A liberalizmus kék színe 3. árnyalat 2dik kupac

Szivárványszínek

Az előző bejegyzésben azt kezdtem el elemezni (vö. nagyképű), a létező liberalizmus végső hazugsága miért az abszolút emberi egyenlőség hazugsága.

Felesleges azt fejtegetni, hogy micsoda szemenszedett baromság [1], a valóságnak mekkora figyelmen kívül hagyása ez az elgondolás, ehelyett érdemes megvizsgálni ennek a mára mítosszá nőtt tévhitnek következményeit, továbbá azokat érdekviszonyokat, melyek újratermelését fenntartják.

Ebben a böszme nagy, logikailag igazolhatatlan egyenlőségben először is valamiképpen definiálni kellett az eltagadhatatlan különbözőséget – valakik, valahol megszülték hát a kisebbségek fogalmát. Az ezredfordulóra gyakorlatilag kisebbség lehet akárki, aki képes fölmutatni bármilyen különbözőséget a többségtől vagy más kisebbségektől.

Ha pedig valakinek kisebbséggé sikerült válnia, nyert ügye van, hogy kisebbség is maradhasson [2] – a létező liberalizmus hittételei szerint ugyanis a többségnek kutya kötelessége ennek biztosítása és tolerálása.

Mindez pedig történik a minden ember abszolút egyenlősége nevében.

Barátaim! Nem éreztek némi ellentmondást ez ügyben?

A kisebbségmánia alapvető önellentmondása számos további, a tragikomédia határát már rég a másik oldalról súroló következménnyel – egyben a létező liberalizmus halványlilájának pszichedelikus színeváltozásával – jár.

Nevetséges, de lassan tragikusba fordul, hogy a nők – a Homo sapiens ötven százaléka [4]! –, kisebbségnek minősülnek és pozitív diszkrimináció alá esnek [3].

Nálunk nők pozitív diszkriminációban szigorúan csakis a munkahelyen és az oktatásban részesülhetnek (vö. Doboz ügy). Ha pimasz és vulgáris akarnék lenni (akarok!!!), a munkahelyi vonalon régen túl is teljesítünk: kurvának szinte kizárólag csak nők állnak. Ami az oktatást illeti, az egyetemen annak idején M. bácsi a megfelelő adottságokkal (vö. E kosár) rendelkező hölgyeket hozzásegítette, hogy háromszor-négyszer is vizsgázhassanak UV jegy nélkül. Mi ez, ha nem pozitív diszkrimináció? De komolyan: hogy is van ez elképzelve? Gizike buta, mint a köd, de föl kell venni, és át kell engedni a vizsgán, csak, mert két X kromoszómája van? Tuti, hogy ezt akarták a női kisebbségi jogok harcosai? Nyilvános deklarációját a nők szellemi alacsonyabb rendűségének?

Ugyanakkor nem bevallott tény, de bizonyos korosztályokban – gyakorlatilag az 1980 körül született korosztályoktól kezdve a mai húszévesekig – a nők igen nehezen találnak alkalmas ellenkező nemű partnert (vö. „szinglihordák). Szemenszedett hazugság, hogy nem is akarnak. Nem lehetséges, hogy ez jelenség a női nyomulásra adott reakciója az identitásukban megrendült szegény hímneműeknek? Ezt miért nem vizsgálja a szociálpszichológia és szociológia? És mikor kezdjük el pozitíve diszkriminálni a férfiakat?

A kérdés Skandináviában a földrajzból (vö. észak, nagyon észak) következő sajátos alkoholfogyasztási szokásokból eredően egészen más megítélés alá esik. Ha a hímneműek mind haszontalan alkoholisták, és (hagyományos) háború híján az alkohol csekély pozitív szerepe sem jön számításba esetükben, az országot viszont üzemeltetni kell, a nők szerepe ennek megfelelően fölértékelődik, és a szerephez szükséges jogok automatikusan járnak. Nem véletlen, hogy a hagyományos nemi szerepek felcserélődését a skandinávok még a nyelv átalakításával is igazolni igyekeznek. A kölkeknek valahogy fel kell dolgozniuk, hogy apa nem viking harcos (vö. berserk) többé, hanem otthon cseréli a pelenkát az öcsikén, miközben anya igazgatja a gyárat vagy az országot.

Ha már a pelenkánál tartunk: a munkájában pozitívan diszkriminált nő elhiszi a munkaerőpiacon betöltött fontosságának mitoszát [5], meggyőzik és meggyőzi magát, hogy boldog lesz attól, ha kilép a hagyományos nemi szerepek diktálta munkamegosztásból. És ha kilépett, gyakorlatilag egyenes út vezet ahhoz, hogy a reprodukció kulcsszereplője kivonja magát a reprodukcióból. Teljesen érthető, hogy ha fárasztó és felelős munkát végzel, nincs kedved otthon szaros pelenkákkal és undorító bébiételekkel foglalatoskodni. Egyáltalán, minek a gyerek, ha akadályoz a társadalom számára oly nélkülözhetetlen szakmai előremeneteledben, sőt abban, hogy egyáltalán belépj a szakmába. És ha nem kell gyerek, akkor értelmét veszti a család, mint gazdasági/kuturális/civilizációs egység, hiszen a szingli gazdaságilag sokkal jobban jár, teljes jövedelmét saját magára költheti. Ha nincsen család, minek a férj, aki csak azt akarja, még akkor is, amikor neked nincs kedved hozzá, különben is öregszik, horkol és undorító szokásai vannak vagy vesz fel idővel – akkor már jobb a sűrűn cserélt, az azonos nemű vagy az egyáltalán nem létező partner (vö. vibrátorpiac). A szingliség modellje ebbe a rendszerbe az indulástól bekódolt, és mire kiteljesedett, a létező liberális lakájmédia megteremtette eposzait is – Szex és New York és társai.

Mivel pozitív visszacsatolások léteznek (sőt, az emberi társadalom mintha csak gerjedésre hajlamos szabályozási köröket lenne képes kiizzadni magából) az emancipációs törekvésekből kinövő feminizmus kiharcolta (kisunnyogta, mert harcról azért nem volt szó) nők pozitív diszkriminációját, ez viszont a szélsőséges feminizmus erősödéséhez vezetett, olyasféle vadhajtásokkal, mint a genderizmus (lásd később).

Természetesen a világ „boldogabbik” felén megszületett a jellemző férfiválasz erre: nem pusztán szingliség, de egyfajta kivonulás a társadalomból, így a reprodukciós ciklusból is [6].

A magukat szexuális identitás alapján definiáló kisebbségek helyzete még tragikusabb (vö. meleg helyzet). Nevetni nem szabad! Hofi ideje már elmúlt – nem is tudom, hogyan élete volna meg a politikai korrektség diadalát!

Szegény szexuális kisebbségekkel valakik ügyesen elhitették, hogy ha a többség devianciájával [7] ellenkező devianciájukat egyre erőszakosabban nyomják a többség képébe, képesek lesznek a végtelenségig plusz jogokat kicsikarni többségből – hozomra. Pedig nem.

Amint a reprodukció veszélybe kerül, kiesik egy-két generáció. a ma lazulni látszó tolerancia vissza fog váltani. Az ugyanis a probléma az örökbefogadással meg a IVF-val (mesterséges termékenység), hogy vagy valahonnan máshonnan kell egy gyerek (a nettó szaporulat nem változik) vagy hozzá idegen ivarsejt, esetleg anyaméh szükséges. Magyarán: túlfejlett orvosi technológia, ergo kurva sok pénz [8]. És akkor hol a kibaszott esélyegyenlőség [9, 10]?

Az a kétségbeesett igyekezet, hogy biológiai (genetikai) eredetet próbálnak koholni a homoszexualitásnak, nem más, mint saját bizonytalanságuk kifejeződése – plusz egyeseknek jó üzlet, de erről később. És van miben bizonytalannak lenni. Miben is? A Facebook 56 féle identitást kínál [11], nem elég? De gondolkozz el azon, hogy miféle sivárság az, mely saját identitását legfőképpen a nemi öröm alapján határozza meg.

Baknyúl? Tenyészkanca sárlás idején?

Az állatok legalább csak párzási időszakban veszítik el a józan eszüket.

Azt mindesetre már elérték, hogy Pride felvonulásokon csinálhatnak szánalmas bohócot magukból, idegeníthetik el egyébként toleráns vagy közömbös potenciális támogatóikat, hergelhetik a szélsőségeseket (vö. provokáció – lásd később), és mindezeken túl a liberális, és liberalizmussal megfertőzött baloldali törvényhozások sorra deklarálják az ún. melegjogokat, amelyeket legkevésbé a melegek követnek, és amelyek ellen milliószám tiltakoznak a többségek tartozók. Akiknek a szava, a legteljesebb demokrácia mellett – ez ügyben szart se ér.

A létező liberális lakájmédia természetesen megteremtette az alternatív nemiség eposzait is – divat lett a melegkönyv és a melegfilm. A leglibériásabb lakájok, a haza média jelesei (vö. Sztálin kantáta) alig győzik agyondicsérni a leszbikus kislányokról vagy az alföldi meleg futballistafiúkról szóló filmet. És a hazai LHBT szervezet visongva fogadta soraiba Kölcsey-t az olcsó irodalmi pletykagyűjtemény merész, ámde annál elhamarkodottabb, viszont agyzsibbasztóan szenzációhajhász következtetései után.

Cúnya náci gondolat ugyan, hogy a reprodukcióból kiszálló egyedek végeredményben a társadalom demográfiai összeomlásához járulnak hozzá (vö. szingliség, gyerek nem vállalás), de attól még igaz. Egy darabig lehet kérkedni az egyediséggel, a mássággal, egy darabig lehet élvezni az előnyeit (lásd később), de amikor a többségi társadalom rájön, hogy mi folyik, a végső következmény megjósolhatatlan. Gyaníthatóan, ha az inga szokása szerint visszafelé lendül, lesz sírás rívás és fogaknak csikorgatása. El tudom képzelni, hogy a homoszexualitást minimum újra kriminalizálják [7]. El tudom képzelni a gyermektelenségi adót. Visszaüthet, ha addigra sikerül koholni valami genetikai eredetet a homoszexualitásra – a nácik mindig örülnek egy jól körülhatárolható „aberrációnak”.

Hasonlóan tragikomikus a vallási kisebbségek helyzete. A létező liberális kiskáté szerint minden vallás egyenlő, de persze vannak egyenlőbbek. Ma a világ nyugati felén minden vallás, felekezet, szekta – legyen akár a legdestruktívabb –, pozitív diszkriminációban részesül a kereszténység hagyományos formáival, elsősorban a katolicizmussal szemben. Londonban 2011-ben a keresztények a lakoság felét sem tették ki, Csehországban 15%-ot sem, (nyilván a sörben hisznek) mégsem jut eszébe egyetlen létező liberálisnak sem, hogy innentől kezdve ők a pozitíve diszkriminálandó vallás. Retorika szintjén ez a kereszténység régi bűnei miatt van, válogatás nélkül rátolva mindent katolicizmusra [12]. Minden más vallás bűntelen – ez annak fényében, hogy például az iszlám gyakorlatilag semmiféle engedményt nem hajlandó tenni a létező liberális eszmeiségnek, fölöttébb mókás. Különösen akkor, ha az iszlám országok viszont hallgatólagosan terroristának minősülnek, mivel éppen a létező liberális civilizációt fenyegetik – közvetlenül, deklaráltan.

A dolog ráadásul manapság úgy van beállítva, mintha a keresztények még mindig üldöznék az ateistákat, pedig rég fordítva van – ha valódi, fröcsögő vallási türelmetlenségnek akarsz tanúja lenni, hallgass meg egy létező liberális ateistát a vallásról, különös tekintettel katolicizmusról beszélni! De az se piskóta, ahogy bizonyos ateista zsidók saját ortodoxaikról beszélnek.

Pozitív mítoszokat sem a nem keresztény vallások, sem az ateizmus köré nem lehet koholni, így a lakájmédia démonizál, rögeszmésen a keresztény egyházak, elsősorban a katolikus egyház valós vagy vélt bűneibe kapaszkodva terjeszti a keresztény(katolikus)ellenességet, a fanatikusok rémtetteinek további túlzásával az iszlámellenességet, és általában a vallásos gondolkodás, a hit nevetségessé tételével propagálja az ateizmust.

A dolog természetesen már visszaütött. A liberális demokrácia nevében – az Egyesült Államok titkos terrorszervezetei hathatós segítségével – kirobbantott „diktatúraellenes” forradalmak mindenütt a Közel Keleten a radikális iszlámot hozták helyzetbe, anyugati világ a Közel Keleten működő terroristák keltetőgépévé vált.

A legkényesebb ügy természetesen az etnikai kisebbségek kérdése – néhány kivételtől eltekintve [13] a népirtásokat is ezen az alapon szervezik cinikus gazemberek. A képet természetesen tovább árnyalja, hogy az etnikai különbségek gyakran egybe esnek a vallási különbségekkel. Az etnikai kisebbség létének elismerése egyben a genetikai különbség elismerése ember és ember között, azaz az abszolút egyenlőség teljes tagadása. Mint fentebb írtam, a kisebbség fogalmát éppen amiatt sajátította ki a létező liberalizmus, hogy ezt az ellentmondást elkendőzzék.

Van egy pont, amikor egy ellentmondás akkorára dagad, hogy elkezdi igazolni önmagát: a nagy egyenlősdiben az etnikai diverzitás önálló társadalmi értékké nőtte ki magát. Az idegen szép lett, a nagy olvasztótégelyek, melyek képesek voltak magukba fogadni, integrálni, asszimilálni a hozzájuk érkező kisebbségeket, mára feladták, erővel elfeledték ezeket a képességeket. Olyan sikeresen elfeledték, hogy talán már azt se tudják lehet-e, szabad-e asszimilálni a bevándorlókat. Nem is akarják többé a kisebbségeket integrálni – és ez akár sértődéshez is vezethet, úgy tűnhet a bevándorló számára, hogy az ország ahová érkezett, annyira sem becsüli, hogy asszimilálni akarja. Az etnikumok zárványokká válnak, a bevándorlók többé nem akarnak a többségi, befogadó – ez már inadekvát kifejezés, a tápláló pontosabb – ország részei lenni, csak jogait – előnyeit – kívánják, kötelességet nem éreznek irányában. Nem érdekli őket a tápláló ország kultúrája, hűségük az anyaországuk felé irányul. A hagyományos szimbiózis, majd az azt követő összeolvadás helyett parazitizmus, és kölcsönös gyűlölet alakul ki.

Valószínűleg ez az oka, hogy XXI. század első évtizedére kizárólagosan győztesnek látszó multikulti végül csúfosan megbukott Európában és csendben kimúlik. A tömeggyilkos [14] Breivik zseniálisan mutatott rá a problémára egy olyan országban, ahol a zárványokban élő etnikai kisebbségek alig okoznak problémát például a szomszédos Svédországhoz viszonyítva, Franciaországról vagy Nagy Britanniáról nem is beszélve. A létező liberális propagandagépezet mindent megtett, hogy Breiviket magányos őrültnek állítsa be, nehogy szembe kelljen nézni a problémával. A tömeggyilkos abban volt zseniális, hogy nem az általa gyűlölt iszlám bevándorlókat vette célba, hanem kristálytiszta logikával azokat, akik szerinte felelősek az iszlám norvégiai térnyeréséért – saját honfitársait.

Az amerikai fekete lakosság esetén kívül [2] a létező liberalizmus odáig még nem jutott, hogy nyíltan követeljen pozitív diszkriminációt az etnikai kisebbségeknek, de a diverzitás és multikulti erőltetésével nyilván plusz anyagi forrásokhoz és kulturálisan indokolhatatlan [15] előnyökhöz juttatják őket.

A kisebbségek földrajzi diszkriminációja (autonómia) egyre forróbb téma Európában, mert a létező liberális demokráciák vakfoltjai már két esetben megmutatkoztak – katasztrófaközeli eredménnyel. Bosznia-Hercegovina gordiuszi csomóját a három nemzet országon belüli szétköltöztetésével „oldották” ki – ez ideig-óráig működhet, bár semmiféle logika sem igazolja, hogy akkor a tisztán szerb lakosságú szerb enklávé miért Boszniához, miért nem Szerbiához tartozik, vagy a horvát enklávé miért nem Horvátországhoz. Nyilván azért, mert a tiszta bosnyák (muzulmán) lakosságú maradék miniállam életképtelen lenne. A másik katasztrófa Koszovó. Az ősi Szerbia magja, ahol a beszivárgó (muzulmán) albánok szimpla túlszaporodással kiszorították az őslakosokat, mivel őket támogatták (kisebbségvédelem!), a szerbeket pedig minden módon elnyomták az európai hatalmak és az Egyesült Államok. Valakiknek valamiért nyilván érdeke a muzulmán zárványok ilyen fenntartása Dél Európában (lásd később).

Jelenünk próbaköve Ukrajna. Ha létező liberális demokrácia a krími rendezésben is rosszul teljesít, és ennek nagy a valószínűsége [16] – nagy bajoknak nézünk elébe. Meglehet, mire sorra kerül a létező liberalizmus szivárványszínű érdekviszonyainak elemzésére, a szomszédságunkban egy polgárháború, vagy még rosszabb zajlik majd.

Folyt köv.

Jegyzetek:

1. A testvérek különböznek: férfiak vagy nők, alacsonyak vagy magasak, szépek vagy csúnyák, erősek vagy gyengék, okosak vagy buták, jók vagy rosszak, etc.. Ha viszont egyenlők vagyunk, és te nő vagy, akkor nekem is nőnek kellene lennem, pedig nem vagyok, ha alacsony vagy, nekem is alacsonynak kellene lenni, pedig megütöm Frigyes testőreinek belépő magasságát, ha csúnya vagy, nekem is rútnak kellene lennem, pedig bizonyosan Adonisz vagyok, ha te erős vagy én is erős vagyok, pedig éppen alig tudok kimászni az ágyból, ha ostoba vagy, nekem is ostobának kell lennem, pedig talán nem vagyok, ha jó vagy nekem is jónak kell lennem, pedig épen szerinted én vagyok az eleven ürdüng. Ezek a kategóriák az általános egyenlőség eszméjében logikailag nem értelmezhetők.

2. A kisebbségvédelem követendő vagy elrettentő iskolapéldájának szokás felhozni – pro és kontra, létező liberális vagy (kripto)náci szempontok szerint – az Egyesült Államok fekete lakossága érdekében kifejtett pozitív állami diszkriminációt (vö. az amerikai krimikben a rendőrfőnökök színe változása [3]). Ellenzői szerint totál csőd, támogatói szerint teljes siker – az igazság természetesen középen van: aki élt az Államokban, meggyőződhet erről. A szegény déli államokban nem igazán sikertörténet, a gazdag államokban azonban sokkal sikeresebb – egészében a program sikeresen megteremtette az azelőtt nem létező fekete középosztályt ott, ahol erre lehetőség adódott a kapitalizmus keretei között (vö. szél ellen). Éppen ez az eredmény mutatja, hogy a program nem a kisebbség kisebbségként való fenntartására, hanem éppen az integrációjára szolgált.

3. A szinte teljesen ír férfiakból álló parancsnoki állomány az ezredfordulóra fekete férfiakra cserélődött (az ordítást valószínűleg ugyanabban az iskolában tanulták). Az abszurd most lép be: mára szaporodnak a női parancsnokok. Bár a Life-ban (OK – Mindhalálig zsaru) a női parancsnokot éppen egy ír férfi váltotta le…

4. Rendben. A távol keleten más a helyzet, de a nemek felborult arányát ott most éppen a férfiak szívják (meg Indiában az odatévedő fehér turistanők), és hülyeségre egyébként nincsen orvosság.

5. A feministák mítoszaival ellentétben nem minden foglakozás való nőknek [3], és nem minden hagyományosan férfiak számára „kitalált” mesterségben helyettesíthetők a férfiak. Ha ezt bizonyítani próbálnám, a rám ragadt „hímsoviniszta gyesznó” jelzős szerkezet csak további tápot lelne. Mindenesetre talán érdemes lenne statisztikailag megvizsgálni, hogy például az oktatás általános színvonalának hanyatlása a nyugati civilizációban térben és időben korrelál-e a tanári pálya elnőiesedésével. Ugyan nagy szívás lesz, de várjuk ki az időt, amikor mindennek gyümölcse beérik! Muhahaha! Én úgysem érem meg.

6. Természetesen az MGTOW mozgalomról van szó.

MGTOW-mozgalomról


FIGYELEM! A Férfihang.hu oldalain megjelenő írások szerzői jogvédelem alatt állnak!
Cikkeink utánközlését nyomon követjük az interneten!
Az írások a következő szabályok betartása mellett vehetőek át részben:
Az ön által most másolt cikkből kisebb részt idézhet a forrás (a szerző és a weblap) megnevezésével, vagy maximum az első feléig átveheti a cikket, amely esetben az átvett bevezető után az alábbi linket kell elhelyeznie:

A teljes cikk a Férfihang.hu - Antifeminista Férfimagazin oldalán olvasható:
http://www.ferfihang.hu/2014/03/31/ferfiak-akik-a-maguk-utjat-jarjak/

MGTOW-mozgalomról


FIGYELEM! A Férfihang.hu oldalain megjelenő írások szerzői jogvédelem alatt állnak!
Cikkeink utánközlését nyomon követjük az interneten!
Az írások a következő szabályok betartása mellett vehetőek át részben:
Az ön által most másolt cikkből kisebb részt idézhet a forrás (a szerző és a weblap) megnevezésével, vagy maximum az első feléig átveheti a cikket, amely esetben az átvett bevezető után az alábbi linket kell elhelyeznie:

A teljes cikk a Férfihang.hu - Antifeminista Férfimagazin oldalán olvasható:
http://www.ferfihang.hu/2014/03/31/ferfiak-akik-a-maguk-utjat-jarjak/

MGTOW-mozgalomról


FIGYELEM! A Férfihang.hu oldalain megjelenő írások szerzői jogvédelem alatt állnak!
Cikkeink utánközlését nyomon követjük az interneten!
Az írások a következő szabályok betartása mellett vehetőek át részben:
Az ön által most másolt cikkből kisebb részt idézhet a forrás (a szerző és a weblap) megnevezésével, vagy maximum az első feléig átveheti a cikket, amely esetben az átvett bevezető után az alábbi linket kell elhelyeznie:

A teljes cikk a Férfihang.hu - Antifeminista Férfimagazin oldalán olvasható:
http://www.ferfihang.hu/2014/03/31/ferfiak-akik-a-maguk-utjat-jarjak/

MGTOW-mozgalomról


FIGYELEM! A Férfihang.hu oldalain megjelenő írások szerzői jogvédelem alatt állnak!
Cikkeink utánközlését nyomon követjük az interneten!
Az írások a következő szabályok betartása mellett vehetőek át részben:
Az ön által most másolt cikkből kisebb részt idézhet a forrás (a szerző és a weblap) megnevezésével, vagy maximum az első feléig átveheti a cikket, amely esetben az átvett bevezető után az alábbi linket kell elhelyeznie:

A teljes cikk a Férfihang.hu - Antifeminista Férfimagazin oldalán olvasható:
http://www.ferfihang.hu/2014/03/31/ferfiak-akik-a-maguk-utjat-jarjak/

7. Ne nézzé mán! Az ember – emberszabású főemlős– természetes állapota a biszexualitás, tehát mind a kizárólag hetero, mind a kizárólag homo hozzáállás: deviancia. A jónépre jellemző szexuális nyomor mindjárt mérséklődne, ha a merítés nem ötven százalékot, hanem elvi száz százalékot tenne ki. He? Az én álmom a hermafrodita emberiség, ha egyszer hisztéria nélkül, komolyan és értelmesen képesek leszünk hozzányúlni a saját genomunkhoz.

8. Magyarországon, e kicsiny, ámde annál szegényebb északnyugat balkáni országban, ahol viszont a melegmásságjogi hőtérkép szerint

a legliberálisabb a másság jogainak kezelése „Franciaországtól keletre és Dániától Délre”. Nálunk a másságbizniszben érdekelt szervezetek vállalkozó szellemű egyéneket keresnek próbaperekre, hogy az államot a nemváltoztatási műtétek OEP fedezetére kényszeríthessék.

9. A következő lépés logikusan a pszichoszexuális okokból terméketlen (azonos nemű vagy transszexuális) párok gyerekhez jutásának törvényben garantált anyagi támogatása, magyarán, hogy az IVF, béranyaság, klónozás, mittudomén! költségeit az egészségbiztosítás fedezze.

10. Nem vagyok képes kihagyni egy intoleráns, kirekesztő, hülye, ámbár szakállas viccet sem! A fiú odasomfordál az apjához:

– Apám! Be kell vallanom, hogy meleg vagyok!

– Igen? Mondjad csak, fiam, a médiában dolgozol, vagy valamilyen művész vagy?

– Nem én.

– Akkor, van neked úszómedencés villád a Rózsadombon?

– Nincsen.

– Jachtod az Adrián?

– Nincs.

– Esetleg van hófehér Mercédesz kabriód?

– Az sincsen.

– Akkor fiam, te nem vagy meleg. Te csak egy kis, hülye buzi vagy.

11. Pedig alapvetően csak háromnak van értelme: semlegesnem, nőnem, hímnem. A transzszexualitás valójában nemtelenség, mert a tudományunk egyelőre nem képes arra, hogy működőképes nemi szerveket produkáljon. Valaki képtelen a reprodukcióra, képes a reprodukcióra női ivarszervekkel vagy képes a reprodukcióra hím ivarszervekkel. Hogy minderről közben mit képzel, más lapra tartozik – az emberi szexualitás, mint örömforrás [7] nem a reprodukció tárgykörébe tartozik. Az a faj, amelyik azért adja fel a reprodukcióját, mert hamis szexuális örömök illúzióját kergeti, valóban megérett a kipusztulásra.

12. A keresztes háborúk több keresztény áldozatot követeltek, mint nem keresztényt, az inkvizíció kb. háromszáz évig tombolt igazán, és ezalatt többnyire nem más etnicitások, hanem a saját közösség ellenében pusztított. A gyarmatokon elkövetett rémtetteket szinte kivétel nélkül nem katolikus államok polgárai követték el, az újkori boszorkányüldözés, rabszolgaság – reformált egyházi vívmányok (vö. „protestáns etika” illetve „Keresztény vagyok, nem hülye.”). Marad a papi pedofília. Érdekes, hogy az ateisták pedofilíája a bűnüldözésen kívül senkit sem érdekel. A katolicizmus-ellenesség egyébként kiváló üzlet, például nyolcvanmillió példányt lehet eladni vele egyébként teljesen értéktelen lektűrökből.

13. Pol Pot költő például műveltség alapján irtotta az ő népét.

14. Aki nem önvédelemből embereket öl, az tömeggyilkos – vagy katona, de ebbe ne menjünk bele. Ha mindezt politikai üzenetként teszi, akkor nem tudom, milyen, talán politikai marketing-tömeggyilkos. De az ilyet a motivációi vizsgálata nélkül szimplán őrültté nyilvánítani – életveszélyes ostobaság.

15. Milyen alapon támogathatunk egy kultúrát a másik ellenében? Miért és ki szerint magasabb rendű a tam-tam dob Bach orgonájánál?

16. Erről sajnos külön poszt készül, mivel hála az Egyesült Államok jól ismert békeszerző tevékenységének és az Unió impotenciába oltott vakságának a helyzet percről-percre változik – romlik –, tántorog a polgárháború felé.

A hatékonyság ellenforradalma 3

„…túlságosan sok hasznos dolog előállítása túlságosan nagy létszámú haszontalan népességet termel ki”

Karl Marx [1]

Illúzió és szemfényvesztés

Azt hiszem, az eddigieknél hosszadalmasabb bizonygatásra már nincsen szükség, hogy belássuk, a hatékonyság növelésének propagálása végeredményben szemfényvesztés.
Szemfényvesztés, mert igen sokszor nem valós hatékonyságnövekedésről van szó, hanem egyszerű csalásról. A tőke a jövő felélésével éri el azokat a makroökonómiai mutatószámokat, melyek a hatékonyság növekedését bizonyítják, és/vagy távoli rejtett rabszolgamunka, így lehetetlenül alacsony bérköltségek állnak a felfutás mögött.
Szemfényvesztés abból a szempontból is, hogy az értékképzés, így a profittermelés egyre döntőbb arányban a termelésből a tervezés, kutatás-fejlesztés-technnologizálás szintjére csoportosul, biomechanikus automaták szintjére degradálva a termelőket.
A hatékonyság tehát, amellett, hogy a tőkés profitját fokozza, az alapja a fogyasztó társadalom és a globalizált tőkés termelés kialakulásának, egyúttal a munkások feletti kontrollnak, végeredményben a munkásosztály, mint tudatos, cselekedni késze eszmei egység felmorzsolásának is eszköze.
A másik szemfényvesztés a globalizáció, mely mellett a szabadabb piaccal, a piac nagyságának kiterjesztésével, a tőke szabadabb mozgásának lehetőségével, a vámok csökkenésével érvelnek hívei. Nem mellesleg olyasféle jól hangzó maszlagokkal, mint a demokrácia terjedése, az emberi jogok szélesebb elismerése, a világ egészének bekapcsolása az információs infrastruktúrába, végeredményben egy világkormány és az egységes Föld, az örök béke elérése. Mindamellett, hogy a gazdasági érvrendszer önmagában is csak a profitmaximalizásáról szól, bölcsen hallgatván mindezek áráról, a liberális/altruista lózungokat lassan hatvan éve ismételgetik, anélkül, hogy a kontinentális (gazdasági) közösségek csíráinak kialakulásán kívül bármi is történt volna – az egész megmaradt a szépségkirálynő jelöltek által kötelezően elhabogott kliséhalmaznak, mellyel azt próbálják bizonyítani, hogy ők is értelmes és érző lények. A valóságban a globalizáció a jövő még teljesebb felélését, a fogyasztói szemlélet még szélesebb terjedését, az ázsiai rabszolga munkaerőhöz való hozzáférést jelenti.
A hatékonyság növekedése miatt a társadalom eddig példátlan méretű embertömeg eltartására (és bővített újratermelésére) vált képessé, és ez a tömeg egyúttal a megtermelt javak egyre növekvő piacaként a növekedés forrása is. Ezt a szimbiotikus kapcsolatot jelzi, hogy az erőltetett, irdatlan, túlpörgő fogyasztás időről-időre öngerjesztő hurkokat generál.
Mégis úgy tűnhet, a technológia segítségével a növekedés önfenntartóvá válhat.
Ez az illúzió a tőke legnagyobb szemfényvesztése, és a hatékonyság fokozásával, a fogyasztói szemlélet egyeduralkodóvá tételével és a globalizációval képes is fenntartani a korlátlan növekedés látszatát – egészen addig, amíg a jövőtől elorzott erőforrások is ki nem merülnek. A Föld gazdasága ugyanis egyelőre zárt rendszert képez.
Minél hatékonyabb lesz a termelés, annál hamarabb éri el a tőke növekedése határait, melyek már ma is világosan láthatók. A tőke egyelőre előremenekül, egyelőre van is hová, mivel azonban a pillanatnyi profitérdek maga zárja el a menekülés későbbi útját [2], résen kell lennünk, amikor majd valóban sarokba szorul!

