Tegnap elgaloppíroztam magam. Nem voltam elég pontos, abban, hogy ki is az ellenség.
Well, ez hiba.
Ugyanis ezek az ultra-neoliberális maszlag-üzérek azonosan egyenlő halmazt képeznek az ún. ballib értelmiséggel, amely egyáltalán nem az a kritikai értelmiség, amelynek tételezi – hazudja – magát, egyszerűen mert annyira beásta magát a hatalomba, egyrész, mint ún. politikus és másrészt annak végbélnyílásán keresztül – lásd galandféreg. Különbség van ellenség és ellenség között: aki ott mereszti hájas vagy ványadt seggét a különféle bársonyszékekben és igazgatótanácsi fotelekben valójában veszélytelenebb, mint az ún. holdudvar.
Mert a politikuson ott az ismertség bélyege, nem tűnhet el, talán valahogy még számon kérhetők is lehetnek kiváló döntései (ostobaság, gazemberség vagy a kettő teszőleges arányú keverékének eredményei), de a holdudvar létezése annyira bizonytalan, mint a névadójáé: a politikai időjárásai viszonyok függvényében szívódik föl vagy tűnik fel.
Ennek vagyunk most tanúi: akik tíz éve a politikusok és Gy. F. seggét nyalták fölfelé egészen a garatjukig, most eszeveszett hátraarcba kezdtek. Elég, ha megnézed a HVG vagy a Hírszerző [1] publicisztikáit. Soha ennyi szoci-, Gyurcsányellenes és "megmondtam előre!" bölcsesség nem látott napvilágot még el e médiumok felületein, mint az utóbbi hónapokban. Horibile dictu, konzervatív, jobboldali szerzők publicisztikáit kezdték közölni...
Ez egyelőre gusztus kérdése, de ha ezeket az embereket, akik milliókat zsebeltek be a szoclib kormányok alatt ilyen-olyan jogcímen, pár hónap múlva meglátod a konzervatív oldalba beágyazódni, akkor jobb, ha megfogadod Gy. F. örökbecsű tanácsát, és elhagyod az országot, a kontinenst – Ázsiát ajánlom.
Jegyzet:
[1] Ők most ott tartanak, hogy egy huszonnégyéves, életében nem dolgozó macskajancsi mondja meg az őszintét a magyar társadalomról. Bizonyos gondolatai még értelmesek is, ha nem áradna belőlük ugyanaz az áporodott, érzéketlen, én jobban tudom nagyképűség, amely a rendszerváltási kísérlet óta mérgezi az országot. Különösen ajánlom tanulmányozni azt a toleranciát és szerénységet, amelyekkel a hozzászólásokat kezeli! A régi grafitty jut eszembe róla: "Szavazz a liberálisokra, vagy lelőjük a kutyádat!"
Ajánlanám továbbá a cikk szerzőjének és a hasonszőrűeknek, egy Mózes nevű ember által kőtáblára vésett ún. parancsolatot: "Tisztelt atyádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a Földön!" Ha nem lenne világos e parancs értelme, amennyire gyarló, etatista, élősködő, rugalmatlan és középszerű (összefoglava: posztkádári) elmémből telik, megmagyarázom: ahogy te bánsz szüleiddel, úgy bánnak majd veled a gyerekeid – ameddig te hagyod őket élni, addig élhetsz te is. Mert MINDENKI MEGÖREGSZIK, ez meg egyelőre megmásíthatalan természeti parancs, még Mózesénél is erősebb.
2009. április 4., szombat
2009. április 3., péntek
Ellenség, ha elődbe áll
Hét legyen kit előtalál...
Egyedül vagyok. De kell-e a többi hat? Van egyáltalán ellenség?
Ki az ellenség manapság? Ki az, akire ezt az elsúlyosult szót ráégetheted, mint tüzes billogot?
A sportban ellenfelek vannak – tiszta sor.
A szakmában és a szerelemben vetélytársak – ez is világos.
Az ellenség a harcban veled szembeálló. Mégpedig élethalálharcban. Vagyis az ellenség az, ki az életedre tör – ilyen egyszerű.
Ma nincs háború (illetve más eszközökkel vívják), ki törne az életemre? Ki oltaná ki szándékosan?
Például, ha a közbiztonság úgy leromlik, hogy még a szubhumánok [1] is észreveszik, és azt gondolják, mindent szabad. De valójában azok a szerencsétlen szubhumánok az ellenségeid?
Nem! Az ellenségeid azok, akik szándékosan megszüntetik a közbiztonság fogalmát Magyarországon. Szándékosan gyenge törvényekkel, szétvert, személyében, gondolkodásában és társadalmi helyzetében demoralizált rendőrséggel, ostoba egyenlősdivel, hamis szolidaritás eszmékkel, hamis szabadságeszmékkel, hamis kisssssssebbségvédelmi eszmékkel, politikai korrektséggel, szemforgatással.
De nem vizsgáljunk ilyen szélsőséges eseteket! Tegyük föl, hogy Alsó Merániában kitűnő a közbiztonság, erősek és igazságosak a köztörvényes bűnözőket sújtó törvények, erős a rendőrség...
Akkor mikor kerül még veszélybe az életem?
Ha megszűnnek a saját újratermelésemhez szükséges eszközök. Nem tudok mit enni, nem tudok mit magamra ölteni, nincs fedél a fejem fölött, ha beteg vagyok, nincs aki meggyógyítson. Életkorokra lefordítva, születéstől a nyugdíjaskorig:
Alapvetően úgy, hogy megakadályozza, hogy munkát találj. Megkadályozza a munkahelyek létrejöttét: rossz törvénykezéssel, rossz gazdaságpolitikával, rossz vámpolitikával; megakadályozza hogy munkához juss: az oktatás ellehetetlenítésével, az egészséged tönkretételével, az egészségügytől való elzárással, egyszerűen azzal, hogy élősködővé nevel.
Profitorientálttá teszi az egészségügyet, melynek az a vége, hogy te, a munka nélkül maradt nem jutsz hozzá, így tovább romlanak esélyeid a munkához jutáshoz.
Profitorientálttá teszi a felsőoktatást, esélyt sem adva a reális képzési igényeknek (munkahely) és a minőségi képzésnek (munkavállaló).
A nyugdíjazásból kiveszi a szolidaritás elvét, miután ellopta vagy hagyta eljátszani azt a pénzt, amit életed munkájával összegyűjtöttél, soha fel nem éltél. Öngondoskodásra kényszerít – alapok nélkül. (Végül élősködőnek bélyegez, akit a fiatalabb generációknak kell eltartani – és azzá is tesz.)
Az ellenséged tehát mindenki, aki az ultra-neoliberális maszlagot hirdeti és ilyen programokat valósít meg a fejed fölött, anélkül, hogy erre a felhatalmazásodat kérte volna. Ellenséged, aki megvet és öngondoskodásra, előrelátásra képtelen etatista élősködőnek bélyegez, mert azt gondolod, hogy az egészségügy és az oktatás nem lehet profitorentált, mert egészen másra találták ki őket, nem arra, hogy egyéni meggazdagodást szolgáljanak, mert nem nevezed gúnyosan élősködő nyuggernek azokat az öregeket, akik egy élet munkája után 27 000 forintos minimálnyugdíjon tengődnek, akik szerintük képtelenek az öngondoskodásra (mert egy másik rendszerben elzsákmányolt pénzüket a magát igazságosnak és szabadnak mondott rendszerben éppen az őket élősködőnek bélyegzők, rokonaik, barátaik és üzletfeleik lopták el), mert azt gondolod, hogy a szolidaritáson alapuló pozitív diszkrimiáció az egyetlen lehetséges út a cigányság társadalmi beilleszkedésére, mert azt gondolod, a közalkalmazott és köztisztviselő is ember, mert ő gyógyít, tanít és tart rendet, ha az őket is élősködőnek tartó jóemberek éppen hagyják és lehetővé teszik. A dolog pikantériája, hogy éppen a balliberális gondolkodás termelt ki Alsó Merániában egy valódi élősködő réteget, hibás gondolkodással, hibás törvényekkel, hamis szolidaritással, képmutatással, és politikai korrektséggel.
A mai szemforgató világban a politikában is ellenfelet illik mondani, mintha az egésznek bármi köze lenne a sporthoz, a tisztességes versenyhez. Ezzel azonban eltávolodik az ember a valóságtól.
Ellenségek vagyunk.
Bár mi nem törünk az ő életükre – még áttételesen sem.
De lassan lehet, hogy lesz rá igény...
Jegyzetek:
[1] Minden hagyományos vélekedéssel ellentétben a nem fehérgalléros bűnözéshez nemigen kell magasabb intelligencia, különösen fejlett neokortex, csak némi ravaszság és gátlástalanság – a hüllőagy erre éppen elegendő.
Egyedül vagyok. De kell-e a többi hat? Van egyáltalán ellenség?
Ki az ellenség manapság? Ki az, akire ezt az elsúlyosult szót ráégetheted, mint tüzes billogot?
A sportban ellenfelek vannak – tiszta sor.
A szakmában és a szerelemben vetélytársak – ez is világos.
Az ellenség a harcban veled szembeálló. Mégpedig élethalálharcban. Vagyis az ellenség az, ki az életedre tör – ilyen egyszerű.
Ma nincs háború (illetve más eszközökkel vívják), ki törne az életemre? Ki oltaná ki szándékosan?
