Elégtétel

Véletlenül – mert a kálmánatvolga jelenség (Anyway, who da fuck is Mészáros Antónia? És kit érdekel?) kívül esik a számomra értelmezhető racionalitáson – rábukkantam erre a videóra*.

Na mármost, ne (csak) arra figyelj, hogy Gazsi meglehetős elmarasztaló véleményt közöl a jelenlegi ellenzékről – Ugyan ki nem szarja le a véleményezetteket és a véleményt? Ezeket? –, hanem a végén azt a pár mondatot, amelyben TGM, egykori tevőleges rendszerváltóként (vö. elkövető) nemcsak, hogy elismeri, hogy a váltást, hát azt rendesen elkúrták (vö. őszödi beszéd), hanem még elnézést is kér érte.

Tőlem [1].

Tőled [2].

Tőlünk.

Ez azért elégtétel, nem?

Egyszer még azt is megérjük, hogy valaki felelősséget is vállal érte!

*: :Bizonyára jó oka van, hogy a gugli tulajdonában lévő jutyúbról éppen (nagy százalékban) azt a videót nem sikerül beilleszteni a gugli tulajdonában lévő bloggerbe, amit akarok. Az én hibám, vészesen obsolete vagyok. 2000-től nem támogatna a nagy szoftvergyártók és szolgáltatók.

Jegyzetek:

1. Számomra ez kettős elégtétel. Ugyanis a rendszerváltást én nem szavaztam meg! Sőt, amikor lehetett választani, ellene szavaztam. A másik ok, hogy valamikor két évvel ezelőtt, marxista gyökereimhez visszatalálásom idején egy közös ismerősnek (vagyis ő ismeri Gazsit és engem is) megemlítettem, hogy ha már visszacsinálni nem is lehet, de legalább Gazsi, aki szintén visszatalált marxista gyökereihez (vö elvtársak egymás és a gyökerek között), mint egyedüli ilyen rendszerváltó, kérjen elnézést. Mert ha valaki, hát ő tudta, hogy mi vár erre az országra.

2. Nem vagy vele kisegítve a te nyomorodban, ahová a rendszerváltó urak taszajtottak, de legalább essen jól a törődés.

A liberalizmus kék színe 3. árnyalat 1ső kupac

Van egy régi vicc:

Az Amerikai Egyesült Államokban (vö. hamarosan Estados Unidos, thanks to liberals), a létező liberális demokráciák legliberálisabbikában, ahol olyan szabad az ember, amilyen szabad csak lehet (engedik neki), az emberi jogok olyan szintre emelkedtek [1], hogy a feketék törvény szerint oda ülhettek a buszon, ahová akartak. De tényleg. A buszsofőr egyszer csak azt látja, hogy verekedés tört ki a járművén. Megáll, kibújik a kormány mögül:

– Mi van? Miért verekednek maguk?

– Ezek a szaros niggerek ide akarnak ülni, előre!/– Nem engednek a helyünkre a kibaszott fehérek!

– Álljálljálljállj! Törvény van róla, hogy nincsenek többé fehérek meg feketék, csak emberek vannak. Hogy maguk is megértsék, mondjuk, hogy mindenki kék színű! Értik?

– Ja. Biztos. Mindenki kék színű.

– Akkor a sötétkékek takarodjanak hátra, a világoskékek meg üljenek le végre a helyükre, hogy elindulhassunk!

Pontosan ez a fajta képmutatás (vö. reggel, délben meg este) az egyik legfőbb gond a létező liberalizmussal. Nem csupán azért, mert hazudik a nem liberálisoknak, a politikai korrektség [2] mocsarába – hazugságra – kényszerítve mindenkit, hanem mert önmagának, így mindazoknak is hazudik, akik bedőlnek neki, és hitükül [6] választják.

A létező liberalizmus végső hazugsága az egyenlőség hazugsága.

Valakiknek, valamikor nagyon érdekükben állt [3], hogy a felvilágosodás jól hangzó, és nem mellesleg igaz (érvényes, adekvát, etc.) hármas jelszavát egyetlen meghatározhatatlan, hazug izévé gubancolják.

Talán már nem emlékszel [5], meg egyébként is ismétlés a tudás anyukája, idézzük csak föl:

Liberté, égalité, fraternité

avagy

Szabadság, egyenlőség, testvériség!

Ahol a szabadság a feudális viszonyok alóli felszabadulást (a tőke, a termelőeszközök áramlása és a munkaerő szabadságát [7]), az egyenlőség a törvény előtti egyenlőséget, a testvériség pedig az emberfajtáknak a Homo sapiens fajban, mint egészben való feloldódását jelenti.

