A liberalizmus kék színe 3. árnyalat 1ső kupac

Van egy régi vicc:

Az Amerikai Egyesült Államokban (vö. hamarosan Estados Unidos, thanks to liberals), a létező liberális demokráciák legliberálisabbikában, ahol olyan szabad az ember, amilyen szabad csak lehet (engedik neki), az emberi jogok olyan szintre emelkedtek [1], hogy a feketék törvény szerint oda ülhettek a buszon, ahová akartak. De tényleg. A buszsofőr egyszer csak azt látja, hogy verekedés tört ki a járművén. Megáll, kibújik a kormány mögül:

– Mi van? Miért verekednek maguk?

– Ezek a szaros niggerek ide akarnak ülni, előre!/– Nem engednek a helyünkre a kibaszott fehérek!

– Álljálljálljállj! Törvény van róla, hogy nincsenek többé fehérek meg feketék, csak emberek vannak. Hogy maguk is megértsék, mondjuk, hogy mindenki kék színű! Értik?

– Ja. Biztos. Mindenki kék színű.

– Akkor a sötétkékek takarodjanak hátra, a világoskékek meg üljenek le végre a helyükre, hogy elindulhassunk!

Pontosan ez a fajta képmutatás (vö. reggel, délben meg este) az egyik legfőbb gond a létező liberalizmussal. Nem csupán azért, mert hazudik a nem liberálisoknak, a politikai korrektség [2] mocsarába – hazugságra – kényszerítve mindenkit, hanem mert önmagának, így mindazoknak is hazudik, akik bedőlnek neki, és hitükül [6] választják.

A létező liberalizmus végső hazugsága az egyenlőség hazugsága.

Valakiknek, valamikor nagyon érdekükben állt [3], hogy a felvilágosodás jól hangzó, és nem mellesleg igaz (érvényes, adekvát, etc.) hármas jelszavát egyetlen meghatározhatatlan, hazug izévé gubancolják.

Talán már nem emlékszel [5], meg egyébként is ismétlés a tudás anyukája, idézzük csak föl:

Liberté, égalité, fraternité

avagy

Szabadság, egyenlőség, testvériség!

Ahol a szabadság a feudális viszonyok alóli felszabadulást (a tőke, a termelőeszközök áramlása és a munkaerő szabadságát [7]), az egyenlőség a törvény előtti egyenlőséget, a testvériség pedig az emberfajtáknak a Homo sapiens fajban, mint egészben való feloldódását jelenti.

A létező liberális eszmerendszerben a szabadságfogalom olyan mértékben kiterjedt (vö. nem éppen ideális, de gáz), hogy szépen ki is üresedett, súlytalanná vált. Mostanra mém lett belőle, elmevírus. Sőt, a létező liberális számára fétis, vallásos gondolkodásának sarokköve [6]. Hogy valójában szabadságon a bolygó lakóinak 99%-a mindössze a függetlenséget (anyagi, személyi etc.) érti, a szabadság-mém papjait nem zavarja, sőt (vö. halászat és zavaros).

Ehhez a kiüresedett mémhez könnyen hozzákapcsolhatták az egyenlőséget [9], de természetesen nem a klasszikus, libertariánus értelemben vett, törvény előtti egyenlőséget, hanem az EGYENLŐSÉGET. Azt a hagymázas elképzelést, hogy a Homo sapiens nevű faj egyedei egyenlők nem csupán a törvény előtt, de társadalmi, mentális és biológiai értelemben is.

Felesleges azt fejtegetni, hogy micsoda szemenszedett, ordas ostobaság [10], a valóságnak mekkora figyelmen kívül hagyása ez az elgondolás. Aki képes logikus, tényeken alapuló gondolkodásra, és birtokában van némi társadalomtudományi, az emberi szellemre vonatkozó és biológiai tudásnak, az azonnal belátná az álláspont tarthatatlanságát, ha egyáltalán eszébe jutna ilyesmit akár gondolatkísérlet szintjén is fontolóra venni, aki pedig hitelv szintjén vallja az egyenlősdit, azt a legkeményebb érvek sem győzik meg.

Ehelyett érdemes megvizsgálni ennek a mára mítosszá nőtt tévhitnek azt eredetét, következményeit, továbbá az érdekviszonyokat, melyek újratermelését fenntartják.