Például, ha a közbiztonság úgy leromlik, hogy még a szubhumánok [1] is észreveszik, és azt gondolják, mindent szabad. De valójában azok a szerencsétlen szubhumánok az ellenségeid?
Nem! Az ellenségeid azok, akik szándékosan megszüntetik a közbiztonság fogalmát Magyarországon. Szándékosan gyenge törvényekkel, szétvert, személyében, gondolkodásában és társadalmi helyzetében demoralizált rendőrséggel, ostoba egyenlősdivel, hamis szolidaritás eszmékkel, hamis szabadságeszmékkel, hamis kisssssssebbségvédelmi eszmékkel, politikai korrektséggel, szemforgatással.
De nem vizsgáljunk ilyen szélsőséges eseteket! Tegyük föl, hogy Alsó Merániában kitűnő a közbiztonság, erősek és igazságosak a köztörvényes bűnözőket sújtó törvények, erős a rendőrség...
Akkor mikor kerül még veszélybe az életem?
Ha megszűnnek a saját újratermelésemhez szükséges eszközök. Nem tudok mit enni, nem tudok mit magamra ölteni, nincs fedél a fejem fölött, ha beteg vagyok, nincs aki meggyógyítson. Életkorokra lefordítva, születéstől a nyugdíjaskorig:
- ha nem kerülsz szülőotthonba, mert a szüleidnek nincs munkája, ha anyád nem kap gyedet, mert az nem létezik, vagy sohasem dolgozott, ha dolgozik, pár hét után munkába kell mennie, különben elveszíti, mert nincs szülési szabadság sem
- ha nincs bölcsöde és óvoda, hogy anyád dolgozni tudjon (ha egyébként téged leszámítva lenne munkája), amikor már nagyobbacska vagy, nincs gyerekorvosi hálózat, illetve a szüleid nem tudják megfizetni, ha nincs munkájuk, és nincs gyes, illetve nem jogosultak rá
- ha az iskola olyan képzést ad, mellyel nem fogsz majd munkát találni, illetve nem követel, követelhet tőled semmilyen teljesítményt, mely közelebb vinne a munkához, sőt inkább esélyt ad, hogy rászokj a drogra, a szüleidnek nincs munkája, a gyerekorvost nem tudják megfizetni
- ha kikerülvén az iskolából nincs munkád és lehetőséged sincs, hogy másféle képzettséget szerezz, nem tudod megfizetni az orvost, ha megbetegszel, ha családot alapítasz, nem tudsz hol lakni, mivel eteni a gyereked, nem tudod kitaníttatni, de még orvoshoz vinni sem, ha beteg
- ha sohasem volt munkád, és úgy érted el a nyugdíjskort, hogy nem kapsz nyugdíjat, és a gyerekeid se tudnak eltartani, mert nekik sincsen munkájuk, nem tudod megfizetni az egyre gyakraban szükséges orvosi ellátást, de ha volt is munkád, és fizettél nyugdíjjárulékot, a pénzedet ellopta az állam vagy eljátszották a nyugdíjalapok (mindkettőt teljes törvényi háttérrel) ugyanott tartasz
Alapvetően úgy, hogy megakadályozza, hogy munkát találj. Megkadályozza a munkahelyek létrejöttét: rossz törvénykezéssel, rossz gazdaságpolitikával, rossz vámpolitikával; megakadályozza hogy munkához juss: az oktatás ellehetetlenítésével, az egészséged tönkretételével, az egészségügytől való elzárással, egyszerűen azzal, hogy élősködővé nevel.
Profitorientálttá teszi az egészségügyet, melynek az a vége, hogy te, a munka nélkül maradt nem jutsz hozzá, így tovább romlanak esélyeid a munkához jutáshoz.
Profitorientálttá teszi a felsőoktatást, esélyt sem adva a reális képzési igényeknek (munkahely) és a minőségi képzésnek (munkavállaló).
A nyugdíjazásból kiveszi a szolidaritás elvét, miután ellopta vagy hagyta eljátszani azt a pénzt, amit életed munkájával összegyűjtöttél, soha fel nem éltél. Öngondoskodásra kényszerít – alapok nélkül. (Végül élősködőnek bélyegez, akit a fiatalabb generációknak kell eltartani – és azzá is tesz.)
Az ellenséged tehát mindenki, aki az ultra-neoliberális maszlagot hirdeti és ilyen programokat valósít meg a fejed fölött, anélkül, hogy erre a felhatalmazásodat kérte volna. Ellenséged, aki megvet és öngondoskodásra, előrelátásra képtelen etatista élősködőnek bélyegez, mert azt gondolod, hogy az egészségügy és az oktatás nem lehet profitorentált, mert egészen másra találták ki őket, nem arra, hogy egyéni meggazdagodást szolgáljanak, mert nem nevezed gúnyosan élősködő nyuggernek azokat az öregeket, akik egy élet munkája után 27 000 forintos minimálnyugdíjon tengődnek, akik szerintük képtelenek az öngondoskodásra (mert egy másik rendszerben elzsákmányolt pénzüket a magát igazságosnak és szabadnak mondott rendszerben éppen az őket élősködőnek bélyegzők, rokonaik, barátaik és üzletfeleik lopták el), mert azt gondolod, hogy a szolidaritáson alapuló pozitív diszkrimiáció az egyetlen lehetséges út a cigányság társadalmi beilleszkedésére, mert azt gondolod, a közalkalmazott és köztisztviselő is ember, mert ő gyógyít, tanít és tart rendet, ha az őket is élősködőnek tartó jóemberek éppen hagyják és lehetővé teszik. A dolog pikantériája, hogy éppen a balliberális gondolkodás termelt ki Alsó Merániában egy valódi élősködő réteget, hibás gondolkodással, hibás törvényekkel, hamis szolidaritással, képmutatással, és politikai korrektséggel.
A mai szemforgató világban a politikában is ellenfelet illik mondani, mintha az egésznek bármi köze lenne a sporthoz, a tisztességes versenyhez. Ezzel azonban eltávolodik az ember a valóságtól.
Ellenségek vagyunk.
Bár mi nem törünk az ő életükre – még áttételesen sem.
De lassan lehet, hogy lesz rá igény...
Jegyzetek:
[1] Minden hagyományos vélekedéssel ellentétben a nem fehérgalléros bűnözéshez nemigen kell magasabb intelligencia, különösen fejlett neokortex, csak némi ravaszság és gátlástalanság – a hüllőagy erre éppen elegendő.
2009. március 16., hétfő
A népből
A népből jöttem! – állítod vehemensen, igazolást keresvén soros gazemberségedre, amikor is éppen népedet árulod. El. Vagy ki. Vagy be. Ki tudja, melyik a tragikusabb?
A nyelv is árulkodik: ból-ből, ugyebár. Népből. Sohasem ba-be. Népbe? Ugyan! Ritkaság, hogy valaki visszamegy a népbe, ha már egyszer kijött belőle – mely, mint e kis dolgozat mutatja majd, szinte lehetetlen.
Akik sohasem voltak benne, azok persze bele-belemennek, még úgy is maradnak – mocsár a nép, még azt is szívesen el- és lenyeli, aki sohasem volt benne. Ellentétes előjelű belemenések Tolsztoj grófé és a magyar arisztokrata leszármazotté a lovardában (vö. szeneskocsis). Van a népben valami csábító, ahogy a repedtsarkú kurva őszintesége is vonz, ha már hervadt bájai nem is igazán hatnak érzékeidre.
A „népből jönni”, az annyi, hogy kijönni a népből?
Hogyan kell kijönni a népből?
Hát, nem egyszerű!
Gyilkos hajlamú zsarnokok gyorsan megtanulják ezt: ha mindjárt a hó elején elverik, a hónap végén nem jönnek ki a népből… És akkor ott állnak ám megfürödve, mert ha nem jönnek ki, akkor bizony benne vannak, és ez – Valljuk be! – elég keserves. Lásd később.
Persze, ha valaki nem jön ki belőle, megpróbálhatja beosztani a népet, ha pedig az sem megy, akkor kiosztani. Ehhez mindenképpen bonyolult és drága erőszakszervezetek kellenek, de talán megéri. Bástya elvts. legalábbis valahogy így gondolkodott. Az EU pedig szponzorálja avízágyút, tehát megondolandó...
Az a baj, hogy ha egyszer kijössz a népből – többé nem jössz ki vele.
Legalábbis nehezen.
Mert ez nem olyan egyszerű, hogy kiordítasz az ablakon, hogy „Ugye, azt most lehalkítod?!!!!”, amikor a nép gyermekének, a fortyogó agyú kamaszgyereknek mélynyomója háromszáz decibellel folyik ki a leharcolt, gazdájához igen hasonló korú – lehetőleg kissé idősebb – Astrából az utcára. De nem ám!
Mert a kamaszgyerek vagy beszól vagy lehalkít vagy a kettő tetszőleges arányú kombinációja – ha a népből, az ő népéből intézik a fenti szózatot hozzá! Ha még benne vagy, van tehát esélyed, hogy hallgat is rád a nép (illetve gyermeke, aki egyszerű, de sohasem egyszerű), igaz csak módjával, ügyelve, hogy tekintélye, mint népnek ne csorbuljon azáltal, hogy kegyesen odafigyel egyetlen tagjára – azaz saját magára. Egyáltalán, ki figyel oda egyetlen sejtjének panaszára, amikor a vér zubog, a gyomornedvek pezsegnek, hormonok dorombolnak, a hólyag és a herék feszülnek, hüvely nedvesedik, etc.
Ha kívülről, tehát nem a népből jön a szó, akkor a nép kamaszgyereke (érdekes opció még: „kamaszgyerekek népe”) úgy hagyja, vagy felhangosítja, vagy beszól vagy a három lehetőség nem tetszőleges arányú kombinációja (Az úgy hagyás és a felhangosítás sajnos nem kombinálhatók, pedig be szép is lenne!). Ha tehát már kijöttél belőle, a nép – az istenadta – egyáltalán nem is hallja, hogy rászólsz, vagy nem vesz rólad tudomást, vagy éppenséggel a szózatod kívánalmaival ellentétes kimenetelhez vezető indulatot ("Kia kurvaanyádvatte, hogy nekemugacc?!!!!") horgaszt föl benne a kívülről jövő intés. És főleg ebben a harmadik esetben kell ügyelni, mert a nép – az istenadta – valóságos és képletes –istenverte – mélynyomója még csak nem is Astrából, hanem a minimum negyed évszázados Wartburgból vagy Ladából, legalább ötszáz valóságos vagy képletes decibellel folyik ki az utcára.
Hiába jöttél ki belőle, és nem jössz ki vele, a nép mindenképpen és elkerülhetetlenül körülvesz (képes felütni a fejét a leglehetetlenebb helyeken, horribile dictu, a villád udvarán, vagy az irodád ajtaja előtt, az utcáról és egyéb közhelyes köz helyekről nem is szólva), és csak arra vár, hogy le- és elnyelhessen, és ha le- és elnyelt, te is el- és lenyeled őt. Keserű méreg ez, erősen pszichotoxikus, és azon veszed észre magad, hogy megváltozott tudatállapotban buja hörgéssel magadévá teszed a népet csak úgy, óvszer nélkül, mindenestül, szőröstől-bőröstől, indulatostul, fröcsögő nyálastul, de főleg nyelvestül – orálisan is kielégíted a bestiát! És ha benne vagy – forró, nedves érzés –, egészen jól ki lehet jönni a néppel, onnan belülről más értelmet nyernek a dolgok, a minimum negyed évszázados Wartburg és Lada, de még a húsz éves Astra is, meg a kamaszgyerek. Saját nyelvén szólsz hozzá, mely nyelv általában kivételesen gazdag a beszélgetőtárs szellemi képességei, felmenői, keresztény szakráliák, különféle exkrementumok és a nép által valami okból megvetett állatok katalogizálásban, oly mélységig, mely még a katalogizált objektumok szexuális szokásainak és viszonyainak ismeretéről is kimerítően beszámol. (Egyszerűen összefoglalva: „Ha le nem halkítodaztakibaszottszartkisköcsög, anyádbadugomfel a zempíhármat!!!”)
Ez persze nem jelenti azt, hogy egy kicsit visszamégy a népbe, aztán megint kijössz majd belőle, nem egy nosztalgikus lingvisztikai kirándulást tettél, ez az epizód azt jelenti, hogy bizony benne maradtál, benne voltál mindig, valójában nincs kiút, nem lehet kijönni belőle, csak felülemelkedni rajta, különben tapad rád a nép, mint a bogáncs.
A felülemelkedés pedig egészen más történet. Úgy már akár árulhatod is néped, semmi közöd hozzá.
A nyelv is árulkodik: ból-ből, ugyebár. Népből. Sohasem ba-be. Népbe? Ugyan! Ritkaság, hogy valaki visszamegy a népbe, ha már egyszer kijött belőle – mely, mint e kis dolgozat mutatja majd, szinte lehetetlen.
Akik sohasem voltak benne, azok persze bele-belemennek, még úgy is maradnak – mocsár a nép, még azt is szívesen el- és lenyeli, aki sohasem volt benne. Ellentétes előjelű belemenések Tolsztoj grófé és a magyar arisztokrata leszármazotté a lovardában (vö. szeneskocsis). Van a népben valami csábító, ahogy a repedtsarkú kurva őszintesége is vonz, ha már hervadt bájai nem is igazán hatnak érzékeidre.
A „népből jönni”, az annyi, hogy kijönni a népből?
Hogyan kell kijönni a népből?
Hát, nem egyszerű!
Gyilkos hajlamú zsarnokok gyorsan megtanulják ezt: ha mindjárt a hó elején elverik, a hónap végén nem jönnek ki a népből… És akkor ott állnak ám megfürödve, mert ha nem jönnek ki, akkor bizony benne vannak, és ez – Valljuk be! – elég keserves. Lásd később.
Persze, ha valaki nem jön ki belőle, megpróbálhatja beosztani a népet, ha pedig az sem megy, akkor kiosztani. Ehhez mindenképpen bonyolult és drága erőszakszervezetek kellenek, de talán megéri. Bástya elvts. legalábbis valahogy így gondolkodott. Az EU pedig szponzorálja avízágyút, tehát megondolandó...
Az a baj, hogy ha egyszer kijössz a népből – többé nem jössz ki vele.
Legalábbis nehezen.
Mert ez nem olyan egyszerű, hogy kiordítasz az ablakon, hogy „Ugye, azt most lehalkítod?!!!!”, amikor a nép gyermekének, a fortyogó agyú kamaszgyereknek mélynyomója háromszáz decibellel folyik ki a leharcolt, gazdájához igen hasonló korú – lehetőleg kissé idősebb – Astrából az utcára. De nem ám!
Mert a kamaszgyerek vagy beszól vagy lehalkít vagy a kettő tetszőleges arányú kombinációja – ha a népből, az ő népéből intézik a fenti szózatot hozzá! Ha még benne vagy, van tehát esélyed, hogy hallgat is rád a nép (illetve gyermeke, aki egyszerű, de sohasem egyszerű), igaz csak módjával, ügyelve, hogy tekintélye, mint népnek ne csorbuljon azáltal, hogy kegyesen odafigyel egyetlen tagjára – azaz saját magára. Egyáltalán, ki figyel oda egyetlen sejtjének panaszára, amikor a vér zubog, a gyomornedvek pezsegnek, hormonok dorombolnak, a hólyag és a herék feszülnek, hüvely nedvesedik, etc.
Ha kívülről, tehát nem a népből jön a szó, akkor a nép kamaszgyereke (érdekes opció még: „kamaszgyerekek népe”) úgy hagyja, vagy felhangosítja, vagy beszól vagy a három lehetőség nem tetszőleges arányú kombinációja (Az úgy hagyás és a felhangosítás sajnos nem kombinálhatók, pedig be szép is lenne!). Ha tehát már kijöttél belőle, a nép – az istenadta – egyáltalán nem is hallja, hogy rászólsz, vagy nem vesz rólad tudomást, vagy éppenséggel a szózatod kívánalmaival ellentétes kimenetelhez vezető indulatot ("Kia kurvaanyádvatte, hogy nekemugacc?!!!!") horgaszt föl benne a kívülről jövő intés. És főleg ebben a harmadik esetben kell ügyelni, mert a nép – az istenadta – valóságos és képletes –istenverte – mélynyomója még csak nem is Astrából, hanem a minimum negyed évszázados Wartburgból vagy Ladából, legalább ötszáz valóságos vagy képletes decibellel folyik ki az utcára.
Hiába jöttél ki belőle, és nem jössz ki vele, a nép mindenképpen és elkerülhetetlenül körülvesz (képes felütni a fejét a leglehetetlenebb helyeken, horribile dictu, a villád udvarán, vagy az irodád ajtaja előtt, az utcáról és egyéb közhelyes köz helyekről nem is szólva), és csak arra vár, hogy le- és elnyelhessen, és ha le- és elnyelt, te is el- és lenyeled őt. Keserű méreg ez, erősen pszichotoxikus, és azon veszed észre magad, hogy megváltozott tudatállapotban buja hörgéssel magadévá teszed a népet csak úgy, óvszer nélkül, mindenestül, szőröstől-bőröstől, indulatostul, fröcsögő nyálastul, de főleg nyelvestül – orálisan is kielégíted a bestiát! És ha benne vagy – forró, nedves érzés –, egészen jól ki lehet jönni a néppel, onnan belülről más értelmet nyernek a dolgok, a minimum negyed évszázados Wartburg és Lada, de még a húsz éves Astra is, meg a kamaszgyerek. Saját nyelvén szólsz hozzá, mely nyelv általában kivételesen gazdag a beszélgetőtárs szellemi képességei, felmenői, keresztény szakráliák, különféle exkrementumok és a nép által valami okból megvetett állatok katalogizálásban, oly mélységig, mely még a katalogizált objektumok szexuális szokásainak és viszonyainak ismeretéről is kimerítően beszámol. (Egyszerűen összefoglalva: „Ha le nem halkítodaztakibaszottszartkisköcsög, anyádbadugomfel a zempíhármat!!!”)
Ez persze nem jelenti azt, hogy egy kicsit visszamégy a népbe, aztán megint kijössz majd belőle, nem egy nosztalgikus lingvisztikai kirándulást tettél, ez az epizód azt jelenti, hogy bizony benne maradtál, benne voltál mindig, valójában nincs kiút, nem lehet kijönni belőle, csak felülemelkedni rajta, különben tapad rád a nép, mint a bogáncs.
A felülemelkedés pedig egészen más történet. Úgy már akár árulhatod is néped, semmi közöd hozzá.
2009. február 19., csütörtök
Végre!
Végre választott hazám is példaként állítja maga elé szülőhazámat!
Mondjuk negatív példaként, de a nullához képest ez legalább abszolúértékben kielégítőnek mondható eredmény.
Ma megtörtént, hogy a The New York Times leközölte azt az írást, melyben egy Martin Hutchinson nevű kommentátor arra mutatott rá, hogy Államok államadósága a magyar szintet közelíti (Ez szép teljesítmény, valljuk be büszkén!), az Államok válságkezelő programját A Nemzet Csalogányának hatéves működéséhez hasonlította, és azzal riogatott, hogy a jó Barack két év múlva talán ugyanúgy leböszmézi majd magukat, mint a nemzet Csakogánya tette azt híveinek seregével.
Köszönjük, Ferenc! Nélküled nem sikerült volna!
Mondjuk negatív példaként, de a nullához képest ez legalább abszolúértékben kielégítőnek mondható eredmény.
Ma megtörtént, hogy a The New York Times leközölte azt az írást, melyben egy Martin Hutchinson nevű kommentátor arra mutatott rá, hogy Államok államadósága a magyar szintet közelíti (Ez szép teljesítmény, valljuk be büszkén!), az Államok válságkezelő programját A Nemzet Csalogányának hatéves működéséhez hasonlította, és azzal riogatott, hogy a jó Barack két év múlva talán ugyanúgy leböszmézi majd magukat, mint a nemzet Csakogánya tette azt híveinek seregével.
Köszönjük, Ferenc! Nélküled nem sikerült volna!
2009. február 10., kedd
A különbség
Itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy megláthasd a különbséget a konzervatív gondolkodó és nyikhaj libsi megmondóember között.
Az előbbitől végre megtudtam, hogy mit jelent konzervatívnak lenni a szó jó értelmében (Nem Árpád sáv, evtsak! De nem ám). És ez bizony vállalható konzervatívság már így, az én koromban.
Az a szép, hogy több kommentárt nem is kíván ez az interjú. El kell olvasni, és kész!
Az utóbbiban viszont gyönyörű iskolapéldáját találod annak, ahogy a bértollnok hazug csúsztatások halmazával tereli el a felelősséget kenyéradó gazdáiról, és hárít mindet - ránk. Már megint.
Rád is!
Mert bizony mi tettük korrupttá szegény politikusainkat, a mi silány, paternalista, posztkádári világfelfogásunk törte meg gerincüket az áratatlanoknak. Bizony a mi lelkükön szárad, hogy szegény zuschlag meg az a drága VII. kerületi pógármester (reméljük, a VI. kerületi is, hamarost, a város hercigéről* nem is beszélve) börtönben végzi.
Bijon, bijon.
Papp László Tamás szerint nem azért ábrándult ki a magyar pógár a demokráciából (az ún. önkormányzatiságból es) és lett korrupt az egész politikai osztályunk, mert a rendszerváltozás? hajnalán egy SzDSz-nek (Nem Sodium Dodecil Sulphate - SDS -, az egy nélkülözhetetlen detergens a molekuláris biológiában, szóval egy tiszta valami.) nevezett töredékpárt paktumokat erőszakolt a csírázó demokráciára; mert egy olyan alkotmányunk van, szintén nem kis részben ugyanezen rétegpártocska nem is olyan pillanatnyi befolyásának hatására, melyből mindenestül hiányoznak a politikusi teljesítmény mérésére, értékelésére és honorálására szolgáló intézmények (képviselői visszahívás, kormánybuktatás etc.); mert ugyanezen pártocska, mely a maga küszöb alatti létével csaknem pontosan annyi időt töltött kormányon, mint Alsó Meránia második legerősebb pártja, keresztbe szalmát sem tett az ellen az égbekiáltó nem csupán erkölcsi, hanem fizikai összeférhetelenség ellen, melyet az országzüllési képviselőség és pógármesterség jelent; mert ugyanezen pártocska, mely magát liberálisnak (tehát azon elv követőjének, mely az állam gazdasági szerepének minimumon tartását hirdeti) nevezi (mely hamis tudatnak a dolgozat szerzője is oly lelkes propagálója), szóval e liberális rétegpártocska buzgón beültette minden lehetséges állami cég igazgató és felügyelő tanácsába a tagjait (tudniillik az állam rossz gazda), és nem takarodott el onnan a picsába, amint a kormányzati szerepből virtuálisan ugyan, de közjogilag mindenképpen kilépett; mert ugyanezen törpepárt ellenzékinek hazudja magát akkor, amikor mindenben kiszolgálja volt partnerét, és ezt megteheti.
Szóval Papp László Tamás serint nem ezek miatt ábrándultunk ki. Nem a rendszerrel szembeni INTÉZMÉNYES, JOGI tehetetlenségünk ám a kiábrándító! Hanem mert egyszerűen ostoba, poszkádári, paternalista élősködők vagyunk.
A pártok szokásos felelősség-egybemosása sem maradt ám ki a dolgozatból! Mert bizony nem a Nemzet Csalogányának hat éves országlása juttatta az országot olyan helyzetbe, melybe Alsó Meránia csak a szokásos vesztes háborúk után szokott kerülni. De nem ám! Az egészről a Fityisz tehet, meg Viktorom. Mert titokban, aljas, posztkádárista módon ELLENZÉKBŐL ők kormányozták ide az az országot. Direkt!
Már csak azért olvasom el Papp László Tamás dolgozatait, hogy vajon tényleg olyan-e, mint Móricka, vagyis mindenről az jut-e az eszébe.
Hát az. Nem a pina, na.
Hanem, hogy paternalista meg posztkádári. De tényleg. Ha megnézed a 2020-as Budapesti Olimpiai Marháskodás-hoz írt véleményét (neki mindenről van, ugye, és természetesen az egyedül adekvát), hát még abban is fel tud sorakoztani egy "paternalista tőgyeken függeszkedő össznépi tehetetlenséget".
Ha már megmondóember: TótaW a hullott csillag, olyan szánalmasan szerepel a Heti Válasz vitájában, hogy az már arcpirító. Én kérek elnézést. Mondja már meg neki valaki, hogy csalhatalan megmondóember korszaka már elmúlt, ergo valami, csak azért mert ő mondja, már nincs úgy... Actually, manapság az ún. keresztény kurzus veszélyéről szájalni nem bűn, nem is hiba - egyszerű, kétkezi ostobaság.
Jegyzet:
* Tudtad, hogy a Főpógármesteri funkcióra annyira nincs szükség, hogy tulajdonosa az év közepén kéthónapos mongol lovastúrára mehet?
Az előbbitől végre megtudtam, hogy mit jelent konzervatívnak lenni a szó jó értelmében (Nem Árpád sáv, evtsak! De nem ám). És ez bizony vállalható konzervatívság már így, az én koromban.
Az a szép, hogy több kommentárt nem is kíván ez az interjú. El kell olvasni, és kész!
Az utóbbiban viszont gyönyörű iskolapéldáját találod annak, ahogy a bértollnok hazug csúsztatások halmazával tereli el a felelősséget kenyéradó gazdáiról, és hárít mindet - ránk. Már megint.
Rád is!
Mert bizony mi tettük korrupttá szegény politikusainkat, a mi silány, paternalista, posztkádári világfelfogásunk törte meg gerincüket az áratatlanoknak. Bizony a mi lelkükön szárad, hogy szegény zuschlag meg az a drága VII. kerületi pógármester (reméljük, a VI. kerületi is, hamarost, a város hercigéről* nem is beszélve) börtönben végzi.
Bijon, bijon.
Papp László Tamás szerint nem azért ábrándult ki a magyar pógár a demokráciából (az ún. önkormányzatiságból es) és lett korrupt az egész politikai osztályunk, mert a rendszerváltozás? hajnalán egy SzDSz-nek (Nem Sodium Dodecil Sulphate - SDS -, az egy nélkülözhetetlen detergens a molekuláris biológiában, szóval egy tiszta valami.) nevezett töredékpárt paktumokat erőszakolt a csírázó demokráciára; mert egy olyan alkotmányunk van, szintén nem kis részben ugyanezen rétegpártocska nem is olyan pillanatnyi befolyásának hatására, melyből mindenestül hiányoznak a politikusi teljesítmény mérésére, értékelésére és honorálására szolgáló intézmények (képviselői visszahívás, kormánybuktatás etc.); mert ugyanezen pártocska, mely a maga küszöb alatti létével csaknem pontosan annyi időt töltött kormányon, mint Alsó Meránia második legerősebb pártja, keresztbe szalmát sem tett az ellen az égbekiáltó nem csupán erkölcsi, hanem fizikai összeférhetelenség ellen, melyet az országzüllési képviselőség és pógármesterség jelent; mert ugyanezen pártocska, mely magát liberálisnak (tehát azon elv követőjének, mely az állam gazdasági szerepének minimumon tartását hirdeti) nevezi (mely hamis tudatnak a dolgozat szerzője is oly lelkes propagálója), szóval e liberális rétegpártocska buzgón beültette minden lehetséges állami cég igazgató és felügyelő tanácsába a tagjait (tudniillik az állam rossz gazda), és nem takarodott el onnan a picsába, amint a kormányzati szerepből virtuálisan ugyan, de közjogilag mindenképpen kilépett; mert ugyanezen törpepárt ellenzékinek hazudja magát akkor, amikor mindenben kiszolgálja volt partnerét, és ezt megteheti.
