A hónap mottója

"A gép nem a munkást szabadítja meg a munkától, hanem a munkáját a tartalomtól"

Karl Marx

2015. december 23., szerda

A liberalizmus kék színe - árnyalatok nélkül

A liberalizmus a kapitalizmus ideológiája.


célja:


a társadalom individualizálásával, atomizálásával a tőke, a munkaerő, az információ és a nyersanyagok szabad, de a tőke (megszemélyesítői) által ellenőrzött áramlásának biztosítása;


a társadalmi szereplők számára helyzetük racionalizálása



világnézetként a kizsákmányolók számára




uralmuk igazolásával,




a kizsákmányolás elfedésével;



hamis tudatként az kizsákmányoltak számára




alávetettségük igazolásával,




a kizsákmányoltságuk elfedésével;


az elidegenedett társadalmi szereplők rendszerellenes radikalizmusának csillapítása, levezetése;
fő hatásmechanizmusai Marx szerint a következők:

absztrakció:


absztrakt, atomizált emberre vonatkozó, általános érvényű, és absztrakt szabadságfogalommal operál, tökéletesen figyelmen kívül hagyva, hogy az individuális szabadság társadalomban csak más individuumok szabadságának rovására érvényesülhet, így



elfedi, hogy valójában csupán függetlenségről van/lehet szó,



a társadalmi/biológiai valósággal ellentétes szabadságokat tételez;


a valóság egészének virtualizálására törekszik

redukció:


a szabadság fogalmát olyan megélhető és működőképes függetlenségi technikákká redukálja, mint



a szabadságjogok.



az anyagi függetlenség;


a haladás fogalmát gazdasági növekedéssé redukálja


a társadalmi közösségeket atomizált egyének szervezeteivé redukálja

inverzió: az ok-okozati, valóság-látszat viszonyok felcserélése:


önmagát, a kapitalista termelési mód által kierőszakolt ideológiát a társadalmi mechanizmusok fő és optimális okozójának hazudja (a történelem vége, alternatíva nélküli, jobbat nem találtak ki, a liberalizmus nélkül nem működik gazdaság, ETC);


a tőke logikájából következő inherens és végtelen növekedési igényt egyenlővé teszi a haladással,


a kapitalista termelési viszonyok által kreált bérrabszolgaságot szabadságnak hazudja, azaz szabadnak tételezi



a termelőerőinek nagy részétől megszabadított, csak munkaerejével és szakértelmével rendelkező termelőt,



az anyagi lehetőségei és a kereslet manipulációs technikák által korlátozott fogyasztót,



a megrendelő és a kereslet manipulációs technikák által korlátozott művészi alkotót,



a kereslet manipulációs technikák befogadására szánt időt („szabadidő”);
eszközei

kemény eszközök


jog



jogszolgáltatás,



„jogállamiság”, „alkotmányosság”,



absztrakt szabadságjogok egyre szélesebb körű kiterjesztése,



önjelölt helyi és nemzetközi jog ellenőrző szervezetek (TASZ, Amnesty Intl., etc);


politika



helyi




képviseleti demokrácia,




államszervezet,




valódi liberális pártok,




más ideológiák (konzervatív, baloldali, zöld) mentén alakult pártokra akaszkodó parazita politika,




politikai nyomásgyakorló „civil” szervezetek,




politikai média, beleértve az internetes felületeket,




„független” internetes szerveződések,




think tankok;



nemzetközi




nemzetközi szervezetek,




párt hálózatok,




politikai nyomásgyakorló „civil” szervezetek,




pénzügyi szervezetek,




gazdasági csoportosulások,




politikai média, beleértve az internetes felületeket,




liberális államok nyomásgyakorlása





az Egyesült Államok katonai és gazdasági potenciálja





norvég és svájci EUs alapok;




liberális államok titkosszolgálatainak aknamunkája (USA: Irán, Chile, Közép Amerika, Közel Kelet, Ukrajna);




nyílt katonai beavatkozás (demokráciaexport),

lágy eszközök


etika



saját morális felsőbbrendűségének hirdetése,



minden egyéb ideológia, világnézet morális elítélése, diszkreditálása;


indoktrináció



oktatás/nevelés,



média beleértve az internetet,



művészet




a művészi individuum („művész”) mítosza




absztrakció felsőbbrendűségének hirdetése az esztétika fölött;



tudomány




tiltott témák




új, liberális „tudmányok”, például gender, ETC;


filozófia



saját szellemi felsőbbrendűségének hirdetése;



minden más (különösen a közösségteremtő) ideológia, világnézet érvénytelenségének hirdetése, szellemi diszkreditálása;



a haladás kizárólagosságának hirdetése




önmagát egyedül haladónak tételezése,




minden más, különösen a konzervatív ideológiák, elsősorban a kereszténység reakciósnak, maradinak bélyegzése;



a racionalitás kizárólagosságának hirdetése




önmagát egyedül racionálisnak tételezése,




minden más, különösen a konzervatív ideológiák, elsősorban a kereszténység irracionálisnak bélyegzése;
fenntartói, terjesztői

tőkés szervezetek,

tőkés magánszemélyek,

rendszerkonform értelmiség,

rendszerkonform politikusok,

rendszerkonform bürokrácia,

rendszerkonform médiamunkások,

indoktrinált magánszemélyek (hamis tudat, „hasznos idióták”),

nyomás alatt tartott (megfélemlített) magánszemélyek.

Az ideológiák ilyen leírása szerint sok hasonlóság akad bármely két tetszőleges ideológia között. Elsősorban elsődleges céljukban, eszközeikben és fenntartóikban különböznek. Azonban, hogy az elsődleges célt leszámítva mennyi hasonlóság van liberalizmus, fasizmus és bolsevizmus között, döntse el ki-ki maga.

Ami a fentiekből következik néhány pontban összefoglalva:
  1. Az indokrináció mélysége a vallási, fasiszta és bolsevik indokrinációk mélységéhez mérhető. Ami nagyon meglepő annak fényében, hogy a liberalizmus többnyire inkább a lágy eszközökkel operál, mind a totalitárius társadalmak erőszakos eszközei, mind a vallások transzcendens fenyegetése elvileg (az Egyesült Államok gyakorlata persze mást mutat) hiányzik a liberalizmus eszköztárából. Mégis, ezzel az indokrinációval a liberális tömeg sohasem válik radikálisan rendszerellenessé, elidegenedettségéből fakadó elégedetlenségét, frusztrációit nem az rendszer, hanem kizárólag üzemeltetői (politika, bürokrácia) elleni megmozdulásokban vezeti le, többnyire AD HOMINEM.
  2. Valószínűleg a hirdetett filozófiai és etikai felsőbbrendűség teszi különösen sikeressé a liberális indokrinációt.
  3. Az indoktrináció kiválóan elfedi a hatásmechanizmusokat, melyek közül manapság leginkább az inverzió terjed. A legsikeresebb és legfélelmetesebb a liberalizmus elveivel egyébként tökéletesen ellentétes a bérrabszolgaság-szabadság inverzió. De a használati érték helyébe lépő csereérték, az igazságszolgáltatás helyébe lépő jogszolgáltatás, a többség helyébe lépő kisebbségek inverziói sem kevésbé sikeresek. A legmókásabb pedig ahogyan az ateizmus vallássá változott. Ami azért különös, mert a liberalizmus büszke saját szélsőséges racionalizmusára és követőinek szellemi felsőbbrendűségére.
  4. Az inverzió nyelvi szinten is jelentkezik, nem csupán a politikailag korrekt beszéd formájában, hanem a szavak jelentésének inverziójában (lásd például Guy Verhofstadt megnyilvánulásai: „a tömeg diktatúrája”, ETC), a nem liberális beszéd szándékolt/ösztönös félreértésében, félremagyarázásában. A „duplagondol” mindennapi valóság a liberalizmusban.
  5. Az absztrakció mechanizmusa olyan erőteljesen érvényesül, hogy az indokrinált személyek tökéletesen elvesznek a köréjük szőtt virtualitásban. A látvány társadalmában a politikai képviselet helyébe a politikai színház lép, a morál helyébe moralitás, a racionalitás helyébe racionalizálás, még a tudomány is valóság leírása és értelmezése helyett a valóság absztrahálása felé halad. A virtualitás elfogadói végül önként mondanak le alapvető biológiai, pszichológiai és szociológiai alapjaikról, szükségleteikről a liberális elvek javára.
  6. Azzal, hogy tőkés szervezetek (transznacionális vállalatok) jogi személyként a liberális ideológia nyílt terjesztőivé, kierőszakolóivá, nyomásgyakorlóivá váltak, a liberalizmus végképp elindult a totalitárius működés felé.
  7. Szimpla politikai hazugság minden olyan formáció, amely mögé a „liberális” szót illesztik. Ugyanis bármely más tiszta jelenkori ideológia (konzervativizmus, szociáldemokrácia, kommunizmus, anarchizmus, még a fasizmus, a nemzeti szocializmus és a zöldségek is) közösségi. Bizony, még az áruló szociáldemokrácia is az. A balliberális oximoronnak tehát semmi köze a baloldalhoz, az bizony egyszerű egalitariánus liberálizmus, vagy kriptobolsevik. Ugyanígy a nemzeti liberális oximoronnak sincsen köze patriotizmushoz, főleg azért nem, mert az individuum felsőbbrendűségét hirdető tan számára a haza és nemzet értelmezhetetlen. Százötven éve a nemzeti liberális nem volt oximoron, mert akkor valóban nemzeti liberalizmusok vetélkedtek egymással, mára azonban ilyesmi nem létezik, a liberális számára a globalizáció az elfogadható minimum. Az anarcho-liberális oximoronnak semmi köze az anarchizmushoz, egyszerűen szélsőséges individualista liberálist jelöl. Hogy a káoszra törekvés miért jó éppen azoknak az élhetetlen jószágoknak, akik a káosz első áldozatává válnának, örök rejtély számomra.
  8. A „liberális demokrácia” szóösszetétel szintén oximoron. A szélsőséges individualizmus legfeljebb az atomizált egyének valamiféle szerződéses együttműködését teszi lehetővé („jogállam”), de a többségi döntésnek alávetettség (demokrácia) az alapelvekkel 180 fokot zár be: a liberális számára a többség ugyanúgy nem létezik, mint az alávetettség. És valóban, amint a demokrácia nem a liberalizmus uralmát vagy térnyerését eredményezi, azonnal megkapja a liberalizmustól a populista sőt „tömegdiktatúra” (lásd 4. pont) címkét.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Rendkívül igényes rendszerkritika. Örülök, hogy nem csupán TGM-ek és Konok Péterek vannak az antikapitalista, marxista baloldalon. Remélem, lesz alkalmam hasonlóakat olvasni még!

balfrasz írta...

Köszönöm.
Rendszert csak rendszerszinten érdemes elemezni, a részletekben csak elveszik az ember, ami különösen veszélyes a liberalizmusnál, ahol annyi csábító részletet lehet találni.
TGM és Konok sokkal okosabb és olvasottabb marxisták nálam. A vakfoltjaik miatt azonban hajlamosak az egalitárius liberalizmust és/vagy a zöldülést összekeverni a valódi marxista kapitalizmuskritikával, és beállnak az aljas karba. HA pl. TGM jó kérdéseket kap, sokkal jobban teljesít:
http://888.hu/article-tgm-jeremiasi-atkaimat-szorom-a-jelenkorra