A létező liberális eszmerendszerben a szabadságfogalom olyan mértékben kiterjedt (vö. nem éppen ideális, de gáz), hogy szépen ki is üresedett, súlytalanná vált. Mostanra mém lett belőle, elmevírus. Sőt, a létező liberális számára fétis, vallásos gondolkodásának sarokköve [6]. Hogy valójában szabadságon a bolygó lakóinak 99%-a mindössze a függetlenséget (anyagi, személyi etc.) érti, a szabadság-mém papjait nem zavarja, sőt (vö. halászat és zavaros).

Ehhez a kiüresedett mémhez könnyen hozzákapcsolhatták az egyenlőséget [9], de természetesen nem a klasszikus, libertariánus értelemben vett, törvény előtti egyenlőséget, hanem az EGYENLŐSÉGET. Azt a hagymázas elképzelést, hogy a Homo sapiens nevű faj egyedei egyenlők nem csupán a törvény előtt, de társadalmi, mentális és biológiai értelemben is.

Felesleges azt fejtegetni, hogy micsoda szemenszedett, ordas ostobaság [10], a valóságnak mekkora figyelmen kívül hagyása ez az elgondolás. Aki képes logikus, tényeken alapuló gondolkodásra, és birtokában van némi társadalomtudományi, az emberi szellemre vonatkozó és biológiai tudásnak, az azonnal belátná az álláspont tarthatatlanságát, ha egyáltalán eszébe jutna ilyesmit akár gondolatkísérlet szintjén is fontolóra venni, aki pedig hitelv szintjén vallja az egyenlősdit, azt a legkeményebb érvek sem győzik meg.

Ehelyett érdemes megvizsgálni ennek a mára mítosszá nőtt tévhitnek azt eredetét, következményeit, továbbá az érdekviszonyokat, melyek újratermelését fenntartják.

Mind minden jóravaló tévhit, a létező liberális egyenlőség mítosz is önmagukban valóságos és értelmes dolgok – szándékos vagy véletlen [11] – összekeveredéséből ered. Valamikor, valaki egyszerűen összemosta a Nagy Francia egyenlőség és testvériség jelszavát, és látá, hogy ez jó. Neki. Hogy ez mikor történt, nem igazán tudom, de érzésem szerint valamikor az első világháború után [12]. Az összemosás olyan sikeres lett, hogy az egyenlőség fehérje egyszerűen elnyelte, feloldotta a testvériség kékjét – az az intenzív kékség szinte el is felejtődött. Az eredmény világoskék, ami mint tudjuk nagyon is sötét lehet, ezt pedig a szabadság vöröséhez adva lila a végkifejlet [13].

Pedig a testvériség a legfontosabb eszméje a Felvilágosodásnak – pontosan az az eszme, amelynek keretei között definiálni lehet a törvény előtti egyenlőséget, és az egyéni szabadságot. Abban a korban, amikor – a keresztény (zsidó) szentírás alapján! [15] – a nyugati emberiség pőre gazdasági érdekből alacsonyabb rendűnek – állatnak, lélek nélkülinek etc. – hazudta egész kontinensek, világrészek lakosságát, és a legrosszabb esetben beszélő gépként használta őket, jobb esetben – mint India brit urai, annyira nem vette emberszámba, hogy a fehér nők ruha nélkül mutatkoztak az indiai férfiszemélyzet előtt [16], tehát abban a korban annak megállapítása, hogy minden ember testvér, szó szerint életbevágó fontosságú.

Testvérnek lenni nem tesz többet, mint azonos szülőktől származni. Nem jelent egyenlőséget semmiféle értelemben, csak annyit, hogy azonos családba tartozunk, mindannyian Ádám és Éva vagy pár majomszerű lény leszármazottai vagyunk (kinek-kinek ízlése, világnézete szerint), de akár így, akár úgy, a Homo sapiens család tagjai. A testvérek különböznek: férfiak vagy nők, alacsonyak vagy magasak, szépek vagy csúnyák, erősek vagy gyengék, okosak vagy buták, jók vagy rosszak [10]. Még az egypetéjű ikrek sem abszolút értelemben egyenlők, „csupán” származásukban és a törvény – a társadalom jogi felépítménye – előtt.

A testvériségből viszont az következik, hogy a testvérünket semmilyen körülmények között nem taszíthatjuk ki az emberiség köréből, mert akkor önmagunkkal is ugyanazt kell tennünk. A testvériség automatikusan megvéd attól, hogy alacsonyabb rendű fajnak tartsanak, hogy állatnak nyilvánítsanak [18].