Mind minden jóravaló tévhit, a létező liberális egyenlőség mítosz is önmagukban valóságos és értelmes dolgok – szándékos vagy véletlen [11] – összekeveredéséből ered. Valamikor, valaki egyszerűen összemosta a Nagy Francia egyenlőség és testvériség jelszavát, és látá, hogy ez jó. Neki. Hogy ez mikor történt, nem igazán tudom, de érzésem szerint valamikor az első világháború után [12]. Az összemosás olyan sikeres lett, hogy az egyenlőség fehérje egyszerűen elnyelte, feloldotta a testvériség kékjét – az az intenzív kékség szinte el is felejtődött. Az eredmény világoskék, ami mint tudjuk nagyon is sötét lehet, ezt pedig a szabadság vöröséhez adva lila a végkifejlet [13].

Pedig a testvériség a legfontosabb eszméje a Felvilágosodásnak – pontosan az az eszme, amelynek keretei között definiálni lehet a törvény előtti egyenlőséget, és az egyéni szabadságot. Abban a korban, amikor – a keresztény (zsidó) szentírás alapján! [15] – a nyugati emberiség pőre gazdasági érdekből alacsonyabb rendűnek – állatnak, lélek nélkülinek etc. – hazudta egész kontinensek, világrészek lakosságát, és a legrosszabb esetben beszélő gépként használta őket, jobb esetben – mint India brit urai, annyira nem vette emberszámba, hogy a fehér nők ruha nélkül mutatkoztak az indiai férfiszemélyzet előtt [16], tehát abban a korban annak megállapítása, hogy minden ember testvér, szó szerint életbevágó fontosságú.

Testvérnek lenni nem tesz többet, mint azonos szülőktől származni. Nem jelent egyenlőséget semmiféle értelemben, csak annyit, hogy azonos családba tartozunk, mindannyian Ádám és Éva vagy pár majomszerű lény leszármazottai vagyunk (kinek-kinek ízlése, világnézete szerint), de akár így, akár úgy, a Homo sapiens család tagjai. A testvérek különböznek: férfiak vagy nők, alacsonyak vagy magasak, szépek vagy csúnyák, erősek vagy gyengék, okosak vagy buták, jók vagy rosszak [10]. Még az egypetéjű ikrek sem abszolút értelemben egyenlők, „csupán” származásukban és a törvény – a társadalom jogi felépítménye – előtt.

A testvériségből viszont az következik, hogy a testvérünket semmilyen körülmények között nem taszíthatjuk ki az emberiség köréből, mert akkor önmagunkkal is ugyanazt kell tennünk. A testvériség automatikusan megvéd attól, hogy alacsonyabb rendű fajnak tartsanak, hogy állatnak nyilvánítsanak [18].

Ha elfelejtjük a testvériséget, ha összemossuk az egyenlőséggel, ha hatókörét az egyenlőségre vonatkoztatjuk át, éppen olyan igazolhatatlan helyzetbe kerülünk, mint amikor a matematikában illegitim transzformációt alkalmazunk. Kapunk valami eredményt, de az illegitim transzformációkkal kapott eredmény érvénytelen és szinte biztosan pontatlan, a támogatására újabb és újabb, egyre nehezebben igazolható transzformációkat, műveleteket kell bevezetni. Magyarázni kell a bizonyítványt.

Ez történik éppen. Következményül, mintegy.

Folyt köv.

Jegyzetek:

1. Rosa Parks Forever!

2. Explicite már nemigen lehet politikai korrektségről beszélni – Hál’ Istennek! Van viszont helyette a témák nyilvános szalonképtelené nyilvánítása, fogcsikorgató öncenzúra kényszer és egyfajta nem hivatalos [4], de szervezetileg tetten érhető cenzúra. Sokkal kevesebb ügyről illik ma beszélni, mint akár a bolsevizmus alatt, a kurrens tematikát [5] pedig a létező liberális értelmiség kénye-kedve, na jó, érdeke szerint határozza meg.

3. Egy már Teremtőjéhez megtért tudós ismerősöm mondta: ha valamilyen érthetetlen és indokolatlan szakmai ellenállásba ütközöl, mindig személyes, többnyire anyagi érdeket találsz mögötte.

4. Már ez sem igaz. Egyre szépülő számban tagozódnak be a jogalkotásba olyan témák, melyeknek akár megvitatását is törvény sújtja [6]. A XX. Századi nagy totalizmusokat leszámítva soha ilyesféle gondolatrendőrség nem létezett a történelemben, mint ami az egyesülő Európát jellemzi.

5. Egy másfajta cenzúrával, a változatos ellehetetlenítéstől (nevetségesség, korszerűtlenség, primitívség, tahóság vádja, esetleg nyílt szakmai ellehetetlenítés vagy agyonhallgatás) való félelem cenzúrájával elzárva a teret [6] az érdekeikbe ütköző, vagy egyszerűen „nem tetsző” témák elől.

6. Az ismert Clarke-i bon mot parafrázisával:

A kellően fejlett ideológia nem különböztethető meg a vallástól.

A létező liberalizmus, mint vallás – egyelőre és szerencsére – törzsi szinten tart, vagyis fétisek, tabuk és sámánok szintjén operál, de sajnos a vallás intézményesülése – egyházzá válása – már megkezdődött. A létező liberális első Anyaszentegyházat úgy hívják: jogállam. Szépen fejlődik, vannak prófétái (filozófusok) és mártírjai (a jogállamon kívül jár vajon kárpótlás elítélt bűnözőknek azokért a „jogsértésekért” (a jogállami jog nem egyenlő az igazsággal), amit a bűnük bizonyítása során „elszenvedtek”) és van már zsírosodó, anyagilag érdekelt papsága is.

7. A munkaerő szabadsága – a személyi szabadság – automatikusan jelenti az ókori típusú rabszolgaság és a feudális jobbágyság (röghöz kötöttség, robotmunka etc.) végét, de a tőkerendszerben természetesen azonnal a legaljasabb rabszolgaság lépett helyükbe, a bérrabszolgaság [8]. A tőke szabadsága a feudális kiváltságok, mint szabadság korlátozó tényezők eltörlése után a nemzetközi pénzügyi rendszerrel és a virtuális pénzforgalommal megtámogatva végül korlátlanná vált – éppen ettől koldulunk most és mindörökké. A termelőeszközök mozgásának szabadsága útjában ma már csupán maga a tőke és a természeti korlátok állnak (vö. globalizáció). El tudok képzelni egy olyan világot, hogy a termelőeszköz házhoz jön, és nem munkásnak kell utazni hozzá.

8. Az osztályrendszer, mint jelölés elavult, nem adekvát, újragondolásra szorul, mivel a kapitalizmus, benne a bérmunka jellege és maga a bérmunka is átalakult – méghozzá nemcsak a klasszikusok ideje óta, de a huszadik század első feléhez képest is. Viszont a bérrabszolgaság – legalábbis annak, akinek van munkája – megmaradt. Az átlagos természeti népek heti 12, a középkori jobbágy a bőség idején (például Anglia, XIII. század) átlag heti 20-27 órát töltött anyagi újratermelésével. Az ipari kapitalizmus hajnalán viszont nem volt ritka a heti 70 óra! Ma 40 óránál tartunk, a szüleim az átkosban még 48-at dolgoztak, de az előző átkosban volt, hogy hatvanat. A 3x8 a XX. század elején reális és fájó követelése volt az akkor még létező munkásmozgalomnak. A magyar nyelv a szokott csodálatos pontossággal tükrözi ezt a rabszolga állapotot: szabadságon lenni = nem dolgozni a bérrabszolgaként. A szabadság a bérmunka hiánya. Az angol leave; a német urlaub; az orosz otpuszk; a francia congé – csak elmaszatolják a szigorú valóságot.

9. Leültem volna a meglepetéstől, ha nem éppen a kanapén hencselek, amikor azt olvastam egy nagyra becsült – megkockáztatom – barátomtól, hogy „a szabadság azt jelenti, hogy mindenki egyenlő.” Kinek jelenti ez a szabadságot? Kinek a szabadsága az egyenlőség? Miben egyenlő mindenki? És így tovább…

10. Ha egyenlők vagyunk és te nő vagy, akkor nekem is nőnek kellene lennem, pedig nem vagyok, ha ostoba vagy, nekem is ostobának kell lennem, pedig talán nem vagyok, ha csúnya vagy nekem is annak kellene lennem, pedig biztosan gyönyörű vagyok. Ezek a kategóriák az általános egyenlőség eszméjében logikailag nem értelmezhetők.

11. Gyermekeimnek mindig azt tanítottam, hogy véletlenek nincsenek, csak inkompetens cselekvők. Kvantumfizikai összefüggésben természetesen bizonyára vannak véletlenek (ugyan még senki se látta őket otthonos matematikai kifejeződéseiken kívül), de az emberiség egyelőre nem a szubatomi világban él, tehát a véletlent az adott esetben tekintsük egyszerű, kétkezi ostobaságnak.

12. Az egyébként kitűnő Lincoln filmben sajnos létező liberális eszmefuttatásokat is bele-bele adnak szegény Abe szájába – nem tudom ellenőrizni, vajon joggal-e. Lehetséges, hogy Lincoln az első létező liberálisok egyike volt, mindenesetre republikánus párttársai élesen megkülönböztették az egyenlőség (törvény előtt) és a testvériség eszméjét. Ellentétben bruttó és nettó kőkemény rasszista demokrata ellenfeleivel (vo. gyökerek, mindhárom értelemben).

13. Ha kérhetem, egyelőre teljes tisztelettel, nemes és vitézlő uraimékat, én maradnék az eredeti trikolórnál, ha már a vörös zászlómat volt pofátok betiltani a legteljesebb szocdem (vö. árulás [14]) és létező liberális támogatással.

14. Világraszóló skandalum, hogy a tisztelt elvtársak hagyták a jóravaló konzervált társaságnak (vö. lejárt szavatosságú hurkakonzerv), hogy összekeverje a kommunizmust a bolsevizmussal, és egyikőtök se nyitotta ki e szemenszedett hazugság ellenében zsíros pofáját az Országzüllésben. Ezt se bocsátom meg nektek elvtelenkéim (vo. gyökerek, két értelemben)! A létező libsiket most nem bántom, az egyszer elvhűen cselekedtek a szabadon vásárolható elvűek: hiszen a liberalizmus ellentettje a kommunizmus, érdekük őnekik, hogy ellehetetlenedjék. A kiárulás nem mindig egyenlő az árulással.

15. A nyugati civilizáció már csak ezért az egy gusztustalanságért megérdemli dicstelen végét. Az a civilizáció, ami saját elvi alapjaira szarik ekkora ívben, halálra ítéli önmagát [17].

16. Mekkora is a különbség a szolgáit halálra korbácsol(tat)ó brit gyarmatosító, amerikai ültetvényes és egy náci altiszt között? Esetleg vegyük elő Belga Kongó történelemkönyvét is, ha van hozzá gusztusunk! Ez nem felmentést vagy igazolás jelent bármilyen rémtettre, csupán rámutat arra, hogy a kivitelezés technológiája nem tesz egyedivé egyetlen népirtást sem – az elembertelenedés és az emberiségből kizárás lélektana és taktikái nem változtak a századok során [17], ahogy a következményei sem.

17. Érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy a szorosan vett rasszizmus miért éppen azon a kontinensen és akkor uralkodott el ilyen végletesen, ahol és amikor a buddhizmus után az elvileg legszelídebb, legmegengedőbb és legnyitottabb vallás lett egyeduralkodó. A Római Birodalom még nem volt rasszista. Egyesek szerint a katolicizmus sem (a vallási türelmetlenség nem rasszizmus), a rasszizmust a kapitalista termelési móddal szépen összenövő és együtt kibontakozó, a tőke profit-spermájával megtermékenyített reformáció szülte.

18. Természetesen, ha a testvériség eszméjét nem befogadó, hanem kirekesztő értelemben sajátítják ki, a legrosszabb fajta nacionalizmus a végállomás: a nácizmus. De úgy gondolom, a testvériség eszme kirekesztő használatának egyszerűen nincs értelme: a testvériséggel igazolni a nacionalizmust ugyanolyan gyalázatos hazugság, mint a marxizmussal igazolni a bolsevizmust vagy a bukás után a bolsevizmus rémségeivel diszkreditálni a marxizmust [13].