A hatékonyság ellenforradalma 3

„…túlságosan sok hasznos dolog előállítása túlságosan nagy létszámú haszontalan népességet termel ki”

Karl Marx [1]

Illúzió és szemfényvesztés

Azt hiszem, az eddigieknél hosszadalmasabb bizonygatásra már nincsen szükség, hogy belássuk, a hatékonyság növelésének propagálása végeredményben szemfényvesztés.
Szemfényvesztés, mert igen sokszor nem valós hatékonyságnövekedésről van szó, hanem egyszerű csalásról. A tőke a jövő felélésével éri el azokat a makroökonómiai mutatószámokat, melyek a hatékonyság növekedését bizonyítják, és/vagy távoli rejtett rabszolgamunka, így lehetetlenül alacsony bérköltségek állnak a felfutás mögött.
Szemfényvesztés abból a szempontból is, hogy az értékképzés, így a profittermelés egyre döntőbb arányban a termelésből a tervezés, kutatás-fejlesztés-technnologizálás szintjére csoportosul, biomechanikus automaták szintjére degradálva a termelőket.
A hatékonyság tehát, amellett, hogy a tőkés profitját fokozza, az alapja a fogyasztó társadalom és a globalizált tőkés termelés kialakulásának, egyúttal a munkások feletti kontrollnak, végeredményben a munkásosztály, mint tudatos, cselekedni késze eszmei egység felmorzsolásának is eszköze.
A másik szemfényvesztés a globalizáció, mely mellett a szabadabb piaccal, a piac nagyságának kiterjesztésével, a tőke szabadabb mozgásának lehetőségével, a vámok csökkenésével érvelnek hívei. Nem mellesleg olyasféle jól hangzó maszlagokkal, mint a demokrácia terjedése, az emberi jogok szélesebb elismerése, a világ egészének bekapcsolása az információs infrastruktúrába, végeredményben egy világkormány és az egységes Föld, az örök béke elérése. Mindamellett, hogy a gazdasági érvrendszer önmagában is csak a profitmaximalizásáról szól, bölcsen hallgatván mindezek áráról, a liberális/altruista lózungokat lassan hatvan éve ismételgetik, anélkül, hogy a kontinentális (gazdasági) közösségek csíráinak kialakulásán kívül bármi is történt volna – az egész megmaradt a szépségkirálynő jelöltek által kötelezően elhabogott kliséhalmaznak, mellyel azt próbálják bizonyítani, hogy ők is értelmes és érző lények. A valóságban a globalizáció a jövő még teljesebb felélését, a fogyasztói szemlélet még szélesebb terjedését, az ázsiai rabszolga munkaerőhöz való hozzáférést jelenti.
A hatékonyság növekedése miatt a társadalom eddig példátlan méretű embertömeg eltartására (és bővített újratermelésére) vált képessé, és ez a tömeg egyúttal a megtermelt javak egyre növekvő piacaként a növekedés forrása is. Ezt a szimbiotikus kapcsolatot jelzi, hogy az erőltetett, irdatlan, túlpörgő fogyasztás időről-időre öngerjesztő hurkokat generál.
Mégis úgy tűnhet, a technológia segítségével a növekedés önfenntartóvá válhat.
Ez az illúzió a tőke legnagyobb szemfényvesztése, és a hatékonyság fokozásával, a fogyasztói szemlélet egyeduralkodóvá tételével és a globalizációval képes is fenntartani a korlátlan növekedés látszatát – egészen addig, amíg a jövőtől elorzott erőforrások is ki nem merülnek. A Föld gazdasága ugyanis egyelőre zárt rendszert képez.
Minél hatékonyabb lesz a termelés, annál hamarabb éri el a tőke növekedése határait, melyek már ma is világosan láthatók. A tőke egyelőre előremenekül, egyelőre van is hová, mivel azonban a pillanatnyi profitérdek maga zárja el a menekülés későbbi útját [2], résen kell lennünk, amikor majd valóban sarokba szorul!

Mi vár ránk?