Mi vár ránk?

A tőke a huszadik század folyamán már többször megmutatta, mire képes, ha vesztét érzi: a különféle mértékű fasizálódás az első világháború vége óta kíséri a történelmet. Mivel az eddigi fasizmusok Chilével bezárólag egyértelműen a munkásosztály hatalomátvételének alternatívájaként keletkeztek, kérdéses, hogy a munkásosztály e dolgozatban vázolt megtörése miféle utakra vezeti a sarokba szorított tőkéseket válság esetén.
A fogyasztói társadalom szellemi és erkölcsi szegénysége mindenesetre bizonyára kiváló táptalaja mindenféle totalitárius törekvésnek [3]. A terrorveszély folyamatos ébren tartása a nyugati világ köztudatában, vagyis a külső ellenség-belső fenyegetettség mesterséges fenntartása (megteremtése), mely a totalitárius rendszerek ismert és kedvelt fogása, mintha azt a célt szolgálná, hogy a társadalmat felkészítsék a rendkívüli állapotokból fakadó rendkívüli intézkedésekre, melyek természetesen a diktatúra bevezetését előzik meg. A fogyasztói szemlélet bizonyosan a szabadság korlátozását választaná a biztonság (jólét) ígérete fejében – még ha a választástételt demokratikusan is vezénylik le. Az út a globális, vagy két-hárompólusú államkapitalizmus [4] felé lélektanilag máris nyitva áll.
Előfordulhat az is, hogy előbb a fogyasztói társadalmak áthangszerelése következik be: kínai típusú, rabszolgamunka alapú termelés alakul ki Nyugaton is. Ha a termelők továbbra is munkát akarnak, ugyanolyan feltételekkel kell végezniük, mint az ázsiaiaknak. A totális kapitalizmus ezen a módon még könnyebben, külső ellenség híján is kialakulhat –természetesen az orwelli forgatókönyv szerinti pszeudo-ellenségeskedés ez esetben sem kizárt.
Az újfasizmus kiemelkedhet a káoszból is: a leggyorsabb, valószínűleg legvéresebb és legkiszámíthatatlanabb forgatókönyvek szerint az ázsiai típusú kapitalizmusok összeomolhatnak saját belső problémáik (demográfia, környezeti kihívások, kialakuló fogyasztói szemlélet) súlya alatt vagy hatalmas belső piacuk gyors felépülése után magukba fordulnak. Az ázsiai rabszolgamunka megszűnése Nyugaton mindenképpen káoszt idéz elő, mivel a javak előállítása az előállításukhoz szükséges tudás és szakértelem birtoklásáig bezárólag Ázsiába tevődött át. A tömegek rend iránti vágya pedig a történelem során nem egyszer eredményezett már fasiszta uralmat. Viszont tömegek hirtelen kijózanodása a fogyasztás mámorából, felébredése a fogyasztói lét szellemi ájulásából páratlan lehetőség lehet a közösségi eszme számára.
Az újfasizmus uralomra jutása elleni küzdelemben egyetlen előnyünk, hogy alábecsülnek bennünket, mert, úgy hiszem, a tőke ma már nem tartja ellenfélnek a munkásmozgalmat. Természetesen a harc így is nehéz és többfrontos. Egyszerre és globálisan kell küzdeni a tömegek fogyasztói szemlélete és a tőke ellen.

Van kiút? Mi a teendő?

