A hónap mottója

"A gép nem a munkást szabadítja meg a munkától, hanem a munkáját a tartalomtól"

Karl Marx

2013. december 28., szombat

A liberalizmus kék színe 2. árnyalat 1ső levonás



A második árnyalat lila. Rikít. Kiugrik a háttérből. Az egyéniség, az egyediség lilája.

A létező liberalizmus, mint látszólagos ellendarabjai, a XX. századi totális rendszerek, a legmélyebb absztrakt ösztönök egyikével operál.

A Nagy Francia Forradalom hármas jelszavából – melyek együtt valóban működő, és minden tekintetben emberhez méltó civilizációt eredményezhetnek, mert egyenként és együttesen is az emberi lélek legelemibb elvont igényeit célozzák – a huszadik századra egyet-egyet kisajátított magának egy-egy ordas eszme.

Az egyenlőséget elvitték és a sztálinizmusban legszélsőségesebb formájáig feszítették a bolsevikok [1], a testvériséget a nácik fordították ki fajelméletté, a klasszikus liberálisok pedig a szabadság eszményét silányították előbb szabadelvűséggé [2], majd puszta szabadossággá.

Ne legyenek illúzióid!

Mindegyik eszmekör a kapitalizmus végvonaglásának elodázása céljából sajátította ki a maga jelszó-darabját – így a létező liberalizmusba torkolt klasszikus forma is ugyanúgy a szemétdombra kerül majd, mint nyilvánvalóbban (a liberalizmus zsarnokságával, intoleranciájával az 1. árnyalat szembesített) zsarnoki testvérei. Elvégre olyan mindegy, hogy a név- és elvtelen pártbürokrácia (vö. elv- és tettestársak) vagy a szabadság nevében szabadon ga(rá)zdálkodó, szintén nevesíthetetlen [3] piaci szereplők és/vagy korporációk építik ki az államkapitalizmust (vö. Kornbluth Vénusz üzlete), annak egyetlen célja van, tovább működtetni az elavult termelési módot.

Hogy az első két kísérletnek mi lett a vége, ma már befejezett múlt, történelem. A létező liberalizmus, mivel a tőke számára békeidőben a legkényelmesebb ideológia és a legelvontabb, így a legkevésbé számon kérhető jelszóval operál [4], még újratermelődik. Sőt, odáig jutott, hogy gőgjében már évtizedekkel ezelőtt a történelem végének hazudta magát. [5]

Ez az öntetszelgés mégis tartalmaz nyomokban némi igazságot – ha kizárólagossá válik, és következetesen végigviszi a társadalom kötőerőinek lebontását, a végén valóban elérjük a nyugati civilizáció végét. [6] Sikeresebben végrehajtja ezt, mint bármely totalitárius eszme. Azok alapja ugyanis, még ha szélsőségesen korrumpált formában is, de a közösség: a nácizmusé a faj közössége, a bolsevizmusé a munka közössége [7]. A társadalom egésze így akkor is megmarad (még akár fejlődhet is), ha a hatalomgyakorlás végletekké torzul, és az egyén nullává válik az egyenletekben. [8]

A létező liberalizmus társadalmi egyenleteiben viszont az egyén lassan végtelenné válik, a közösség pedig nullává. Megszűnik a nagybetűs Ember (Human: férfi és nő), nagybetűs Egyének (Person:nem férfi és nem nő) állnak helyébe, akik között az együttműködést nem a társadalom történelmi szövedéke alakítja ki és szabályozza, hanem szerződések és jog. Innen eredeztethető a jogállam mítosza, mely a történelmi hagyományokon alapuló közmegegyezéseket lenne hivatott helyettesíteni – állam-lényegéből következően erőszakos úton. Nem csoda, hogy embertelenül működik.

Csakhogy ezek a szerződések csupán akkor érvényesek, ha a szerződő Egyének nem biológiai és közösségi lények, hanem valamiféle elvont, szellemi emberiség egyedei, akiknek közösségi szükségletei egyáltalán nincsenek [10]. Nem etológiailag, hanem valamiféle absztrakt, az élethez – Élethez – érezhetően semmiféle kötelékkel nem fűzhető [11,12] etika által értelmezhető lények.