Ha elfelejtjük a testvériséget, ha összemossuk az egyenlőséggel, ha hatókörét az egyenlőségre vonatkoztatjuk át, éppen olyan igazolhatatlan helyzetbe kerülünk, mint amikor a matematikában illegitim transzformációt alkalmazunk. Kapunk valami eredményt, de az illegitim transzformációkkal kapott eredmény érvénytelen és szinte biztosan pontatlan, a támogatására újabb és újabb, egyre nehezebben igazolható transzformációkat, műveleteket kell bevezetni. Magyarázni kell a bizonyítványt.

Ez történik éppen. Következményül, mintegy.

Folyt köv.

Jegyzetek:

1. Rosa Parks Forever!

2. Explicite már nemigen lehet politikai korrektségről beszélni – Hál’ Istennek! Van viszont helyette a témák nyilvános szalonképtelené nyilvánítása, fogcsikorgató öncenzúra kényszer és egyfajta nem hivatalos [4], de szervezetileg tetten érhető cenzúra. Sokkal kevesebb ügyről illik ma beszélni, mint akár a bolsevizmus alatt, a kurrens tematikát [5] pedig a létező liberális értelmiség kénye-kedve, na jó, érdeke szerint határozza meg.

3. Egy már Teremtőjéhez megtért tudós ismerősöm mondta: ha valamilyen érthetetlen és indokolatlan szakmai ellenállásba ütközöl, mindig személyes, többnyire anyagi érdeket találsz mögötte.

4. Már ez sem igaz. Egyre szépülő számban tagozódnak be a jogalkotásba olyan témák, melyeknek akár megvitatását is törvény sújtja [6]. A XX. Századi nagy totalizmusokat leszámítva soha ilyesféle gondolatrendőrség nem létezett a történelemben, mint ami az egyesülő Európát jellemzi.

5. Egy másfajta cenzúrával, a változatos ellehetetlenítéstől (nevetségesség, korszerűtlenség, primitívség, tahóság vádja, esetleg nyílt szakmai ellehetetlenítés vagy agyonhallgatás) való félelem cenzúrájával elzárva a teret [6] az érdekeikbe ütköző, vagy egyszerűen „nem tetsző” témák elől.

6. Az ismert Clarke-i bon mot parafrázisával:

A kellően fejlett ideológia nem különböztethető meg a vallástól.

A létező liberalizmus, mint vallás – egyelőre és szerencsére – törzsi szinten tart, vagyis fétisek, tabuk és sámánok szintjén operál, de sajnos a vallás intézményesülése – egyházzá válása – már megkezdődött. A létező liberális első Anyaszentegyházat úgy hívják: jogállam. Szépen fejlődik, vannak prófétái (filozófusok) és mártírjai (a jogállamon kívül jár vajon kárpótlás elítélt bűnözőknek azokért a „jogsértésekért” (a jogállami jog nem egyenlő az igazsággal), amit a bűnük bizonyítása során „elszenvedtek”) és van már zsírosodó, anyagilag érdekelt papsága is.

7. A munkaerő szabadsága – a személyi szabadság – automatikusan jelenti az ókori típusú rabszolgaság és a feudális jobbágyság (röghöz kötöttség, robotmunka etc.) végét, de a tőkerendszerben természetesen azonnal a legaljasabb rabszolgaság lépett helyükbe, a bérrabszolgaság [8]. A tőke szabadsága a feudális kiváltságok, mint szabadság korlátozó tényezők eltörlése után a nemzetközi pénzügyi rendszerrel és a virtuális pénzforgalommal megtámogatva végül korlátlanná vált – éppen ettől koldulunk most és mindörökké. A termelőeszközök mozgásának szabadsága útjában ma már csupán maga a tőke és a természeti korlátok állnak (vö. globalizáció). El tudok képzelni egy olyan világot, hogy a termelőeszköz házhoz jön, és nem munkásnak kell utazni hozzá.

