Vallomás

„1942-ben ismertem meg Dániel Zoltánt. Egy ismerősöm, név szerint Galván Tivadar mutatott be neki, aki az autógyárban dolgozott. Akkor még nem sejtettem…”

Avagy

„Elnézést, Virág elvtárs! Ez az ítélet.”

Mielőtt közzéteszem (kiokádom?) a létező liberalizmus újabb ekézését, most, a felesleges választások vészes közeledtével nem árt tisztázni egynémely ügyet, mielőtt esetleg elmérgesedik a helyzet. Valamit esetleg rosszul hisznek rólam egyesek, és később ez talán nem kívánt következményekkel jár.

Először is tartozom egy bocsánatkéréssel Képes Gábornak, amiért nyilvánvalóan ráijesztettem ártatlannak szánt ugratása miatt. Ugyan egymás között már tisztáztuk, mivel azonban az ügy nyilvánosan esett, a végső feloldásnak is nyilvánosnak kell (illik) lennie. Tehát: ilyen durván még életemben nem förmedtem senkire, és ez a förmedés elég veszélyesnek látszhatott, mert a dühöm – valószínűleg a méreteim miatt – veszélyesnek látszik. Ezért elnézést kérek. A (kontrollálatlannak tűnő) dühöm oka egyszerű volt: az ugratás elevenembe talált. Az Erkel sorsa érzékeny pont a világlátásomban, egyben szimbóluma is annak rettenetes világnézeti-politikai-gazdasági-erkölcsi szarmaelströmnek, ami ebben az országban kavarog.

Ez a kavarodás a származásból következő gondolati és cselekvési mintázatok, világnézetek és politikai hitek látszólag egyértelmű és átléphetetlen szakadékok tagolta viszonyrendszerét tökéletesen átláthatatlanná teszi (vö. cui prodest, domine?), és az ember észre sem veszi, máris egy szakadék túloldalán találja magát, esetleg olyan oldalon, mely saját viszonyrendszereivel tökéletesen ellentétes.

Hadd szögezzem le: marxista vagyok és ez a világnézet kommunista meggyőződésemet (politikai hitem) támasztja alá, mely viszont egyértelműen származásomból következik. Nyilvánvaló, hogy előbb voltam (ösztönös) kommunista, mint marxista, de ez tökéletesen mindegy a végeredmény szempontjából.

Bevallom, volt egy időszak, amikor a politikai hitem képes volt felülírni a világnézetemet, és elkövettem azt az ostobaságot, hogy szervezetileg csatlakozzam az MSzP-hez (vö. tagság). Legalábbis lokálisan van egy kis szerepem abban, hogy 2002-ben Megyó került a miniszterelnöki székbe. Most nem ezt szégyellem (mármint Megyót) hanem, hogy egyáltalán voltam olyan ostoba, hogy azt gondoltam, a junta irányította párt (MSzP) körömpiszoknyival is demokratikusabb a vezér irányította pártnál (Fidesz) – egyáltalán, hogy bármiféle hitelt is tulajdonítottam a képviseleti demokráciának. Meginogtam, elvtársak, az én világnézetemben! Mentségemül: 2000 táján az egész életem inogott, kilengtem tehát, na [1]. És persze azt is piszkosul szégyellem, hogy ha már ott voltam benne (vö. „mint aki halkan belelépett”) a pártban, a 2002-es választást követő kijózanodásom és kiábrándulásom (meg a magánéleti ügyek, külföldi tartózkodás, etc.) miatt tétlenségemmel asszisztáltam Gy. Ferenc elkövető hatalomra kerüléséhez és országpusztításához [2].

Aki itthon töltötte a XXI. század első évtizedének első kétharmadát, annak talán nem tűnt fel ez a pusztítás még akkor sem, ha nem volt közvetlen vagy közvetett haszonélvező – ha az volt ugye [2]. A folyamatos szerecsenmosdatás, pannonpuma ugratás, „trükkök százai”, „reggel, délben meg este” elaltatták az éberséget, és 2006-ban még az őszödi szivárgás (vö. inkomtinencia) sem rendítette meg a hitet. Minderről kiválóan gondoskodtak [3] a bűn- és tettestársak, az MSzP létező liberális partnerei és valóságos mozgatói – még a junta is lehet valakik marionett színháza.

Bevallom, 2004 őszén skype-on keresztül veszekedtem az itthoniakkal a traktoristablokád ügyében Gy. F. elkövetőnek adván igazat (vö. „azt a régi hitem”). Mea culpa!

A következő év tavaszára azonban odakint már nyilvánvaló volt számomra, hogy a traktoros parasztoknak volt igazuk: az Uniótól már átutalt pénzüket elköltötték másra, és a pénzt visszapumpálni a rendszerbe csak Gy. F. koreai útja után sikerült – nyilván kölcsönt kuncsorogni loholt őkelme. A jólirányzott őszödi őszinteségroham ezt utólag igazolja, mintegy.

Bevallom azonban, hogy akkor piszokul nem érdekelt, mi történik itthon.

A pofont akkor kaptam, amikor hazajöttünk – és az országot romokban találtuk (vö. surprise)! Ez 2007-ben volt, a romok csak az akkori ellenzéknek (vö. amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten) és a frissen hazatérteknek tűntek a szemébe. Az igazhívőknek még a világválság kirobbanása sem nyitotta föl a szemét.

Bevallom, akkor még nem találtam vissza a marxizmusomhoz.

Bevallom, egy dolog számított akkor: mindent, csak Gy. F. és tettestársai további országlását ne (vö. Állítsátok meg Elkúró Uit!)! Ehhez a programhoz az egyetlen valós alternatíva 2010-re máig – sőt, egykori elvtársaim töketlenségét látva most még inkább – nyilvánvaló, és ennek a ténynek a felismerését a {TGM}megrezzenthetetlen hitű antiorbánistákon{/} kívül a 2010-es választásokon meglehetős szép számú választópógár (kéz)jelét is adta. Lehet fújolni, meg handabandázni, de az előző farbakúrt választási rendszerben ez bizony kétharmados parlamenti (vö. országzüllés) többséget jelent. Tetszettek vóna nem ennyire elkúrni.

Felületes olvasó számára, mint amilyenek az én vessző barátaim általában, az előző bekezdés azt jelenti, hogy belebújtam a patásorbán hátsójába, és utolsó, köcsög fideszes vagyok.

Pedig nem. Mindössze az említett szarmaelström ködösíti el a tisztánlátást. Az van, hogy a patásorbán és pártja színtiszta szocdem politikát folytat, igyekszik visszafordítani a létező liberálisok sunyi pusztítását, megtetézve azzal, hogy a lokalitást helyezi előtérbe a globalitással szemben. Ezzel szemben viszont MSzP és vidéke, bedőlvén a létező liberálisok trükkjeinek [4] és elválaszthatatlanul összenőve velük (vö. enyves kéz enyves kezet mos, illetve összetartoznak, akik tartoznak egymásnak) messzire kerülve nem létező szocdem gyökereit ultraliberális politikát folytat, és a globalitást minden tekintetben a lokalitás fölé helyezi.

Visszatalálva marxizmusomhoz, azt mondom:

1. a legrosszabb szocdem politika is jobb, mint a legjobb létező liberális politika

2. a létező liberális politikai pusztításának minden nem fasiszta visszafordítása [5] támogatandó

3. a kapitalizmus jelen fejlettségi szintjén a globalizáció a faji öngyilkossággal egyenlő.

Erre nehezen varrsz gombot, mi?

Mond az valamit, hogy a létező liberalizmus a kapitalizmus 2.0 végső ideológiája? The ultimate one, fuck you!

Ha a legvadabb tőkeaplogéta és igazhitű liberális is vagy, nem tagadhatod, hogy

a.) ez az a gondolati rendszer, mely a termelőeszközök, pénz és munkaerő legszabadabb áramlását biztosítja;

b.) megszüntet minden különbséget ember és ember között, így

c.) egyszerre kínálja tálcán az atomizált, uniformizált, segghülye fogyasztót és az individualizált, uniformizált, gyökértelen, szerveződésre (érdekérvényesítésre) képtelen (osztály-, sőt réteg öntudatától megfosztott) munkavégzőt;

d.) a progresszió jelszavával kiveszi a technológia fejlődés kontrollját a társadalom kezéből, és arctalan, személytelen, felelősség nélküli szervezetek kezébe adja;

e.) eltávolítja a tőke szerveződésének útjából az utolsó erkölcsi gátat, a transzcendentális hitből fakadó etikát, majd

f.) a jog álcája alatt arctalan, személytelen, felelősség nélküli szervezetek és személyek irányítása alá helyezi a termelőeszközöket és a munkaerőt, így

g.) végső soron, globális egyeduralkodóvá emelkedésével, minden akadályt elhárít a töke inherens hibájának, a növekedési kényszernek végtelené válása elől (vö. szingularitás) és

h.) történik mindez egy véges erőforrásokkal rendelkező, zárt rendszerben, a Föld nevű bolygón.

Hát, egy mai marxista ezért tekinti halálos ellenségnek a létező liberalizmust. Ugyanis a kapitalizmus legfejlettebb foka, ahol a klasszikus tanok szerint meg kellene valósulnia a kommunizmusnak, önmagától mintegy, a totális fogyasztói világállam/világvállalat lesz – ha a létező liberális demokrácia és gazdaság modellből indulunk ki. Ott pedig, elnézést kérek Örkény Istvántól a parafrázisért, de lófasz fog megvalósulni, nem kommunizmus. Illetve pont annyira lesz kommunista az a rendszer, mint Dunaújváros építése idején volt Magyarország.

Bevallom, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy patásorbán és pártja meg csatolt részeik egyfajta protofasiszta Magyarországot toldoz éppen össze a ballib „elit” hagyta romokon (vö. sírva tallóz, aki él). Azonban, amíg a demokratikus kereteket kénytelenek fenntartani, mindig van esély a proto protonak maradására. Ha pedig eljő az ő színeváltozásuk, egyszerűen készen kell állni és jól odacsapni, ahova és amikor kell (vö. mókásököl). Azonban, ha tik, elvtikéim, tízpercenként tele náciveszélyezitek Európát, miközben szorgos, ámde tökéletesen inkompetens munkálkodástok eredményeképpen az explicit náci párt, a proto- és kriptofasiszták kirakatszervezete (vö. villámhárító), 20 % fölötti parlamenti arányhoz jut, így aztán akkor, amikor oda kell majd csapni, senki sem fog támogatni bennünket. Főként, hogy a proto- és kriptofasiszták már nem csak a magyar spájzokban vannak, de Európa valamennyi éléskamrájában is készülődnek.

A fasizálódást elméletben ugyanis könnyű felismerni, könnyű vele harcolni, le lehet győzni – a fasiszta egyszerű, mint a faék, mert ki kell mondania, amit gondol, még akkor is, ha hazudik, mivel a radikalizmus az éltetője, és a radikalizmus elsorvad bombasztikus „igazságok” nélkül.

A dolog most már persze még rosszabbul áll, mint elméletben. A fasizmus immár nem azonosítható olyan könnyen, hála a c.), d.), e.), f.), g.), pontoknak. Kösz, fiúk!

Még valamit a lokalitás-globalitás viszonyában.

Igaz marxista [6] – így én is – természetesen azt gondolja, hogy az egész világon egyszerre valósuljon meg a kommunizmus, azután egységes kommunista bolygóként lépjünk tovább az igazi történelembe. Szóval globalisták vagyunk, na, de nagyon. És ez így nagyon szép terv, mindössze egy gyenge pontja van: mi van, ha akkora nem lesz lakható bolygónk?

A kapitalizmus 2.0 (tőkés globalizáció) ugyanis éppen ezen munkálkodik. Mármint, hogy ne legyen. A fenntartható fejlődés liberális maszlaga ugyanis éppen a fenntarthatatlanságra világít rá. Nem lehetséges végtelen növekedés egy véges rendszerben. Jelenleg éppen a dédunokáink tartalékait éli föl a tőke inherens növekedési kényszere, és a tőkét, nagyon jól tudjuk, nem érdekli a jövő. A jövő hét sem, ha a mai extra-extra-extra-extraproftja garantált.

Minden lokális kezdeményezés – kisvállalkozás, házi energiagazdálkodás, vízgazdálkodás, disznó az ólban, veteményeskert, gyümölcsfa, akármi! –, ami a tőkés globalizációt lassítja, az unokáinknak ad esély. Mellesleg a háztáji a mi életminőségünket javítja.

Bevallom, innentől kezdve körömpiszoknyit sem érdekel, hogy az a politika, ami globalizációt lassítja jobbról vagy balról jön, és milyen a színe. Az sem érdekel, hogy miért teszi, politikusainak hatalommániájából, agyukat megszállt lila vagy ződ [10] ködök, vagy az UFÓk miatt, mindegy.