Szóval Papp László Tamás serint nem ezek miatt ábrándultunk ki. Nem a rendszerrel szembeni INTÉZMÉNYES, JOGI tehetetlenségünk ám a kiábrándító! Hanem mert egyszerűen ostoba, poszkádári, paternalista élősködők vagyunk.
A pártok szokásos felelősség-egybemosása sem maradt ám ki a dolgozatból! Mert bizony nem a Nemzet Csalogányának hat éves országlása juttatta az országot olyan helyzetbe, melybe Alsó Meránia csak a szokásos vesztes háborúk után szokott kerülni. De nem ám! Az egészről a Fityisz tehet, meg Viktorom. Mert titokban, aljas, posztkádárista módon ELLENZÉKBŐL ők kormányozták ide az az országot. Direkt!
Már csak azért olvasom el Papp László Tamás dolgozatait, hogy vajon tényleg olyan-e, mint Móricka, vagyis mindenről az jut-e az eszébe.
Hát az. Nem a pina, na.
Hanem, hogy paternalista meg posztkádári. De tényleg. Ha megnézed a 2020-as Budapesti Olimpiai Marháskodás-hoz írt véleményét (neki mindenről van, ugye, és természetesen az egyedül adekvát), hát még abban is fel tud sorakoztani egy "paternalista tőgyeken függeszkedő össznépi tehetetlenséget".
Ha már megmondóember: TótaW a hullott csillag, olyan szánalmasan szerepel a Heti Válasz vitájában, hogy az már arcpirító. Én kérek elnézést. Mondja már meg neki valaki, hogy csalhatalan megmondóember korszaka már elmúlt, ergo valami, csak azért mert ő mondja, már nincs úgy... Actually, manapság az ún. keresztény kurzus veszélyéről szájalni nem bűn, nem is hiba - egyszerű, kétkezi ostobaság.
Jegyzet:
* Tudtad, hogy a Főpógármesteri funkcióra annyira nincs szükség, hogy tulajdonosa az év közepén kéthónapos mongol lovastúrára mehet?
2009. február 2., hétfő
Fától az Erdő
Azért érdekes, amikor az értelmiség tyúkszeméről mintegy leesik a hályogkovács, és attól kezdve már csak a szokásos szemellenzék akadályozza a clairvoyancéban, de az aztán alaposan.
Ezt olvastam ma:
A tábormentalitás öngólja, s a média égbekiáltó tudatlansága, s benne az egetverő konklúziót: a magyar politikai szekértáborok úgy viselkednek, mintha a nézetek etnikai törésvonalak mentén szakítanák szerteszét a közgondolkodást. Pedig hát ALSÓ MERÁNIA ugye egységes nemzetállam, tehát milyen etnikumokról is lenne itt szó?
Muhahhhhaaaaa!
Elemzőnk nem látja az ősfától az őserdőt, tehát egyébként tökéletesen helyes ténymegállapítását és következtetését saját maga kezdi kétségbe vonni.
Pedig...
Csak következetesen végig kellene vinni a gondolatot. Nem mondom, kellene hozzá bátorság. Esetleg annak felismerése, hogy a társadalom EGÉSZ szövedéke etnikai törésvonalak mentén hasadozott széjjel. Az újságírás és a politológia is - benne éles szemű, szemellenzős elemzőnkkel
Nehéz. Saját árnyék átugrása trambulin nélkül. Bekötött szemmel. Na jó, szemellenzővel...
Ki lesz olyan ügyes?
Ezt olvastam ma:
A tábormentalitás öngólja, s a média égbekiáltó tudatlansága, s benne az egetverő konklúziót: a magyar politikai szekértáborok úgy viselkednek, mintha a nézetek etnikai törésvonalak mentén szakítanák szerteszét a közgondolkodást. Pedig hát ALSÓ MERÁNIA ugye egységes nemzetállam, tehát milyen etnikumokról is lenne itt szó?
Muhahhhhaaaaa!
Elemzőnk nem látja az ősfától az őserdőt, tehát egyébként tökéletesen helyes ténymegállapítását és következtetését saját maga kezdi kétségbe vonni.
Pedig...
Csak következetesen végig kellene vinni a gondolatot. Nem mondom, kellene hozzá bátorság. Esetleg annak felismerése, hogy a társadalom EGÉSZ szövedéke etnikai törésvonalak mentén hasadozott széjjel. Az újságírás és a politológia is - benne éles szemű, szemellenzős elemzőnkkel
Nehéz. Saját árnyék átugrása trambulin nélkül. Bekötött szemmel. Na jó, szemellenzővel...
Ki lesz olyan ügyes?
2009. január 22., csütörtök
Megmonnyuk a zőszintét
Új megmondóember tűnt fel jobbról, mármint a liberális oldalról [1], mely normális vidékeken a politikai hányinger jobb oldalán terül el, csak Alsó Merániában keveredett valahogyan balra. De az oldalak keveredésének nálunk igen mély hagyományai vannak (szar és máj, ugyebár), nem is ezzel foglakoznék, hanem ezzel a jóemberrel, Papp László Tamással, kinek a néhai TótaW-hez hasonlóan mindenről igen határozott, bár meglehetősen kiszámítható (féloldalas) véleménye van, és akinek a véleménye, akár csak annak idején a néhai TótaW-é azon a fura féloldalon igenis számít, nota bene, hivatkozási alap. Ideig-óráig, legalábbis, amíg nem jön a következő ügyeletes géniusz. [2]
Amiért most berágtam, az a hvg.hu-n olvasható publicisztikája, mely a Kádár János szelleme tovább kísért bombasztikus, ámbár jó ideje már minden eredetiséget elvesztett címet kapta. Anélkül, hogy elolvasnád, tudhatod, hogy mi van benne. A lényeg az apropó, a szövegen belüli finom csúsztatások, melyek az apropó tényeit sikeresen a szerző kénye-kedve szerint magyarázzák, és a végkövetkeztetés.
Apropó
Arról lenne szó, hogy egy közvélemény kutató cég felmérése eredményeképpen az derült ki, hogy a magyar lakosság 40 százaléka kulturálisan/társadalmilag liberális ugyan, de gazdaságilag etatista, legalábbis szívesen venné a Kádár rendszerben megszokott szociális biztonságot, 37 százalékunk kulturálisan/társadalmilag konzervatív, de ugyanúgy szeretné az állami újraelosztás nyújtotta hátteret, a maradék 23 százalék pedig kulturálisan/társadalmilag ultrakonzervatív, de gazdaságilag liberális, nem szeretne állami újraelosztást.
Magyarázat és csúsztatások
Papp ezt úgy fogja fel, mint a liberalizmus csődjét [3], és azzal magyarázza, hogy az emberek a rendszerek óta tartó paternalizmust szellemi beállítottságuk részévé tették, és erről sehogy sem akarnak letenni, a besték. Húsz évvel a rendszerváltozás? [4] után sem, a rest bitangok!
Papp szemében bűnös hozzáállás a szociális biztonságra törekvés, a legfőbb gonosz a társadalmi újraelosztás, a szolidaritás az ördögtől való, a legfőbb jó pedig a kaparj kurta igazsága (szabadsága).
Miért? [5]
Az emberek hetvenhét százaléka a társadalmi újraelosztás fenntartására szavazott. Furcsa szám ez, nagyjából megegyezik a lakosság azon részével, akik a rendszerváltás? előtt születtek, vagy inkább, akik teljes mértékben abban szocializálódtak [6]. Azt mutatnák a számok, hogy csak ezek az emberek vállalják a gazdasági etatizmust, míg a szabad gazdaságba születettek egyértelműen elutasítják. Ez ugyebár nevetséges, különösen, ha azt vesszük, hogy a felmérésnek az etatizmust elutasító huszonhárom százaléka kulturálisan ultrakonzervatív, mely Fityisz ide, Viktorom oda, általában nem jellemző az ifjúságra. Úgy tűnik tehát, hogy azok is gazdasági etatisták, akik azt valójában sohasem tapasztalták meg. Ilyen erős lenne az az ún. paternalizmus, melyből tizennyolc éve egy falatkát sem kapott egy egész nemzedék? Ez nevetséges. A rendszerváltás? utáni generációk éppen a paternalizmus ellenkezőjét látták, látják: ahogyan a kirabolt állam teljes sebességgel farol ki minden, állampolgárai irányába mutatott (elvárható) felelősség alól.
Talán az lehet az igazság, hogy aki nem a hamis tudatok elvei mentén éli az életét, az tudja, hogy összehasonlíthatatlanul szabadabb lehet akkor, ha az élete és biológiai, faji és szellemi újratermelése stabil rendszerek által biztosított, nem kiszámíthatatlan, önkényes és korrupt, a miszticizmus ködébe vesző mechanizmusok kénye kedve szerint "biztos", vagy többnyire nem. Tudja azt is, hogy a rendben egyén és társadalom szabadabb lehet, mint a káoszban [7].
Hogy a liberális gazdaságfelfogás törvényszerűen káoszba vezet, az talán minden gondolkodó ember számára világossá vált 2008-ban, de az, úgy teszik, nem világos a hamis tudatok elvei mentén élő megmondóemberek számára, hogy ez a gazdasági káosz az emberek életében célok, ambíciók elvesztésében, vagy egyszerűen a csupasz létezés megkérdőjelezésének szintjén jut érvényre és végeredményben nem szabadsághoz, hanem a vészforgatókönyv szerint a szabadságot tagadó rendhez is vezethet. Úgy tűnik, a megmondóemberek elfeledik, mivel is riogatnak más fórumokon: jön a Jobbik, ugyebár! A történelmi lecke egyszer már megmutatta, hogy a káoszból kétféle rend felé vezet az út: a valódi többségi társadalom (mely irányba az első lépés Marx szerint éppen a kapitalizmus legfejlettebb formája), vagy a diktatúra (bal vagy jobboldali hamis tudatok által (meg)vezetett állammonopolkapitalizmus) felé.
Miért is az utasítja el a szabadságot, aki a káosz létrejöttének akadályát, a demokratikus (elenőrzött) állami beavatkozást és újraelosztást választja?
Az abszolút szabad gazdaságban abszolút szabadságjogok érvényesülnek. Ez tökéletesen igaz. Alapvető emberi jog az éhenhalás szabadsága, a betegségek nem kezelésének szabadsága, az öregségben anyagi alapok nélkül tengődés szabadsága, sőt a tanulatlannak maradás szabadsága is. Ugyanez igaz akkor is, ha a társadalmat individualizáljuk, megszüntetjük benne a közösségi gondolkodást, a szolidaritás eszméjét, mely össztársadalmi szinten megint csak az állami újraelosztásban valósul meg. Ezt a „szabadságot” utasítják el azok, akik a nagy állami újraelosztó rendszerek fenntartását akarják. Tehát alanyi jogon járó nyugdíjat, alanyi jogú egészségügyi ellátást, és alanyi jogú iskoláztatást. És, furcsa módon, az elesettek, a lemaradók, a gyöngék (és igen, az élősködők! [8]) életben tartását is, a legelemibb szolidaritást. Igen, ez az ún. liberalizmus [9] csődje! Hála az Istennek! Egyelőre még nem sikerült elidegeníteni teljesen a lakosság döntő többségét.
De a megmondóemberek dolgoznak rajta. És nem riadnak vissza az elegánsnak éppen nem mondható, de annál látványosabb csúsztatásoktól sem. Mítoszokat teremtenek, és terjesztik őket, és mivel ők a megmondóemberek, a többség a mítoszt előbb vagy utóbb igazságként fogja fel.
Papp László Tamás dolgozatában a legfőbb csúsztatás a kádári paternalizmus árának eltagadása, annak agyakba mosási kísérlete, hogy a Kádár rendszer az állami újraelosztási rendszereket ingyen bocsátotta a polgárok rendelkezésre.
Hát egy lófaszt, Kedves Uram!
Amikor 1984-ben (Muhaha! Hódolat Orwellnek!) munkába léptem, gyógyszeroldatkészítő szakmunkási fizetésem kemény 3700 Ft volt, adót viszont nem fizettem, egy buznyákot sem. Gondolja bárki is, hogy az általam megtermelt érték az a havi kb. 4000 Ft volt, melyet a nyugdíjjárulékkal együtt kaptam? Ismételten egy nagy lófaszt! A munkával megtermelt érték nagyobb részét az állam elvette. Mintha adóznék. Ennyit az ingyenességről.
De – lo and behold! – rám költötte, sőt előlegbe is adott jócskán! Már az előző két évben is, amikor a gépész üzemmérnökséggel birkóztam Kecskeméten [10], és annál inkább a következő öt évben, amikor a Veszprémi Egyetemre jártam. Nevetséges térítés ellenében kollégiumot, ebédet és tankönyvet adott. Kifizette a vakbélműtétem és kórházi utókezelésem árát 1989-ben, nem kellett felfordulnom holmi perforálódás miatt, fedezte két fogam kihúzását és két másik betömését. Mindeközben működő települési, kulturális és közlekedési infrastruktúrát, stabil közbiztonságot nyújtott, gyarapította az országvagyont, melyen belül érdekes módon olyan helyeket is létesített, ahol az emberek értékteremtő munkát végeztek, mely megtermelt értékből adóztak, és munkabérhez jutottak. És így tovább.
1989-ben még úgy volt, hogy amint végzek, egy magasabb értéket termelő munkával mindezt sikerül majd visszafizetnem. Hát nem jött össze…
Az állam azonban mindvégig tette, ami egy állam kötelessége, ha polgáraitól beszedi érte az árát.
Mintha az utóbbi nagyon is működne részben liberálisok által megálmodott társadalmunkban, az előbbi azonban még csak nem is akadozik – egyszerűen nincs. Sőt, a felhalmozott országvagyon is szőrén-szálán eltűnt a nagy szabadságban. Nyilván morzsáiból kifizették a mindenkori megmondóemberek mindenkori megmondásait is.
Végkövetkeztetés
Papp végkövetkeztetése egyszerűen zseniális:
"De a pártállamnak lassacskán húsz éve bevégeztetett, a társadalom azonban „úgy maradt”. Hisztérikus bizalomhiánnyal párhuzamosan létezik a messiás- és fétisigény. Miközben a lakosság a politikai elitet en bloc kárhoztatja, mondván, hogy „ezek” lopnak, csalnak, hazudnak, ugyanakkor továbbra is őtőlük várja a csodát, a juttatásokat, hogy a semmiből bőségszarut varázsoljanak. Holott a paternalizmus nem kegyosztás, hanem végtelenül nyers, hatalmi önzés. Alkotmányozáshoz elég pár hónap, tulajdonosváltáshoz néhány év, a népi mentalitás felülíródása azonban sok évtizedet igényel. Ezzel a gond csupán annyi, hogy Magyarországnak nincs erre plusz ötven éve."
Ez bizony így igaz.
Lenne.
Ha paternalizmus az lett volna, amit Papp akar az agyakba mosni – ellenérték nélküli ajándékosztás. Azonban, bármily sajnálatos, nem az volt. Megfizettük az újraelosztás árát, ahogy a fejlett jóléti államok polgárai megfizetik adó formájában. Megkaptuk ennek ellenértékét, ahogy a fejlett jóléti államok megkapják azt.
Érdekes, hogy adót most is fizetünk, mégis csak azt kapjuk, amit Móriczka, mikor Mikulásra a seggét tette ki az ablakba. Sőt még válságot is hozott nekünk a Télapó. A pénzünkért.
A nép nem csodát, juttatásokat vár, hanem befizetett adója és járulékai után az ellenértékül járó szolgáltatásokat, nyugdíjat, egészségügyi ellátást, közoktatást, sőt infrastruktúrát és közbiztonságot is. Ma mindezek nyomokban sincsenek.
Csak nem azért, mert a szabadság örvén rendre ellopták az adónkat, ellopták az országvagyont, elkoptatták az infrastruktúrát, erőtlenné tették törvényeinket? Csak nem azért, mert valamennyi nagy rendszer kasszája üres, sőt azokban a vákuum uralkodik?
Nota bene, azért röpke pár év alatt "felülírták a "népi mentalitást", olvasó országból reklámzabáló birkák lettünk, akik Győzikét és Majkát bámuljuk a tévében, és fogyasztjuk mindazt a gagyit, mely a gazdagabb országoknak már nem kell. Mi ez, ha nem a liberalizmus sikertörténete?
Viszont nagyon figyelj a zárómondatra! Gondold végig:
Amiért most berágtam, az a hvg.hu-n olvasható publicisztikája, mely a Kádár János szelleme tovább kísért bombasztikus, ámbár jó ideje már minden eredetiséget elvesztett címet kapta. Anélkül, hogy elolvasnád, tudhatod, hogy mi van benne. A lényeg az apropó, a szövegen belüli finom csúsztatások, melyek az apropó tényeit sikeresen a szerző kénye-kedve szerint magyarázzák, és a végkövetkeztetés.
Apropó
Arról lenne szó, hogy egy közvélemény kutató cég felmérése eredményeképpen az derült ki, hogy a magyar lakosság 40 százaléka kulturálisan/társadalmilag liberális ugyan, de gazdaságilag etatista, legalábbis szívesen venné a Kádár rendszerben megszokott szociális biztonságot, 37 százalékunk kulturálisan/társadalmilag konzervatív, de ugyanúgy szeretné az állami újraelosztás nyújtotta hátteret, a maradék 23 százalék pedig kulturálisan/társadalmilag ultrakonzervatív, de gazdaságilag liberális, nem szeretne állami újraelosztást.
Magyarázat és csúsztatások
Papp ezt úgy fogja fel, mint a liberalizmus csődjét [3], és azzal magyarázza, hogy az emberek a rendszerek óta tartó paternalizmust szellemi beállítottságuk részévé tették, és erről sehogy sem akarnak letenni, a besték. Húsz évvel a rendszerváltozás? [4] után sem, a rest bitangok!
Papp szemében bűnös hozzáállás a szociális biztonságra törekvés, a legfőbb gonosz a társadalmi újraelosztás, a szolidaritás az ördögtől való, a legfőbb jó pedig a kaparj kurta igazsága (szabadsága).
Miért? [5]
Az emberek hetvenhét százaléka a társadalmi újraelosztás fenntartására szavazott. Furcsa szám ez, nagyjából megegyezik a lakosság azon részével, akik a rendszerváltás? előtt születtek, vagy inkább, akik teljes mértékben abban szocializálódtak [6]. Azt mutatnák a számok, hogy csak ezek az emberek vállalják a gazdasági etatizmust, míg a szabad gazdaságba születettek egyértelműen elutasítják. Ez ugyebár nevetséges, különösen, ha azt vesszük, hogy a felmérésnek az etatizmust elutasító huszonhárom százaléka kulturálisan ultrakonzervatív, mely Fityisz ide, Viktorom oda, általában nem jellemző az ifjúságra. Úgy tűnik tehát, hogy azok is gazdasági etatisták, akik azt valójában sohasem tapasztalták meg. Ilyen erős lenne az az ún. paternalizmus, melyből tizennyolc éve egy falatkát sem kapott egy egész nemzedék? Ez nevetséges. A rendszerváltás? utáni generációk éppen a paternalizmus ellenkezőjét látták, látják: ahogyan a kirabolt állam teljes sebességgel farol ki minden, állampolgárai irányába mutatott (elvárható) felelősség alól.
Talán az lehet az igazság, hogy aki nem a hamis tudatok elvei mentén éli az életét, az tudja, hogy összehasonlíthatatlanul szabadabb lehet akkor, ha az élete és biológiai, faji és szellemi újratermelése stabil rendszerek által biztosított, nem kiszámíthatatlan, önkényes és korrupt, a miszticizmus ködébe vesző mechanizmusok kénye kedve szerint "biztos", vagy többnyire nem. Tudja azt is, hogy a rendben egyén és társadalom szabadabb lehet, mint a káoszban [7].
Hogy a liberális gazdaságfelfogás törvényszerűen káoszba vezet, az talán minden gondolkodó ember számára világossá vált 2008-ban, de az, úgy teszik, nem világos a hamis tudatok elvei mentén élő megmondóemberek számára, hogy ez a gazdasági káosz az emberek életében célok, ambíciók elvesztésében, vagy egyszerűen a csupasz létezés megkérdőjelezésének szintjén jut érvényre és végeredményben nem szabadsághoz, hanem a vészforgatókönyv szerint a szabadságot tagadó rendhez is vezethet. Úgy tűnik, a megmondóemberek elfeledik, mivel is riogatnak más fórumokon: jön a Jobbik, ugyebár! A történelmi lecke egyszer már megmutatta, hogy a káoszból kétféle rend felé vezet az út: a valódi többségi társadalom (mely irányba az első lépés Marx szerint éppen a kapitalizmus legfejlettebb formája), vagy a diktatúra (bal vagy jobboldali hamis tudatok által (meg)vezetett állammonopolkapitalizmus) felé.
Miért is az utasítja el a szabadságot, aki a káosz létrejöttének akadályát, a demokratikus (elenőrzött) állami beavatkozást és újraelosztást választja?
Az abszolút szabad gazdaságban abszolút szabadságjogok érvényesülnek. Ez tökéletesen igaz. Alapvető emberi jog az éhenhalás szabadsága, a betegségek nem kezelésének szabadsága, az öregségben anyagi alapok nélkül tengődés szabadsága, sőt a tanulatlannak maradás szabadsága is. Ugyanez igaz akkor is, ha a társadalmat individualizáljuk, megszüntetjük benne a közösségi gondolkodást, a szolidaritás eszméjét, mely össztársadalmi szinten megint csak az állami újraelosztásban valósul meg. Ezt a „szabadságot” utasítják el azok, akik a nagy állami újraelosztó rendszerek fenntartását akarják. Tehát alanyi jogon járó nyugdíjat, alanyi jogú egészségügyi ellátást, és alanyi jogú iskoláztatást. És, furcsa módon, az elesettek, a lemaradók, a gyöngék (és igen, az élősködők! [8]) életben tartását is, a legelemibb szolidaritást. Igen, ez az ún. liberalizmus [9] csődje! Hála az Istennek! Egyelőre még nem sikerült elidegeníteni teljesen a lakosság döntő többségét.
De a megmondóemberek dolgoznak rajta. És nem riadnak vissza az elegánsnak éppen nem mondható, de annál látványosabb csúsztatásoktól sem. Mítoszokat teremtenek, és terjesztik őket, és mivel ők a megmondóemberek, a többség a mítoszt előbb vagy utóbb igazságként fogja fel.
Papp László Tamás dolgozatában a legfőbb csúsztatás a kádári paternalizmus árának eltagadása, annak agyakba mosási kísérlete, hogy a Kádár rendszer az állami újraelosztási rendszereket ingyen bocsátotta a polgárok rendelkezésre.
Hát egy lófaszt, Kedves Uram!
Amikor 1984-ben (Muhaha! Hódolat Orwellnek!) munkába léptem, gyógyszeroldatkészítő szakmunkási fizetésem kemény 3700 Ft volt, adót viszont nem fizettem, egy buznyákot sem. Gondolja bárki is, hogy az általam megtermelt érték az a havi kb. 4000 Ft volt, melyet a nyugdíjjárulékkal együtt kaptam? Ismételten egy nagy lófaszt! A munkával megtermelt érték nagyobb részét az állam elvette. Mintha adóznék. Ennyit az ingyenességről.
De – lo and behold! – rám költötte, sőt előlegbe is adott jócskán! Már az előző két évben is, amikor a gépész üzemmérnökséggel birkóztam Kecskeméten [10], és annál inkább a következő öt évben, amikor a Veszprémi Egyetemre jártam. Nevetséges térítés ellenében kollégiumot, ebédet és tankönyvet adott. Kifizette a vakbélműtétem és kórházi utókezelésem árát 1989-ben, nem kellett felfordulnom holmi perforálódás miatt, fedezte két fogam kihúzását és két másik betömését. Mindeközben működő települési, kulturális és közlekedési infrastruktúrát, stabil közbiztonságot nyújtott, gyarapította az országvagyont, melyen belül érdekes módon olyan helyeket is létesített, ahol az emberek értékteremtő munkát végeztek, mely megtermelt értékből adóztak, és munkabérhez jutottak. És így tovább.
1989-ben még úgy volt, hogy amint végzek, egy magasabb értéket termelő munkával mindezt sikerül majd visszafizetnem. Hát nem jött össze…
Az állam azonban mindvégig tette, ami egy állam kötelessége, ha polgáraitól beszedi érte az árát.
Mintha az utóbbi nagyon is működne részben liberálisok által megálmodott társadalmunkban, az előbbi azonban még csak nem is akadozik – egyszerűen nincs. Sőt, a felhalmozott országvagyon is szőrén-szálán eltűnt a nagy szabadságban. Nyilván morzsáiból kifizették a mindenkori megmondóemberek mindenkori megmondásait is.
Végkövetkeztetés
Papp végkövetkeztetése egyszerűen zseniális:
"De a pártállamnak lassacskán húsz éve bevégeztetett, a társadalom azonban „úgy maradt”. Hisztérikus bizalomhiánnyal párhuzamosan létezik a messiás- és fétisigény. Miközben a lakosság a politikai elitet en bloc kárhoztatja, mondván, hogy „ezek” lopnak, csalnak, hazudnak, ugyanakkor továbbra is őtőlük várja a csodát, a juttatásokat, hogy a semmiből bőségszarut varázsoljanak. Holott a paternalizmus nem kegyosztás, hanem végtelenül nyers, hatalmi önzés. Alkotmányozáshoz elég pár hónap, tulajdonosváltáshoz néhány év, a népi mentalitás felülíródása azonban sok évtizedet igényel. Ezzel a gond csupán annyi, hogy Magyarországnak nincs erre plusz ötven éve."
Ez bizony így igaz.
Lenne.
Ha paternalizmus az lett volna, amit Papp akar az agyakba mosni – ellenérték nélküli ajándékosztás. Azonban, bármily sajnálatos, nem az volt. Megfizettük az újraelosztás árát, ahogy a fejlett jóléti államok polgárai megfizetik adó formájában. Megkaptuk ennek ellenértékét, ahogy a fejlett jóléti államok megkapják azt.
Érdekes, hogy adót most is fizetünk, mégis csak azt kapjuk, amit Móriczka, mikor Mikulásra a seggét tette ki az ablakba. Sőt még válságot is hozott nekünk a Télapó. A pénzünkért.
A nép nem csodát, juttatásokat vár, hanem befizetett adója és járulékai után az ellenértékül járó szolgáltatásokat, nyugdíjat, egészségügyi ellátást, közoktatást, sőt infrastruktúrát és közbiztonságot is. Ma mindezek nyomokban sincsenek.
Csak nem azért, mert a szabadság örvén rendre ellopták az adónkat, ellopták az országvagyont, elkoptatták az infrastruktúrát, erőtlenné tették törvényeinket? Csak nem azért, mert valamennyi nagy rendszer kasszája üres, sőt azokban a vákuum uralkodik?
Nota bene, azért röpke pár év alatt "felülírták a "népi mentalitást", olvasó országból reklámzabáló birkák lettünk, akik Győzikét és Majkát bámuljuk a tévében, és fogyasztjuk mindazt a gagyit, mely a gazdagabb országoknak már nem kell. Mi ez, ha nem a liberalizmus sikertörténete?
Viszont nagyon figyelj a zárómondatra! Gondold végig:
- A népi mentalitás hibás, mivel felülírásra szorul,
- A hibás mentalitás felülírására nincsen időnk, ergo
- A népet kell felülírni, azaz: "Cseréljük le a magyarságot a Kárpát medencében!"
A kérdés: Ki jöjjön ide helyettünk? Nyilván egy olyan nép, melynek népi mentalitása nem hibás, azaz gyökereiben is szélsőségesen piacpárti, kulturálisan teljesen szabadelvű.