8. Az osztályrendszer, mint jelölés elavult, nem adekvát, újragondolásra szorul, mivel a kapitalizmus, benne a bérmunka jellege és maga a bérmunka is átalakult – méghozzá nemcsak a klasszikusok ideje óta, de a huszadik század első feléhez képest is. Viszont a bérrabszolgaság – legalábbis annak, akinek van munkája – megmaradt. Az átlagos természeti népek heti 12, a középkori jobbágy a bőség idején (például Anglia, XIII. század) átlag heti 20-27 órát töltött anyagi újratermelésével. Az ipari kapitalizmus hajnalán viszont nem volt ritka a heti 70 óra! Ma 40 óránál tartunk, a szüleim az átkosban még 48-at dolgoztak, de az előző átkosban volt, hogy hatvanat. A 3x8 a XX. század elején reális és fájó követelése volt az akkor még létező munkásmozgalomnak. A magyar nyelv a szokott csodálatos pontossággal tükrözi ezt a rabszolga állapotot: szabadságon lenni = nem dolgozni a bérrabszolgaként. A szabadság a bérmunka hiánya. Az angol leave; a német urlaub; az orosz otpuszk; a francia congé – csak elmaszatolják a szigorú valóságot.

9. Leültem volna a meglepetéstől, ha nem éppen a kanapén hencselek, amikor azt olvastam egy nagyra becsült – megkockáztatom – barátomtól, hogy „a szabadság azt jelenti, hogy mindenki egyenlő.” Kinek jelenti ez a szabadságot? Kinek a szabadsága az egyenlőség? Miben egyenlő mindenki? És így tovább…

10. Ha egyenlők vagyunk és te nő vagy, akkor nekem is nőnek kellene lennem, pedig nem vagyok, ha ostoba vagy, nekem is ostobának kell lennem, pedig talán nem vagyok, ha csúnya vagy nekem is annak kellene lennem, pedig biztosan gyönyörű vagyok. Ezek a kategóriák az általános egyenlőség eszméjében logikailag nem értelmezhetők.

11. Gyermekeimnek mindig azt tanítottam, hogy véletlenek nincsenek, csak inkompetens cselekvők. Kvantumfizikai összefüggésben természetesen bizonyára vannak véletlenek (ugyan még senki se látta őket otthonos matematikai kifejeződéseiken kívül), de az emberiség egyelőre nem a szubatomi világban él, tehát a véletlent az adott esetben tekintsük egyszerű, kétkezi ostobaságnak.

12. Az egyébként kitűnő Lincoln filmben sajnos létező liberális eszmefuttatásokat is bele-bele adnak szegény Abe szájába – nem tudom ellenőrizni, vajon joggal-e. Lehetséges, hogy Lincoln az első létező liberálisok egyike volt, mindenesetre republikánus párttársai élesen megkülönböztették az egyenlőség (törvény előtt) és a testvériség eszméjét. Ellentétben bruttó és nettó kőkemény rasszista demokrata ellenfeleivel (vo. gyökerek, mindhárom értelemben).

13. Ha kérhetem, egyelőre teljes tisztelettel, nemes és vitézlő uraimékat, én maradnék az eredeti trikolórnál, ha már a vörös zászlómat volt pofátok betiltani a legteljesebb szocdem (vö. árulás [14]) és létező liberális támogatással.

14. Világraszóló skandalum, hogy a tisztelt elvtársak hagyták a jóravaló konzervált társaságnak (vö. lejárt szavatosságú hurkakonzerv), hogy összekeverje a kommunizmust a bolsevizmussal, és egyikőtök se nyitotta ki e szemenszedett hazugság ellenében zsíros pofáját az Országzüllésben. Ezt se bocsátom meg nektek elvtelenkéim (vo. gyökerek, két értelemben)! A létező libsiket most nem bántom, az egyszer elvhűen cselekedtek a szabadon vásárolható elvűek: hiszen a liberalizmus ellentettje a kommunizmus, érdekük őnekik, hogy ellehetetlenedjék. A kiárulás nem mindig egyenlő az árulással.

15. A nyugati civilizáció már csak ezért az egy gusztustalanságért megérdemli dicstelen végét. Az a civilizáció, ami saját elvi alapjaira szarik ekkora ívben, halálra ítéli önmagát [17].

16. Mekkora is a különbség a szolgáit halálra korbácsol(tat)ó brit gyarmatosító, amerikai ültetvényes és egy náci altiszt között? Esetleg vegyük elő Belga Kongó történelemkönyvét is, ha van hozzá gusztusunk! Ez nem felmentést vagy igazolás jelent bármilyen rémtettre, csupán rámutat arra, hogy a kivitelezés technológiája nem tesz egyedivé egyetlen népirtást sem – az elembertelenedés és az emberiségből kizárás lélektana és taktikái nem változtak a századok során [17], ahogy a következményei sem.

17. Érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy a szorosan vett rasszizmus miért éppen azon a kontinensen és akkor uralkodott el ilyen végletesen, ahol és amikor a buddhizmus után az elvileg legszelídebb, legmegengedőbb és legnyitottabb vallás lett egyeduralkodó. A Római Birodalom még nem volt rasszista. Egyesek szerint a katolicizmus sem (a vallási türelmetlenség nem rasszizmus), a rasszizmust a kapitalista termelési móddal szépen összenövő és együtt kibontakozó, a tőke profit-spermájával megtermékenyített reformáció szülte.

