Csak azt a mosolyt, csak azt tudnám feledni!
A középkorú turistanő arcán láttam, a hatoson, a Nyugatitól a Blaha felé utazván.
Turisták voltak, bár villamoson utaztak, ami annyit azért elmond, hogy a közmondásosan sóher országok valamelyikéből érkeztek, Svájcból, Németországból, Ausztriából... De mindenképpen Nyugatról jöttek, ezt elárulta az arcuk, a mosolyuk, a ráncaik, a testtartásuk, a habitusuk és valahogy még a kirándulóöltözékük is. Hogy pontosan honnan, azt nem tudom, a nő és a férje egymáshoz hajolva, szinte suttogva váltottak szót és a társaságuk forgóban utazó többi tagjához leginkább gesztusok és arckifejezések kapcsolták őket. Szóval a süket fülemmel képtelen voltam kivenni, milyen nyelven is beszélnek. Az bizonyos, hogy nem az európai latin nyelvek egyikét, és nem is valamelyik skandináv germánt beszélték – ahhoz túlságosan józanok is voltak.
Mielőtt felszálltam, vagy húsz méternyire a megállótól két készenléti egyenruhás – mínusz zombifelszerelés – rendőr mellett jöttem el a Körúton, amint ebédet vettek a töröknél, és közben teljes gázzal fűtöttek egy kiscsajt, aki leginkább dolgozó lánynak látszott… Amikor elhaladtam mellettük, sem a kiscsajnak, sem az ebédnek a nejlonzacsiban, sem maguknak a rendőröknek nem tulajdonítottam semmiféle jelentőséget.
A megállóban egy nagydarab részeg üvöltözött magában torkaszakadtából, valójában nem lehetett érteni, hogy mit üvölt, de valószínűleg nem is volt jelentősége: valamin nagyon felbosszankodott és készen állt arra, hogy bárkit leüssön, aki ellentmondani, vagy akár rápillantani mer. Annyira áradt belőle az agresszió, hogy a villamosra várakozó utasok szép kis üres kört hagytak körülötte. Egyébként kifejezetten jóképű, jó vágású, jó kötésű férfinek látszott a részeg, csak a szesz fűtötte gyűlölet torzított valamit az arcán, de az sem jelentősen. Nem volt szakadt egyáltalán.
Akkor jutott először eszembe a két rendőr. Vajon mi is dolga a rendőrnek, ha nem az, hogy rendet tartson. Ezek szóval tartották inkább a kis lotyót és tüntetően nem vettek tudomást arról, mi folyik a megállóban. Eltöprengtem az úgynevezett törvényeinken, is, hogy vajon a két rendőr nem azért szarik-e akkora ívben a randalírozóra, mert úgyis tehetetlenek. Az úgynevezett szabadság [1] nevében.
Aztán hamar begurult a villamos, és beszálltunk, elsőként persze az üvöltő részeg az üvöltözést egy pillanatra sem abbahagyva. Akkor már csak egy kis energiaitalos doboz [2] volt nála, a söröset valószínűleg ledobta a járdára. Akkor ennek az információnak nem volt jelentősége.
Mindenki elhelyezkedett, a turisták már a helyükön. A nő annál az ajtónál ült, ahol az üvöltő részeg végül kikötött. A mosoly első, halvány változata akkor jelent meg az arcán. Azt mondta a mosoly: „Ezek állatok. Úgy élnek, mint a primitív félemberek. Ez az ország egy disznóól.” Vagy ilyesmit.
A részeg az Oktogonig végig ordított. A nő mosolya mélyült, az irónia egyre nyilvánvalóbbá vált a mosolyban. Végleges minőségét akkor érte el, amikor a részeg kiszállt, és a kiürült dobozt ledobta maga elé a megállóban. A villamos még álldogált vagy két percet, a nő a férjének is megmutatta a kövön heverő dobozt. A mosolyában a megvetésen túl volt valami sajnálat is.
A sajnálat volt a legrosszabb.
Hol, mikor, miért ronttotuk el? Még jóval azelőtt, hogy el is kúrtuk...
Jegyzetek:
[1] Mégis, kinek a szabadsága? Kinek a szabadsága ér többet? Az emberségét veszített [3] részegé, vagy a többieké, akik rettegve húzódnak el a közeléből? A liberális válasz, amint a mellékelt ábra mutatja, hogy a részegé, az egyéné.
[2] Nem tartozik közvetlenül ide, de valójában nagyon is: Vajon a világ normális menetéhez tartozik, amit mostanában mindenfelé rendszeresen látok? Nevezetesen, hogy tízéves kölykök döntik magukba az energiaitalokat…
[3] Valójában annyira berúgni, hogy elveszítsük az emberségünket nagyon is emberi tevékenység. Vagyis minél jobban berúgunk, minél inkább elveszítjük az emberségünket, annál emberibbek vagyunk. Szerdán éjjel, éjfél után a kilencszázakárhányas busz, tele részeg tinikkel, akinek aznap az iskolában kellene lenniük – ez olyan mélyen emberei.