A tőke a huszadik század folyamán már többször megmutatta, mire képes, ha vesztét érzi: a különféle mértékű fasizálódás az első világháború vége óta kíséri a történelmet. Mivel az eddigi fasizmusok Chilével bezárólag egyértelműen a munkásosztály hatalomátvételének alternatívájaként keletkeztek, kérdéses, hogy a munkásosztály e dolgozatban vázolt megtörése miféle utakra vezeti a sarokba szorított tőkéseket válság esetén.
A fogyasztói társadalom szellemi és erkölcsi szegénysége mindenesetre bizonyára kiváló táptalaja mindenféle totalitárius törekvésnek [3]. A terrorveszély folyamatos ébren tartása a nyugati világ köztudatában, vagyis a külső ellenség-belső fenyegetettség mesterséges fenntartása (megteremtése), mely a totalitárius rendszerek ismert és kedvelt fogása, mintha azt a célt szolgálná, hogy a társadalmat felkészítsék a rendkívüli állapotokból fakadó rendkívüli intézkedésekre, melyek természetesen a diktatúra bevezetését előzik meg. A fogyasztói szemlélet bizonyosan a szabadság korlátozását választaná a biztonság (jólét) ígérete fejében – még ha a választástételt demokratikusan is vezénylik le. Az út a globális, vagy két-hárompólusú államkapitalizmus [4] felé lélektanilag máris nyitva áll.
Előfordulhat az is, hogy előbb a fogyasztói társadalmak áthangszerelése következik be: kínai típusú, rabszolgamunka alapú termelés alakul ki Nyugaton is. Ha a termelők továbbra is munkát akarnak, ugyanolyan feltételekkel kell végezniük, mint az ázsiaiaknak. A totális kapitalizmus ezen a módon még könnyebben, külső ellenség híján is kialakulhat –természetesen az orwelli forgatókönyv szerinti pszeudo-ellenségeskedés ez esetben sem kizárt.
Az újfasizmus kiemelkedhet a káoszból is: a leggyorsabb, valószínűleg legvéresebb és legkiszámíthatatlanabb forgatókönyvek szerint az ázsiai típusú kapitalizmusok összeomolhatnak saját belső problémáik (demográfia, környezeti kihívások, kialakuló fogyasztói szemlélet) súlya alatt vagy hatalmas belső piacuk gyors felépülése után magukba fordulnak. Az ázsiai rabszolgamunka megszűnése Nyugaton mindenképpen káoszt idéz elő, mivel a javak előállítása az előállításukhoz szükséges tudás és szakértelem birtoklásáig bezárólag Ázsiába tevődött át. A tömegek rend iránti vágya pedig a történelem során nem egyszer eredményezett már fasiszta uralmat. Viszont tömegek hirtelen kijózanodása a fogyasztás mámorából, felébredése a fogyasztói lét szellemi ájulásából páratlan lehetőség lehet a közösségi eszme számára.
Az újfasizmus uralomra jutása elleni küzdelemben egyetlen előnyünk, hogy alábecsülnek bennünket, mert, úgy hiszem, a tőke ma már nem tartja ellenfélnek a munkásmozgalmat. Természetesen a harc így is nehéz és többfrontos. Egyszerre és globálisan kell küzdeni a tömegek fogyasztói szemlélete és a tőke ellen.

Van kiút? Mi a teendő?

Erre kell válaszolni minden baloldali gondolkodónak mielőtt a közösségi gondolat végképp feledésbe merül.
A legfontosabb kérdésre egyelőre nincs adekvát válasz, hiszen a baloldali gondolkodás ezidáig nemigen akarja észrevenni, hogy a célcsoportja lassan megszűnik létezni. Egyelőre ábrándokat kergetünk a proletár( világ)forradalomról, tapsolunk a Dél Európai tiltakozásoknak, melyeket többnyire valójában nem a munkás öntudat, hanem a fogyasztóként megszerzett javak elvesztése fölötti félelem vezérel, és nem vesszük észre, hogy a tőke harsányan röhög rajtunk, amint az üres levegőbe harsogjuk mozgósító szólamainkat.
Az anarchisták és az antiglobalista mozgalmak, úgy tűnik, valamennyire helyes úton járnak, amikor fellépnek a globalizáció ellenében, talán felismerve, hogy a kapitalizmus kialakuló új formáinak az ázsiai rabszolgamunka a gyenge pontja. Csakhogy eszköztáruk, mely jobbára kimerül az utcai akciózásban, a fogyasztói társadalomban sehová sem vezet – hiába kapnak így médiajelenlétet, szándékaik, elveik nem jutnak el a tömegekhez, mivel a média mindenestül a tőke szolgálatában áll, a tömegek szolidaritása híján legfeljebb médiabohócok és bűnbak/közellenség szerepét tölthetik be. A közösségi mozgalmak egyelőre nem nyújtanak olyan mondanivalót, mely az atomizálódott, réteg és egyéni érdekek mentén milliófelé hasadt tudatú fogyasztói társadalomban a többséget megszólítja, eléri. Anélkül pedig nem tudjuk még csak leleplezni sem a tőke szemfényvesztéseit, nemhogy cselekvésre mozgósítani százezreket.
Az internet relatív szabadságát és információterjesztő kapacitását ki kell használni, ameddig a tőke teljesen [5] befolyása alá nem vonja azt is. Múltba néző ábrándok kergetése és pótcselekvés helyett tudatos és célzott felvilágosító munkára (igen, propagandára!) van szükség, hogy a saját kizsákmányolásukat fel sem ismerő tömegek készen álljanak a cselekvésre, ha alkalom adódik.
Lesz alkalom.
A globalizáció jelenlegi szintjét és terjedését ugyanis az alacsony üzemanyagárak tartják fenn, és a tőke pillanatnyi profitérdekeinek engedve nem igyekszik hatékony , alternatív szállítási módok elterjesztésére [6]. Abban a pillanatban, amint az üzemanyagárak felszöknek, az ázsiai rabszolgamunka jelentősége és befolyása csökken, és a helyi termelés felértékelődik a tőke szemében – átmenetileg mindenképpen. Ekkor talán lehetőség nyílik a változásra, a cselekvésre. Mindemellett a valós és adekvát cselekvés már most is lehetséges: mindenkinek minden tőle telhetőt meg kellene tennie a lokalitás, a helyi gazdasági közösségek megteremtése és megerősítése érdekében.
Páratlan, és egyszeri lehetőséggel kell élnünk a megfelelő pillanatban, és ügyelni, hogy válság múltával a globális tőke ne legyen képes megsemmisíteni a megteremtett lokális gazdasági alakulatokat. Nem hiszem, hogy lesz több esély.

Vége?

Először publikálva: 2011-07-12 Rednews

Jegyzetek:

1. Karl Marx Szükséglet, termelés és munkamegosztás, in Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ből,

2. Az űrhajózás, a Naprendszer bolygóinak kiaknázása kitörési pont lehetne a Tőke számára. Mivel azonban túlságosan nagy befektetéseket igényel, lassú megtérülést ígér és fölöttébb kockázatos kimenetelű, köszöni, nem kér belőle. A kapitalista termelési módok közül egyedül talán a kínai államkapitalizmus lesz képes a világűr kihasználására.
3. Hatalomra jutása és a második világháború kitörése közötti időben a náci rezsim valamiféle totális fogyasztói társadalmat épített ki Németországban.
4. Az orwelli modell.

5. Az internet ellenőrizhetetlensége, szabadsága már ma is mítosz*. Ne feledjük el, hogy a csomópontok, melyeken minden információ átfut, hol találhatók, és ki képes ellenőrizni őket – globálisan! Helyileg pedig az állam vonhatja ellenőrzése alá az infrastruktúrát, ha igazán akarja. Az információtechnológia erőforrás igényes, érzékeny/sérülékeny és felhasználói számára ellenőrizhetetlen. Fogalmunk sincsen miféle kontroll lehetőségeket építettek bele az évek ellenőrizetlen fejlesztései során. Veszélyes bízni benne – még az 2011-es Arab Tavasz eseményeinek fényében is. Mellesleg a haszontalan tartalom, a reklámóceán lassacskán használhatatlanná is teszi.
6. Ezek léteznek: léghajózás, óriásvitorlások, a vasútban rejlő, szándékosan figyelmen kívül hagyott potenciál, etc.

*: A cikk első publikálása óta eltelt három évben a Showden botrány, és legutóbb a Heartbleed biztonsági rés nyilvánosságra kerülése kapcsán az US NSA feltételezett tudomása a résről és  kihasználása a mítoszt végképp romba dönti.