A patásorbán és valamennyi nyilvános vagy titkos csatolt része nyíltan és cselekvőn globalizációellenes.

Jegyzetek:

1. Odáig jutottam (vö. mélypont), hogy elhittem dr Kende Péter gyalázatos könyvnek minden betűjét kedves Viktor barátomról.

2. Egyesek számára az aranykor: dübörgő magyar gazdaság, devizahitel, pannon puma, rópjunió, PPP konstrukció, haveri mecenatúra – számolatlanul ellopható/elkölthető/elverhető közpénzek ingyen. Ezek az egyesek, az ingyenpénzek 2010 utáni politikai átirányításának vesztesei a leghangosabb legacsarkodóbb bírálói a Fidesz kormánynak.

3. És gondoskodnak. Odáig süllyedt már morálban ez a kurva ország, hogy a néhai SzDSz (vö. Tudjuk, merjük, zsebre tesszük) prominensei sorra jelentetik – jelentethetik! (vö. vastag bőr) – meg tanulmányaikat, könyveiket az SzDSz dicső múltjáról meg a Fidesz jelenlegi antidemokratikus kormányzásáról. Gy. F. elkövető gyalázatos beszédét immár egyre inkább hősi tettként tolná bele a köztudatba (vö. orális felvezetés, anális befejezés), azt sugalmazván mellesleg, hogy az egész a Fidesz műve. Bizony, a patásorbánnak bokros teendői közepette akadt ideje, hogy megírja és lediktálja Gy. F. elkövető számára az őszödi beszédet…

4. Az én egykori elvtársaim nem racionálisak, csupán csak racionalizálnak. A létező liberálisok orruknál fogva vezetik, és olyan érzelmi döntésekbe kényszerítik őket, melyek szocialistának látszanak, de a societas, magyarán a zemberek (magyarok, polgárok, országlakosok, dolgozók, nem dolgozók, katonaság /ez nincs/, népség) helyett valahogy mindig a nemzetközi fináctőke – meg a proletár internaci nevében a hazai kleptokrácia krémje – jön ki gazdagabban belőlük. Olyan avétas trükköket szopnak be az én egykori elvtársaim, amelyek már száz éve is röhögésre fakasztottak minden gondolkodó embert (vö. hasznos és haszontalan idióták). It’s a shame!

5. Ad absurdum ebbe beleértendő még az alkotmányos királyság is.

6. Marx még nem. Ő annak adott esélyt, hogy a kapitalizmus akkor legmagasabb fokán, Európában győz majd automatikusan a kommunizmus [7], és féltette is rendesen ezt a képzeletbeli győzelmet attól, hogy a maradék, földrajzilag kiterjedtebb, fejletlenebb kapitalisták erőszakkal megdöntik. Joggal. A történelem őt igazolta Lenin ellenében, bebizonyítva, hogy a kommunizmus egy országban, de még egy földrészen sem valósulhat meg. Mindent vagy semmit [8].

7. Zseniális közgazdász, zseniális filozófus, de csapnivaló természettudós volt szegény, és fingja sem volt a zemberekről (igaz, pszichológia, szociológia, genetika etc. akkor még nem is létezett). Ha a marxizmusba egy kicsivel több kerül bele a zseniálisan sokoldalú Engels természettudományos ismereteiből, és kevesebb Marx iróniájából [9] minden másképpen alakul. Ez sajnos ma is így van: mintha a marxizmushoz csak bölcsészeknek lenne joga hozzápiszkálni.

8. Megvan a Néphadseregből (igen, bármilyen meglepő, ennek a „kurva országnak” volt hadserege, még hadiipara is) a poltiszt szövege?

– Eeeltássak! Ma a cucializmus a Főd egyharmadán uralkodik, de fog még uralkodni az egytizedén, az egyszázadán, sőt az egyezredén is!

Neki is igaza lett!

9. Erről egyszer még bővebben, de a munkásmozgalomnak az ő véres tragyődiája, hogy szó szerint vették az elvtársak Marx erősen ironikus magyarázó példáit.

10. Hogy ne legyünk mán olyan komolyak:

Katona keresztrejtvényt fejt:

– Szín, három betű?

– Ződ.

…

– Hipermarket, három betű?

– Bót.

…

– Női nemi szerv, négy betű?

– Függőleges?

– Nem. Vízszintes.

– Akkor száj.

…

És így tovább.