18. Természetesen, ha a testvériség eszméjét nem befogadó, hanem kirekesztő értelemben sajátítják ki, a legrosszabb fajta nacionalizmus a végállomás: a nácizmus. De úgy gondolom, a testvériség eszme kirekesztő használatának egyszerűen nincs értelme: a testvériséggel igazolni a nacionalizmust ugyanolyan gyalázatos hazugság, mint a marxizmussal igazolni a bolsevizmust vagy a bukás után a bolsevizmus rémségeivel diszkreditálni a marxizmust [13].

Vallomás

„1942-ben ismertem meg Dániel Zoltánt. Egy ismerősöm, név szerint Galván Tivadar mutatott be neki, aki az autógyárban dolgozott. Akkor még nem sejtettem…”

Avagy

„Elnézést, Virág elvtárs! Ez az ítélet.”

Mielőtt közzéteszem (kiokádom?) a létező liberalizmus újabb ekézését, most, a felesleges választások vészes közeledtével nem árt tisztázni egynémely ügyet, mielőtt esetleg elmérgesedik a helyzet. Valamit esetleg rosszul hisznek rólam egyesek, és később ez talán nem kívánt következményekkel jár.

Először is tartozom egy bocsánatkéréssel Képes Gábornak, amiért nyilvánvalóan ráijesztettem ártatlannak szánt ugratása miatt. Ugyan egymás között már tisztáztuk, mivel azonban az ügy nyilvánosan esett, a végső feloldásnak is nyilvánosnak kell (illik) lennie. Tehát: ilyen durván még életemben nem förmedtem senkire, és ez a förmedés elég veszélyesnek látszhatott, mert a dühöm – valószínűleg a méreteim miatt – veszélyesnek látszik. Ezért elnézést kérek. A (kontrollálatlannak tűnő) dühöm oka egyszerű volt: az ugratás elevenembe talált. Az Erkel sorsa érzékeny pont a világlátásomban, egyben szimbóluma is annak rettenetes világnézeti-politikai-gazdasági-erkölcsi szarmaelströmnek, ami ebben az országban kavarog.

Ez a kavarodás a származásból következő gondolati és cselekvési mintázatok, világnézetek és politikai hitek látszólag egyértelmű és átléphetetlen szakadékok tagolta viszonyrendszerét tökéletesen átláthatatlanná teszi (vö. cui prodest, domine?), és az ember észre sem veszi, máris egy szakadék túloldalán találja magát, esetleg olyan oldalon, mely saját viszonyrendszereivel tökéletesen ellentétes.

Hadd szögezzem le: marxista vagyok és ez a világnézet kommunista meggyőződésemet (politikai hitem) támasztja alá, mely viszont egyértelműen származásomból következik. Nyilvánvaló, hogy előbb voltam (ösztönös) kommunista, mint marxista, de ez tökéletesen mindegy a végeredmény szempontjából.

Bevallom, volt egy időszak, amikor a politikai hitem képes volt felülírni a világnézetemet, és elkövettem azt az ostobaságot, hogy szervezetileg csatlakozzam az MSzP-hez (vö. tagság). Legalábbis lokálisan van egy kis szerepem abban, hogy 2002-ben Megyó került a miniszterelnöki székbe. Most nem ezt szégyellem (mármint Megyót) hanem, hogy egyáltalán voltam olyan ostoba, hogy azt gondoltam, a junta irányította párt (MSzP) körömpiszoknyival is demokratikusabb a vezér irányította pártnál (Fidesz) – egyáltalán, hogy bármiféle hitelt is tulajdonítottam a képviseleti demokráciának. Meginogtam, elvtársak, az én világnézetemben! Mentségemül: 2000 táján az egész életem inogott, kilengtem tehát, na [1]. És persze azt is piszkosul szégyellem, hogy ha már ott voltam benne (vö. „mint aki halkan belelépett”) a pártban, a 2002-es választást követő kijózanodásom és kiábrándulásom (meg a magánéleti ügyek, külföldi tartózkodás, etc.) miatt tétlenségemmel asszisztáltam Gy. Ferenc elkövető hatalomra kerüléséhez és országpusztításához [2].

Aki itthon töltötte a XXI. század első évtizedének első kétharmadát, annak talán nem tűnt fel ez a pusztítás még akkor sem, ha nem volt közvetlen vagy közvetett haszonélvező – ha az volt ugye [2]. A folyamatos szerecsenmosdatás, pannonpuma ugratás, „trükkök százai”, „reggel, délben meg este” elaltatták az éberséget, és 2006-ban még az őszödi szivárgás (vö. inkomtinencia) sem rendítette meg a hitet. Minderről kiválóan gondoskodtak [3] a bűn- és tettestársak, az MSzP létező liberális partnerei és valóságos mozgatói – még a junta is lehet valakik marionett színháza.

Bevallom, 2004 őszén skype-on keresztül veszekedtem az itthoniakkal a traktoristablokád ügyében Gy. F. elkövetőnek adván igazat (vö. „azt a régi hitem”). Mea culpa!

A következő év tavaszára azonban odakint már nyilvánvaló volt számomra, hogy a traktoros parasztoknak volt igazuk: az Uniótól már átutalt pénzüket elköltötték másra, és a pénzt visszapumpálni a rendszerbe csak Gy. F. koreai útja után sikerült – nyilván kölcsönt kuncsorogni loholt őkelme. A jólirányzott őszödi őszinteségroham ezt utólag igazolja, mintegy.

Bevallom azonban, hogy akkor piszokul nem érdekelt, mi történik itthon.

A pofont akkor kaptam, amikor hazajöttünk – és az országot romokban találtuk (vö. surprise)! Ez 2007-ben volt, a romok csak az akkori ellenzéknek (vö. amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten) és a frissen hazatérteknek tűntek a szemébe. Az igazhívőknek még a világválság kirobbanása sem nyitotta föl a szemét.

Bevallom, akkor még nem találtam vissza a marxizmusomhoz.

Bevallom, egy dolog számított akkor: mindent, csak Gy. F. és tettestársai további országlását ne (vö. Állítsátok meg Elkúró Uit!)! Ehhez a programhoz az egyetlen valós alternatíva 2010-re máig – sőt, egykori elvtársaim töketlenségét látva most még inkább – nyilvánvaló, és ennek a ténynek a felismerését a {TGM}megrezzenthetetlen hitű antiorbánistákon{/} kívül a 2010-es választásokon meglehetős szép számú választópógár (kéz)jelét is adta. Lehet fújolni, meg handabandázni, de az előző farbakúrt választási rendszerben ez bizony kétharmados parlamenti (vö. országzüllés) többséget jelent. Tetszettek vóna nem ennyire elkúrni.

Felületes olvasó számára, mint amilyenek az én vessző barátaim általában, az előző bekezdés azt jelenti, hogy belebújtam a patásorbán hátsójába, és utolsó, köcsög fideszes vagyok.

Pedig nem. Mindössze az említett szarmaelström ködösíti el a tisztánlátást. Az van, hogy a patásorbán és pártja színtiszta szocdem politikát folytat, igyekszik visszafordítani a létező liberálisok sunyi pusztítását, megtetézve azzal, hogy a lokalitást helyezi előtérbe a globalitással szemben. Ezzel szemben viszont MSzP és vidéke, bedőlvén a létező liberálisok trükkjeinek [4] és elválaszthatatlanul összenőve velük (vö. enyves kéz enyves kezet mos, illetve összetartoznak, akik tartoznak egymásnak) messzire kerülve nem létező szocdem gyökereit ultraliberális politikát folytat, és a globalitást minden tekintetben a lokalitás fölé helyezi.

Visszatalálva marxizmusomhoz, azt mondom:

1. a legrosszabb szocdem politika is jobb, mint a legjobb létező liberális politika

2. a létező liberális politikai pusztításának minden nem fasiszta visszafordítása [5] támogatandó

3. a kapitalizmus jelen fejlettségi szintjén a globalizáció a faji öngyilkossággal egyenlő.

Erre nehezen varrsz gombot, mi?

Mond az valamit, hogy a létező liberalizmus a kapitalizmus 2.0 végső ideológiája? The ultimate one, fuck you!