A középkorú turistanő arcán láttam, a hatoson, a Nyugatitól a Blaha felé utazván.
Turisták voltak, bár villamoson utaztak, ami annyit azért elmond, hogy a közmondásosan sóher országok valamelyikéből érkeztek, Svájcból, Németországból, Ausztriából... De mindenképpen Nyugatról jöttek, ezt elárulta az arcuk, a mosolyuk, a ráncaik, a testtartásuk, a habitusuk és valahogy még a kirándulóöltözékük is. Hogy pontosan honnan, azt nem tudom, a nő és a férje egymáshoz hajolva, szinte suttogva váltottak szót és a társaságuk forgóban utazó többi tagjához leginkább gesztusok és arckifejezések kapcsolták őket. Szóval a süket fülemmel képtelen voltam kivenni, milyen nyelven is beszélnek. Az bizonyos, hogy nem az európai latin nyelvek egyikét, és nem is valamelyik skandináv germánt beszélték – ahhoz túlságosan józanok is voltak.
Mielőtt felszálltam, vagy húsz méternyire a megállótól két készenléti egyenruhás – mínusz zombifelszerelés – rendőr mellett jöttem el a Körúton, amint ebédet vettek a töröknél, és közben teljes gázzal fűtöttek egy kiscsajt, aki leginkább dolgozó lánynak látszott… Amikor elhaladtam mellettük, sem a kiscsajnak, sem az ebédnek a nejlonzacsiban, sem maguknak a rendőröknek nem tulajdonítottam semmiféle jelentőséget.
A megállóban egy nagydarab részeg üvöltözött magában torkaszakadtából, valójában nem lehetett érteni, hogy mit üvölt, de valószínűleg nem is volt jelentősége: valamin nagyon felbosszankodott és készen állt arra, hogy bárkit leüssön, aki ellentmondani, vagy akár rápillantani mer. Annyira áradt belőle az agresszió, hogy a villamosra várakozó utasok szép kis üres kört hagytak körülötte. Egyébként kifejezetten jóképű, jó vágású, jó kötésű férfinek látszott a részeg, csak a szesz fűtötte gyűlölet torzított valamit az arcán, de az sem jelentősen. Nem volt szakadt egyáltalán.
Akkor jutott először eszembe a két rendőr. Vajon mi is dolga a rendőrnek, ha nem az, hogy rendet tartson. Ezek szóval tartották inkább a kis lotyót és tüntetően nem vettek tudomást arról, mi folyik a megállóban. Eltöprengtem az úgynevezett törvényeinken, is, hogy vajon a két rendőr nem azért szarik-e akkora ívben a randalírozóra, mert úgyis tehetetlenek. Az úgynevezett szabadság [1] nevében.
Aztán hamar begurult a villamos, és beszálltunk, elsőként persze az üvöltő részeg az üvöltözést egy pillanatra sem abbahagyva. Akkor már csak egy kis energiaitalos doboz [2] volt nála, a söröset valószínűleg ledobta a járdára. Akkor ennek az információnak nem volt jelentősége.
Mindenki elhelyezkedett, a turisták már a helyükön. A nő annál az ajtónál ült, ahol az üvöltő részeg végül kikötött. A mosoly első, halvány változata akkor jelent meg az arcán. Azt mondta a mosoly: „Ezek állatok. Úgy élnek, mint a primitív félemberek. Ez az ország egy disznóól.” Vagy ilyesmit.
A részeg az Oktogonig végig ordított. A nő mosolya mélyült, az irónia egyre nyilvánvalóbbá vált a mosolyban. Végleges minőségét akkor érte el, amikor a részeg kiszállt, és a kiürült dobozt ledobta maga elé a megállóban. A villamos még álldogált vagy két percet, a nő a férjének is megmutatta a kövön heverő dobozt. A mosolyában a megvetésen túl volt valami sajnálat is.
A sajnálat volt a legrosszabb.
Hol, mikor, miért ronttotuk el? Még jóval azelőtt, hogy el is kúrtuk...
Jegyzetek:
[1] Mégis, kinek a szabadsága? Kinek a szabadsága ér többet? Az emberségét veszített [3] részegé, vagy a többieké, akik rettegve húzódnak el a közeléből? A liberális válasz, amint a mellékelt ábra mutatja, hogy a részegé, az egyéné.
[2] Nem tartozik közvetlenül ide, de valójában nagyon is: Vajon a világ normális menetéhez tartozik, amit mostanában mindenfelé rendszeresen látok? Nevezetesen, hogy tízéves kölykök döntik magukba az energiaitalokat…
[3] Valójában annyira berúgni, hogy elveszítsük az emberségünket nagyon is emberi tevékenység. Vagyis minél jobban berúgunk, minél inkább elveszítjük az emberségünket, annál emberibbek vagyunk. Szerdán éjjel, éjfél után a kilencszázakárhányas busz, tele részeg tinikkel, akinek aznap az iskolában kellene lenniük – ez olyan mélyen emberei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése