A népből jöttem! – állítod vehemensen, igazolást keresvén soros gazemberségedre, amikor is éppen népedet árulod. El. Vagy ki. Vagy be. Ki tudja, melyik a tragikusabb?
A nyelv is árulkodik: ból-ből, ugyebár. Népből. Sohasem ba-be. Népbe? Ugyan! Ritkaság, hogy valaki visszamegy a népbe, ha már egyszer kijött belőle – mely, mint e kis dolgozat mutatja majd, szinte lehetetlen.
Akik sohasem voltak benne, azok persze bele-belemennek, még úgy is maradnak – mocsár a nép, még azt is szívesen el- és lenyeli, aki sohasem volt benne. Ellentétes előjelű belemenések Tolsztoj grófé és a magyar arisztokrata leszármazotté a lovardában (vö. szeneskocsis). Van a népben valami csábító, ahogy a repedtsarkú kurva őszintesége is vonz, ha már hervadt bájai nem is igazán hatnak érzékeidre.
A „népből jönni”, az annyi, hogy kijönni a népből?
Hogyan kell kijönni a népből?
Hát, nem egyszerű!
Gyilkos hajlamú zsarnokok gyorsan megtanulják ezt: ha mindjárt a hó elején elverik, a hónap végén nem jönnek ki a népből… És akkor ott állnak ám megfürödve, mert ha nem jönnek ki, akkor bizony benne vannak, és ez – Valljuk be! – elég keserves. Lásd később.
Persze, ha valaki nem jön ki belőle, megpróbálhatja beosztani a népet, ha pedig az sem megy, akkor kiosztani. Ehhez mindenképpen bonyolult és drága erőszakszervezetek kellenek, de talán megéri. Bástya elvts. legalábbis valahogy így gondolkodott. Az EU pedig szponzorálja avízágyút, tehát megondolandó...
Az a baj, hogy ha egyszer kijössz a népből – többé nem jössz ki vele.
Legalábbis nehezen.
Mert ez nem olyan egyszerű, hogy kiordítasz az ablakon, hogy „Ugye, azt most lehalkítod?!!!!”, amikor a nép gyermekének, a fortyogó agyú kamaszgyereknek mélynyomója háromszáz decibellel folyik ki a leharcolt, gazdájához igen hasonló korú – lehetőleg kissé idősebb – Astrából az utcára. De nem ám!
Mert a kamaszgyerek vagy beszól vagy lehalkít vagy a kettő tetszőleges arányú kombinációja – ha a népből, az ő népéből intézik a fenti szózatot hozzá! Ha még benne vagy, van tehát esélyed, hogy hallgat is rád a nép (illetve gyermeke, aki egyszerű, de sohasem egyszerű), igaz csak módjával, ügyelve, hogy tekintélye, mint népnek ne csorbuljon azáltal, hogy kegyesen odafigyel egyetlen tagjára – azaz saját magára. Egyáltalán, ki figyel oda egyetlen sejtjének panaszára, amikor a vér zubog, a gyomornedvek pezsegnek, hormonok dorombolnak, a hólyag és a herék feszülnek, hüvely nedvesedik, etc.
Ha kívülről, tehát nem a népből jön a szó, akkor a nép kamaszgyereke (érdekes opció még: „kamaszgyerekek népe”) úgy hagyja, vagy felhangosítja, vagy beszól vagy a három lehetőség nem tetszőleges arányú kombinációja (Az úgy hagyás és a felhangosítás sajnos nem kombinálhatók, pedig be szép is lenne!). Ha tehát már kijöttél belőle, a nép – az istenadta – egyáltalán nem is hallja, hogy rászólsz, vagy nem vesz rólad tudomást, vagy éppenséggel a szózatod kívánalmaival ellentétes kimenetelhez vezető indulatot ("Kia kurvaanyádvatte, hogy nekemugacc?!!!!") horgaszt föl benne a kívülről jövő intés. És főleg ebben a harmadik esetben kell ügyelni, mert a nép – az istenadta – valóságos és képletes –istenverte – mélynyomója még csak nem is Astrából, hanem a minimum negyed évszázados Wartburgból vagy Ladából, legalább ötszáz valóságos vagy képletes decibellel folyik ki az utcára.
