyunk, de nem jobban, mint bármelyik európai keresztény nép (a Kaliforniában élő illegális mexikói bevándorló, na az a rasszista, meg az az ország, ahol az állampolgárságot anyai ágon tartják nyilván vagy az afrikai törzsi háborúk résztvevői). Ha megnézed az OVB budapesti EB választási eredményeit, láthatod, hogy a budai kerületek a Jobbik számára fehér foltok. Ott rend van. Egy másik Magyarország. Amilyennek lennie kellene. Nem úgy Észak Magyarországon, ahol tarolt a Jobbik. Ott nincs rend. Ott Hátsó Meránia van. Hogy ezek az eredmények véletlenül a cigányság területi eloszlásával is egybeesenek, az ugyan nem a véletlen műve, de ez az etnikai képlet húsz sőt tíz évvel ezelőtt is létezett, mégsem volt sehol a Jobbik, vagy bármely hasonszőrű képződmény. Ez a mi kolektív szégyenünk, bár a liberális kisebb seggi jogg végők felelőssége. Hogy úgy mondjam, a Jobbik tíz éve még a spájzban sem volt, ma pedig már rendsen kijött a bodzalekváros üvegek mögül.
Rendet szeretnénk, azt szeretnénk, ha nem a farok csóváná a kutyát.
Fityiszes nagyjaink, mint olvasom, még mindig lekezelően bánnak a Jobbikkal. Remélem azért, hogy e mögött az oly ismerős gőg mögött titokban elgondolkodnak a miérteken is, és meglátják azokat a problémákat, amelyek hullámtaraján a Jobbik beszörfözött a politikába. És keresik az adekvát választ.
Remélem, hogy az annyira ígért elszámoltatás nem áll meg a politikai nagyhalaknál, hanem utoléri a HUMMERban öklömnyi szemekből álló aranyláncban pöffeszkedő Sztojka klónokat is. Mert HUMMERt nem lehet bodzaszedésből venni...
Tudom, próbáltam. Tíz üveg lekvárhoz is kurva sok idő, míg összejön a bodza...
Subscribe to:
Posts (Atom)