Erre kell válaszolni minden baloldali gondolkodónak mielőtt a közösségi gondolat végképp feledésbe merül.
A legfontosabb kérdésre egyelőre nincs adekvát válasz, hiszen a baloldali gondolkodás ezidáig nemigen akarja észrevenni, hogy a célcsoportja lassan megszűnik létezni. Egyelőre ábrándokat kergetünk a proletár( világ)forradalomról, tapsolunk a Dél Európai tiltakozásoknak, melyeket többnyire valójában nem a munkás öntudat, hanem a fogyasztóként megszerzett javak elvesztése fölötti félelem vezérel, és nem vesszük észre, hogy a tőke harsányan röhög rajtunk, amint az üres levegőbe harsogjuk mozgósító szólamainkat.
Az anarchisták és az antiglobalista mozgalmak, úgy tűnik, valamennyire helyes úton járnak, amikor fellépnek a globalizáció ellenében, talán felismerve, hogy a kapitalizmus kialakuló új formáinak az ázsiai rabszolgamunka a gyenge pontja. Csakhogy eszköztáruk, mely jobbára kimerül az utcai akciózásban, a fogyasztói társadalomban sehová sem vezet – hiába kapnak így médiajelenlétet, szándékaik, elveik nem jutnak el a tömegekhez, mivel a média mindenestül a tőke szolgálatában áll, a tömegek szolidaritása híján legfeljebb médiabohócok és bűnbak/közellenség szerepét tölthetik be. A közösségi mozgalmak egyelőre nem nyújtanak olyan mondanivalót, mely az atomizálódott, réteg és egyéni érdekek mentén milliófelé hasadt tudatú fogyasztói társadalomban a többséget megszólítja, eléri. Anélkül pedig nem tudjuk még csak leleplezni sem a tőke szemfényvesztéseit, nemhogy cselekvésre mozgósítani százezreket.
Az internet relatív szabadságát és információterjesztő kapacitását ki kell használni, ameddig a tőke teljesen [5] befolyása alá nem vonja azt is. Múltba néző ábrándok kergetése és pótcselekvés helyett tudatos és célzott felvilágosító munkára (igen, propagandára!) van szükség, hogy a saját kizsákmányolásukat fel sem ismerő tömegek készen álljanak a cselekvésre, ha alkalom adódik.
Lesz alkalom.
A globalizáció jelenlegi szintjét és terjedését ugyanis az alacsony üzemanyagárak tartják fenn, és a tőke pillanatnyi profitérdekeinek engedve nem igyekszik hatékony , alternatív szállítási módok elterjesztésére [6]. Abban a pillanatban, amint az üzemanyagárak felszöknek, az ázsiai rabszolgamunka jelentősége és befolyása csökken, és a helyi termelés felértékelődik a tőke szemében – átmenetileg mindenképpen. Ekkor talán lehetőség nyílik a változásra, a cselekvésre. Mindemellett a valós és adekvát cselekvés már most is lehetséges: mindenkinek minden tőle telhetőt meg kellene tennie a lokalitás, a helyi gazdasági közösségek megteremtése és megerősítése érdekében.
Páratlan, és egyszeri lehetőséggel kell élnünk a megfelelő pillanatban, és ügyelni, hogy válság múltával a globális tőke ne legyen képes megsemmisíteni a megteremtett lokális gazdasági alakulatokat. Nem hiszem, hogy lesz több esély.

Vége?

Először publikálva: 2011-07-12 Rednews

Jegyzetek:

1. Karl Marx Szükséglet, termelés és munkamegosztás, in Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből,

2. Az űrhajózás, a Naprendszer bolygóinak kiaknázása kitörési pont lehetne a Tőke számára. Mivel azonban túlságosan nagy befektetéseket igényel, lassú megtérülést ígér és fölöttébb kockázatos kimenetelű, köszöni, nem kér belőle. A kapitalista termelési módok közül egyedül talán a kínai államkapitalizmus lesz képes a világűr kihasználására.
3. Hatalomra jutása és a második világháború kitörése közötti időben a náci rezsim valamiféle totális fogyasztói társadalmat épített ki Németországban.
4. Az orwelli modell.

5. Az internet ellenőrizhetetlensége, szabadsága már ma is mítosz*. Ne feledjük el, hogy a csomópontok, melyeken minden információ átfut, hol találhatók, és ki képes ellenőrizni őket – globálisan! Helyileg pedig az állam vonhatja ellenőrzése alá az infrastruktúrát, ha igazán akarja. Az információtechnológia erőforrás igényes, érzékeny/sérülékeny és felhasználói számára ellenőrizhetetlen. Fogalmunk sincsen miféle kontroll lehetőségeket építettek bele az évek ellenőrizetlen fejlesztései során. Veszélyes bízni benne – még az 2011-es Arab Tavasz eseményeinek fényében is. Mellesleg a haszontalan tartalom, a reklámóceán lassacskán használhatatlanná is teszi.
6. Ezek léteznek: léghajózás, óriásvitorlások, a vasútban rejlő, szándékosan figyelmen kívül hagyott potenciál, etc.

*: A cikk első publikálása óta eltelt három évben a Showden botrány, és legutóbb a Heartbleed biztonsági rés nyilvánosságra kerülése kapcsán az US NSA feltételezett tudomása a résről és  kihasználása a mítoszt végképp romba dönti.