Új megmondóember tűnt fel jobbról, mármint a liberális oldalról [1], mely normális vidékeken a politikai hányinger jobb oldalán terül el, csak Alsó Merániában keveredett valahogyan balra. De az oldalak keveredésének nálunk igen mély hagyományai vannak (szar és máj, ugyebár), nem is ezzel foglakoznék, hanem ezzel a jóemberrel, Papp László Tamással, kinek a néhai TótaW-hez hasonlóan mindenről igen határozott, bár meglehetősen kiszámítható (féloldalas) véleménye van, és akinek a véleménye, akár csak annak idején a néhai TótaW-é azon a fura féloldalon igenis számít, nota bene, hivatkozási alap. Ideig-óráig, legalábbis, amíg nem jön a következő ügyeletes géniusz. [2]
Amiért most berágtam, az a hvg.hu-n olvasható publicisztikája, mely a Kádár János szelleme tovább kísért bombasztikus, ámbár jó ideje már minden eredetiséget elvesztett címet kapta. Anélkül, hogy elolvasnád, tudhatod, hogy mi van benne. A lényeg az apropó, a szövegen belüli finom csúsztatások, melyek az apropó tényeit sikeresen a szerző kénye-kedve szerint magyarázzák, és a végkövetkeztetés.
Apropó
Arról lenne szó, hogy egy közvélemény kutató cég felmérése eredményeképpen az derült ki, hogy a magyar lakosság 40 százaléka kulturálisan/társadalmilag liberális ugyan, de gazdaságilag etatista, legalábbis szívesen venné a Kádár rendszerben megszokott szociális biztonságot, 37 százalékunk kulturálisan/társadalmilag konzervatív, de ugyanúgy szeretné az állami újraelosztás nyújtotta hátteret, a maradék 23 százalék pedig kulturálisan/társadalmilag ultrakonzervatív, de gazdaságilag liberális, nem szeretne állami újraelosztást.
Magyarázat és csúsztatások
Papp ezt úgy fogja fel, mint a liberalizmus csődjét [3], és azzal magyarázza, hogy az emberek a rendszerek óta tartó paternalizmust szellemi beállítottságuk részévé tették, és erről sehogy sem akarnak letenni, a besték. Húsz évvel a rendszerváltozás? [4] után sem, a rest bitangok!
Papp szemében bűnös hozzáállás a szociális biztonságra törekvés, a legfőbb gonosz a társadalmi újraelosztás, a szolidaritás az ördögtől való, a legfőbb jó pedig a kaparj kurta igazsága (szabadsága).
Miért? [5]
Az emberek hetvenhét százaléka a társadalmi újraelosztás fenntartására szavazott. Furcsa szám ez, nagyjából megegyezik a lakosság azon részével, akik a rendszerváltás? előtt születtek, vagy inkább, akik teljes mértékben abban szocializálódtak [6]. Azt mutatnák a számok, hogy csak ezek az emberek vállalják a gazdasági etatizmust, míg a szabad gazdaságba születettek egyértelműen elutasítják. Ez ugyebár nevetséges, különösen, ha azt vesszük, hogy a felmérésnek az etatizmust elutasító huszonhárom százaléka kulturálisan ultrakonzervatív, mely Fityisz ide, Viktorom oda, általában nem jellemző az ifjúságra. Úgy tűnik tehát, hogy azok is gazdasági etatisták, akik azt valójában sohasem tapasztalták meg. Ilyen erős lenne az az ún. paternalizmus, melyből tizennyolc éve egy falatkát sem kapott egy egész nemzedék? Ez nevetséges. A rendszerváltás? utáni generációk éppen a paternalizmus ellenkezőjét látták, látják: ahogyan a kirabolt állam teljes sebességgel farol ki minden, állampolgárai irányába mutatott (elvárható) felelősség alól.
Talán az lehet az igazság, hogy aki nem a hamis tudatok elvei mentén éli az életét, az tudja, hogy összehasonlíthatatlanul szabadabb lehet akkor, ha az élete és biológiai, faji és szellemi újratermelése stabil rendszerek által biztosított, nem kiszámíthatatlan, önkényes és korrupt, a miszticizmus ködébe vesző mechanizmusok kénye kedve szerint "biztos", vagy többnyire nem. Tudja azt is, hogy a rendben egyén és társadalom szabadabb lehet, mint a káoszban [7].