Hiába jöttél ki belőle, és nem jössz ki vele, a nép mindenképpen és elkerülhetetlenül körülvesz (képes felütni a fejét a leglehetetlenebb helyeken, horribile dictu, a villád udvarán, vagy az irodád ajtaja előtt, az utcáról és egyéb közhelyes köz helyekről nem is szólva), és csak arra vár, hogy le- és elnyelhessen, és ha le- és elnyelt, te is el- és lenyeled őt. Keserű méreg ez, erősen pszichotoxikus, és azon veszed észre magad, hogy megváltozott tudatállapotban buja hörgéssel magadévá teszed a népet csak úgy, óvszer nélkül, mindenestül, szőröstől-bőröstől, indulatostul, fröcsögő nyálastul, de főleg nyelvestül – orálisan is kielégíted a bestiát! És ha benne vagy – forró, nedves érzés –, egészen jól ki lehet jönni a néppel, onnan belülről más értelmet nyernek a dolgok, a minimum negyed évszázados Wartburg és Lada, de még a húsz éves Astra is, meg a kamaszgyerek. Saját nyelvén szólsz hozzá, mely nyelv általában kivételesen gazdag a beszélgetőtárs szellemi képességei, felmenői, keresztény szakráliák, különféle exkrementumok és a nép által valami okból megvetett állatok katalogizálásban, oly mélységig, mely még a katalogizált objektumok szexuális szokásainak és viszonyainak ismeretéről is kimerítően beszámol. (Egyszerűen összefoglalva: „Ha le nem halkítodaztakibaszottszartkisköcsög, anyádbadugomfel a zempíhármat!!!”)
Ez persze nem jelenti azt, hogy egy kicsit visszamégy a népbe, aztán megint kijössz majd belőle, nem egy nosztalgikus lingvisztikai kirándulást tettél, ez az epizód azt jelenti, hogy bizony benne maradtál, benne voltál mindig, valójában nincs kiút, nem lehet kijönni belőle, csak felülemelkedni rajta, különben tapad rád a nép, mint a bogáncs.
A felülemelkedés pedig egészen más történet. Úgy már akár árulhatod is néped, semmi közöd hozzá.
A nyelv is árulkodik: ból-ből, ugyebár. Népből. Sohasem ba-be. Népbe? Ugyan! Ritkaság, hogy valaki visszamegy a népbe, ha már egyszer kijött belőle – mely, mint e kis dolgozat mutatja majd, szinte lehetetlen.
Akik sohasem voltak benne, azok persze bele-belemennek, még úgy is maradnak – mocsár a nép, még azt is szívesen el- és lenyeli, aki sohasem volt benne. Ellentétes előjelű belemenések Tolsztoj grófé és a magyar arisztokrata leszármazotté a lovardában (vö. szeneskocsis). Van a népben valami csábító, ahogy a repedtsarkú kurva őszintesége is vonz, ha már hervadt bájai nem is igazán hatnak érzékeidre.
A „népből jönni”, az annyi, hogy kijönni a népből?
Hogyan kell kijönni a népből?
Hát, nem egyszerű!
Gyilkos hajlamú zsarnokok gyorsan megtanulják ezt: ha mindjárt a hó elején elverik, a hónap végén nem jönnek ki a népből… És akkor ott állnak ám megfürödve, mert ha nem jönnek ki, akkor bizony benne vannak, és ez – Valljuk be! – elég keserves. Lásd később.
Persze, ha valaki nem jön ki belőle, megpróbálhatja beosztani a népet, ha pedig az sem megy, akkor kiosztani. Ehhez mindenképpen bonyolult és drága erőszakszervezetek kellenek, de talán megéri. Bástya elvts. legalábbis valahogy így gondolkodott. Az EU pedig szponzorálja avízágyút, tehát megondolandó...
Az a baj, hogy ha egyszer kijössz a népből – többé nem jössz ki vele.
Legalábbis nehezen.
Mert ez nem olyan egyszerű, hogy kiordítasz az ablakon, hogy „Ugye, azt most lehalkítod?!!!!”, amikor a nép gyermekének, a fortyogó agyú kamaszgyereknek mélynyomója háromszáz decibellel folyik ki a leharcolt, gazdájához igen hasonló korú – lehetőleg kissé idősebb – Astrából az utcára. De nem ám!
Mert a kamaszgyerek vagy beszól vagy lehalkít vagy a kettő tetszőleges arányú kombinációja – ha a népből, az ő népéből intézik a fenti szózatot hozzá! Ha még benne vagy, van tehát esélyed, hogy hallgat is rád a nép (illetve gyermeke, aki egyszerű, de sohasem egyszerű), igaz csak módjával, ügyelve, hogy tekintélye, mint népnek ne csorbuljon azáltal, hogy kegyesen odafigyel egyetlen tagjára – azaz saját magára. Egyáltalán, ki figyel oda egyetlen sejtjének panaszára, amikor a vér zubog, a gyomornedvek pezsegnek, hormonok dorombolnak, a hólyag és a herék feszülnek, hüvely nedvesedik, etc.
Ha kívülről, tehát nem a népből jön a szó, akkor a nép kamaszgyereke (érdekes opció még: „kamaszgyerekek népe”) úgy hagyja, vagy felhangosítja, vagy beszól vagy a három lehetőség nem tetszőleges arányú kombinációja (Az úgy hagyás és a felhangosítás sajnos nem kombinálhatók, pedig be szép is lenne!). Ha tehát már kijöttél belőle, a nép – az istenadta – egyáltalán nem is hallja, hogy rászólsz, vagy nem vesz rólad tudomást, vagy éppenséggel a szózatod kívánalmaival ellentétes kimenetelhez vezető indulatot ("Kia kurvaanyádvatte, hogy nekemugacc?!!!!") horgaszt föl benne a kívülről jövő intés. És főleg ebben a harmadik esetben kell ügyelni, mert a nép – az istenadta – valóságos és képletes –istenverte – mélynyomója még csak nem is Astrából, hanem a minimum negyed évszázados Wartburgból vagy Ladából, legalább ötszáz valóságos vagy képletes decibellel folyik ki az utcára.
Hiába jöttél ki belőle, és nem jössz ki vele, a nép mindenképpen és elkerülhetetlenül körülvesz (képes felütni a fejét a leglehetetlenebb helyeken, horribile dictu, a villád udvarán, vagy az irodád ajtaja előtt, az utcáról és egyéb közhelyes köz helyekről nem is szólva), és csak arra vár, hogy le- és elnyelhessen, és ha le- és elnyelt, te is el- és lenyeled őt. Keserű méreg ez, erősen pszichotoxikus, és azon veszed észre magad, hogy megváltozott tudatállapotban buja hörgéssel magadévá teszed a népet csak úgy, óvszer nélkül, mindenestül, szőröstől-bőröstől, indulatostul, fröcsögő nyálastul, de főleg nyelvestül – orálisan is kielégíted a bestiát! És ha benne vagy – forró, nedves érzés –, egészen jól ki lehet jönni a néppel, onnan belülről más értelmet nyernek a dolgok, a minimum negyed évszázados Wartburg és Lada, de még a húsz éves Astra is, meg a kamaszgyerek. Saját nyelvén szólsz hozzá, mely nyelv általában kivételesen gazdag a beszélgetőtárs szellemi képességei, felmenői, keresztény szakráliák, különféle exkrementumok és a nép által valami okból megvetett állatok katalogizálásban, oly mélységig, mely még a katalogizált objektumok szexuális szokásainak és viszonyainak ismeretéről is kimerítően beszámol. (Egyszerűen összefoglalva: „Ha le nem halkítodaztakibaszottszartkisköcsög, anyádbadugomfel a zempíhármat!!!”)
Ez persze nem jelenti azt, hogy egy kicsit visszamégy a népbe, aztán megint kijössz majd belőle, nem egy nosztalgikus lingvisztikai kirándulást tettél, ez az epizód azt jelenti, hogy bizony benne maradtál, benne voltál mindig, valójában nincs kiút, nem lehet kijönni belőle, csak felülemelkedni rajta, különben tapad rád a nép, mint a bogáncs.
A felülemelkedés pedig egészen más történet. Úgy már akár árulhatod is néped, semmi közöd hozzá.
