Miért is baj, ha valaki a néphez, a népért szól?
Miért is nem demokrata az illető, ha egyszer populista?
Ki kezdte ezt a baromságot, hogy ugyanaz a szógyökér görögül a leghízelgőbb jelzőt adja a politikai szótárban a latin változat [1] pedig a legaljább stigmát?
És miért?
Van különbség démosz és populusz között?
Van különbség a hőseit számüzetésbe cserépszavazó és az aréna gladiátorainak vére által nyugtatott csőcselék között?
Van különbség Alkibiadész és Sulla között?
Szerintem nincs.
Mi akkor a magyarázat?
A modern demokráciában nincsenek arisztokraták. Elit viszont van, hajajaj! Az elit pedig éppen populáris szó ellentéte – a politikai elit szemében tehát a nép barátja [2] halálos ellenség.
Az a szó, amelyet az uraknak kellene használni, a demagóg [3]. Bár ebben meg a démosz van benne. Egyszerűbb lenne a hazug szót egyre elterjedtebben akalmazni. Úgyis mozog a szájuk.
Honnan is jött ez most elő?
Két okból:
- Tegnap belebotlottam egy linkbe, mely Bereznay Andrásnak, a Londonban élő történésznek a fejtegetését tartalmazza úgynevezett elitünkről és politkiai rendszerünkről (illetve az ő politikai rendszerükről). Ezt az esszét egyetlen valamennyire is tömegeket elérő médium nem hozta le mindezidáig. Az esszé címe: Kibulizott ország. Nagyon hosszú, kényelmetlen a képernyőről olvasni, és mivel a szerző nem él itthon, nyelvileg néhol elég rázós a szöveg. De ez a lényegen nem változtat. Ami a megdöbbentő, hogy ez az ember akár azok között is lehetne, akik a napokban oly látványosan hagyták el a pártnak csúfolt Szabad Demokraták Szövetségét [4]. Ha elolvastad, gondolkozz el azon, vajon miért nem alakult a rendszerváltás óta eltelt húsz évben egyetlen valamirevaló párt sem! Talán nem véletlenül...
- És ez a másik ok, amiért ezt a postot írtam: megkezdődött a letámadása liberális oldalról annak az embernek, akitől ugyan továbbra sem vennék használt autót, de legalább megpróbálta rendberakni azt a szarfészket, még a kókányoló kizárását is felvetette. Ennek a letámadásnak a kulcsszava a populista. Márminthogy szegény Retkes populista. Az csak a hab a tortán, hogy a demokrácia mintaképe pártnak olyas alapszabálya van, hogy a pártból kizárt képviselő nyugodtan megtarthatja mandátumát. A listásat is. Fasza. Jól összecseng a Bereznay féle elmélettel.
"Lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy, a Készenléti Rendőrség állományába tartozó tiszthelyettessel szemben."
Alsó Merániában ilyen is van: tolvaj zombi. Majd meglátjuk 28 héttel később! :-)
Jegyzetek:
[1] Az ókori rómaik voltak talán az első nép, akik imádták a hivatalos akronímákat (ennyire csak az amerikaiak szeretik, praktikus népség mindkettő) – S.P.Q.R.: ez állt a légiók jelvényén. Senatus Populusque Romanus – Róma Népe és Szenátusa. A politológia szerint egyformán korai populista volt Spartacus és Julis Caesar – van ennek értelme?
[2] Eképpen tehát a narodnyikokat, a népbarátokat egyforma kedvvel irtotta a cár, Kerenszkij, és a bolsevikok... Ugye szép?
[3] Tasziló találkozik úri barátjával, Arisztíddel:
– Hallottam, kéhlek, hogy megnősültél!
– Megnősültem, kéhlek!
– Azt is hallottam, kéhlek, hogy zsidő nőt vettél el.
– Igen, kéhlek. Nagyon jó pahti volt.
– Azt is hallottam, hogy áttéhtél miatta az izhaleita hitre.
– Áttéhtem, kéhlek.
– És milyen volt, kéhlek?
– Az nagyon kellemetlen volt, kéhlek, hogy kasztháltatni kellett magamat...
– Kasztháltatni? Nem köhülmetélni, kéhlek?
– Ó, az öhdögbe! – sápadt el Arisztid. – Ez a helyes kifejezés!
[4] Mindig mondtam, hogy az a párt, amelyik a nevében nem viseli a "Párt" szót, előbb-utóbb kimúlik. Lám, a következő választásra nem lesznek fórumok és szövetségek. Ha a Jobbik és az LMP nem változtat, nekik sem jósolok nagy jövőt.