Jövőre lesz száznyolcvan éve, hogy megjelent Széchenyi Lovakrulja.
Magyarország modernizálása motorjának egyetlen hengere első magyarul napvilágot látó írásos eszmefuttatásában a lóverseny, a lósport hazai meghonosításában kiváló szimbólumot adott a modernizálásnak és kórtörténetet állított föl a nemzetgazdaság állapotáról.
Ha úgy vesszük, a lósport, a lóverseny a modern, működő Magyarország szimbóluma.
Ha úgy vesszük, ma is – még inkább.
Sajnos negatív értelemben. Magyarország ma nem működik. A szimbólumok világában tehát a lóversenynek, a lósportnak is vége.
És hogy úgy van!
Az ügető helyén egy újabb, ezúttal megapláza éktelenkedik, az ország egyetlen európai színvonalú, nemrégiben felújított pályája helyett egy betonszörnyeteg terebélyesedik, melynek szörnyeteg voltát a tulajdonosok még a PR hadjáratban is kihangsúlyozzák, a Gozillára és King Kongra tett optikai utalásokkal. (Az ország állapotját mutatja, hogy King Kongot sikerült egy orángutánra cserélni, de mindegy, nekünk így is jó.)
Volt szerencsém Kaliforniában, Santa Anitában meglátogatni a versenypályát, az istállót. A (ló)sportfofgadás mindenütt a világon bombaüzlet. Nálunk csőd.
És ha már csőd:
Három év múlva lesz esedékes a Hitel megjelenésének száznyolcvanadik fordulója. Kíváncsi vagyok akkora csak a hitelünk veszik el teljesen, csak a hitelrendszerünk omlik össze, vagy az egész országot szanálják majd.
Lépések történtek, az állami hitelfinanszírozó bankot magánkézbe adták, tehát, ha az állítólag 8000 milliárdnyira eladósodott magyarság csődbe kerülne, még annak se lenne esélye, aki eddig az államnak tartozott.
Bizonyára jól van ez így.
Kedves Grófom!
A lóverseny haldoklik, az ország haldoklik, ön meg már halott is!
Még reménykedem, hogy könyveinek kétszázadik évfordulóján már csak röhögök ezen az egészen. De ennek kicsi az esélye. 2028. 2030 – túl közel van. Én hatvan fölött leszek ugyan, majdnem annyi mint Ön, amikor meghúzta, így lehet, hogy már együtt röhögnénk, de röhögni fentről is lehet. Azonban nem ez az akadály, hanem a tehetelenség. Úgyis, mint impotencia, úgyis, mint a rendszerek mozdíthatalansága.
Föl kéne támadni, gróf úr!
Mink mostan ünneplünk, a hatalmasok pedig rettegnek, az ünnep körüli biztonsági hisztéria a bolsi éra március tizenötödikéit idézi. Tudom, azt ön sem szerette. Az írógépek ugyan nem kerülnek széfbe, de egyébként... Gumilövedékkel nem fognak lőni. Csak éles lőszerrel, bizonyára.
Jól tudja, mi az, elég durva kalibert használt.
Nem kellett volna. Élni kellett volna még tíz évet, a szemét rajta tartani a Kiegyezésen, talán most nem itt tartanánk.
Legalább most támadjon föl, bassza meg! Egy huszártiszt nem futamodhat meg így! A Haza van veszélyben, legalábbis ami megmaradt belőle!
Mert itten aztat árulják. Ki és el. Mit tudtak erről az ön politikai ellenlábasai! A legutolsó is ezerszer tisztességesebb volt a mai legtisztábbnál.
Csak hogy tudja, hol tartunk.
Mály tisztelettel:
Balfrász