Ami nagyon szépen, korszerűen hangzik.

A létező liberalizmus végterméke, így elméletben, a Homo moralis, az Erkölcsös ember. A kérdés ezután csupán az, hogy ennek az Erkölcsös embernek erkölcsi kereteit ki vagy mi, és mennyiben szabja meg. Az Erkölcsös ember ugyanis a létező liberalizmus szabályai szerint nem élhet a régi, elavult erkölcsi rendszerek (vallásos vagy ideológiai etikák) szabályelemeivel.
Nyilvánvaló, hogy az etikai rendszert a gazdasági alap, jelen esetben a tőkés termelési mód határozza meg – saját szükségleteinek megfelelően. A tőke alapvető szükséglete az értéktöbblet teremtő munka, a munkát végző munkaerő, és a munkaerőt kifejtő munkás. Az etikai rendszer így egyértelműen a munkás mind teljesebb és mind jövedelmezőbb kizsákmányolását szolgálja [21]. Történelmileg nagyon szépen végigkövethető a tőke (a munkások számára kötelező érvényű) etikai rendszereinek átalakulása a protestáns etikától a klasszikus liberalizmuson keresztül a létező liberalizmusig.
Ahogyan az eddigi gyakorlat mutatja, a létező liberalizmus erkölcsi rendszere nagyon kevés parancsolaton alapul. Mivel a létező liberális gondolati rendszerben a parancsolat fogalma nem értelmezhető, sőt üldözendő gonosz, a parancsolatokat illene inkább axiómáknak nevezni, ha a létező liberális gyakorlat nem azt mutatná, hogy valójában – vallási alapszabállyal minden tekintetben egyenértékű – dogmák.

A létező liberális etikában minden ember i.) egyedi, megismételhetetlen, ii.) szabad akarattal rendelkező, iii.) tudatos lény, aki iv.) teljes mértékben képes belátni döntései következményeit.

Ezek a dogmák természetesen azonosak a korábbi etikai rendszerek elemeivel [14]. A tőke céljait kiszolgáló trükk csak annyi, hogy a korábbi alapokból elhagyják az elsőt és legfontosabbat, a közösségi létezés szabályát, majd így feleslegesnek állítják be az utolsót: ha ugyanis a létező liberálisok etikai dogmarendszerének első négy tagja érvényesül, a felelősség egyenesen felesleges, hiszen minden döntés tökéletesen átgondolt. A felelősség tehát, mely a korábbi rendszerek első öt eleméből következik, a létező liberális számára nehezen vagy sehogyan sem értelmezhető [16], ráadásul a legnagyobb szentségtörés, hiszen megkérdőjelezi a négy dogma univerzális érvényességét és érvényesítését.

Ez még mindig nagyon szépen hangzik.

Kérlek, azonban, mutass nekem ezen a bolygón egyetlen ilyen emberi lényt! [18] Nem csupán azért nincs, mert a meghatározás csonka, és az élő ember, de bizonyos tekintetben még az állat is, több ennél [14], hanem azért is, mert amint ennek a csonka rendszernek egyetlen eleme is meggyengül az Egyénben, az egész inadekváttá, kontraproduktívvá, ön- és közveszélyessé válik.

A meggyengülés természetesen eufemizmus, hiszen a közösségi alap elvetésével a csonka rendszer elemei még önmagukban sem túlságosan erősek, létezésük csupán illúzió.

Kezdve azzal, hogy az emberek döntő többsége nehogy nem egyedi, de még egyéniségnek sem mondható, sőt a döntő többség egyenesen rühellé, ha kirí a tömegből [19]. Elég, ha az ember szemügyre vesz bármely tetszőleges embercsoportot, azonnal tapasztalja az egyéniség önkéntes beolvadásnak különféle fokozatait és módjait. A divatkövetés, mint az egyediség önkéntes feladása, napjainkra egészen szélsőséges formákat és méreteket öltött (vö. a behinek térd kockái), miközben a divatmajmok éppen ettől érzik magukat egyéniségnek. A létező liberalizmus kiváló partner [21] ebben, számolatlanul kínálja a hamis egyediséget és talmi egyéniségeket a tömegeknek. Soha a történelemben annyi művészi és tudományos önmegvalósítás, zseniálisnak kikiáltott középszerű teljesítmény, egyéniségnek hazudott átlagember nem állt elő, mint az utóbbi hatvan évben (vö. „futbalistaegyéniség” illetve általában véve „él”sportoló, celebritás, szélsőséges esetben Majka, Dopeman és Győzike mint egyéniség).

A szabad akarat vágyálomszerűsége még nyilvánvalóbb. Nem létező valóság, legfeljebb kitűzött cél lehet a létező liberalizmus számára, mivel az emberei lények egyelőre természetes biológiai úton jönnek létre, és születésük után azonnal a társadalom keretei közé kerülnek. Ezek a keretek szigorúan meghatározzák az ember akaratának határait. Gyönyörű ellentmondás, hogy ez a társadalmi keret történetesen a kapitalizmus, melynek aztán végképpen semmi szüksége nincs a szabad akaratra, hiszen valódi szabad akarattal rendelkező Egyének fölött a tőkés irányítása (bármely irányítás) kétségessé válik. De a tőkerendszer virtuális valóságában a létező liberalizmus, mint a tőkés termelési mód kulcs ideológiája a felszínen teljes erővel hazudja a szabad akarat létezését, és tökéletesen pótolja [20] puszta ígéretével és tettetésével. Nagyon elszántnak kell lennie annak, aki ezeket a kereteket átlépi [22].

A tudatosság és belátás az emberiség történetét ismerve olyan tulajdonságok, melyek teljesítésének eddig még a közelében sem jártunk. Lehetséges, hogy valamikor, évszázadok múlva tömegével léteznek majd tökéletesen tudatos és belátó emberi lények a Földön (vö: tejjel és mézzel, avagy a nem létező vulkániak megtanítanak arra, hogyan is kell ilyennek lenni), jelenleg az emberi tudatosság igen alacsony színvonalon toporog, és semmi jelét nem adjuk, hogy emelkedne. Sőt! [23] A következmények belátásában pedig még gyöngébben teljesítünk [24], bár a kapitalista termelési módban, ahol a profitmaximalizálás elhomályosít mindenféle belátást, ezen nem csodálkozhatunk. Régebben jobban ment ez nekünk, így valószínűleg, ha megszabadulunk a tőkétől, újra belátóbbak leszünk majd.


Jegyzetek:

[1] Nem tisztázott még, mi is lenne a jó elnevezése a kommunizmus totalitárius korcsának.
[2] Sajnos erre megint vissza kell térni, egyszerűen muszáj: mert sok jó ember nagy tévedésben (átverésben, vö. szar és palánk) van. A nyugati gondolkodás megkülönböztet libertárius és liberális világnézetet, történelmi okokból azonban Alsó Merániában (vö. hazugságok hálója és hamisított tudat) ez a kettő összemosódott a „liberális” fogalomban, aminek okán temérdek jó ember mondja magát liberálisnak, holott ők gondolkodásukat tekintve libertáriusok, legalábbis klasszikus liberálisok, nem a „tudjuk, merjük, zsebre tesszük” létező liberális szlogen végrehajtói. Egyszer már eljátszottam azzal, hogy páratlanul gazdag nyelvünk jelentésrétegekben is megkülönbözteti a kettőt, ha van rá igény. A libertárius szabadságelvű, a liberális szabadelvű. A „szabadság elve” és az „elvek szabadsága” nem egyenértékű és felcserélhető birtokos szerkezetek. Különösen akkor nem, ha, mint a létező liberalizmusban az elvek szabadsága konvertálhatóságukat, eladhatóságukat és megvehetőségüket – piacukat jelenti (vö. a munkaerő szabadsága).
[3] A kapitalizmusból az erkölcs akkor tűnik el, amikor a szervezetek mérete meghaladja a tulajdonos által felelősséggel kezelhető/átlátható szintet, aki ezért kénytelen az addig általa ellenőrzött vezénylőstruktúrát bürokratikussá, és önmagától is függetlenné tenni. A legnagyobb baj, hogy egyúttal a társadalom által is ellenőrizhetetlenné teszi a tőkés módon működtetett termelőerők vezénylését.
[4] Hiszen szabadok vagyunk. Azt tehetjük, amit szabad. Könnyedén – megszabadítottak szinte már mindenünktől.
[5] Mindent elmond a létező liberalizmus szellemi kapacitásáról, eredendően hazug lényegéről és inherens kontraszelektív mechanizmusairól, hogy egy olyan ostoba barmot, mint Fukuyama, egyáltalán filozófusnak neveznek. Amikor egy eszme/világkép eléri a permanens hübrisz állapotát, akkor vége van. A létező liberalizmus Fukuyamával elérte. A toleranciája éppen azért minimális minden mással szemben, mert ebben az állapotban minden mást önmagánál alacsonyabb rendűnek lát.
[6] Nincs kétségem, a jelenlegi emberi civilizáció végét is. Nem mintha a Nyugat kultúrája annyira előremutató lenne, csupán két dolog miatt: i.) ez a kétséges kultúra mára valamennyi másik civilizációt megfertőzte (vö. Japán), illetve ii.) a nyugati civilizáció összeomlása után keletkező vákuum (katonai, gazdasági, kulturális) háborút generál, mert nem egyetlen erő akarja betölteni ezt a vákuumot, ráadásul az összeomlás valószínűleg egybeesik a Globális Környezeti Összeomlással is, így azzal a várható, egyáltalán nem békés népvándorlással, mely ebből ered, és melynek Nyugat országai lesznek célpontjai. Azt a háborút pedig még biztosan nem kőbaltával vívják. Csak a következőt.
[7] Az átfedések csak árnyalják a képet, nem cáfolják a felvetést.
[8] Egészen más kérdés, hogy a közösségek erejét a végletekig torzult hatalmi struktúra mire használja föl. A nácik és bolsik olyan háborús gépezeteket [9] hoztak létre, melyek a katonai-ipari komplexum legvégső formáit reprezentálják. A létező liberálisok részéről látszólag ilyen veszély nem fenyeget. Ők a közösség erejét semmilyen módon sem akarják kihasználni – hiszen tagadják a közösséget. A háborútól is irtóznak, hiszen az az egyén végét jelenti. Személyében a létező liberális mélyen pacifista. A létező liberalizmus hírhedt toleranciáját ismerve, egy kiváló oximoronnal azt mondom inkább: a létező liberális militáns pacifista (vö. békeharc). De ez csak vicc. Mindent elmond a létező liberalizmus velejéig hazug lényegéről, hogy a legliberálisabb állam, az Egyesült Államok, a világ második legerősebb hadseregét tarja fenn és veti be rendszeresen tökéletesen átlátszó ürügyekkel a politikai rendszer aktuális pénzügyi támogatóinak kénye-kedve szerint, de a kapitalizmus logikáját ismerve és követve, hamar kiderül, hogy az ellentmondás csak látszólagos [9].