Hogy a liberális gazdaságfelfogás törvényszerűen káoszba vezet, az talán minden gondolkodó ember számára világossá vált 2008-ban, de az, úgy teszik, nem világos a hamis tudatok elvei mentén élő megmondóemberek számára, hogy ez a gazdasági káosz az emberek életében célok, ambíciók elvesztésében, vagy egyszerűen a csupasz létezés megkérdőjelezésének szintjén jut érvényre és végeredményben nem szabadsághoz, hanem a vészforgatókönyv szerint a szabadságot tagadó rendhez is vezethet. Úgy tűnik, a megmondóemberek elfeledik, mivel is riogatnak más fórumokon: jön a Jobbik, ugyebár! A történelmi lecke egyszer már megmutatta, hogy a káoszból kétféle rend felé vezet az út: a valódi többségi társadalom (mely irányba az első lépés Marx szerint éppen a kapitalizmus legfejlettebb formája), vagy a diktatúra (bal vagy jobboldali hamis tudatok által (meg)vezetett állammonopolkapitalizmus) felé.
Miért is az utasítja el a szabadságot, aki a káosz létrejöttének akadályát, a demokratikus (elenőrzött) állami beavatkozást és újraelosztást választja?
Az abszolút szabad gazdaságban abszolút szabadságjogok érvényesülnek. Ez tökéletesen igaz. Alapvető emberi jog az éhenhalás szabadsága, a betegségek nem kezelésének szabadsága, az öregségben anyagi alapok nélkül tengődés szabadsága, sőt a tanulatlannak maradás szabadsága is. Ugyanez igaz akkor is, ha a társadalmat individualizáljuk, megszüntetjük benne a közösségi gondolkodást, a szolidaritás eszméjét, mely össztársadalmi szinten megint csak az állami újraelosztásban valósul meg. Ezt a „szabadságot” utasítják el azok, akik a nagy állami újraelosztó rendszerek fenntartását akarják. Tehát alanyi jogon járó nyugdíjat, alanyi jogú egészségügyi ellátást, és alanyi jogú iskoláztatást. És, furcsa módon, az elesettek, a lemaradók, a gyöngék (és igen, az élősködők! [8]) életben tartását is, a legelemibb szolidaritást. Igen, ez az ún. liberalizmus [9] csődje! Hála az Istennek! Egyelőre még nem sikerült elidegeníteni teljesen a lakosság döntő többségét.
De a megmondóemberek dolgoznak rajta. És nem riadnak vissza az elegánsnak éppen nem mondható, de annál látványosabb csúsztatásoktól sem. Mítoszokat teremtenek, és terjesztik őket, és mivel ők a megmondóemberek, a többség a mítoszt előbb vagy utóbb igazságként fogja fel.
Papp László Tamás dolgozatában a legfőbb csúsztatás a kádári paternalizmus árának eltagadása, annak agyakba mosási kísérlete, hogy a Kádár rendszer az állami újraelosztási rendszereket ingyen bocsátotta a polgárok rendelkezésre.
Hát egy lófaszt, Kedves Uram!
Amikor 1984-ben (Muhaha! Hódolat Orwellnek!) munkába léptem, gyógyszeroldatkészítő szakmunkási fizetésem kemény 3700 Ft volt, adót viszont nem fizettem, egy buznyákot sem. Gondolja bárki is, hogy az általam megtermelt érték az a havi kb. 4000 Ft volt, melyet a nyugdíjjárulékkal együtt kaptam? Ismételten egy nagy lófaszt! A munkával megtermelt érték nagyobb részét az állam elvette. Mintha adóznék. Ennyit az ingyenességről.
De – lo and behold! – rám költötte, sőt előlegbe is adott jócskán! Már az előző két évben is, amikor a gépész üzemmérnökséggel birkóztam Kecskeméten [10], és annál inkább a következő öt évben, amikor a Veszprémi Egyetemre jártam. Nevetséges térítés ellenében kollégiumot, ebédet és tankönyvet adott. Kifizette a vakbélműtétem és kórházi utókezelésem árát 1989-ben, nem kellett felfordulnom holmi perforálódás miatt, fedezte két fogam kihúzását és két másik betömését. Mindeközben működő települési, kulturális és közlekedési infrastruktúrát, stabil közbiztonságot nyújtott, gyarapította az országvagyont, melyen belül érdekes módon olyan helyeket is létesített, ahol az emberek értékteremtő munkát végeztek, mely megtermelt értékből adóztak, és munkabérhez jutottak. És így tovább.
1989-ben még úgy volt, hogy amint végzek, egy magasabb értéket termelő munkával mindezt sikerül majd visszafizetnem. Hát nem jött össze…
Az állam azonban mindvégig tette, ami egy állam kötelessége, ha polgáraitól beszedi érte az árát.
Mintha az utóbbi nagyon is működne részben liberálisok által megálmodott társadalmunkban, az előbbi azonban még csak nem is akadozik – egyszerűen nincs. Sőt, a felhalmozott országvagyon is szőrén-szálán eltűnt a nagy szabadságban. Nyilván morzsáiból kifizették a mindenkori megmondóemberek mindenkori megmondásait is.
Végkövetkeztetés
Papp végkövetkeztetése egyszerűen zseniális:
"De a pártállamnak lassacskán húsz éve bevégeztetett, a társadalom azonban „úgy maradt”. Hisztérikus bizalomhiánnyal párhuzamosan létezik a messiás- és fétisigény. Miközben a lakosság a politikai elitet en bloc kárhoztatja, mondván, hogy „ezek” lopnak, csalnak, hazudnak, ugyanakkor továbbra is őtőlük várja a csodát, a juttatásokat, hogy a semmiből bőségszarut varázsoljanak. Holott a paternalizmus nem kegyosztás, hanem végtelenül nyers, hatalmi önzés. Alkotmányozáshoz elég pár hónap, tulajdonosváltáshoz néhány év, a népi mentalitás felülíródása azonban sok évtizedet igényel. Ezzel a gond csupán annyi, hogy Magyarországnak nincs erre plusz ötven éve."
Ez bizony így igaz.
Lenne.
Ha paternalizmus az lett volna, amit Papp akar az agyakba mosni – ellenérték nélküli ajándékosztás. Azonban, bármily sajnálatos, nem az volt. Megfizettük az újraelosztás árát, ahogy a fejlett jóléti államok polgárai megfizetik adó formájában. Megkaptuk ennek ellenértékét, ahogy a fejlett jóléti államok megkapják azt.
Érdekes, hogy adót most is fizetünk, mégis csak azt kapjuk, amit Móriczka, mikor Mikulásra a seggét tette ki az ablakba. Sőt még válságot is hozott nekünk a Télapó. A pénzünkért.
A nép nem csodát, juttatásokat vár, hanem befizetett adója és járulékai után az ellenértékül járó szolgáltatásokat, nyugdíjat, egészségügyi ellátást, közoktatást, sőt infrastruktúrát és közbiztonságot is. Ma mindezek nyomokban sincsenek.
Csak nem azért, mert a szabadság örvén rendre ellopták az adónkat, ellopták az országvagyont, elkoptatták az infrastruktúrát, erőtlenné tették törvényeinket? Csak nem azért, mert valamennyi nagy rendszer kasszája üres, sőt azokban a vákuum uralkodik?
Nota bene, azért röpke pár év alatt "felülírták a "népi mentalitást", olvasó országból reklámzabáló birkák lettünk, akik Győzikét és Majkát bámuljuk a tévében, és fogyasztjuk mindazt a gagyit, mely a gazdagabb országoknak már nem kell. Mi ez, ha nem a liberalizmus sikertörténete?
Viszont nagyon figyelj a zárómondatra! Gondold végig:
Amiért most berágtam, az a hvg.hu-n olvasható publicisztikája, mely a Kádár János szelleme tovább kísért bombasztikus, ámbár jó ideje már minden eredetiséget elvesztett címet kapta. Anélkül, hogy elolvasnád, tudhatod, hogy mi van benne. A lényeg az apropó, a szövegen belüli finom csúsztatások, melyek az apropó tényeit sikeresen a szerző kénye-kedve szerint magyarázzák, és a végkövetkeztetés.
Apropó
Arról lenne szó, hogy egy közvélemény kutató cég felmérése eredményeképpen az derült ki, hogy a magyar lakosság 40 százaléka kulturálisan/társadalmilag liberális ugyan, de gazdaságilag etatista, legalábbis szívesen venné a Kádár rendszerben megszokott szociális biztonságot, 37 százalékunk kulturálisan/társadalmilag konzervatív, de ugyanúgy szeretné az állami újraelosztás nyújtotta hátteret, a maradék 23 százalék pedig kulturálisan/társadalmilag ultrakonzervatív, de gazdaságilag liberális, nem szeretne állami újraelosztást.
Magyarázat és csúsztatások
Papp ezt úgy fogja fel, mint a liberalizmus csődjét [3], és azzal magyarázza, hogy az emberek a rendszerek óta tartó paternalizmust szellemi beállítottságuk részévé tették, és erről sehogy sem akarnak letenni, a besték. Húsz évvel a rendszerváltozás? [4] után sem, a rest bitangok!
Papp szemében bűnös hozzáállás a szociális biztonságra törekvés, a legfőbb gonosz a társadalmi újraelosztás, a szolidaritás az ördögtől való, a legfőbb jó pedig a kaparj kurta igazsága (szabadsága).
Miért? [5]
Az emberek hetvenhét százaléka a társadalmi újraelosztás fenntartására szavazott. Furcsa szám ez, nagyjából megegyezik a lakosság azon részével, akik a rendszerváltás? előtt születtek, vagy inkább, akik teljes mértékben abban szocializálódtak [6]. Azt mutatnák a számok, hogy csak ezek az emberek vállalják a gazdasági etatizmust, míg a szabad gazdaságba születettek egyértelműen elutasítják. Ez ugyebár nevetséges, különösen, ha azt vesszük, hogy a felmérésnek az etatizmust elutasító huszonhárom százaléka kulturálisan ultrakonzervatív, mely Fityisz ide, Viktorom oda, általában nem jellemző az ifjúságra. Úgy tűnik tehát, hogy azok is gazdasági etatisták, akik azt valójában sohasem tapasztalták meg. Ilyen erős lenne az az ún. paternalizmus, melyből tizennyolc éve egy falatkát sem kapott egy egész nemzedék? Ez nevetséges. A rendszerváltás? utáni generációk éppen a paternalizmus ellenkezőjét látták, látják: ahogyan a kirabolt állam teljes sebességgel farol ki minden, állampolgárai irányába mutatott (elvárható) felelősség alól.
Talán az lehet az igazság, hogy aki nem a hamis tudatok elvei mentén éli az életét, az tudja, hogy összehasonlíthatatlanul szabadabb lehet akkor, ha az élete és biológiai, faji és szellemi újratermelése stabil rendszerek által biztosított, nem kiszámíthatatlan, önkényes és korrupt, a miszticizmus ködébe vesző mechanizmusok kénye kedve szerint "biztos", vagy többnyire nem. Tudja azt is, hogy a rendben egyén és társadalom szabadabb lehet, mint a káoszban [7].
Hogy a liberális gazdaságfelfogás törvényszerűen káoszba vezet, az talán minden gondolkodó ember számára világossá vált 2008-ban, de az, úgy teszik, nem világos a hamis tudatok elvei mentén élő megmondóemberek számára, hogy ez a gazdasági káosz az emberek életében célok, ambíciók elvesztésében, vagy egyszerűen a csupasz létezés megkérdőjelezésének szintjén jut érvényre és végeredményben nem szabadsághoz, hanem a vészforgatókönyv szerint a szabadságot tagadó rendhez is vezethet. Úgy tűnik, a megmondóemberek elfeledik, mivel is riogatnak más fórumokon: jön a Jobbik, ugyebár! A történelmi lecke egyszer már megmutatta, hogy a káoszból kétféle rend felé vezet az út: a valódi többségi társadalom (mely irányba az első lépés Marx szerint éppen a kapitalizmus legfejlettebb formája), vagy a diktatúra (bal vagy jobboldali hamis tudatok által (meg)vezetett állammonopolkapitalizmus) felé.