Ha a legvadabb tőkeaplogéta és igazhitű liberális is vagy, nem tagadhatod, hogy

a.) ez az a gondolati rendszer, mely a termelőeszközök, pénz és munkaerő legszabadabb áramlását biztosítja;

b.) megszüntet minden különbséget ember és ember között, így

c.) egyszerre kínálja tálcán az atomizált, uniformizált, segghülye fogyasztót és az individualizált, uniformizált, gyökértelen, szerveződésre (érdekérvényesítésre) képtelen (osztály-, sőt réteg öntudatától megfosztott) munkavégzőt;

d.) a progresszió jelszavával kiveszi a technológia fejlődés kontrollját a társadalom kezéből, és arctalan, személytelen, felelősség nélküli szervezetek kezébe adja;

e.) eltávolítja a tőke szerveződésének útjából az utolsó erkölcsi gátat, a transzcendentális hitből fakadó etikát, majd

f.) a jog álcája alatt arctalan, személytelen, felelősség nélküli szervezetek és személyek irányítása alá helyezi a termelőeszközöket és a munkaerőt, így

g.) végső soron, globális egyeduralkodóvá emelkedésével, minden akadályt elhárít a töke inherens hibájának, a növekedési kényszernek végtelené válása elől (vö. szingularitás) és

h.) történik mindez egy véges erőforrásokkal rendelkező, zárt rendszerben, a Föld nevű bolygón.

Hát, egy mai marxista ezért tekinti halálos ellenségnek a létező liberalizmust. Ugyanis a kapitalizmus legfejlettebb foka, ahol a klasszikus tanok szerint meg kellene valósulnia a kommunizmusnak, önmagától mintegy, a totális fogyasztói világállam/világvállalat lesz – ha a létező liberális demokrácia és gazdaság modellből indulunk ki. Ott pedig, elnézést kérek Örkény Istvántól a parafrázisért, de lófasz fog megvalósulni, nem kommunizmus. Illetve pont annyira lesz kommunista az a rendszer, mint Dunaújváros építése idején volt Magyarország.

Bevallom, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy patásorbán és pártja meg csatolt részeik egyfajta protofasiszta Magyarországot toldoz éppen össze a ballib „elit” hagyta romokon (vö. sírva tallóz, aki él). Azonban, amíg a demokratikus kereteket kénytelenek fenntartani, mindig van esély a proto protonak maradására. Ha pedig eljő az ő színeváltozásuk, egyszerűen készen kell állni és jól odacsapni, ahova és amikor kell (vö. mókásököl). Azonban, ha tik, elvtikéim, tízpercenként tele náciveszélyezitek Európát, miközben szorgos, ámde tökéletesen inkompetens munkálkodástok eredményeképpen az explicit náci párt, a proto- és kriptofasiszták kirakatszervezete (vö. villámhárító), 20 % fölötti parlamenti arányhoz jut, így aztán akkor, amikor oda kell majd csapni, senki sem fog támogatni bennünket. Főként, hogy a proto- és kriptofasiszták már nem csak a magyar spájzokban vannak, de Európa valamennyi éléskamrájában is készülődnek.

A fasizálódást elméletben ugyanis könnyű felismerni, könnyű vele harcolni, le lehet győzni – a fasiszta egyszerű, mint a faék, mert ki kell mondania, amit gondol, még akkor is, ha hazudik, mivel a radikalizmus az éltetője, és a radikalizmus elsorvad bombasztikus „igazságok” nélkül.

A dolog most már persze még rosszabbul áll, mint elméletben. A fasizmus immár nem azonosítható olyan könnyen, hála a c.), d.), e.), f.), g.), pontoknak. Kösz, fiúk!

Még valamit a lokalitás-globalitás viszonyában.

Igaz marxista [6] – így én is – természetesen azt gondolja, hogy az egész világon egyszerre valósuljon meg a kommunizmus, azután egységes kommunista bolygóként lépjünk tovább az igazi történelembe. Szóval globalisták vagyunk, na, de nagyon. És ez így nagyon szép terv, mindössze egy gyenge pontja van: mi van, ha akkora nem lesz lakható bolygónk?

A kapitalizmus 2.0 (tőkés globalizáció) ugyanis éppen ezen munkálkodik. Mármint, hogy ne legyen. A fenntartható fejlődés liberális maszlaga ugyanis éppen a fenntarthatatlanságra világít rá. Nem lehetséges végtelen növekedés egy véges rendszerben. Jelenleg éppen a dédunokáink tartalékait éli föl a tőke inherens növekedési kényszere, és a tőkét, nagyon jól tudjuk, nem érdekli a jövő. A jövő hét sem, ha a mai extra-extra-extra-extraproftja garantált.

Minden lokális kezdeményezés – kisvállalkozás, házi energiagazdálkodás, vízgazdálkodás, disznó az ólban, veteményeskert, gyümölcsfa, akármi! –, ami a tőkés globalizációt lassítja, az unokáinknak ad esély. Mellesleg a háztáji a mi életminőségünket javítja.