[9] A legnagyobb baj ezekkel a gépezetekkel, hogy feltételeznek, és ki is építenek egy hadsereget is, a magasabb rangú katonák pedig, ha vannak, előbb-utóbb háborút akarnak. A katonai-ipari komplexum (KIK) logikája önmagában nem vezet szükségszerűen háborúhoz, a hatalmas költséggel kifejlesztetett és előállított fegyvereket nem okvetlenül szükséges kipróbálni élesben, nem szükséges háborúban ellövöldözni, hogy cseréjük mindenképpen szükséges legyen. A természetes és/vagy tervezett avulás ugyanúgy eléri ugyanannak a pazarló, és társadalmilag ellenőriz(het)etetlen termelésnek a fenntartását, sőt, fokozását. A háború csak bónusz a katonáknak, akik nélkül látszólag az egész KIK nem létezhetne, hiszen az ellenséges hadsereg és KIK léte által kiváltott fenyegetés az indoka a saját KIK és hadsereg fejlesztésének. Az Egyesült Államok, mint a létező liberalizmus legfejlettebb fokára eljutott ország, megtalálta a megoldást. Az ember nélküli, automaták által vívott háborút, ahol az ellenség fenyegetése ugyanúgy fennáll, de hadseregek nemigen léteznek. A KIK szempontjából is ez a leggyümölcsözőbb, mert a robothadsereg a legdrágább és a leggyorsabban avul, hiszen mindig a csúcstechnológiát igényli. Mellesleg nagyon rossz hír mindez a civileknek,
[10] A létező liberalizmus úgy tesz, mintha a közösségi szükségletek sohasem is léteztek volna, sőt, mintha az ember nem is biológia lény lenne. A létező liberalizmus számtalan önelellentmondása közül az egyik, hogy a létező liberális, aki elfogadja és üdvözli Darwin evolúcióját (mint vallás vagy egyházellenes furkósbotot), annak következményeit már nem akarja. Olyannyira nem, hogy szinte az általa annyira megvetett és lenézett vallásig ténfereg vissza, és hittételszerűen tételezi az ember valamiféle absztrakt létét (vö. szélsőséges/militáns feminizmus, [11]), a másféle nagybetűs Embert, az Egyént. Aki mást mond, a legenyhébb esetben is szükségszerűen minimum maradinak kiáltatik ki (vö.  tolerancia).
[11] A genderizmus egyszerűen eltagadja a nemek közötti biológiai különbségeket, és férfi illetve nő létezését a kultúra következményének nyilvánítja. Azon kívül, hogy ez mekkora szemenszedett hülyeség, a közösségre – tágabban az emberiségre – irányuló fenyegetése szinte kifejezhetetlen, hiszen az emberi faj ezidáig egyetlen ismert fennmaradási módjának, a férfi-nő kapcsolatnak aláásását célozza. A férfi-nő kapcsolat egyben az utolsó, a létező liberalizmus által mostanáig még többé-kevésbé érintetlenül hagyott közösségi kötelék. Lásd a példákat a közveszélyes ostobaság mélységeiről:
Nyelvi nemtelenítés Svédországban
[12] Ezzel látszólag ellentmondásban áll, hogy a zöld mozgalmak Nyugaton [13] mindenfelé a létező liberalizmusból nőttek ki (vö. a hipertoleráns  Daniel Cohn-Bendit politikai karrierjével). Erre csak azt mondhatja az ember, hogy olyanok is (vő. betagozódás a politikai establishmentbe a szocdemek mintájára, csak sokkal gyorsabban és fájdalommentesen). Ezen kívül éppen a liberális, szélsőségesen piacpárti kapitalizmus az, ami a társadalmi kontrol lerázásával a legtöbbet tette és teszi az ökoszféra pusztulásáért. Jellemző, hogy a legfejlettebb liberális ország, az Egyesült Államok milyen késve, vonakodva, vagy egyáltalán sehogy sem csatlakozik a nemzetközi környezetvédelmi egyezményekhez.
[13] Opera buffo. Ha valaki még emlékszik, Alsó Meránia a kilencvenes években produkált egy hamisítatlan ökonáci pártot valami Szabó Albert, azóta Izraelbe kivándorolt személy vezetésével.
[14] Nézd csak ezt! Minden ember i.) társadalomban élő és társadalmat alkotó, ii.) egyedi, megismételhetetlen, iii.) szabad akarattal rendelkező, iv.) tudatos lény, aki v.) teljes mértékben képes belátni döntései következményeit és vi.) vállalni értük a felelősséget. A „hagyományos” erkölcsi rendszerek ki nem mondott alapja, de létezésük egyetlen logikus és legitimáló indoka, hogy az ember közösségi, a közösségnek alávetett, és viszonosan, a közösséget formáló – társadalmi – lény. Ezek a rendszerek sem tagadják az egyediséget/egyéniséget, de az csakis a közösség tükrében érvényesülhet, annak ellenében nem – éppen erre szolgáltak az erkölcsi szabályok. Hasonló a viszonyuk a felsoroltak többi elemével is, a szabad akarat, a tudatosság, a döntések csakis a közösségen belül, azon keresztül érvényesülnek. Ezek a rendszerek éppen a közösség révén adnak biztonságot: ha valamely elem hibázik, a közösség kipótolja, ahogyan a középkor legsötétebb időiben a keresztény hívő bátran kipótolhatta tudatlanságát és az ebből fakadó döntésképtelenségét/felelősség nélküliségét az egyházi erkölcstanba kapaszkodással. Éppen a közösségi az alapon lép be a definíció hatodik eleme, a felelősség vállalása [15].
[15] Például a dzsihádon lévő igazhitű tetteiért a teljes erkölcsi felelősséget a moszlim közösség viseli. A felelősség ilyen vékonyra szétterítése (vö. aranyfüst) természetesen rettenetes visszaélésekre adhat, adott és ad alkalmat. Társadalmon kívül a felelősség fogalmilag értelmezhetetlen. A döntéseiért csak önmagáért, önmagának felelős Egyén felelőssége csupán evolúciósan értelmezhető: túléli a döntés következményeit vagy nem. Döntései rajta kívül eső következményei számára értelmezhetetlenek, nem létezők – felelőtlen abban az értelemben, hogy nincs felelőssége.
http://9gag.com/gag/aD07KeO
[16] Semmi sincs definiálva. A semmi sem. Így mindent lehet, akár semmit is (vö. nihil [17]). Ebben áll a nagy titok, a „szabadság”. Definíció nélkül nincs szabály, szabály nélkül mindent szabad. Definíciók híján a felelősség is behatárolhatatlan, elkenhető, így a számonkérés kvázi lehetetlen.
[17] Dosztojevszkij: Ördögök.
[18] OK. Általában a magyar sci-fi írók. Who else could be?
[19] Természetesen, hogy itt sem maradjunk belső ellentmondás nélkül, az egyéniségüket feladók egyrészt istenként tisztelnek minden egyéniséget vagy annak látszatát [20], aki fölébük emelkedik (vö. különféle vezérkultuszok és celebimádat), másrészt eltipornak minden egyediséget, melyet egyenrangúnak vagy maguktól gyöngébbnek ítélnek (vö. piros festékpötty egy kiscsibén).
[20] Amiképpen a létező liberalizmus szabadság helyett szabadosságot nyújt, szabad akarat helyett készen kínált szegényes alternatívák közötti választást ajánl, igazság helyett jogot szolgáltat, tudás helyett információt ad, öröm helyett mámort kínál, akképpen állítja az egyéniség helyébe is a felszínes egyénieskedést (vö. önzés).
[21] A tőkének nem érdeke, hogy a profit termelése egyéniségeknek legyen kiszolgáltatva, mivel az egyéniségek nem szolgálnak másokat, csak önmagukat – ezért egyéniségek. A tőke számára az ideális munkás a hymenopterák fészkeinek dolgozója, a nemtelen királynő-klón.
[22] Faludy György, akit minden tekintetben mesteremnek tartok, ilyesféle figura volt (és lesz). Nagyon nehezen is megy be- és/vagy visszakanonizálása a magyar irodalomba, ha már egyszer a bolsik olyan sikeresen megszabadultak tőle.
[23] A fejlett tőkés országok középiskolás diákjainak egyre romló teljesítménye a nemzetközi tanulmányi felmérésekben, a tömegek kulturális igényeinek exponenciális fogyatkozása (vö. Győzike só, Éjjel nappal Budapest és Fejős Éva életműve), a tömegtájékoztatás (sajtó) elsekélyesedése, az olvasáskultúravisszaszorulása az audiovizuális kultúrával szemben (vö. ikon analfabetizmus), irracionális „vallások” és kultuszok térnyerése (vö. scientológia, krisnások, UFÓ hívők, fényevők és Greenpeace), posztmodern művészet és tudomány (vö. Sokal affér). A példatár szinte vég nélkül folytatható.
[24] A Globális Környezeti Átrendeződés már érezhető folyamatainak és következményeinek oly látványos semmibe vétele, sőt eltagadása a fejlett tőkés országok részéről, a spekulatív tőke (vö. legális szerencsejáték – csalással) és a belőle következő virtuális pénztenger felszámolását célzó törekvések szó szerinti elhalasztása, a termelőkapacitások mindenoldalú kitelepítése a fejlett országokból pillanatnyi profitérdekekből. A példatár szinte vég nélkül folytatható.

1 megjegyzés:

ROBERT HARBOUR írta...

Buy Herbal Care Products online. We provide Natural Herbal Remedies, health and skin diseases information. Natural herbal products use men and women without side effects.