Csak emlékeztetőül, hogy végig meglegyen az eredeti szöveg:
József Attila
LEVEGŐT!
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S ím váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
míg nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba írják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem így képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szívemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibírnám,
ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szívünk, míg vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
1935. november 21.
Csak nem ismerős?
Well, tegnap 2009. június 11-e volt, mentem az Aréna felé délben, a szokott útvonalamon, mely a Rendőrlaktanya, a MÁV tömb és Tattersall közötti utcákat jelenti. A laktanya előtt gyülekeztek a készenléti rendőrök, pakolták a buszaikba az ásványvizet, olyasféle páncélos [1] zombik, mint azok a nevetséges alakok az Ötödik elemben, de nem volt kedvem nevetni. Ide jutott a szabadság és a demokrácia: ez regnáló hatalom, illetve ez a jelenleg uralkodó ún. elit jobban retteg most a saját népétől, mint annak idején a Kádár rendszer...
Ne mondd, hogy nincs különbség az emberekben! Hogy ugyanazok rettegnek! Mert azok, akiknek akkor valóban volt rettegnivalójuk, már nem élnek, azok pedig, akik most rettegnek, nem az "előző diktatórikus rendszerben" elkövetett bűneik miatt rettegnek, hanem azokért, amelyeket a rendszerváltás? után elkövettek, és folytatólagosan, bűnszövetkezetben elkövetnek. Ez ugyanaz az alom, de másik generáció, aki már nem mutogathat a megszálló szovjet csapatokra, nem mutogathat a Pártra, az ideológiára. Ez a banda már csak saját kapzsiságára vagy még rosszabbra (lásd haza és árulás) mutogathat.
Közben az törpepárt, amelynek tulajdonképpen ezt az egészet a kezdetektől köszönhetjük, végóráit éli, kétségbeesetten próbál megújulni, visszaszerezni a liberalizmus becsületét [2], amelyet éppen ők maguk játszottak el rövidlátó, nagyképű, önző, kapzsi és valami még rosszabb (lásd haza és árulás) tétekre menő játszmáikban. Most mindenesetre, húsz év után, mintha mást jelentene nekik a liberalizmus, mint amit húsz éve játszanak [3, 5], Szavakban legalábbis. De képtelenek a megújulásra, hiszen immanensen, tagságukban hordozzák ugyanazt a forgatókönyvet, amely húsz év alatt idevezetett. Hiszen csak erre az arcra telik az elnöki poszton:
és képtelenek úgy kivágni a kókányolót a pártból, mint macskát szarni. Az pedig, miután a pártelnöke felszólítására sem takarodik a frakció éléről, továbbra is életben tartja azt a kormányt, amely a kormányzást is offshore ügyletként kezeli.
Nem úgy képzeltem a rendet 1990-ben, ahogy végül ezek rendezgették be az országot, mint egy ütődött, dilettáns, de marha nagyképű és tolvaj lakberendező. Talán igazam volt, hogy nem szavaztam meg annak idején a rendszernek az ő változását [4].
Megkaptam a magánnyugdíjpénztáram tényleges, végleges tavalyi jelentését. Nem tíz százalékát baszták el a tőkémnek, hanem csekély 16 százalékát. Brávó! Nagy taps! Gratulálok! A felelősök mikor kerülnek bíróság elé? Én ugyanis nem adtam senkinek felhatalmazást azokhoz a hülye játékokhoz, melyeket a pénzemmel játszottak. Hoci, most ide nekem az ő tőkéjüket, a kedves kis brókerfiúkét! Esküszöm, egy fillért se költök magamra, csak tőzsdézek vele egy kicsit... Annyira sikeres én is tudnék lenni az ő pénzükkel, mint ők voltak az enyémmel...
Ennek az ügynek a kapcsán azt a megdöbbentő infót kaptam, hogy tavaly óta a munkahelyem által magánnyugdíjpénztárakba befizetett nem kevés pénzem (a tiéd, is, nyugi!) nem kerül át közvetlenül és azonnal a pénztárba, hanem előbb az APEHnél pihen pár hónapot. Kis költségvetés-kiegészítés, ugyebár, elvtársak?
Mert ugyebár nincs államcsőd, csak a kasszát lehet vákuumszivattyúnak használni 2004 ősze óta. Akkora benne a hiány, hogy még a belehányt EU pénzek is eltűnnek valahol – valószínűleg egy tömegpektrométer nagyvákuum körében is megállná a helyét. Csak néhány adat azoknak, akik az adatoknak nem hiszenek (Figyelő 2009/25): 3900 md forint nyílt meg a pályázóknak 2007-08-ra. 2517 md forintot megítéltek a pályázóknak. 2073 md forint értékű szerződést megkötöttek. 356 md forintot kifizettek.
Ez az icike-picike pedig mind bevette...
Ideje lenne megszavaztatni az embereket, hogy akarják-e még ezt a rendszert. Nem a pártokat, nem a politikusokat, nem a Parlamentnek csúfolt cirkuszporondot. A rendszer egészét akarják-e?
Jegyzetek:
[1] Kíváncsi lennék, hogy egy rohamrendőr felszerelése csak egymilla, vagy esetleg kettő. Mert vagy kétszázat láttam tegnap délben. Azt pedig ne merje senki mondani, hogy olcsó, kínai páncélban vannak, mert akkor még rosszabb!
[2] Az MSzP ugyanilyen sikerrel próbálja visszaszerezni a baloldaliság becsületét, melyet meg ők játszottak el.
[3] Hm, létező liberalimus. Ebben az országban semmi sem valódi, csak "létező." Létező szocializmus, létező kapitalizmus, létező baloldal, létező jobboldal, lézető konzervatívizmus, létező liberalizmus, és most már létező zöldek is. Az egyre kevésbé létező országban.
[4] Mint marxista, akkor elméletileg tudtam, hogy még a létező szocializmus is élhetőbb, emberibb társadalom, mint a kapitalizmus. Most már a gyakorlatból tudom.
[5] Valahogy sehgy sem találom azt az eredeti cikket, amelyből a Retkes kép van. Lehetséges, hogy utólag javítgatják a cikkeket, mint én, ha hibát lelek a postban? Na, akkor itt van a behozhatalan előnye a nyomtatott médiának az interettenetes hazugságáradattal szemben. Persze, ha a Nagy Tesó világát akarjuk, akkor hajrá internet!
2 megjegyzés:
Nagyon erdekes, koszonom
Nagyon erdekes, koszonom
Megjegyzés küldése