Nemcsak esztétikai megfontolásokból nem kedvelem TGM-et, hanem leginkább azért, mert rencerváltó politikusként ő is bűnös abban, hogy az országot megetették 1989/90-ben ezzel a maszlaggal, és most igen bölcsen szarházza a következményeket.
Annyiszor voltam már én is okos életemben - utólag.
Külföldet megjárt bölcsként TUDNIA KELLETT VOLNA, hogy a magyarságból mit hoz majd ki a rencerváltás, és NEM LETT VOLNA SZABAD KOCKÁZTATNIA, abban bízva, hogy esetleg, valahogy, nemzeti karakterünket megtagadva, jól jövünk ki belőle.
Dehát, ahogy én látom, amint világos lett, hogy a szabadság megvalósul - egyáltalán, megvalósítható - az az értelmiség, mely valóban értelmes csapásokra terelhette volna a változás megvadult csordáit, lazán már akkor az ún. politikusokra bízta a gyakorlati megvalósítást, és visszavonult - na nem elefánt, csupán marhalábszár, - csont tornyaiba. Ki-ki a magáéba, természetesen, mert a közös nagy mumus eltűntével a jó urak azonnal egymásnak estek, tulajdonképpen azon, hogy ki a világ legokosabb embere. (Egyikük sem, de közösen azért alkottak valamit, amelynek nagyobb intellektuális ereje volt, mint részei összegéből adódott.)
Ez, elvtársak, barátaim, szamárság volt.
Persze a szabadság mámora eltompítja az ítélőképességet és felelőtlenségekre csábít.
De ebben az esszében nagyon ott van.
Tehát, összefoglalva: Iszapföldjén ma csak diktatórikus aparátus-pártok léteznek, ilyenek pedig definíciószerűen nem működtethetnek demokratikus társadalmat. De jure polgári demokrácia van Iszapországban, de facto azonban ennek még a csírái sem léteznek.
Már.
Így megy ez.
Ide sikerült eljutni 17 év alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése