Hazám

Másodszor futok neki ennek az ügynek, mert az emberben néha addig gyűlik a keserűség, hogy ki kell csordulnia. Először kétezer tavaszán kíséreltem meg, hogy szonettekbe gyűrjem mindezt, de akkor - talán nem volt ennyire tönkrement minden, talán ostobább voltam, talán "ideológiailag nem voltam elég érett", mindegy - nem állt össze a koszorú.

Azóta szétverték az oktatásunkat, egészségügyünket, színházunk, szórakozásunk bulvárrá züllesztették, falvainkat, városainkat, közlekedési rendszerünket tönkretettek, a kizsákmányolás körei véglegesedtek, okosabb ugyan nem lettem, de idősebb igen, és visszataláltam - érettebben, értőbben, több tudással - a marxizmushoz.

A régi változatból mindazonáltal sok minden érvényes maradt, egész strófák kerültek át. Sajnos.

Ez lett az eredmény.

Azért itt közlöm, mert ez nem irodalom, ez politika, osztályharc, ilyesmi.

Csak véletlen, hogy másfél havi gyötrődés után éppen tegnapra lett kész. Viszont ma teszem föl, nehogy valaki azt higgye, hogy valamelyik költőnkkel akarom összemérni ezt a - hm... - teljesítményt.

Hazám

koszorú

Itt ganéhegyek között az emberek
kényszer ritmusára ropják a csárdást:
ringyóként riszál népünk, és kéjeleg.
Pár pojáca poros porondon lármáz,
tragédia helyett botrányt játszanak,
szemünkbe szenny szivárog száz csatornán,
felfogják firkába fulladó falak.
Szűkös terekre tülekszünk gorombán,
talpunk alá terül az örök ugar,
hol elfeledett babonákat fial
a rest elme, ekként űzve unalmát.
Élvezzük korunk megszolgált nyugalmát
ha ránk kattan bolondokháza zárja!
Országunk szemétteleppé gyalázva.

1 …Itt ganéhegyek között az emberek degeszre híznak a tőke moslékán, mit a rozsdás vályúba löttyintenek elibénk pimasz lakájai léhán. És tiporva, és csámcsogva, és röfögve, kéjjel behabzsolunk minden szemetet, mert a ravasz gondosan egy kis bögre melaszt a korpásvödörbe beletett. Ha tele a gyomrod, miért rühellnéd, hogy ólban laksz, és disznó minden szomszéd, s országunkat disznóóllá tette bendőnk? Ne lamentálj sokat felette! Öltsd föl, mi kultúrádból még megmaradt, – bő gatyád –, és játssz skanzenben díszmagyart!	2 Kényszer ritmusára ropják a csárdást minálunk, nem önmaguk örömére. Ez lett védjegyünk, nem is járhatunk mást, cincog, brummog az „élni kell” zenéje. Matyóhímzés, orrpecek – egy a vége: a tőke bennszülötté tehet saját hazánkban, s még ki is röhög érte. míg haláltáncunkon megszedi magát. Sírjaink domborulnak, unokáink elfordulnak, mert tudják, nagyapáik hagyták, hogy őseik hantját turisták tiporják, s markuk baksisért tartják. Kezedben a múltad és jövőd ára, költsd a kupiban a hús vigaszára!
3 Ringyóként riszál népünk, és kéjeleg üzletszerűen, gerincünknek húrja. perverz kuncsaft ragacsos ágyán remeg. Ha alánk tesz, Madám Tőke lenyúlja kapzsin egészen, mit fizet keserves, mocskos munkánk, s permanganátunk címén, mellét kasszának nyomva, elvesz még pár fityinget, míg mi irrigálunk. Unod, hogy pénzed stricid ellovizza, és minden undok kis kapitalista, e kárpát-medencényi kuplerájban, rothadt magját nyögve hagyja a szádban? A Capital Cirkusz sátra újra nyílt, ott világraszóló kunsztja felvidít!	4 Pár pojáca poros porondon lármáz, Parlamentünk produkciója ennyi. Botor bohóc, nem bűvész vagy légtornász honatyánk, száz trükkjében sincs új semmi: Tőke porondmester úr farba rúgja. s buta bohóca bambán vigyorog. A publikum kínjában röhög rajta úgy, hogy a húgyunk gatyánkba becsorog. Ha nem tudsz már önfeledten röhögni, s a lónyálból többet felböfögni, az ósdi produkciókat rég unod pattogatott kukoricád elfogyott,, Elmédet Shakespeare fényesre dörzsölje ülepedre meg vár színházi zsöllye.
5 Tragédia helyett botrányt játszanak egyformának látszó, öntelt ripacsok. Ajkukon mocskossá válnak szent szavak, ám talentumuk ennyi csak: a mocsok mocsok marad, nem válik sár arannyá, de torz ego Aranyt sárrá dagasztja. Nem a drámát rendezik igazzá, létünk lesz színpaduk hazug darabja. Hát nem tetszik, hogy a tőke szólamát fújja a kar, nem hallhatsz itt semmi mást, s esténként jelmezes hamisság lép színre? Maradj csak otthon! A mozgókép deleje szépen a kanapén maraszt, s a tévé előtt zombivá suvadsz.	6 Szemünkbe szenny szivárog száz csatornán, műsorfogyasztók, nem élvezők vagyunk. Magunkkal egylényegűek nyomorán szórakozva hagyjuk tunyán, hogy agyunk addig mossa unalmunk vámszedője, míg engedelmes fogyasztói nem leszünk áruknak és tanoknak, így a tőke bazárjából bármi bóvlit megveszünk. Ha már torkig vagy, hogy hazug reklámok közé adagolt silány filmfoszlányok talmi hőseinek sorsát csócsálod, napról-napra mások hazudják álmod, a melóhelyen nem leszel magányos, szorgos munkást szívesen lát a város!
7 Felfogják firkába fulladó falak távlatainkat időben és térben, ablakaik csak rabságra nyílanak, – társunkra a bérmunka börtönében. Szobánk cella, lakásunk hálókörlet, kényszermunka életfogyt az ítélet, aki beleszületett, ki nem törhet. Bérünk, vérünk, létünk is a banké lett. Ha még csak rakod a téglát, a falat, ha még nem építetted bele magad, ha nem vagy smasszer saját börtönödben, ha nem adod fel magad megtörötten, ha a megunt melóban rég nem leled örömed, lépj ki, az út elfut veled!	8 Szűkös terekre tülekszünk gorombán, tehetetlen tömegként közlekedve: az ember munkába vánszorog kábán, koránkelésre kárhozottan, este nyűtt lábon siet haza, hogy vackára dőljön, halni, s nem pihenni készen. A tőke mókuskerekébe zárva út és utas észrevétlen enyész el. Ha nem bírod a városi mélabút és felismerted, hogy nincs más kiút, elrejt talán a nyakas magyar vidék, mi önmaga zárványaként őrzi még magát, ha vissza nem riaszt a fura lét, menedékre lelsz, költözz falura!
9 Talpunk alá terül az örök ugar, hol ért kalász lengett, csepegett nektár, dús földünkre immár csak import cudar gyümölcse jut, és sokezernyi hektár elhever parlagon. De ha úgy diktál a piac, máris dízelrepce sarjad a gyomon, s jövőről álmodik már falunk, e Hátsó-Európai gyarmat. Ha torkodon akad a lengyel alma, ha megnyomorít a hitel hatalma, ha a teszkóból veszed levegődet, ha szépen kettévágja legelődet az adódból rakott autópálya, vár a templom, térded ott hajtsd imára!	10 Hol elfeledett babonákat fial kapzsiságunk, ha hitünk is feledjük, Mammon oltárán áldozati ital lesz hamar vérünk, s ítél felettünk a tőke istene. Pénz himnusza szól örökre, de fejünkre száll az átok, amikor hagyjuk, hogy a templomokból Krisztust korbácsolják ki a kufárok. Ha zsebed kiforgatta hamis szekta, arcul köpött egy hithű ateista, s pártod is lenyúlt tőled valamit, tán érzed már, ész nélkül mit ér a hit, tanulni sohasem késő, munkátlan elméd élesítsd ki az iskolában!
11 A rest elme, ekként űzve unalmát, tudománynak a nagy semmit tette meg, s a kutató megkapja jutalmát ha e témában tudással tetszeleg. Ki mindent tud a semmiről, alapít iskolát, kap díjat, s vagyont szerez, de aki valódi tudást gyarapít a laborban választ, s nem pénzt keres. Mivel a tudomány termelőerő, kapitalizmusban úgy lehetsz nyerő, ha izmaid helyett fejed használod, haszonra váltod megszerzett tudásod. Az iskolapad élethosszig hívhat, első vakációd lesz a nyugdíjad!	12 Élvezzük korunk megszolgált nyugalmát, s meg is gebedünk gyorsan, mert üres a pénztár – brókerre bíztuk a kasszát. Övé a pénz, miénk a vész: egy ügyes könyvelőn több múlik, mint sebész kezén, Van, hogy a hálapénz is mindhiába, s az ispotály rád omló szegletén csendben átkezelnek a túlvilágra. Mielőtt végképp ellágyítja agyad a vénség, vagy a hajtástól megszakad elgyötört szíved, hidd el, jobban teszed, ha tiszta tudattal veszted el eszed. Manapság úgyis hülyeség a módi, a Sárgaházban megtanulsz vidulni!
13 Ha ránk kattan bolondokháza zárja, csak nézünk ki fejünkből nyálcsorogva, a rács kezünket rázza, rázza, rázza, és kataton énünkben ácsorogva képzeljük magunk kint és bent szabadnak, míg Tőke főorvos úr meg nem unja, az ápolók már zubbonyért szaladnak, s a haldol végre szemed lehunyja. Ha a lelkedbe fecskendezett méreg szorongatja elméd, mint fát a kéreg, ha kioperálták már homloklebenyed vagy elektrosokkal főzték szét eszed, munkaerőd piacra már nem viszed! A szeméttelepen bevégezheted.	14 Országunk szemétteleppé gyalázva, földünk alá végül PET palack térül, nem tarsolylemez vagy római váza. A civilizáció máza gyérül, ahogy a tőke mindenféle mérget, szaros pelenkát, levedlett rongyot földünkre hord, hizlal millió férget rajtunk, ránk öntve mindenét, mi romlott. A tőke lakomájáról megmarad néhány ehetőnek vehető falat, s ráadásnak még, mit undorodva kiokád a kapitalizmus gyomra.  „Jó lesz a disznóknak!” röhög, s nógat: „Tedd lábaskádba, s vidd, vár az ólad…”

Elégtétel

Véletlenül – mert a kálmánatvolga jelenség (Anyway, who da fuck is Mészáros Antónia? És kit érdekel?) kívül esik a számomra értelmezhető racionalitáson – rábukkantam erre a videóra*.

Na mármost, ne (csak) arra figyelj, hogy Gazsi meglehetős elmarasztaló véleményt közöl a jelenlegi ellenzékről – Ugyan ki nem szarja le a véleményezetteket és a véleményt? Ezeket? –, hanem a végén azt a pár mondatot, amelyben TGM, egykori tevőleges rendszerváltóként (vö. elkövető) nemcsak, hogy elismeri, hogy a váltást, hát azt rendesen elkúrták (vö. őszödi beszéd), hanem még elnézést is kér érte.

Tőlem [1].

Tőled [2].

Tőlünk.

Ez azért elégtétel, nem?

Egyszer még azt is megérjük, hogy valaki felelősséget is vállal érte!

*: :Bizonyára jó oka van, hogy a gugli tulajdonában lévő jutyúbról éppen (nagy százalékban) azt a videót nem sikerül beilleszteni a gugli tulajdonában lévő bloggerbe, amit akarok. Az én hibám, vészesen obsolete vagyok. 2000-től nem támogatna a nagy szoftvergyártók és szolgáltatók.

Jegyzetek:

1. Számomra ez kettős elégtétel. Ugyanis a rendszerváltást én nem szavaztam meg! Sőt, amikor lehetett választani, ellene szavaztam. A másik ok, hogy valamikor két évvel ezelőtt, marxista gyökereimhez visszatalálásom idején egy közös ismerősnek (vagyis ő ismeri Gazsit és engem is) megemlítettem, hogy ha már visszacsinálni nem is lehet, de legalább Gazsi, aki szintén visszatalált marxista gyökereihez (vö elvtársak egymás és a gyökerek között), mint egyedüli ilyen rendszerváltó, kérjen elnézést. Mert ha valaki, hát ő tudta, hogy mi vár erre az országra.

2. Nem vagy vele kisegítve a te nyomorodban, ahová a rendszerváltó urak taszajtottak, de legalább essen jól a törődés.

A liberalizmus kék színe 3. árnyalat 1ső kupac

Van egy régi vicc:

Az Amerikai Egyesült Államokban (vö. hamarosan Estados Unidos, thanks to liberals), a létező liberális demokráciák legliberálisabbikában, ahol olyan szabad az ember, amilyen szabad csak lehet (engedik neki), az emberi jogok olyan szintre emelkedtek [1], hogy a feketék törvény szerint oda ülhettek a buszon, ahová akartak. De tényleg. A buszsofőr egyszer csak azt látja, hogy verekedés tört ki a járművén. Megáll, kibújik a kormány mögül:

– Mi van? Miért verekednek maguk?

– Ezek a szaros niggerek ide akarnak ülni, előre!/– Nem engednek a helyünkre a kibaszott fehérek!

– Álljálljálljállj! Törvény van róla, hogy nincsenek többé fehérek meg feketék, csak emberek vannak. Hogy maguk is megértsék, mondjuk, hogy mindenki kék színű! Értik?

– Ja. Biztos. Mindenki kék színű.

– Akkor a sötétkékek takarodjanak hátra, a világoskékek meg üljenek le végre a helyükre, hogy elindulhassunk!

Pontosan ez a fajta képmutatás (vö. reggel, délben meg este) az egyik legfőbb gond a létező liberalizmussal. Nem csupán azért, mert hazudik a nem liberálisoknak, a politikai korrektség [2] mocsarába – hazugságra – kényszerítve mindenkit, hanem mert önmagának, így mindazoknak is hazudik, akik bedőlnek neki, és hitükül [6] választják.

A létező liberalizmus végső hazugsága az egyenlőség hazugsága.

Valakiknek, valamikor nagyon érdekükben állt [3], hogy a felvilágosodás jól hangzó, és nem mellesleg igaz (érvényes, adekvát, etc.) hármas jelszavát egyetlen meghatározhatatlan, hazug izévé gubancolják.

Talán már nem emlékszel [5], meg egyébként is ismétlés a tudás anyukája, idézzük csak föl:

Liberté, égalité, fraternité

avagy

Szabadság, egyenlőség, testvériség!

Ahol a szabadság a feudális viszonyok alóli felszabadulást (a tőke, a termelőeszközök áramlása és a munkaerő szabadságát [7]), az egyenlőség a törvény előtti egyenlőséget, a testvériség pedig az emberfajtáknak a Homo sapiens fajban, mint egészben való feloldódását jelenti.

A létező liberális eszmerendszerben a szabadságfogalom olyan mértékben kiterjedt (vö. nem éppen ideális, de gáz), hogy szépen ki is üresedett, súlytalanná vált. Mostanra mém lett belőle, elmevírus. Sőt, a létező liberális számára fétis, vallásos gondolkodásának sarokköve [6]. Hogy valójában szabadságon a bolygó lakóinak 99%-a mindössze a függetlenséget (anyagi, személyi etc.) érti, a szabadság-mém papjait nem zavarja, sőt (vö. halászat és zavaros).

Ehhez a kiüresedett mémhez könnyen hozzákapcsolhatták az egyenlőséget [9], de természetesen nem a klasszikus, libertariánus értelemben vett, törvény előtti egyenlőséget, hanem az EGYENLŐSÉGET. Azt a hagymázas elképzelést, hogy a Homo sapiens nevű faj egyedei egyenlők nem csupán a törvény előtt, de társadalmi, mentális és biológiai értelemben is.

Felesleges azt fejtegetni, hogy micsoda szemenszedett, ordas ostobaság [10], a valóságnak mekkora figyelmen kívül hagyása ez az elgondolás. Aki képes logikus, tényeken alapuló gondolkodásra, és birtokában van némi társadalomtudományi, az emberi szellemre vonatkozó és biológiai tudásnak, az azonnal belátná az álláspont tarthatatlanságát, ha egyáltalán eszébe jutna ilyesmit akár gondolatkísérlet szintjén is fontolóra venni, aki pedig hitelv szintjén vallja az egyenlősdit, azt a legkeményebb érvek sem győzik meg.

Ehelyett érdemes megvizsgálni ennek a mára mítosszá nőtt tévhitnek azt eredetét, következményeit, továbbá az érdekviszonyokat, melyek újratermelését fenntartják.

Mind minden jóravaló tévhit, a létező liberális egyenlőség mítosz is önmagukban valóságos és értelmes dolgok – szándékos vagy véletlen [11] – összekeveredéséből ered. Valamikor, valaki egyszerűen összemosta a Nagy Francia egyenlőség és testvériség jelszavát, és látá, hogy ez jó. Neki. Hogy ez mikor történt, nem igazán tudom, de érzésem szerint valamikor az első világháború után [12]. Az összemosás olyan sikeres lett, hogy az egyenlőség fehérje egyszerűen elnyelte, feloldotta a testvériség kékjét – az az intenzív kékség szinte el is felejtődött. Az eredmény világoskék, ami mint tudjuk nagyon is sötét lehet, ezt pedig a szabadság vöröséhez adva lila a végkifejlet [13].

Pedig a testvériség a legfontosabb eszméje a Felvilágosodásnak – pontosan az az eszme, amelynek keretei között definiálni lehet a törvény előtti egyenlőséget, és az egyéni szabadságot. Abban a korban, amikor – a keresztény (zsidó) szentírás alapján! [15] – a nyugati emberiség pőre gazdasági érdekből alacsonyabb rendűnek – állatnak, lélek nélkülinek etc. – hazudta egész kontinensek, világrészek lakosságát, és a legrosszabb esetben beszélő gépként használta őket, jobb esetben – mint India brit urai, annyira nem vette emberszámba, hogy a fehér nők ruha nélkül mutatkoztak az indiai férfiszemélyzet előtt [16], tehát abban a korban annak megállapítása, hogy minden ember testvér, szó szerint életbevágó fontosságú.

Testvérnek lenni nem tesz többet, mint azonos szülőktől származni. Nem jelent egyenlőséget semmiféle értelemben, csak annyit, hogy azonos családba tartozunk, mindannyian Ádám és Éva vagy pár majomszerű lény leszármazottai vagyunk (kinek-kinek ízlése, világnézete szerint), de akár így, akár úgy, a Homo sapiens család tagjai. A testvérek különböznek: férfiak vagy nők, alacsonyak vagy magasak, szépek vagy csúnyák, erősek vagy gyengék, okosak vagy buták, jók vagy rosszak [10]. Még az egypetéjű ikrek sem abszolút értelemben egyenlők, „csupán” származásukban és a törvény – a társadalom jogi felépítménye – előtt.

A testvériségből viszont az következik, hogy a testvérünket semmilyen körülmények között nem taszíthatjuk ki az emberiség köréből, mert akkor önmagunkkal is ugyanazt kell tennünk. A testvériség automatikusan megvéd attól, hogy alacsonyabb rendű fajnak tartsanak, hogy állatnak nyilvánítsanak [18].

Ha elfelejtjük a testvériséget, ha összemossuk az egyenlőséggel, ha hatókörét az egyenlőségre vonatkoztatjuk át, éppen olyan igazolhatatlan helyzetbe kerülünk, mint amikor a matematikában illegitim transzformációt alkalmazunk. Kapunk valami eredményt, de az illegitim transzformációkkal kapott eredmény érvénytelen és szinte biztosan pontatlan, a támogatására újabb és újabb, egyre nehezebben igazolható transzformációkat, műveleteket kell bevezetni. Magyarázni kell a bizonyítványt.

Ez történik éppen. Következményül, mintegy.

Folyt köv.

Jegyzetek:

1. Rosa Parks Forever!

2. Explicite már nemigen lehet politikai korrektségről beszélni – Hál’ Istennek! Van viszont helyette a témák nyilvános szalonképtelené nyilvánítása, fogcsikorgató öncenzúra kényszer és egyfajta nem hivatalos [4], de szervezetileg tetten érhető cenzúra. Sokkal kevesebb ügyről illik ma beszélni, mint akár a bolsevizmus alatt, a kurrens tematikát [5] pedig a létező liberális értelmiség kénye-kedve, na jó, érdeke szerint határozza meg.

3. Egy már Teremtőjéhez megtért tudós ismerősöm mondta: ha valamilyen érthetetlen és indokolatlan szakmai ellenállásba ütközöl, mindig személyes, többnyire anyagi érdeket találsz mögötte.

4. Már ez sem igaz. Egyre szépülő számban tagozódnak be a jogalkotásba olyan témák, melyeknek akár megvitatását is törvény sújtja [6]. A XX. Századi nagy totalizmusokat leszámítva soha ilyesféle gondolatrendőrség nem létezett a történelemben, mint ami az egyesülő Európát jellemzi.

5. Egy másfajta cenzúrával, a változatos ellehetetlenítéstől (nevetségesség, korszerűtlenség, primitívség, tahóság vádja, esetleg nyílt szakmai ellehetetlenítés vagy agyonhallgatás) való félelem cenzúrájával elzárva a teret [6] az érdekeikbe ütköző, vagy egyszerűen „nem tetsző” témák elől.

6. Az ismert Clarke-i bon mot parafrázisával:

A kellően fejlett ideológia nem különböztethető meg a vallástól.

A létező liberalizmus, mint vallás – egyelőre és szerencsére – törzsi szinten tart, vagyis fétisek, tabuk és sámánok szintjén operál, de sajnos a vallás intézményesülése – egyházzá válása – már megkezdődött. A létező liberális első Anyaszentegyházat úgy hívják: jogállam. Szépen fejlődik, vannak prófétái (filozófusok) és mártírjai (a jogállamon kívül jár vajon kárpótlás elítélt bűnözőknek azokért a „jogsértésekért” (a jogállami jog nem egyenlő az igazsággal), amit a bűnük bizonyítása során „elszenvedtek”) és van már zsírosodó, anyagilag érdekelt papsága is.

7. A munkaerő szabadsága – a személyi szabadság – automatikusan jelenti az ókori típusú rabszolgaság és a feudális jobbágyság (röghöz kötöttség, robotmunka etc.) végét, de a tőkerendszerben természetesen azonnal a legaljasabb rabszolgaság lépett helyükbe, a bérrabszolgaság [8]. A tőke szabadsága a feudális kiváltságok, mint szabadság korlátozó tényezők eltörlése után a nemzetközi pénzügyi rendszerrel és a virtuális pénzforgalommal megtámogatva végül korlátlanná vált – éppen ettől koldulunk most és mindörökké. A termelőeszközök mozgásának szabadsága útjában ma már csupán maga a tőke és a természeti korlátok állnak (vö. globalizáció). El tudok képzelni egy olyan világot, hogy a termelőeszköz házhoz jön, és nem munkásnak kell utazni hozzá.

8. Az osztályrendszer, mint jelölés elavult, nem adekvát, újragondolásra szorul, mivel a kapitalizmus, benne a bérmunka jellege és maga a bérmunka is átalakult – méghozzá nemcsak a klasszikusok ideje óta, de a huszadik század első feléhez képest is. Viszont a bérrabszolgaság – legalábbis annak, akinek van munkája – megmaradt. Az átlagos természeti népek heti 12, a középkori jobbágy a bőség idején (például Anglia, XIII. század) átlag heti 20-27 órát töltött anyagi újratermelésével. Az ipari kapitalizmus hajnalán viszont nem volt ritka a heti 70 óra! Ma 40 óránál tartunk, a szüleim az átkosban még 48-at dolgoztak, de az előző átkosban volt, hogy hatvanat. A 3x8 a XX. század elején reális és fájó követelése volt az akkor még létező munkásmozgalomnak. A magyar nyelv a szokott csodálatos pontossággal tükrözi ezt a rabszolga állapotot: szabadságon lenni = nem dolgozni a bérrabszolgaként. A szabadság a bérmunka hiánya. Az angol leave; a német urlaub; az orosz otpuszk; a francia congé – csak elmaszatolják a szigorú valóságot.

9. Leültem volna a meglepetéstől, ha nem éppen a kanapén hencselek, amikor azt olvastam egy nagyra becsült – megkockáztatom – barátomtól, hogy „a szabadság azt jelenti, hogy mindenki egyenlő.” Kinek jelenti ez a szabadságot? Kinek a szabadsága az egyenlőség? Miben egyenlő mindenki? És így tovább…

10. Ha egyenlők vagyunk és te nő vagy, akkor nekem is nőnek kellene lennem, pedig nem vagyok, ha ostoba vagy, nekem is ostobának kell lennem, pedig talán nem vagyok, ha csúnya vagy nekem is annak kellene lennem, pedig biztosan gyönyörű vagyok. Ezek a kategóriák az általános egyenlőség eszméjében logikailag nem értelmezhetők.

11. Gyermekeimnek mindig azt tanítottam, hogy véletlenek nincsenek, csak inkompetens cselekvők. Kvantumfizikai összefüggésben természetesen bizonyára vannak véletlenek (ugyan még senki se látta őket otthonos matematikai kifejeződéseiken kívül), de az emberiség egyelőre nem a szubatomi világban él, tehát a véletlent az adott esetben tekintsük egyszerű, kétkezi ostobaságnak.

12. Az egyébként kitűnő Lincoln filmben sajnos létező liberális eszmefuttatásokat is bele-bele adnak szegény Abe szájába – nem tudom ellenőrizni, vajon joggal-e. Lehetséges, hogy Lincoln az első létező liberálisok egyike volt, mindenesetre republikánus párttársai élesen megkülönböztették az egyenlőség (törvény előtt) és a testvériség eszméjét. Ellentétben bruttó és nettó kőkemény rasszista demokrata ellenfeleivel (vo. gyökerek, mindhárom értelemben).

13. Ha kérhetem, egyelőre teljes tisztelettel, nemes és vitézlő uraimékat, én maradnék az eredeti trikolórnál, ha már a vörös zászlómat volt pofátok betiltani a legteljesebb szocdem (vö. árulás [14]) és létező liberális támogatással.

14. Világraszóló skandalum, hogy a tisztelt elvtársak hagyták a jóravaló konzervált társaságnak (vö. lejárt szavatosságú hurkakonzerv), hogy összekeverje a kommunizmust a bolsevizmussal, és egyikőtök se nyitotta ki e szemenszedett hazugság ellenében zsíros pofáját az Országzüllésben. Ezt se bocsátom meg nektek elvtelenkéim (vo. gyökerek, két értelemben)! A létező libsiket most nem bántom, az egyszer elvhűen cselekedtek a szabadon vásárolható elvűek: hiszen a liberalizmus ellentettje a kommunizmus, érdekük őnekik, hogy ellehetetlenedjék. A kiárulás nem mindig egyenlő az árulással.

15. A nyugati civilizáció már csak ezért az egy gusztustalanságért megérdemli dicstelen végét. Az a civilizáció, ami saját elvi alapjaira szarik ekkora ívben, halálra ítéli önmagát [17].

16. Mekkora is a különbség a szolgáit halálra korbácsol(tat)ó brit gyarmatosító, amerikai ültetvényes és egy náci altiszt között? Esetleg vegyük elő Belga Kongó történelemkönyvét is, ha van hozzá gusztusunk! Ez nem felmentést vagy igazolás jelent bármilyen rémtettre, csupán rámutat arra, hogy a kivitelezés technológiája nem tesz egyedivé egyetlen népirtást sem – az elembertelenedés és az emberiségből kizárás lélektana és taktikái nem változtak a századok során [17], ahogy a következményei sem.

17. Érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy a szorosan vett rasszizmus miért éppen azon a kontinensen és akkor uralkodott el ilyen végletesen, ahol és amikor a buddhizmus után az elvileg legszelídebb, legmegengedőbb és legnyitottabb vallás lett egyeduralkodó. A Római Birodalom még nem volt rasszista. Egyesek szerint a katolicizmus sem (a vallási türelmetlenség nem rasszizmus), a rasszizmust a kapitalista termelési móddal szépen összenövő és együtt kibontakozó, a tőke profit-spermájával megtermékenyített reformáció szülte.

18. Természetesen, ha a testvériség eszméjét nem befogadó, hanem kirekesztő értelemben sajátítják ki, a legrosszabb fajta nacionalizmus a végállomás: a nácizmus. De úgy gondolom, a testvériség eszme kirekesztő használatának egyszerűen nincs értelme: a testvériséggel igazolni a nacionalizmust ugyanolyan gyalázatos hazugság, mint a marxizmussal igazolni a bolsevizmust vagy a bukás után a bolsevizmus rémségeivel diszkreditálni a marxizmust [13].

Vallomás

„1942-ben ismertem meg Dániel Zoltánt. Egy ismerősöm, név szerint Galván Tivadar mutatott be neki, aki az autógyárban dolgozott. Akkor még nem sejtettem…”

Avagy

„Elnézést, Virág elvtárs! Ez az ítélet.”

Mielőtt közzéteszem (kiokádom?) a létező liberalizmus újabb ekézését, most, a felesleges választások vészes közeledtével nem árt tisztázni egynémely ügyet, mielőtt esetleg elmérgesedik a helyzet. Valamit esetleg rosszul hisznek rólam egyesek, és később ez talán nem kívánt következményekkel jár.

Először is tartozom egy bocsánatkéréssel Képes Gábornak, amiért nyilvánvalóan ráijesztettem ártatlannak szánt ugratása miatt. Ugyan egymás között már tisztáztuk, mivel azonban az ügy nyilvánosan esett, a végső feloldásnak is nyilvánosnak kell (illik) lennie. Tehát: ilyen durván még életemben nem förmedtem senkire, és ez a förmedés elég veszélyesnek látszhatott, mert a dühöm – valószínűleg a méreteim miatt – veszélyesnek látszik. Ezért elnézést kérek. A (kontrollálatlannak tűnő) dühöm oka egyszerű volt: az ugratás elevenembe talált. Az Erkel sorsa érzékeny pont a világlátásomban, egyben szimbóluma is annak rettenetes világnézeti-politikai-gazdasági-erkölcsi szarmaelströmnek, ami ebben az országban kavarog.

Ez a kavarodás a származásból következő gondolati és cselekvési mintázatok, világnézetek és politikai hitek látszólag egyértelmű és átléphetetlen szakadékok tagolta viszonyrendszerét tökéletesen átláthatatlanná teszi (vö. cui prodest, domine?), és az ember észre sem veszi, máris egy szakadék túloldalán találja magát, esetleg olyan oldalon, mely saját viszonyrendszereivel tökéletesen ellentétes.

Hadd szögezzem le: marxista vagyok és ez a világnézet kommunista meggyőződésemet (politikai hitem) támasztja alá, mely viszont egyértelműen származásomból következik. Nyilvánvaló, hogy előbb voltam (ösztönös) kommunista, mint marxista, de ez tökéletesen mindegy a végeredmény szempontjából.

Bevallom, volt egy időszak, amikor a politikai hitem képes volt felülírni a világnézetemet, és elkövettem azt az ostobaságot, hogy szervezetileg csatlakozzam az MSzP-hez (vö. tagság). Legalábbis lokálisan van egy kis szerepem abban, hogy 2002-ben Megyó került a miniszterelnöki székbe. Most nem ezt szégyellem (mármint Megyót) hanem, hogy egyáltalán voltam olyan ostoba, hogy azt gondoltam, a junta irányította párt (MSzP) körömpiszoknyival is demokratikusabb a vezér irányította pártnál (Fidesz) – egyáltalán, hogy bármiféle hitelt is tulajdonítottam a képviseleti demokráciának. Meginogtam, elvtársak, az én világnézetemben! Mentségemül: 2000 táján az egész életem inogott, kilengtem tehát, na [1]. És persze azt is piszkosul szégyellem, hogy ha már ott voltam benne (vö. „mint aki halkan belelépett”) a pártban, a 2002-es választást követő kijózanodásom és kiábrándulásom (meg a magánéleti ügyek, külföldi tartózkodás, etc.) miatt tétlenségemmel asszisztáltam Gy. Ferenc elkövető hatalomra kerüléséhez és országpusztításához [2].

Aki itthon töltötte a XXI. század első évtizedének első kétharmadát, annak talán nem tűnt fel ez a pusztítás még akkor sem, ha nem volt közvetlen vagy közvetett haszonélvező – ha az volt ugye [2]. A folyamatos szerecsenmosdatás, pannonpuma ugratás, „trükkök százai”, „reggel, délben meg este” elaltatták az éberséget, és 2006-ban még az őszödi szivárgás (vö. inkomtinencia) sem rendítette meg a hitet. Minderről kiválóan gondoskodtak [3] a bűn- és tettestársak, az MSzP létező liberális partnerei és valóságos mozgatói – még a junta is lehet valakik marionett színháza.

Bevallom, 2004 őszén skype-on keresztül veszekedtem az itthoniakkal a traktoristablokád ügyében Gy. F. elkövetőnek adván igazat (vö. „azt a régi hitem”). Mea culpa!

A következő év tavaszára azonban odakint már nyilvánvaló volt számomra, hogy a traktoros parasztoknak volt igazuk: az Uniótól már átutalt pénzüket elköltötték másra, és a pénzt visszapumpálni a rendszerbe csak Gy. F. koreai útja után sikerült – nyilván kölcsönt kuncsorogni loholt őkelme. A jólirányzott őszödi őszinteségroham ezt utólag igazolja, mintegy.

Bevallom azonban, hogy akkor piszokul nem érdekelt, mi történik itthon.

A pofont akkor kaptam, amikor hazajöttünk – és az országot romokban találtuk (vö. surprise)! Ez 2007-ben volt, a romok csak az akkori ellenzéknek (vö. amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten) és a frissen hazatérteknek tűntek a szemébe. Az igazhívőknek még a világválság kirobbanása sem nyitotta föl a szemét.

Bevallom, akkor még nem találtam vissza a marxizmusomhoz.

Bevallom, egy dolog számított akkor: mindent, csak Gy. F. és tettestársai további országlását ne (vö. Állítsátok meg Elkúró Uit!)! Ehhez a programhoz az egyetlen valós alternatíva 2010-re máig – sőt, egykori elvtársaim töketlenségét látva most még inkább – nyilvánvaló, és ennek a ténynek a felismerését a {TGM}megrezzenthetetlen hitű antiorbánistákon{/} kívül a 2010-es választásokon meglehetős szép számú választópógár (kéz)jelét is adta. Lehet fújolni, meg handabandázni, de az előző farbakúrt választási rendszerben ez bizony kétharmados parlamenti (vö. országzüllés) többséget jelent. Tetszettek vóna nem ennyire elkúrni.

Felületes olvasó számára, mint amilyenek az én vessző barátaim általában, az előző bekezdés azt jelenti, hogy belebújtam a patásorbán hátsójába, és utolsó, köcsög fideszes vagyok.

Pedig nem. Mindössze az említett szarmaelström ködösíti el a tisztánlátást. Az van, hogy a patásorbán és pártja színtiszta szocdem politikát folytat, igyekszik visszafordítani a létező liberálisok sunyi pusztítását, megtetézve azzal, hogy a lokalitást helyezi előtérbe a globalitással szemben. Ezzel szemben viszont MSzP és vidéke, bedőlvén a létező liberálisok trükkjeinek [4] és elválaszthatatlanul összenőve velük (vö. enyves kéz enyves kezet mos, illetve összetartoznak, akik tartoznak egymásnak) messzire kerülve nem létező szocdem gyökereit ultraliberális politikát folytat, és a globalitást minden tekintetben a lokalitás fölé helyezi.

Visszatalálva marxizmusomhoz, azt mondom:

1. a legrosszabb szocdem politika is jobb, mint a legjobb létező liberális politika

2. a létező liberális politikai pusztításának minden nem fasiszta visszafordítása [5] támogatandó

3. a kapitalizmus jelen fejlettségi szintjén a globalizáció a faji öngyilkossággal egyenlő.

Erre nehezen varrsz gombot, mi?

Mond az valamit, hogy a létező liberalizmus a kapitalizmus 2.0 végső ideológiája? The ultimate one, fuck you!

Ha a legvadabb tőkeaplogéta és igazhitű liberális is vagy, nem tagadhatod, hogy

a.) ez az a gondolati rendszer, mely a termelőeszközök, pénz és munkaerő legszabadabb áramlását biztosítja;

b.) megszüntet minden különbséget ember és ember között, így

c.) egyszerre kínálja tálcán az atomizált, uniformizált, segghülye fogyasztót és az individualizált, uniformizált, gyökértelen, szerveződésre (érdekérvényesítésre) képtelen (osztály-, sőt réteg öntudatától megfosztott) munkavégzőt;

d.) a progresszió jelszavával kiveszi a technológia fejlődés kontrollját a társadalom kezéből, és arctalan, személytelen, felelősség nélküli szervezetek kezébe adja;

e.) eltávolítja a tőke szerveződésének útjából az utolsó erkölcsi gátat, a transzcendentális hitből fakadó etikát, majd

f.) a jog álcája alatt arctalan, személytelen, felelősség nélküli szervezetek és személyek irányítása alá helyezi a termelőeszközöket és a munkaerőt, így

g.) végső soron, globális egyeduralkodóvá emelkedésével, minden akadályt elhárít a töke inherens hibájának, a növekedési kényszernek végtelené válása elől (vö. szingularitás) és

h.) történik mindez egy véges erőforrásokkal rendelkező, zárt rendszerben, a Föld nevű bolygón.

Hát, egy mai marxista ezért tekinti halálos ellenségnek a létező liberalizmust. Ugyanis a kapitalizmus legfejlettebb foka, ahol a klasszikus tanok szerint meg kellene valósulnia a kommunizmusnak, önmagától mintegy, a totális fogyasztói világállam/világvállalat lesz – ha a létező liberális demokrácia és gazdaság modellből indulunk ki. Ott pedig, elnézést kérek Örkény Istvántól a parafrázisért, de lófasz fog megvalósulni, nem kommunizmus. Illetve pont annyira lesz kommunista az a rendszer, mint Dunaújváros építése idején volt Magyarország.

Bevallom, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy patásorbán és pártja meg csatolt részeik egyfajta protofasiszta Magyarországot toldoz éppen össze a ballib „elit” hagyta romokon (vö. sírva tallóz, aki él). Azonban, amíg a demokratikus kereteket kénytelenek fenntartani, mindig van esély a proto protonak maradására. Ha pedig eljő az ő színeváltozásuk, egyszerűen készen kell állni és jól odacsapni, ahova és amikor kell (vö. mókásököl). Azonban, ha tik, elvtikéim, tízpercenként tele náciveszélyezitek Európát, miközben szorgos, ámde tökéletesen inkompetens munkálkodástok eredményeképpen az explicit náci párt, a proto- és kriptofasiszták kirakatszervezete (vö. villámhárító), 20 % fölötti parlamenti arányhoz jut, így aztán akkor, amikor oda kell majd csapni, senki sem fog támogatni bennünket. Főként, hogy a proto- és kriptofasiszták már nem csak a magyar spájzokban vannak, de Európa valamennyi éléskamrájában is készülődnek.

A fasizálódást elméletben ugyanis könnyű felismerni, könnyű vele harcolni, le lehet győzni – a fasiszta egyszerű, mint a faék, mert ki kell mondania, amit gondol, még akkor is, ha hazudik, mivel a radikalizmus az éltetője, és a radikalizmus elsorvad bombasztikus „igazságok” nélkül.

A dolog most már persze még rosszabbul áll, mint elméletben. A fasizmus immár nem azonosítható olyan könnyen, hála a c.), d.), e.), f.), g.), pontoknak. Kösz, fiúk!

Még valamit a lokalitás-globalitás viszonyában.

Igaz marxista [6] – így én is – természetesen azt gondolja, hogy az egész világon egyszerre valósuljon meg a kommunizmus, azután egységes kommunista bolygóként lépjünk tovább az igazi történelembe. Szóval globalisták vagyunk, na, de nagyon. És ez így nagyon szép terv, mindössze egy gyenge pontja van: mi van, ha akkora nem lesz lakható bolygónk?

A kapitalizmus 2.0 (tőkés globalizáció) ugyanis éppen ezen munkálkodik. Mármint, hogy ne legyen. A fenntartható fejlődés liberális maszlaga ugyanis éppen a fenntarthatatlanságra világít rá. Nem lehetséges végtelen növekedés egy véges rendszerben. Jelenleg éppen a dédunokáink tartalékait éli föl a tőke inherens növekedési kényszere, és a tőkét, nagyon jól tudjuk, nem érdekli a jövő. A jövő hét sem, ha a mai extra-extra-extra-extraproftja garantált.

Minden lokális kezdeményezés – kisvállalkozás, házi energiagazdálkodás, vízgazdálkodás, disznó az ólban, veteményeskert, gyümölcsfa, akármi! –, ami a tőkés globalizációt lassítja, az unokáinknak ad esély. Mellesleg a háztáji a mi életminőségünket javítja.

Bevallom, innentől kezdve körömpiszoknyit sem érdekel, hogy az a politika, ami globalizációt lassítja jobbról vagy balról jön, és milyen a színe. Az sem érdekel, hogy miért teszi, politikusainak hatalommániájából, agyukat megszállt lila vagy ződ [10] ködök, vagy az UFÓk miatt, mindegy.

A patásorbán és valamennyi nyilvános vagy titkos csatolt része nyíltan és cselekvőn globalizációellenes.

Jegyzetek:

1. Odáig jutottam (vö. mélypont), hogy elhittem dr Kende Péter gyalázatos könyvnek minden betűjét kedves Viktor barátomról.

2. Egyesek számára az aranykor: dübörgő magyar gazdaság, devizahitel, pannon puma, rópjunió, PPP konstrukció, haveri mecenatúra – számolatlanul ellopható/elkölthető/elverhető közpénzek ingyen. Ezek az egyesek, az ingyenpénzek 2010 utáni politikai átirányításának vesztesei a leghangosabb legacsarkodóbb bírálói a Fidesz kormánynak.

3. És gondoskodnak. Odáig süllyedt már morálban ez a kurva ország, hogy a néhai SzDSz (vö. Tudjuk, merjük, zsebre tesszük) prominensei sorra jelentetik – jelentethetik! (vö. vastag bőr) – meg tanulmányaikat, könyveiket az SzDSz dicső múltjáról meg a Fidesz jelenlegi antidemokratikus kormányzásáról. Gy. F. elkövető gyalázatos beszédét immár egyre inkább hősi tettként tolná bele a köztudatba (vö. orális felvezetés, anális befejezés), azt sugalmazván mellesleg, hogy az egész a Fidesz műve. Bizony, a patásorbánnak bokros teendői közepette akadt ideje, hogy megírja és lediktálja Gy. F. elkövető számára az őszödi beszédet…

4. Az én egykori elvtársaim nem racionálisak, csupán csak racionalizálnak. A létező liberálisok orruknál fogva vezetik, és olyan érzelmi döntésekbe kényszerítik őket, melyek szocialistának látszanak, de a societas, magyarán a zemberek (magyarok, polgárok, országlakosok, dolgozók, nem dolgozók, katonaság /ez nincs/, népség) helyett valahogy mindig a nemzetközi fináctőke – meg a proletár internaci nevében a hazai kleptokrácia krémje – jön ki gazdagabban belőlük. Olyan avétas trükköket szopnak be az én egykori elvtársaim, amelyek már száz éve is röhögésre fakasztottak minden gondolkodó embert (vö. hasznos és haszontalan idióták). It’s a shame!

5. Ad absurdum ebbe beleértendő még az alkotmányos királyság is.

6. Marx még nem. Ő annak adott esélyt, hogy a kapitalizmus akkor legmagasabb fokán, Európában győz majd automatikusan a kommunizmus [7], és féltette is rendesen ezt a képzeletbeli győzelmet attól, hogy a maradék, földrajzilag kiterjedtebb, fejletlenebb kapitalisták erőszakkal megdöntik. Joggal. A történelem őt igazolta Lenin ellenében, bebizonyítva, hogy a kommunizmus egy országban, de még egy földrészen sem valósulhat meg. Mindent vagy semmit [8].

7. Zseniális közgazdász, zseniális filozófus, de csapnivaló természettudós volt szegény, és fingja sem volt a zemberekről (igaz, pszichológia, szociológia, genetika etc. akkor még nem is létezett). Ha a marxizmusba egy kicsivel több kerül bele a zseniálisan sokoldalú Engels természettudományos ismereteiből, és kevesebb Marx iróniájából [9] minden másképpen alakul. Ez sajnos ma is így van: mintha a marxizmushoz csak bölcsészeknek lenne joga hozzápiszkálni.

8. Megvan a Néphadseregből (igen, bármilyen meglepő, ennek a „kurva országnak” volt hadserege, még hadiipara is) a poltiszt szövege?

– Eeeltássak! Ma a cucializmus a Főd egyharmadán uralkodik, de fog még uralkodni az egytizedén, az egyszázadán, sőt az egyezredén is!

Neki is igaza lett!

9. Erről egyszer még bővebben, de a munkásmozgalomnak az ő véres tragyődiája, hogy szó szerint vették az elvtársak Marx erősen ironikus magyarázó példáit.

10. Hogy ne legyünk mán olyan komolyak:

Katona keresztrejtvényt fejt:

– Szín, három betű?

– Ződ.

…

– Hipermarket, három betű?

– Bót.

…

– Női nemi szerv, négy betű?

– Függőleges?

– Nem. Vízszintes.

– Akkor száj.

…

És így tovább.

Magyar atom

Nem arra gondolok, hogy a magyarok szeretik atomrészegre inni magukat, bár szeretjük, mi tagadás, és alkalom is adódik (keresünk és találunk) erre bőven.

Arra az atomra gondolok, aminek a felhasogatásával [1] jelentős energiához lehet jutni, még úgy is, hogy a felszabaduló energiának egyelőre csak a hőtartalmát vagyunk képesek hasznosítani – a jó öreg gőzgépben (vö. mikroszkóppal szöget falba verni). Nesze neked technológiai szingularitás!

A szingularitás valahol az agyakban van a ballibeláris oldalon.

Antal sokadik főtt étele szerint ugyanis:

„A választásokhoz közeledve a ballib orbánviktor-gyűlölete végtelenhez, mentális kapacitása nullához közelít.”

Különben hogyan

– válhatott volna az addig a progresszió hernyótalpain dübörgő technokrata ballibek (ballibok és ballibák) szemében az atomerőmű és az atomenergia egyszerre a legförtelmesebb bűnné?

– felejthette volna el a ballib, hogy a Nemzet Csalogánya pár éve maga ment a jó Putyin atyuskához erőművi blokkocskát kuncsorogni [3]?

– mehetett volna ki a buksi ballib fejecskékből az az ártatlan tényecske, hogy megújuló energiaforrások költségeit jelenleg nemcsak kicsinyded országunk (lakosok egyenként meg az ő szerető és szorgos kis államuk) nem képes megfizetni, de már a németek sem akarják annyira [5].

– kerülhette volna el éber figyelmüket az a nyilvánvaló igazság, hogy kishazánkban sem elegendő nap (vö. kontinentális klímából adódó fölhős-ködös-csapadékos napok száma), sem elegendő szél (vö. a tenger és az ő partjának észrevehető hiánya), sem elegendő felesleges biomassza (vö. megművelt föld, a hozzávaló paraszttal és az ő paraszti termelőeszközeivel) nincsen ahhoz, hogy az energiaigényünket kielégítsük belőlük, még akkor sem, ha a megfelelő berendezéseket valami jóságos amerikai nagybácsi ingyé hozzánk vágná.

– szenvedhetnének a pannon puma szárnyalása (vö. képzavar) idején még akut russzofil ballibek hirtelen heveny russzofóbiában [4].

– akarhatna épelméjű ember ismert, kipróbált, magyarok által továbbfejlesztett/fejleszthető orosz technológia mellé ismeretlen és FRANCIA (vö. automata váltós Citroën) technológiát ajnározni (vö. a Simens vezérlőrendszerek és Alstrom metrókocsik boldogtalan, ámde terméketlen házassága a4-es metróban).

– lehetne számukra az orosz gáz nem büdös, az orosz atom meg igen.

Ha meg már bűz:

Arról, hogy az orosz pénz büdösebb, mint a francia vagy az amerikai, lehetne polémiát nyitni, de már a régi latinok is tudták, hogy pecunia non olet.

Ti viszont, hajdani elvtársaim, tényleg bűzlötök. A félelemtől, hogy mekkora lesz a bukta.

Ez a harc lesz a végső, csak összefogni hááát!

Jegyzetek

1. Nem baltával. Az atomot azért szeretjük, mert balta se kell hozzá, felhasogatja magát. Ezt hívják láncfűrész reakciónak, és egy magyar – na jó, zsidó származású magyar –, Szilárd Leó [2] találta ki.

2. A félreértések elkerülésére: nagybetűvel. Szilárd Leó fizikus, biológus, és sci-fi író, akinek azért nem adtak Nobel-díjat, mert csak (vö. szégyen und gyalázat). A szilárd leó, az annak a vörösboros kólának (Veszprémben, annak idején: leó) lehetne a neve, ami sárgarépadarabok kíséretében visszajön (vö. recycling).

3. Nyilván azért nem hányják sűrűn viktorom szemére, hogy Gyurcsány atomkoldulása idején pont a Fidesz hőzöngött ugyanígy [4], mert akkor nem lenne erkölcsi alapjuk hőzöngeni. Nem mintha így sok lenne.

4. TGM az újsütetű oroszelleneségről, meg Paksról és a közelmúltról, lyukas memóriájúaknak.

5. Kíváncsi vagyok hány német atomerőművet zárnak be 2022-re.

A liberalizmus kék színe 2. árnyalat 2dik elvonás

Az előző részben azt próbáltam bizonyítani, hogy a létező liberálisok ideális embere még nem létezik, még nem tapossa lábával a Föld porát, nem lebeg lila ködbe burkolózva a talajszint fölött egy arasszal. Azt ugyan nem próbáltam bizonyítani, hogy még évszázadokig nem is fog, de úgy tűnik, ezt nem is kell – ha valóban a létező liberalizmus a történelem vége, akkor azért, ha nem, akkor azért.

Ezt persze te, mint létező liberális nem fogadod el, mert hiszen te már itt vagy, lebegsz lila ködeidbe burkolózva a talajszint fölött nem is egy, de két arasszal. Hogy milyen messze is vagy, te, a létező liberális, saját ábrándjaitól, azt pedig a legelső árnyalat mutatta meg, de azon csak megsértődtél.

Mindenesetre én, balfelőli bírálód, nem fogadlak el saját ideáid megtestesüléseként – az ideák elvégre ideák. Bocs.

A valóság és az ideák ilyen éles ellentmondása a kapitalizmusban, ebben a leginkább földhözragadt termelési módban, viszonylag új keletű, paradox módon éppen az ún. progresszió [1] eredménye, bár a gyökerei – természetesen – a felvilágosodásban keresendők. Mindenesetre a tőke nagy ellentmondásainak árnyékéban szinte észrevétlenül meghúzódik, és a kapitalizmus konzerválása, sőt ad absurdum kiterjesztése [2] szempontjából még előnyös is.

Nem is lehet másképpen: a kapitalizmus a rövid távú profitmaximalizálás alá rendel mindent, miért tenne másképpen az etikájával? Amikor a profitot a protestáns etika maximalizálta, a protestáns etika volt az úr, amikor a felvilágosodás, akkor a felvilágosodás, amikor a szélsőséges individualizmus és a szélsőséges egyenlősdi paradox elegye, akkor a létező liberális eszmény lett (vö. globalizált fogyasztói kapitalizmus).

A kapitalista országokban máris a társadalmi felépítmény egész alrendszerei épülnek a Homo eticus individualis ideájára és az ideát definiáló négy dogmára [4]. Ez nagyjából azt jelenti, hogy ideálod, az Erkölcsös egyedülálló ember számára kitalált és érvényes játékszabályokat próbálják betartatni olyan népességekkel, akik maximum a tízparancsolat erkölcsisége szerint hajlandók játszani (már ahol van tízparancsolat és nem a „szemet szemét” az úr), és akiknek általános tudatszintje alig haladja meg a késő vaskori emberekét (lásd később). Ebből csinos kis ügyek kerekednek, de halászni ugyebár úgyis a zavarosban a legkifizetődőbb – főleg, ha háló helyett dinamitot szeretünk használni. A tőke pedig hajlamos erre.

A fejlett ipari országokban a politikai rendszer, nevezetesen az ún. liberális demokrácia elvein működő képviseleti parlamentarizmus zavartalan működésének elvi alapja – feltétele – a választók és választott képviselők szabad akarata, tudatossága és belátó képessége. Ez az elvi alap azonban sohasem volt érvényben: a választók és választottak tudatossága és belátása katasztrofálisan alacsony, emiatt aztán a szabad akaratuk befolyásolásának mértéke is egészen elképesztő (vö. tömegtájékoztatás). Különösen igaz ez akkor, amikor a képviseleti demokrácia ráadásul pártalapon működik. A közösségi elv mellőzése és a tömegméretek miatt az atomizált [5] választók tulajdonképpen hiányos és manipulált információk (vö. pletyka) alapján döntenek, mivel pedig a manipuláció leginkább érzelmi alapon történik (vö. ún. pártok és karaktergyilkosságok), a választói döntések tulajdonképpen érzelmi döntések. A választó tulajdonképpen azzal sincs tisztában, hogy választásnak következményei lesznek, a következményeket a választás után könnyedén a választottjaira tolja [6 és 7]. Természetesen, ha a tulajdonképpeni politikai döntéseket nézzük, a választottak tudatossága sem mozog sokkal magasabb színvonalon. Legfeljebb jobban informáltak, mint a választóik. Mivel a modern választói rendszerekben a megválasztottság feltétele a pénz, a választottak többségének esetében szabad akaratról beszélni egyenesen nevetséges: akaratukat szponzoraik szabják meg. A közösségi elvek mellőzése miatt a választottak döntéseiket egyéni, maximum pártérdekeik szerint sokkal inkább a szponzorok, mint választóik javára hozzák. A politikai váltógazdaság cserélődési sebessége miatt a belátásuk nem terjed túl az újraválasztáshoz szükséges szavazatmaximálás érdekében hozott vagy elodázott döntések következményeinek belátásáig. A döntések elodázása ebben a rendszerben kedvezményezett a döntéshozatallal szemben (vö. Magyarország 2004 és 2010 között). Valódi felelősséget természetesen a választottak sem viselnek: az úgynevezett politikai felelősség csupán üres frázis, lévén az inadekvát viselkedés egyetlen „büntetése” az újra nem választódás [8]. A hibás döntések következményeit azután a következő megválasztott viseli, aki a felelősséget természetesen könnyedén tovább és/vagy visszaháríthatja, vékonyan elterítheti (vö. gyöngykavics aka sóder).

Mivel imént vázoltak szerint működő politikai rendszer egyben az ún. demokratikus törvényhozás alapja, a nyugati jogrendszer a huszadik század végére olyasféle idealisztikus elvek szerint kezdett működni, mintha ezeket a társadalmakat csupa tudatos és belátó lény népesítené be. A közösségi elvet nem tükröző jogrendszerből eltűnt a morális meggondolás, amely az áldozatoknak igazságot/elégtételt nyújt(hat)ana, sőt a jog etikai indoklásai visszájára fordultak, virtuálisan több (és erősebb) jogilleti meg az elkövetőt, mint az áldozatot. A bűnösség bebizonyításáig mindenképpen, de – sokszor úgy tűnik – még utána is. A büntetőjogi következmények tulajdonképpen a bűnös izolációjára korlátozódnak, a rendszer mind a jóvátételt, mind a bűnhődést, sőt, valójában a korrekciót is elutasítja. A csonka alapfeltételekből ez természetesen logikusan következik. Tehát: a tudatos (iii.) ) individuum, ha bűnt követ el, önmagában hordozza a bűnhődést, egyszerűen, mert belátja (iv.) ) bűnét, így nem szorul külső korrekcióra, mert tudatosan kijavítja magát. Mivel pedig felelősséget nem visel, így nem kötelezhető jóvátételre sem az áldozat, sem a társadalom felé [10]. Viszont megilleti mindaz a jog, ami a társadalom többi tagját, sőt, ez alapján a bűnös még arra sem kötelezhető, hogy izolációjának költségeit munkával megtermelje. A többi, nem bűnöző individuum, ha biztonságban akarja tudni magát, fizessen váltságdíjat!

Ez jogos, nem? De legalább belátható, ugye?

Ugyanezek az ellentmondások többé-kevésbé az egyéni és faji reprodukció felépítményének valamennyi szabályozó és szabályozott eleme – környezetfenntartás, újraelosztás, család (férfi/nő/gyermek), egészségügy, oktatás, szórakoztatás-tájékoztatás, etc. – között is fennállnak.

Az újraelosztás liberális kapitalista [11] módja, amikor az állam a megszerzett pénzből vesz vissza: adóztat. Néha egészen szélsőségesen (vö. francia adórendszer [12] vagy magyar fogyasztási adó). Az adózás létező liberális formája természetesen a Homo eticus individualis ideájára alapul, a liberális állam polgára belátja, hogy a társadalom fenntartása pénzbe kerül, ezért örömest fizet az állampolgári örömökért. Jellemzően az Egyesült Államokban is, ahol az adók nevetségesen alacsonyak és a nagyobb felüket (state tax) biztosan ésszerűen használják föl, nemzeti sport az adóelkerülés/optimalizálás, offshorozás. Az Európai offshore paradicsomokról, és Magyarország kétes dicsőségéről (vö. offshorozásban verhetetlen nemzet) kár is szót vesztegetni. Az újraelosztás szintjén a közösségi elv hiánya természetesen belső ellentmondásokhoz vezet. A létező liberális egyszerre szélsőségesen újraelosztó (vö. francia adórendszer [12]), és szélsőségesen antiszolidáris (vö. öngondoskodás [13]). Az eszmei logikai ellentmondások leginkább az amerikai rendszerben kerülnek elő, ahol a konzervatívok (libertáriusok) szélsőségesen újraelosztás ellenesek (vö. töpörödött állam) a liberálisok az újraelosztók (vö. etatizmus) [14].

Nem térnék itt ki bővebben arra a pusztításra, amit a Homo eticus individualis ideája a legkisebb közösségben, a családban vagy még szűkebben a nő-férfi kapcsolatokban kifejtett – elég, ha körülnézel [15]. Mindenesetre manapság az egymás mellé sodródott individuumok legkevésbé felelősséget éreznek egymás iránt. Az utódok iránt érzett felelősségről nem is beszélve.

Ezek után a megismételhetetlenül tudatos és belátó létező liberális ideál felelőtlensége tökéletesen érthetővé válik, ha a környezetfenntartás kérdései kerülnek szóba. Nyilván, ha az utódok nem számítanak, ki nem szarja le, mit örökölnek tőlünk kis szarosok? Az ő problémájuk. Azonban itt is annyi ellentmondás merül fel, hogy a következő árnyalatban kerítek sort a bővebb kifejtésre.

A járványokat kivéve az egészség mindig is személyes ügy volt, így azt gondolná az ember, hogy a létező liberális ideák nem osztanak-nem szoroznak, legalábbis nem rontanak a helyzeten. Pedig rontanak. Itt van mindjárt a járványügy: Jenner óta az emberiség tudatosan vakcinál, és ennek eredményeképpen olyan rémséges járványok, mint a fekete himlő, gyakorlatilag eltűntek az emberiség életéből [18]. Mára eltűnt volna a mumpsz is, ha nincs pár derék liberális jóember, akik kitalálták azt az azóta többszörösen cáfolt rémhírt, hogy a mumpsz vakcina autizmust okoz a gyermekekben. Mindegy, kreáltak helyette újakat! Egyébként is senki sem kötelezhető a vakcinálásra – mi lenne különben a szent szabadsággal? Kit érdekel az a sok hülye, aki azért kapja el – mondjuk – a TBC-t, mert jópofa létező liberális szomszédja nem hajlandó alávetni magát a védőoltásnak, vagy a liberális emberjogvédelem nem engedi, hogy a potenciális hordozókat kényszervakcinálják. Ugyanilyen aggasztó a szolidáris alapon működő egészségbiztosítási rendszerek eróziója vagy hiánya a liberális kapitalizmusban, más szóval az egészségügy piaci alapokra helyeződése – már megint a fránya öngondoskodás [19]. Ez durván azt jelenti, hogy rendszer többé nem az egészségben (gyógyulás), hanem a betegségben – lehetőleg krónikus betegségekben – [20] érdekelt.

Az oktatás liberalizálása szorosan összefügg a tőke azon törekvésével, hogy könnyen kezelhető munkaerőhöz és végtelenül könnyen manipulálható fogyasztóhoz jusson. Azokban az országokban, ahol a termelés már megszűnőben van (fogyasztói társadalmak), az évről-évre elvégzett eredményességi vizsgálatok az oktatás outputjának iszonyatos zuhanását mutatják. Ennek egyszerűen ez az oka:

Hogy értsd: az egyedi, szabad akarattal rendelkező, tudatos és belátó lények számára sem a nevelés, sem az oktatás nem értelmezhető. Abban a rendszerben, mely a diákot, szülőt és tanárt egyenlőnek mond ki, a közösségi elv elvetésével és a felelősség megszüntetésével minden lehetőség elvész a tudás és a társadalmi szabályok reprodukálására.

A szórakoztatás-tájékoztatás létező liberális modelljének kritikai elemzése külön posztot ér, az azonban könnyen belátható, hogy a szórakoztatóipar [21] és tömegtájékoztatás szoros összefüggésben állnak a fogyasztói társadalom kiteljesedésével, globalizációjával. Mindenki előtt ismert produktumai nem szolgálnak mást, mint a munkátlan (munka nélküli) alacsony szintű tömegfogyasztásra kényszerített tömegek lekötését és manipulációját – mosolygó összhangban a tönkresilányított oktatás eredményével.

Még zavarosabbá az teszi a képet, hogy a nyugati kultúrákban a huszadik század végére a létező liberalizmus politikailag menthetetlenül és szinte szétválaszthatatlanul összenőtt az áruló [22] szociáldemokráciával, így a fő dogma, a szabadság mellé – hogy rendszert még egy önellentmondás terhelje! – egyenrangúan beemelték az egyenlőség eszméjét is, ráadásul nem egyszerűen a törvény előtti egyenlőség formájában, hanem általános értelemben. A létező liberális egyszerre vallja, hogy minden ember egyéniség, és minden ember (biológiailag, szellemileg, akárhogy [23]) – egészen szélsőségesen [26] – egyenlő. Ennek a súlyosan ellentmondásos összenövésnek következményeivel később számolunk, mert egészen új, bizarr árnyalatokat ad a kék színnek.

Folyt köv.

Jegyzetek:

[1] A legnagyobb és leghazugabb mítosza a létező liberalizmusnak (vö. Mussolini és Hitler amerikai sajtója a harmincas évek elején).

[2] Totális állam, totális termelés, totális fogyasztás, totális kapitalizmus [3].

[3] Stross Accelerandójának legjobb eleme: a totális tőkés MI-k bedolgozzák a Naprendszert.

[4] A létező liberális etikában minden ember i.) egyedi, megismételhetetlen, ii.) szabad akarattal rendelkező, iii.) tudatos lény, aki iv.) teljes mértékben képes belátni döntései következményeit.

[5] A titkos szavazás a kollektív döntéshozók védelmén és manipulációjuk minimalizálásán kívül természetesen hordoz egy megkerülhetetlen hátrányt is: a döntés felelősségét eltávolítja az egyén fölül, és teljesen szétkeni a választók egészére (vö. dzsihád). A titkosan szavazó demokrata a tökéletes felelőtlenség állapotával él oda és vissza [6].

[6] A választói felelőtlenséget tovább fokozza, hogy a döntési jog átruházása a választottakra egyben a konkrét döntésekért vállalt felelősség átruházását is jelenti.

[7] „A legjobb érv a demokrácia ellenében öt perc beszélgetés egy átlagos választóval” Winston Churchill

[8] Természetesen a szponzorok csalódása valódi büntetést vonhat maga után, de a politikai korrupció – bár inherens része [9] – nem elvi alapja a liberális demokráciának.

[9] A korrupció és perverzitás, mindkettő a konkrét és a tágabb – megrontott, illetve kifacsart – értelemben, Mohács óta országunk elválaszthatatlan jellemzője. Országimázsunk alapja.

[10] Van Scorsese-nek és di Capriónak ez a filmje. És amit a valódi elkövetők áldozatai gondolnak.

[11] Az államkapitalista módit sokan megtapasztaltuk: az állam egyszerűen oda se adta a pénzünket, a munkaerőnk árát. A bolsik tudták, hogy a Homo eticus socialisticus nem létezik, és az a biztos pénz, ami meg sem fordul az emberek (a zemberek, na!) kezében.

[12] A többi európai országgal ellentétben Franciaországban erős maradt a szakszervezeti mozgalom, amely így képes harcolni a jóléti állam már elért vívmányai, tehát az erős újraelosztás érdekében. A csapdába esett „szocdem” [22] Hollande kormány így 75%-os adót vet ki a leggazdagabb franciákra, hogy forrásokhoz jusson. A dolog mulatságos vonulata, hogy emiatt lett a francia színészikon, Gérard Depardieu derék orosz állampolgár.

[13] Nemcsak Magyarországon került előtérbe a szolidaritáson alapuló nyugdíj és egészségrendszerek finanszírozhatatlansága kapcsán az ún. öngondoskodás (vö. „kétszer ad, ki gyorsan ad”) elve. Minden politikai hazugsággal ellentétben azonban a nyugdíj és egészségkasszák kiüresedésének nem demográfiai okai vannak, ugyanis az azokba bekerülő pénzt a befizetők munkával fedezték, sőt a befizetés régi paritáson, értékesebb nemzeti valutákban történt (vö. például a dollár és a font értékvesztése.)

 és

A fedezethiány oka, hogy a pénzt egyszerűen ellopták és/vagy eltőzsdézték.

[14] Természetesen az Egyesült Államokban a szolidaritás (újraelosztás) rendszerei európai mércével mérve nem is léteznek. A konzervatívok így gyakorlatilag a semmitől való legkisebb eltávolodást is szocializmusnak minősítik, pedig a liberálisoknak valójában eszük ágában sincsen feladni a liberális kapitalista modell legkisebb elemét sem, sőt bulldózerrel bontanak el minden szabályozást, amit a konzervatívok esetleg meghagynak.

[15] A létező liberális ilyenkor ultima rációként az a pusztítást szokta felhozni, amit a kereszténység [16] az emberiség szexuális szabadsága/egészsége – végeredményben az egészséges család – ellenében tett. Csakhogy még a beteg család is család, ellentétben a létező liberalizmus nem-család modelljével. Lehet, hogy a nyugati ember visszakapta szexuális szabadságát [17], csak éppen az individualizmus előtérbe tolásával a szükséges érzelmi alapokat veszítette el. El van ez kúrva szó szerint és rendesen.

[16] Hogy mindig a kereszténység a hunyó, amikor minden egyistenhit ugyanazt az ámokfutó mészárlást végzi a természetes emberi hajlamok között, az a létező liberalizmus legbájosabb csúsztatásai közé tartozik. Bizonyára sok-sok milliónyi jó oka van a keresztényellenességnek a nyugati ember gyarmatosítás miatt érzett lelkifurdalásán kívül is.

[17] Történetesen ez is hazugság: csak szabadosságot kapott, látszik is, hogy nem tud mit kezdeni vele. Plusz újabb szélsőséges eltérítést a természetes állapotoktól, ezúttal a szélsőséges heteroszexualitás helyett a szélsőséges homoszexualitást választhatjuk. Pedig az ember, jóravaló főemlősként, biszexuális. Mint tudjuk. Kérdezd csak meg őt!

[18] Az mondják, ha minden embert rá lehetne venni, hogy egy hétig arcmaszkot hordjon, az influenza megszűnne.

[19] Alsó Meránia a módszerváltozás után a német finanszírozási rendszer valamiféle mutánsát valósította meg. A németek már a bevezetése előtt szóltak, hogy náluk sem működik jól, pazarló, nem hatékony, kontraszelektál, etc. Nekünk mégis ez kellett! Majd mi megmutatjuk a tokosnak, hogy mi működtetjük azt is, amit ő nem tud. Vagy valakik jól meggazdagodtak ezen – is.

[20] Ahol létezik társadalombiztosítás, a pénz nagy részét olyan gyógyszerek támogatása viszi el, melyeket krónikus civilizációs betegségek kezelésre használnak. Kezelésére, nem gyógyítására, hogy a gyógyszergyárak, így az egészségipar [21] profitja hosszú távon biztosítva legyen. Az egyik legaljasabb történet a koleszterincsökkentésé. Mostanában lassan cáfolódni látszó kutatások alapján évtizedekkel ezelőtt azt állították, hogy a magas koleszterinszint a felelős a szívinfarktusért. Nosza, elő sztatinokkal, amelyek valóban csökkentik a koleszterin szintjét, viszont rengeteg kellemetlen, sőt veszélyesmellékhatásuk van. Nem baj! A laborprotokollokon követhető, hogy a koleszterin veszélyes határértékét ennek ellenére néhány évente leszállították, hogy a pácienseket minél alacsonyabb szinten állíthassák rá a jó doktorok a sztatinokra. Ad Maiorem Pharmacologiae Profitam.

[21] Bármely olyan tevékenységnél (élelmiszer, egészség, szórakoztatás, bank, etc.), amelynek azelőtt önálló főnevéhez hozzácsapódott az „ipar” (élelmiszeripar, egészségipar, szórakoztatóipar, bankipar, etc.), eredményéhez pedig a „termék” szó társult, iszonyatos minőségromlás, szélhámoskodás, hamísítás jelent meg.

[22] A szociáldemokrácia árulását Marx és Engels előre látta (vö. A Gothai Program Kritikája), és annak rendje és módja szerint be is következett. Árulás alatt a közösségi eszme megvalósításáról való lemondás (vö. manyána illetve szejcsasz), illetve a kapitalista politikai rendszerbe való betagozódás értendő. Mindkettő mindenütt végbement a tőkés társadalmakban. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy uralomra jutásuk esetén a szocdem vagy szocdem gyökerű pártok általában vadabb kapitalista programokat hajtanak végre, mint konzervatív vagy klasszikus liberális ellenpártjaik.

[23] A létező liberális, derék kapitalizmus apologétaként óvatos duhaj. Valójában ez az ő egyenlőségük sohasem volt definiálva [24], az emberek, mint tudjuk egyenlők és kész!

[24] Semmi sincs definiálva. A semmi sem. Így mindent lehet, akár semmit is (vö. nihil [25]). Ebben áll a nagy titok, a „szabadság”. Definíció nélkül nincs szabály, szabály nélkül mindent szabad. Definíciók híján a felelősség is behatárolhatatlan, elkenhető, így a számonkérés kvázi lehetetlen.

[25] Dosztojevszkij: Ördögök.

[26] A létező liberalizmus úgy tesz, mintha sohasem is léteztek volna, mintha az ember nem biológia lény lenne. A létező liberalizmus számtalan önelellentmondása közül az egyik, hogy a létező liberális, aki elfogadja és üdvözli Darwin evolúcióját (mint vallás vagy egyházellenes furkósbotot), annak következményeit már nem akarja. Olyannyira nem, hogy szinte az általa annyira megvetett és lenézett vallásig ténfereg vissza, és hittételszerűen vallja az ember valamiféle absztrakt létét (vö. szélsőséges feminizmus, [27]), a másféle nagybetűs Embert, az Egyént. Aki mást mond, a legenyhébb esetben is szükségszerűen minimum maradinak kiáltatik ki (vö. tolerancia).

[28] A genderizmus egyszerűen eltagadja a nemek közötti biológiai különbségeket, és férfi illetve nő létezését a kultúra következményének nyilvánítja. Azon kívül, hogy ez mekkora szemenszedett hülyeség, a közösségre – tágabban az emberiségre – irányuló fenyegetése szinte kifejezhetetlen, hiszen az emberi faj ezidáig egyetlen ismert fennmaradási módjának, a férfi-nő kapcsolatnak aláásását célozza. Vegyük észre, hogy a férfi-nő kapcsolat az utolsó, a létező liberalizmus által mostanáig még többé-kevésbé érintetlenül hagyott közösségi kötelék.

A szélsőséges feministák (szerencsésen a világ egészére kiterjedő) elvakultságára kiváló példa ez a történet.

Lorde – bűbájos és tehetséges tizenhatéves lányka megírta és elénekelte ezt a dalt:

Mire a bőszfenista blogon megjelent az írás, miszerint a dalszöveg rasszista… Te ezt érted?

Ja, a végén ott a dalszöveg, döntsd el magad!