Miért is az utasítja el a szabadságot, aki a káosz létrejöttének akadályát, a demokratikus (elenőrzött) állami beavatkozást és újraelosztást választja?
Az abszolút szabad gazdaságban abszolút szabadságjogok érvényesülnek. Ez tökéletesen igaz. Alapvető emberi jog az éhenhalás szabadsága, a betegségek nem kezelésének szabadsága, az öregségben anyagi alapok nélkül tengődés szabadsága, sőt a tanulatlannak maradás szabadsága is. Ugyanez igaz akkor is, ha a társadalmat individualizáljuk, megszüntetjük benne a közösségi gondolkodást, a szolidaritás eszméjét, mely össztársadalmi szinten megint csak az állami újraelosztásban valósul meg. Ezt a „szabadságot” utasítják el azok, akik a nagy állami újraelosztó rendszerek fenntartását akarják. Tehát alanyi jogon járó nyugdíjat, alanyi jogú egészségügyi ellátást, és alanyi jogú iskoláztatást. És, furcsa módon, az elesettek, a lemaradók, a gyöngék (és igen, az élősködők! [8]) életben tartását is, a legelemibb szolidaritást. Igen, ez az ún. liberalizmus [9] csődje! Hála az Istennek! Egyelőre még nem sikerült elidegeníteni teljesen a lakosság döntő többségét.
De a megmondóemberek dolgoznak rajta. És nem riadnak vissza az elegánsnak éppen nem mondható, de annál látványosabb csúsztatásoktól sem. Mítoszokat teremtenek, és terjesztik őket, és mivel ők a megmondóemberek, a többség a mítoszt előbb vagy utóbb igazságként fogja fel.
Papp László Tamás dolgozatában a legfőbb csúsztatás a kádári paternalizmus árának eltagadása, annak agyakba mosási kísérlete, hogy a Kádár rendszer az állami újraelosztási rendszereket ingyen bocsátotta a polgárok rendelkezésre.
Hát egy lófaszt, Kedves Uram!
Amikor 1984-ben (Muhaha! Hódolat Orwellnek!) munkába léptem, gyógyszeroldatkészítő szakmunkási fizetésem kemény 3700 Ft volt, adót viszont nem fizettem, egy buznyákot sem. Gondolja bárki is, hogy az általam megtermelt érték az a havi kb. 4000 Ft volt, melyet a nyugdíjjárulékkal együtt kaptam? Ismételten egy nagy lófaszt! A munkával megtermelt érték nagyobb részét az állam elvette. Mintha adóznék. Ennyit az ingyenességről.
De – lo and behold! – rám költötte, sőt előlegbe is adott jócskán! Már az előző két évben is, amikor a gépész üzemmérnökséggel birkóztam Kecskeméten [10], és annál inkább a következő öt évben, amikor a Veszprémi Egyetemre jártam. Nevetséges térítés ellenében kollégiumot, ebédet és tankönyvet adott. Kifizette a vakbélműtétem és kórházi utókezelésem árát 1989-ben, nem kellett felfordulnom holmi perforálódás miatt, fedezte két fogam kihúzását és két másik betömését. Mindeközben működő települési, kulturális és közlekedési infrastruktúrát, stabil közbiztonságot nyújtott, gyarapította az országvagyont, melyen belül érdekes módon olyan helyeket is létesített, ahol az emberek értékteremtő munkát végeztek, mely megtermelt értékből adóztak, és munkabérhez jutottak. És így tovább.
1989-ben még úgy volt, hogy amint végzek, egy magasabb értéket termelő munkával mindezt sikerül majd visszafizetnem. Hát nem jött össze…
Az állam azonban mindvégig tette, ami egy állam kötelessége, ha polgáraitól beszedi érte az árát.
Mintha az utóbbi nagyon is működne részben liberálisok által megálmodott társadalmunkban, az előbbi azonban még csak nem is akadozik – egyszerűen nincs. Sőt, a felhalmozott országvagyon is szőrén-szálán eltűnt a nagy szabadságban. Nyilván morzsáiból kifizették a mindenkori megmondóemberek mindenkori megmondásait is.