A piaci legyekre gondolnék. Minden követelménynek megfelelnek, és elegendően szaporák is, hogy a hiányt hamar kitöltsék.
Tanulság
A tanulság egészen kurta, mint a mackó farka: nem Kádár, hanem a szürke eminenciás, Aczél György elvtárs szelleme kísért. Nem kicsit, nagyon.
Jegyzetek:
[1] Egyesek szerint Izrael önkéntes, ámde annál szorgalmasabb ügynökeként, de ez teljességgel bizonyíthatatlan nyugati hungarista állítás. Linket nem kapsz, mert a baromságot terjesztjük, de nem reklámozzuk.
[2] Kiválasztásuk elméleti alapjait eddig nem sikerült tisztáznom, ugyanis a kontraszelekciós mechanizmusok e körben egyformán érvényesek, tehát lehet valamilyen finomabb rétegződés, hatalmi hálózat még a gabalyon belül is, melyet nem ismerek, de nem is kívánok megismerni.
[3] Ez (ha nem akarok durvább lenni) ízlés kérdése. Most, amikor az amerikai neokonzervatívok megvalósította, és a nyugati, vagy nyugatosuló világra erőszakolt, de liberális gazdasági gondolkodás ebbe a kiváló válságba sodorta (kényszerítette) a világot, amikor lokálisan a dilettáns (bűnöző) módon végrehajtott piaci átalakítás, és gazdasági liberalizáció nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi szarba nyomta az országot, ezt inkább erénynek tekintem. Sőt, az egészséges jövő zálogának. Mert azt gondolom, ami jó a liberalizmusban, az a szabadságelvűség érvényesülése a kultúrában és a társadalomban – és nem a gazdaságban.
[4] Húsz évvel a rendszerváltozás? után Kádárral riogatni – ez nemcsak ízlés, hanem elmeállapot kérdése is. A riogatóé és a riogatotté. Vagy ha nem elmeállapot, akkor a morál hiányának kérdése. De nevezhetjük egyszerű, kétkezi arcátlanságnak is.
[5] Nem tudom, illetve sejtem, az ok ugyanott keresendő, mint az értékek relativizálásának, a közösségen alapuló társadalom lebontásának és az individualizmus erőszakos elterjesztésének oka. A célokat is csak sejtem, de azt még inkább megtartom magamnak. Tudod, a liberális igazsága (szabadságelvűség, mármint hagyományos értelemben, ahogy egyáltalán értelme lenne) kizárólagosságának fanatikus hívője, tehát a szabadságelvűség nevében nem enged meg semmi más igazságot. Nem paradoxon? „Szavazz a liberálisokra, vagy lelőjük a kutyádat!”
[6] KSH 2001 népszámlálási adatok alapján becsülhető.
[7] Vö. ”Jöjj el szabadság!/Te szülj nekem rendet!”
[8] Evolúciós szabály, hogy sikeres élősködők (önző egyedek) egy fajon belül csak korlátozott számban lehetnek, mert az önző stratégia hamar visszájára fordul. Ez egészséges populációkra igaz. A miénk nem az.
[9] Jó lenne már, ha mindenki megértené, hogy a modern liberalizmusnak semmi köze a szabadságelvűséghez, sokkal inkább ügyes álca, melyet kisebbségek használnak arra, hogy a többség ellenében előnyhöz jussanak [5 és 8].
[10] Győztem ugyan, évfolyam második voltam, asszem az első két félévben, azonban nem győztem a gépészek arcátlanságán, így a harmadik végén könnyek között elköszöntünk. Ezt a három évet tehát a rendszer élősködőjeként [8] töltöttem, még ha nem is ez volt a szándékom. Sokat akar, nem birja. Szarka, farka. A rendszer viszont elbírta ezt is, sőt adott még egy esélyt. A mostani nem ad. Elsőt sem [11]. Egy fikarcnyit sem. Meg kell küzdeni minden milliméterért, miközben az ellenfelek mindegyike más és más szabályok szerint játszik, és a fair playt hírből sem ismeri. Ez a szabadság mostanában.
[11] Ez évben a felsőoktatásban kb. hatezer fővel több BSc oklevelet adnak ki, mint ahány Mester fokozatú hely indul. Ez lehet, hogy így normális, ha a versenyt normálisnak tekintjük az oktatásban, de annak a hatezer diplomásnak senki sem fog munkát adni. Amikor hazajöttem az Államokból, olyan kilátástalanak tűnt, hogy három év NIH után PhD-vel normális állást kapjak, hogy regisztráltattam magam munkanélkülinek. Már akkor is riasztó volt a fiatal diplomás munkanélküliek száma. Mi lesz most. Tudom. Szabadság. De azt tudod, hogy hivatalosan nem szabad valakit a végzettsége alatt foglalkoztatni?
A piaci legyekre gondolnék. Minden követelménynek megfelelnek, és elegendően szaporák is, hogy a hiányt hamar kitöltsék.
Tanulság
A tanulság egészen kurta, mint a mackó farka: nem Kádár, hanem a szürke eminenciás, Aczél György elvtárs szelleme kísért. Nem kicsit, nagyon.
Jegyzetek:
[1] Egyesek szerint Izrael önkéntes, ámde annál szorgalmasabb ügynökeként, de ez teljességgel bizonyíthatatlan nyugati hungarista állítás. Linket nem kapsz, mert a baromságot terjesztjük, de nem reklámozzuk.
[2] Kiválasztásuk elméleti alapjait eddig nem sikerült tisztáznom, ugyanis a kontraszelekciós mechanizmusok e körben egyformán érvényesek, tehát lehet valamilyen finomabb rétegződés, hatalmi hálózat még a gabalyon belül is, melyet nem ismerek, de nem is kívánok megismerni.
[3] Ez (ha nem akarok durvább lenni) ízlés kérdése. Most, amikor az amerikai neokonzervatívok megvalósította, és a nyugati, vagy nyugatosuló világra erőszakolt, de liberális gazdasági gondolkodás ebbe a kiváló válságba sodorta (kényszerítette) a világot, amikor lokálisan a dilettáns (bűnöző) módon végrehajtott piaci átalakítás, és gazdasági liberalizáció nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi szarba nyomta az országot, ezt inkább erénynek tekintem. Sőt, az egészséges jövő zálogának. Mert azt gondolom, ami jó a liberalizmusban, az a szabadságelvűség érvényesülése a kultúrában és a társadalomban – és nem a gazdaságban.
[4] Húsz évvel a rendszerváltozás? után Kádárral riogatni – ez nemcsak ízlés, hanem elmeállapot kérdése is. A riogatóé és a riogatotté. Vagy ha nem elmeállapot, akkor a morál hiányának kérdése. De nevezhetjük egyszerű, kétkezi arcátlanságnak is.
[5] Nem tudom, illetve sejtem, az ok ugyanott keresendő, mint az értékek relativizálásának, a közösségen alapuló társadalom lebontásának és az individualizmus erőszakos elterjesztésének oka. A célokat is csak sejtem, de azt még inkább megtartom magamnak. Tudod, a liberális igazsága (szabadságelvűség, mármint hagyományos értelemben, ahogy egyáltalán értelme lenne) kizárólagosságának fanatikus hívője, tehát a szabadságelvűség nevében nem enged meg semmi más igazságot. Nem paradoxon? „Szavazz a liberálisokra, vagy lelőjük a kutyádat!”
[6] KSH 2001 népszámlálási adatok alapján becsülhető.
[7] Vö. ”Jöjj el szabadság!/Te szülj nekem rendet!”
[8] Evolúciós szabály, hogy sikeres élősködők (önző egyedek) egy fajon belül csak korlátozott számban lehetnek, mert az önző stratégia hamar visszájára fordul. Ez egészséges populációkra igaz. A miénk nem az.
[9] Jó lenne már, ha mindenki megértené, hogy a modern liberalizmusnak semmi köze a szabadságelvűséghez, sokkal inkább ügyes álca, melyet kisebbségek használnak arra, hogy a többség ellenében előnyhöz jussanak [5 és 8].
[10] Győztem ugyan, évfolyam második voltam, asszem az első két félévben, azonban nem győztem a gépészek arcátlanságán, így a harmadik végén könnyek között elköszöntünk. Ezt a három évet tehát a rendszer élősködőjeként [8] töltöttem, még ha nem is ez volt a szándékom. Sokat akar, nem birja. Szarka, farka. A rendszer viszont elbírta ezt is, sőt adott még egy esélyt. A mostani nem ad. Elsőt sem [11]. Egy fikarcnyit sem. Meg kell küzdeni minden milliméterért, miközben az ellenfelek mindegyike más és más szabályok szerint játszik, és a fair playt hírből sem ismeri. Ez a szabadság mostanában.
[11] Ez évben a felsőoktatásban kb. hatezer fővel több BSc oklevelet adnak ki, mint ahány Mester fokozatú hely indul. Ez lehet, hogy így normális, ha a versenyt normálisnak tekintjük az oktatásban, de annak a hatezer diplomásnak senki sem fog munkát adni. Amikor hazajöttem az Államokból, olyan kilátástalanak tűnt, hogy három év NIH után PhD-vel normális állást kapjak, hogy regisztráltattam magam munkanélkülinek. Már akkor is riasztó volt a fiatal diplomás munkanélküliek száma. Mi lesz most. Tudom. Szabadság. De azt tudod, hogy hivatalosan nem szabad valakit a végzettsége alatt foglalkoztatni?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)