Bevallom, innentől kezdve körömpiszoknyit sem érdekel, hogy az a politika, ami globalizációt lassítja jobbról vagy balról jön, és milyen a színe. Az sem érdekel, hogy miért teszi, politikusainak hatalommániájából, agyukat megszállt lila vagy ződ [10] ködök, vagy az UFÓk miatt, mindegy.

A patásorbán és valamennyi nyilvános vagy titkos csatolt része nyíltan és cselekvőn globalizációellenes.

Jegyzetek:

1. Odáig jutottam (vö. mélypont), hogy elhittem dr Kende Péter gyalázatos könyvnek minden betűjét kedves Viktor barátomról.

2. Egyesek számára az aranykor: dübörgő magyar gazdaság, devizahitel, pannon puma, rópjunió, PPP konstrukció, haveri mecenatúra – számolatlanul ellopható/elkölthető/elverhető közpénzek ingyen. Ezek az egyesek, az ingyenpénzek 2010 utáni politikai átirányításának vesztesei a leghangosabb legacsarkodóbb bírálói a Fidesz kormánynak.

3. És gondoskodnak. Odáig süllyedt már morálban ez a kurva ország, hogy a néhai SzDSz (vö. Tudjuk, merjük, zsebre tesszük) prominensei sorra jelentetik – jelentethetik! (vö. vastag bőr) – meg tanulmányaikat, könyveiket az SzDSz dicső múltjáról meg a Fidesz jelenlegi antidemokratikus kormányzásáról. Gy. F. elkövető gyalázatos beszédét immár egyre inkább hősi tettként tolná bele a köztudatba (vö. orális felvezetés, anális befejezés), azt sugalmazván mellesleg, hogy az egész a Fidesz műve. Bizony, a patásorbánnak bokros teendői közepette akadt ideje, hogy megírja és lediktálja Gy. F. elkövető számára az őszödi beszédet…

4. Az én egykori elvtársaim nem racionálisak, csupán csak racionalizálnak. A létező liberálisok orruknál fogva vezetik, és olyan érzelmi döntésekbe kényszerítik őket, melyek szocialistának látszanak, de a societas, magyarán a zemberek (magyarok, polgárok, országlakosok, dolgozók, nem dolgozók, katonaság /ez nincs/, népség) helyett valahogy mindig a nemzetközi fináctőke – meg a proletár internaci nevében a hazai kleptokrácia krémje – jön ki gazdagabban belőlük. Olyan avétas trükköket szopnak be az én egykori elvtársaim, amelyek már száz éve is röhögésre fakasztottak minden gondolkodó embert (vö. hasznos és haszontalan idióták). It’s a shame!

5. Ad absurdum ebbe beleértendő még az alkotmányos királyság is.

6. Marx még nem. Ő annak adott esélyt, hogy a kapitalizmus akkor legmagasabb fokán, Európában győz majd automatikusan a kommunizmus [7], és féltette is rendesen ezt a képzeletbeli győzelmet attól, hogy a maradék, földrajzilag kiterjedtebb, fejletlenebb kapitalisták erőszakkal megdöntik. Joggal. A történelem őt igazolta Lenin ellenében, bebizonyítva, hogy a kommunizmus egy országban, de még egy földrészen sem valósulhat meg. Mindent vagy semmit [8].

7. Zseniális közgazdász, zseniális filozófus, de csapnivaló természettudós volt szegény, és fingja sem volt a zemberekről (igaz, pszichológia, szociológia, genetika etc. akkor még nem is létezett). Ha a marxizmusba egy kicsivel több kerül bele a zseniálisan sokoldalú Engels természettudományos ismereteiből, és kevesebb Marx iróniájából [9] minden másképpen alakul. Ez sajnos ma is így van: mintha a marxizmushoz csak bölcsészeknek lenne joga hozzápiszkálni.

8. Megvan a Néphadseregből (igen, bármilyen meglepő, ennek a „kurva országnak” volt hadserege, még hadiipara is) a poltiszt szövege?

– Eeeltássak! Ma a cucializmus a Főd egyharmadán uralkodik, de fog még uralkodni az egytizedén, az egyszázadán, sőt az egyezredén is!

Neki is igaza lett!

9. Erről egyszer még bővebben, de a munkásmozgalomnak az ő véres tragyődiája, hogy szó szerint vették az elvtársak Marx erősen ironikus magyarázó példáit.

10. Hogy ne legyünk mán olyan komolyak:

Katona keresztrejtvényt fejt:

– Szín, három betű?

– Ződ.

…

– Hipermarket, három betű?

– Bót.

…

– Női nemi szerv, négy betű?

– Függőleges?

– Nem. Vízszintes.

– Akkor száj.

…

És így tovább.