A hónap mottója

"A gép nem a munkást szabadítja meg a munkától, hanem a munkáját a tartalomtól"

Karl Marx

2014. február 10., hétfő

Magyar atom

Nem arra gondolok, hogy a magyarok szeretik atomrészegre inni magukat, bár szeretjük, mi tagadás, és alkalom is adódik (keresünk és találunk) erre bőven.
Arra az atomra gondolok, aminek a felhasogatásával [1] jelentős energiához lehet jutni, még úgy is, hogy a felszabaduló energiának egyelőre csak a hőtartalmát vagyunk képesek hasznosítani – a jó öreg gőzgépben (vö. mikroszkóppal szöget falba verni). Nesze neked technológiai szingularitás!

A szingularitás valahol az agyakban van a ballibeláris oldalon.

Antal sokadik főtt étele szerint ugyanis:

„A választásokhoz közeledve a ballib orbánviktor-gyűlölete végtelenhez, mentális kapacitása nullához közelít.”

Különben hogyan
– válhatott volna az addig a progresszió hernyótalpain dübörgő technokrata ballibek (ballibok és ballibák) szemében az atomerőmű és az atomenergia egyszerre a legförtelmesebb bűnné?
– felejthette volna el a ballib, hogy a Nemzet Csalogánya pár éve maga ment a jó Putyin atyuskához erőművi blokkocskát kuncsorogni [3]?
– mehetett volna ki a buksi ballib fejecskékből az az ártatlan tényecske, hogy megújuló energiaforrások költségeit jelenleg nemcsak kicsinyded országunk (lakosok egyenként meg az ő szerető és szorgos kis államuk) nem képes megfizetni, de már a németek sem akarják annyira [5].
– kerülhette volna el éber figyelmüket az a nyilvánvaló igazság, hogy kishazánkban sem elegendő nap (vö. kontinentális klímából adódó fölhős-ködös-csapadékos napok száma), sem elegendő szél (vö. a tenger és az ő partjának észrevehető hiánya), sem elegendő felesleges biomassza (vö. megművelt föld, a hozzávaló paraszttal és az ő paraszti termelőeszközeivel) nincsen ahhoz, hogy az energiaigényünket kielégítsük belőlük, még akkor sem, ha a megfelelő berendezéseket valami jóságos amerikai nagybácsi ingyé hozzánk vágná.
– szenvedhetnének a pannon puma szárnyalása (vö. képzavar) idején még akut russzofil ballibek hirtelen heveny russzofóbiában [4].
– akarhatna épelméjű ember ismert, kipróbált, magyarok által továbbfejlesztett/fejleszthető orosz technológia mellé ismeretlen és FRANCIA (vö. automata váltós Citroën) technológiát ajnározni (vö. a Simens vezérlőrendszerek és Alstrom metrókocsik boldogtalan, ámde terméketlen házassága a4-es metróban).
– lehetne számukra az orosz gáz nem büdös, az orosz atom meg igen.

Ha meg már bűz:

Arról, hogy az orosz pénz büdösebb, mint a francia vagy az amerikai, lehetne polémiát nyitni, de már a régi latinok is tudták, hogy pecunia non olet.

Ti viszont, hajdani elvtársaim, tényleg bűzlötök. A félelemtől, hogy mekkora lesz a bukta.

Ez a harc lesz a végső, csak összefogni hááát!

Jegyzetek

1. Nem baltával. Az atomot azért szeretjük, mert balta se kell hozzá, felhasogatja magát. Ezt hívják láncfűrész reakciónak, és egy magyar – na jó, zsidó származású magyar –, Szilárd Leó [2] találta ki.
2. A félreértések elkerülésére: nagybetűvel. Szilárd Leó fizikus, biológus, és sci-fi író, akinek azért nem adtak Nobel-díjat, mert csak (vö. szégyen und gyalázat). A szilárd leó, az annak a vörösboros kólának (Veszprémben, annak idején: leó) lehetne a neve, ami sárgarépadarabok kíséretében visszajön (vö. recycling).
3. Nyilván azért nem hányják sűrűn viktorom szemére, hogy Gyurcsány atomkoldulása idején pont a Fidesz hőzöngött ugyanígy [4], mert akkor nem lenne erkölcsi alapjuk hőzöngeni. Nem mintha így sok lenne.
5. Kíváncsi vagyok hány német atomerőművet zárnak be 2022-re.