Végkövetkeztetés
Papp végkövetkeztetése egyszerűen zseniális:
"De a pártállamnak lassacskán húsz éve bevégeztetett, a társadalom azonban „úgy maradt”. Hisztérikus bizalomhiánnyal párhuzamosan létezik a messiás- és fétisigény. Miközben a lakosság a politikai elitet en bloc kárhoztatja, mondván, hogy „ezek” lopnak, csalnak, hazudnak, ugyanakkor továbbra is őtőlük várja a csodát, a juttatásokat, hogy a semmiből bőségszarut varázsoljanak. Holott a paternalizmus nem kegyosztás, hanem végtelenül nyers, hatalmi önzés. Alkotmányozáshoz elég pár hónap, tulajdonosváltáshoz néhány év, a népi mentalitás felülíródása azonban sok évtizedet igényel. Ezzel a gond csupán annyi, hogy Magyarországnak nincs erre plusz ötven éve."
Ez bizony így igaz.
Lenne.
Ha paternalizmus az lett volna, amit Papp akar az agyakba mosni – ellenérték nélküli ajándékosztás. Azonban, bármily sajnálatos, nem az volt. Megfizettük az újraelosztás árát, ahogy a fejlett jóléti államok polgárai megfizetik adó formájában. Megkaptuk ennek ellenértékét, ahogy a fejlett jóléti államok megkapják azt.
Érdekes, hogy adót most is fizetünk, mégis csak azt kapjuk, amit Móriczka, mikor Mikulásra a seggét tette ki az ablakba. Sőt még válságot is hozott nekünk a Télapó. A pénzünkért.
A nép nem csodát, juttatásokat vár, hanem befizetett adója és járulékai után az ellenértékül járó szolgáltatásokat, nyugdíjat, egészségügyi ellátást, közoktatást, sőt infrastruktúrát és közbiztonságot is. Ma mindezek nyomokban sincsenek.
Csak nem azért, mert a szabadság örvén rendre ellopták az adónkat, ellopták az országvagyont, elkoptatták az infrastruktúrát, erőtlenné tették törvényeinket? Csak nem azért, mert valamennyi nagy rendszer kasszája üres, sőt azokban a vákuum uralkodik?
Nota bene, azért röpke pár év alatt "felülírták a "népi mentalitást", olvasó országból reklámzabáló birkák lettünk, akik Győzikét és Majkát bámuljuk a tévében, és fogyasztjuk mindazt a gagyit, mely a gazdagabb országoknak már nem kell. Mi ez, ha nem a liberalizmus sikertörténete?
Viszont nagyon figyelj a zárómondatra! Gondold végig:
- A népi mentalitás hibás, mivel felülírásra szorul,
- A hibás mentalitás felülírására nincsen időnk, ergo
- A népet kell felülírni, azaz: "Cseréljük le a magyarságot a Kárpát medencében!"
A kérdés: Ki jöjjön ide helyettünk? Nyilván egy olyan nép, melynek népi mentalitása nem hibás, azaz gyökereiben is szélsőségesen piacpárti, kulturálisan teljesen szabadelvű.
A piaci legyekre gondolnék. Minden követelménynek megfelelnek, és elegendően szaporák is, hogy a hiányt hamar kitöltsék.
Tanulság
A tanulság egészen kurta, mint a mackó farka: nem Kádár, hanem a szürke eminenciás, Aczél György elvtárs szelleme kísért. Nem kicsit, nagyon.
Jegyzetek:
[1] Egyesek szerint Izrael önkéntes, ámde annál szorgalmasabb ügynökeként, de ez teljességgel bizonyíthatatlan nyugati hungarista állítás. Linket nem kapsz, mert a baromságot terjesztjük, de nem reklámozzuk.
[2] Kiválasztásuk elméleti alapjait eddig nem sikerült tisztáznom, ugyanis a kontraszelekciós mechanizmusok e körben egyformán érvényesek, tehát lehet valamilyen finomabb rétegződés, hatalmi hálózat még a gabalyon belül is, melyet nem ismerek, de nem is kívánok megismerni.
[3] Ez (ha nem akarok durvább lenni) ízlés kérdése. Most, amikor az amerikai neokonzervatívok megvalósította, és a nyugati, vagy nyugatosuló világra erőszakolt, de liberális gazdasági gondolkodás ebbe a kiváló válságba sodorta (kényszerítette) a világot, amikor lokálisan a dilettáns (bűnöző) módon végrehajtott piaci átalakítás, és gazdasági liberalizáció nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi szarba nyomta az országot, ezt inkább erénynek tekintem. Sőt, az egészséges jövő zálogának. Mert azt gondolom, ami jó a liberalizmusban, az a szabadságelvűség érvényesülése a kultúrában és a társadalomban – és nem a gazdaságban.
[4] Húsz évvel a rendszerváltozás? után Kádárral riogatni – ez nemcsak ízlés, hanem elmeállapot kérdése is. A riogatóé és a riogatotté. Vagy ha nem elmeállapot, akkor a morál hiányának kérdése. De nevezhetjük egyszerű, kétkezi arcátlanságnak is.
[5] Nem tudom, illetve sejtem, az ok ugyanott keresendő, mint az értékek relativizálásának, a közösségen alapuló társadalom lebontásának és az individualizmus erőszakos elterjesztésének oka. A célokat is csak sejtem, de azt még inkább megtartom magamnak. Tudod, a liberális igazsága (szabadságelvűség, mármint hagyományos értelemben, ahogy egyáltalán értelme lenne) kizárólagosságának fanatikus hívője, tehát a szabadságelvűség nevében nem enged meg semmi más igazságot. Nem paradoxon? „Szavazz a liberálisokra, vagy lelőjük a kutyádat!”
[6] KSH 2001 népszámlálási adatok alapján becsülhető.
[7] Vö. ”Jöjj el szabadság!/Te szülj nekem rendet!”
[8] Evolúciós szabály, hogy sikeres élősködők (önző egyedek) egy fajon belül csak korlátozott számban lehetnek, mert az önző stratégia hamar visszájára fordul. Ez egészséges populációkra igaz. A miénk nem az.
[9] Jó lenne már, ha mindenki megértené, hogy a modern liberalizmusnak semmi köze a szabadságelvűséghez, sokkal inkább ügyes álca, melyet kisebbségek használnak arra, hogy a többség ellenében előnyhöz jussanak [5 és 8].
[10] Győztem ugyan, évfolyam második voltam, asszem az első két félévben, azonban nem győztem a gépészek arcátlanságán, így a harmadik végén könnyek között elköszöntünk. Ezt a három évet tehát a rendszer élősködőjeként [8] töltöttem, még ha nem is ez volt a szándékom. Sokat akar, nem birja. Szarka, farka. A rendszer viszont elbírta ezt is, sőt adott még egy esélyt. A mostani nem ad. Elsőt sem [11]. Egy fikarcnyit sem. Meg kell küzdeni minden milliméterért, miközben az ellenfelek mindegyike más és más szabályok szerint játszik, és a fair playt hírből sem ismeri. Ez a szabadság mostanában.
[11] Ez évben a felsőoktatásban kb. hatezer fővel több BSc oklevelet adnak ki, mint ahány Mester fokozatú hely indul. Ez lehet, hogy így normális, ha a versenyt normálisnak tekintjük az oktatásban, de annak a hatezer diplomásnak senki sem fog munkát adni. Amikor hazajöttem az Államokból, olyan kilátástalanak tűnt, hogy három év NIH után PhD-vel normális állást kapjak, hogy regisztráltattam magam munkanélkülinek. Már akkor is riasztó volt a fiatal diplomás munkanélküliek száma. Mi lesz most. Tudom. Szabadság. De azt tudod, hogy hivatalosan nem szabad valakit a végzettsége alatt foglalkoztatni?
A piaci legyekre gondolnék. Minden követelménynek megfelelnek, és elegendően szaporák is, hogy a hiányt hamar kitöltsék.
Tanulság
A tanulság egészen kurta, mint a mackó farka: nem Kádár, hanem a szürke eminenciás, Aczél György elvtárs szelleme kísért. Nem kicsit, nagyon.
Jegyzetek:
[1] Egyesek szerint Izrael önkéntes, ámde annál szorgalmasabb ügynökeként, de ez teljességgel bizonyíthatatlan nyugati hungarista állítás. Linket nem kapsz, mert a baromságot terjesztjük, de nem reklámozzuk.
[2] Kiválasztásuk elméleti alapjait eddig nem sikerült tisztáznom, ugyanis a kontraszelekciós mechanizmusok e körben egyformán érvényesek, tehát lehet valamilyen finomabb rétegződés, hatalmi hálózat még a gabalyon belül is, melyet nem ismerek, de nem is kívánok megismerni.
[3] Ez (ha nem akarok durvább lenni) ízlés kérdése. Most, amikor az amerikai neokonzervatívok megvalósította, és a nyugati, vagy nyugatosuló világra erőszakolt, de liberális gazdasági gondolkodás ebbe a kiváló válságba sodorta (kényszerítette) a világot, amikor lokálisan a dilettáns (bűnöző) módon végrehajtott piaci átalakítás, és gazdasági liberalizáció nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi szarba nyomta az országot, ezt inkább erénynek tekintem. Sőt, az egészséges jövő zálogának. Mert azt gondolom, ami jó a liberalizmusban, az a szabadságelvűség érvényesülése a kultúrában és a társadalomban – és nem a gazdaságban.
[4] Húsz évvel a rendszerváltozás? után Kádárral riogatni – ez nemcsak ízlés, hanem elmeállapot kérdése is. A riogatóé és a riogatotté. Vagy ha nem elmeállapot, akkor a morál hiányának kérdése. De nevezhetjük egyszerű, kétkezi arcátlanságnak is.
[5] Nem tudom, illetve sejtem, az ok ugyanott keresendő, mint az értékek relativizálásának, a közösségen alapuló társadalom lebontásának és az individualizmus erőszakos elterjesztésének oka. A célokat is csak sejtem, de azt még inkább megtartom magamnak. Tudod, a liberális igazsága (szabadságelvűség, mármint hagyományos értelemben, ahogy egyáltalán értelme lenne) kizárólagosságának fanatikus hívője, tehát a szabadságelvűség nevében nem enged meg semmi más igazságot. Nem paradoxon? „Szavazz a liberálisokra, vagy lelőjük a kutyádat!”
[6] KSH 2001 népszámlálási adatok alapján becsülhető.
[7] Vö. ”Jöjj el szabadság!/Te szülj nekem rendet!”
[8] Evolúciós szabály, hogy sikeres élősködők (önző egyedek) egy fajon belül csak korlátozott számban lehetnek, mert az önző stratégia hamar visszájára fordul. Ez egészséges populációkra igaz. A miénk nem az.
[9] Jó lenne már, ha mindenki megértené, hogy a modern liberalizmusnak semmi köze a szabadságelvűséghez, sokkal inkább ügyes álca, melyet kisebbségek használnak arra, hogy a többség ellenében előnyhöz jussanak [5 és 8].
[10] Győztem ugyan, évfolyam második voltam, asszem az első két félévben, azonban nem győztem a gépészek arcátlanságán, így a harmadik végén könnyek között elköszöntünk. Ezt a három évet tehát a rendszer élősködőjeként [8] töltöttem, még ha nem is ez volt a szándékom. Sokat akar, nem birja. Szarka, farka. A rendszer viszont elbírta ezt is, sőt adott még egy esélyt. A mostani nem ad. Elsőt sem [11]. Egy fikarcnyit sem. Meg kell küzdeni minden milliméterért, miközben az ellenfelek mindegyike más és más szabályok szerint játszik, és a fair playt hírből sem ismeri. Ez a szabadság mostanában.
[11] Ez évben a felsőoktatásban kb. hatezer fővel több BSc oklevelet adnak ki, mint ahány Mester fokozatú hely indul. Ez lehet, hogy így normális, ha a versenyt normálisnak tekintjük az oktatásban, de annak a hatezer diplomásnak senki sem fog munkát adni. Amikor hazajöttem az Államokból, olyan kilátástalanak tűnt, hogy három év NIH után PhD-vel normális állást kapjak, hogy regisztráltattam magam munkanélkülinek. Már akkor is riasztó volt a fiatal diplomás munkanélküliek száma. Mi lesz most. Tudom. Szabadság. De azt tudod, hogy hivatalosan nem szabad valakit a végzettsége alatt foglalkoztatni?
